Draft 2015: Erőcsatárok

A stretch-4 játékosok megjelenése mellett a sokszínűség teszi igazán érdekessé a 2015-ös draft erőcsatár-kínálatát

 

(A sorozat korábbi epizódja itt olvasható: Centerek)

 

Kristaps Porzingis

Osztály: - (Sevilla, ACB)
Születési év/Magasság/Súly: 1995/215 cm/100 kg
NBA hasonmás: Chris Bosh/Andrea Bargnani
Várható drafthely: Top 5

Az utóbbi 1-2 hét legnagyobb berobbanója a lett óriás, hiszen Top15-ös választásból előbb Top10-es, majd Top5-ös (egyes mockokban Top3-as) projektté fejlődött, köszönhetően extrán sikerült las vegasi workoutjának. Porzingis persze eddig sem volt ismeretlen a scoutok előtt, hiszen bár lett válogatott, 15 éves kora, 2010 óta a Sevilla csapatánál pallérozódik, 2012 óta pedig a felnőtt gárdánál játszik. Már 2014-ben is jelentkezett a draftra, de akkor még visszalépett az utolsó pillanatban, és ez a döntés remekül sült el. 2014-15-ben megkapta az EuroCup legjobb fiatal tehetségének járó díjat, az EuroCup mellett az ACB Ligában is kiváló évet zárt a fantasztikus csuklóval megáldott magasember. Testvére, az 1982-es születésű Janis Porzingis korábban lett válogatott volt, nem véletlen, hogy Kristapsba is rengeteg tehetség szorult.  A centereknél már számba vettük sevillai csapattársát, Guillermo Hernangomezt – az ő párosuk különlegessége, hogy a Real Madrid kölcsönjátékosa 208 centivel volt a gárda centere, Porzingis pedig 216-tal elsősorban erőcsatárt játszott. 

Talán azért sem lehetett felmérni, hogy mit tud a palánkok közelében, mert a Sevilla edzői stábja inkább Hernangomezt küldte be verekedni, Porzingis pedig extra csuklójának köszönhetően stretch 4-t játszott, illetve extra sebességének köszönhetően a gyors indulásoknál is nagy hasznára volt csapatának. A fentebb említett workouton azonban megmutatta, hogy a palánk közelében is széles a repertoárja – mi egyelőre négyesként vesszük számításba, de könnyen elképzelhető, hogy 5-ösként fog befutni nagy karriert. A nagy karrier szinte garantált, az EuroCupban majdnem 46 (!) százalékkal triplázó, a kétpontosokat 59, a büntetőket 70 százalék felett helyére küldő lett magasember dobási repertoárja sokszor már a litván Sabonist idézte, a pálya minden pontjáról életveszélyes, ráadásul a passzsávokat is prímán látja. Amiben fejlődnie kell, az a testfelépítése: a balti játékosok prototípusa, jó kezű, magas, de egyelőre nagyon vékony. Hiába mutatta be a palánk alatti skill setjét, ezt az NBA-ben csak úgy tudja előnyére fordítani, ha fizikálisan is felnő a feladathoz. Összességében olyan képességekkel rendelkezik, amivel azonnal kezdőcsapatba állítható 4-esként, de idővel szépen belesimulhat az 5-ös posztba is.

Videó: http://www.youtube.com/watch?v=naiNypEtmhM


Trey Lyles

Osztály: - Freshman (elsőéves)
Születési év/Magasság/Súly: 1995/208 cm/107 kg
NBA hasonmás: Carlos Boozer/Josh McRoberts
Várható drafthely: Top 10-Top15

Az elmúlt években igen előkelő helyeken választottak ki kanadai erőcsatárokat a drafton (Tristan Thompson, Anthony Bennett), azonban idén Lyles a legmagasabban jegyzett magasember Északról, valószínűleg nem fogják Top10-ben húzni. Rá is igaz, ami jó néhány Kentucky-magasember projektre: a középiskolás csillogást nem követte hasonló sikersorozat, legalábbis nem az első évben. Lyles 2013-ban történelmet írt a kanadai válogatottal, 17 és fél évesen U-19-es világbajnoki 6. helyhez segítette a nemzeti csapatot, második opcióként a Milwaukee Bucks csereirányítója, Tyler Ennis mögött. 2014 tavaszán nem akárhol, Indiana államban kapta meg a Mr. Basketball kitüntető címet, miután állami bajnokságig vezette középiskoláját – a Kentucky-n azonban nem csak a limitált percekkel kellett megküzdenie, hanem azzal is, hogy a magas posztokon lévő túlkínálat (Towns, Cauley-Stein, Dakari Johnson) miatt gyakran kiscsatárt kellett játszania. 

Bár 8.7 pontja és 5.2 pattanója nem rossz, a játék többi elemében egyértelműen kiderült, hogy az NBA-ben az erőcsatár (vagy small-ball center) lehet az ő igazi posztja. Kintről ugyanis teljesen veszélytelen (14%-os triplázó), neki a palánk közelében a helye, és ott is érzi jól magát. A hasonmásául választott Josh McRobertshez és a fiatal Boozerhez hasonló felépítésű, és ő is ott tud belépni az NBA-kosárlabdába, mint McRoberts: hajtós, futós, kemény játékkal és védekezéssel. Ugyanakkor az alapjai kifejezetten jók, és emiatt fog elkelni jóval előkelőbb helyen, mint a fent említett kosarasok: tud középtávolit dobni, jól passzol, elzárás-leválást jól csinálja kifelé és befelé is, alapvetően mindenből tud már valamit. NBA-csapatának feladata lesz kitalálni, hogy miben kell elkezdeni fejleszteni és specializálni – lehetőleg minél hamarabb, hogy az erőcsatár-képzés szempontjából a Kentucky-n tulajdonképpen elvesztegetett évet behozzák. 

Videó: http://www.youtube.com/watch?v=bwJxp46V1Do


Bobby Portis

Osztály: Sophomore (másodéves)
Születési év/Magasság/Súly: 1995/211 cm/110 kg
NBA hasonmás: Chris Bosh
Várható drafthely: Top10-Top20

Bobby Portis egy igazi helyi hős Arkansasban: Little Rockban született, itt lett az év középiskolás játékosa 2013-ban, majd ugyanebben az évben a helyi egyetem csapatát választotta, és ezzel tulajdonképpen felélesztette annak kosárlabda-programját. Az első évben az NIT (második számú meghívásos év végi versenysorozat) mezőnyébe került be a gárdával, a 2014-15-ös évadban azonban már a March Madnessen vitézkedett, ahol ment is egy kört, és a legjobb 32 között esett ki csapatával. Portis a magunk mögött hagyott évadban 17.5 pontot termelt be közel 54%-os pontossággal, 74 százalékos büntetőzéssel, emellett 8.9 pattanót, 1.1 labdalopást és 1.4 blokkot hozott össze – meg is választották a SEC konferencia legjobb játékosának.  Az arkansasi legenda tehát hozzászokott a magas elvárásokhoz, és azokat teljesítette is eddig. Az sem elhanyagolható szempont, hogy meccsenként közel 30 percet töltött a pályán egy olyan gárda első számú opciójaként, ahol nem taposták egymás sarkát a tehetségek (nemhogy a kispadon, mint a Kentucky-nál, a kezdőben sem), és a fokozott figyelem ellenére nyújtott kiemelkedőt. 

Portist nem véletlenül hasonlítottuk Chris Bosh-hoz. A Heat sztárjához hasonlóan magas vékony, de kidolgozott izomzatú, és ami még sokat dob nála a latban: majdnem 47 (!) százalékkal tüzel a triplavonalon túlról. Bár meccsenként kevesebb, mint egy kísérlete volt a félköríven túlról, középtávoli dobásaival bizonyította, hogy csuklója elképesztő. Stretch 4-esként már most azonnal bevethető, amiben neki fejlődnie kell, azok a palánk körüli munkák. Támadásban túlságosan támaszkodik a tempóira, inkább dobócselek után próbál betörni és faultot kiharcolni, pozícióban nagyon ritkán hatékony. Védekezésben összeszedett, okos játékot produkál, és képes az irányítók előtt is ott maradni köszönhetően hosszú karjainak és jó lábmunkájának – bár ezen a téren van fejlesztenivalója, egy nagyon fordulékony, mozgékony védőt lehet belőle varázsolni. Teljes mértékben trend-játékos, és egy szintén trendnek számító, nagy rugókkal rendelkező, palánk alatti védekezésben lubickoló centerrel halálos párost alkothat. 

Videó: http://www.youtube.com/watch?v=W3EUXeU9z7E


Cliff Alexander

Osztály: Freshman (elsőéves)
Születési év/Magasság/Súly: 1995/206 cm/109 kg
NBA hasonmás: Paul Millsap/Tristan Thompson
Várható drafthely: Top20-második kör

Alexander karrierje korai szakaszában Jahlil Okaforral vívott nagy csatáiról vált ismertté, az alulméretezett erőcsatár-center csupaszív játéka miatt egy ideig tartotta is vele a lépést – az egyetemre kerülve azonban elvált az ocsú a búzától. Még 2014 nyarán a legjobb amerikai középiskolás játékossá választották, a Jordan Brand Classic társ-MVP-je lett – ehhez képest a Kansasen összehozott 7.1 pontja és 5.3 lepattanója egyértelműen csalódás. Ráadásul 2015 februárjában váratlanul véget ért egyetemi kosaras pályafutása, mivel egy nyomozás során kiderült, hogy édesanyja gyanús körülmények kapott kölcsönt, és ezt illegális támogatásnak minősítette az NCAA. 

Alexandernek tehát sok választása nem volt, bár egy év NCAA még valószínűleg jót tett volna a pályafutásának. A 206 centis erőcsatárnak a pályán is voltak gondjai, leginkább amiatt, hogy középtávoli dobása nem létezik, a palánk közelében pedig egyelőre nem olyan kemény és határozott, hogy azzal jusson valamire. Ami a középiskolában elég volt, az az egyetemi ellenfelek ellen már nem, és ha Alexander komolyan gondolja a profi karriert, akkor szinte mindenben fejlődnie kell – a kemény védekezés egy picit alulméretezett erőcsatártól önmagában nem hoz lázba egyetlen NBA-stábot sem. A neve miatt esetleg elkelhet az első kör végén, de inkább valószínű egy második kör, és egy lassú építkezés (mint Millsapnél), hogy egyszer talán kezdő szintű játékos lehessen. 

Videó: http://www.youtube.com/watch?v=bcU0LT4GoTc


Montrezl Harrell

Osztály: Junior (harmadéves)
Születési év/Magasság/Súly: 1994/203 cm/109 kg
NBA hasonmás: Kenneth Faried
Várható drafthely: Top 20

Az idei év "Szuperatléta magasember a drafton" címét a Louisville 203 centis erőcsatára érdemelte ki, nem érdemtelenül: se szeri, se száma a videómegosztókon látható repüléseinek és palánkrengető zsákolásainak. Harrell évek óta szem előtt van, hiszen 2012-től erősítette a Louisville-t, amellyel 2013-ban bajnoki címet is nyert. Abban a csapatban csak csere volt, ennek ellenére meghívást kapott a 2013-as U19-es világbajnokságra, ahol aranyérmet szerzett a nemzeti válogatottal. 2013 nyarán távozott előle az NBA-be a Timberwolves centere, Gorgui Dieng, így elmondható, hogy az az esztendő meghatározó volt a karrierjében. 

Bár Harrell kicsit talán alacsony az erőcsatár poszthoz, magasságbeli hátrányát brutális izomzattal, félelmetes rugókkal és igen hosszú karokkal kompenzálja. Támadásban egyelőre csak a palánk közelében él, középtávolija csak fejlődget, mint ahogy 24 százalékos triplázása is. Előremenetben tehát bőven van még rajta csiszolnivaló, és hátramenetben is könnyen zavarba hozhatja egy ellenfél, aki erőcsatár magassággal (208-210 centiméter) rendelkezik. A Louisville-nél történtek próbálkozások arra, hogy kiscsatárrá képezzék át – ha az NBA-ben a védekezésben nem tud a palánk alatt faktorrá válni, akkor elsősorban dobni és labdát vezetni kell rendesen megtanítani, mert atletikus képességei, védekező lábmunkája alapján már most gond nélkül lehetne belőle hármas.

Videó: http://www.youtube.com/watch?v=xOxOck03F-I


Chris McCullough

Osztály: Freshman (elsőéves)
Születési év/Magasság/Súly: 1995/208 cm/96 kg
NBA hasonmás: Thomas Robinson
Várható drafthely: Top25-második kör

Idén McCullough az aktuális Nagy Alma "termék", hiszen Bronxban született, és 2014-ben a Syracuse Egyetemre nyert felvételt. Ellentmondásos személyiségről beszélünk, talán azért, mert kamaszkora meglehetősen zaklatott volt (megfordult Connecticutban, New Hampshire-ben és Floridában is…), ugyanakkor a Syracuse-on az első hetekben mintha egy teljesen más játékost láttunk volna – hogy aztán megint elveszítse a koncentrációját, és visszasüllyedjen a rá eléggé jellemző nemtörődömségbe. Ráadásul január végén elszakította a keresztszalagját, így esélye sem volt új lendületet venni. Sérülés esetén a fiatal játékosok (hacsak nincsenek Nerlens Noel vagy Joel Embiid szintjén) inkább ráhúznak még egy egyetemi évet, mert ha tehetségesek, egy évvel később jóval jobb helyen vihetik el őket – McCullough nem ezt választotta, jelentkezett a 2015-ös draftra, így elég nagyot kockáztat. 

Hogy miért? Egyszerű a válasz, nagyon messze van a kész játékostól. Az alapjai egészen kiválóak, palánk közelében és kicsit távolabbról is be tudja dobni, sérülése előtt gyorsvonatként közlekedett a pályán, és rugói is elég nagyok voltak. Nagy kérdés, hogy az ACL-szakadás után ebből mi marad, bár ha a rehabot becsülettel végigcsinálja valaki, akkor a keresztszalagja erősebb lesz, mint volt. Ha esetleg csökkenne az atlétikája, akkor joggal bízhat a középtávoli dobásaiban, illetve labdakezelésében, ami magasságához képest elég jó. Védekezésben eddig a nagy emelkedésére támaszkodott, de egyébként tud okosan is játszani hátul – összességében nagy kérdés, hogy sérülten, megkérdőjelezhető motivációval, kissé nehéz személyiséggel (és magasságához képest kis súllyal) lesz-e olyan csapat, amelyik rááldoz egy picket. Tehetsége alapján lehetne első körös is, de benne van a pakliban, hogy nem kockáztatnak vele és megnézik az őszi edzőtáborokban (szerencsés esetben a Summer League-ben). 

Videó: http://www.youtube.com/watch?v=ZUX0GwBO6OI


Christian Wood

Osztály: Sophomore (másodéves)
Születési év/Magasság/Súly: 1995/211 cm/100 kg
NBA hasonmás: John Henson/Giannis Antetokounmpo
Várható drafthely: Top25-második kör

A UNLV magasembere már-már tősgyökeres nevadainak vallhatja magát, hiszen a Findlay Prep középiskolába járt, majd a las vegasi egyetemen folytatta sportkarrierjét. A Findlay Prep néhány éve vált ismertté, elsősorban a kanadai tehetségek felkutatása és versenyeztetése révén (itt játszott Tristan Thompson, Anthony Bennett, Cory Joseph – illetve Avery Bradley). Wood amerikai, és alaposan el is üt a stílusa az kanadai izomemberekétől – egyfajta átmenet két Milwaukee Bucks játékos között. Második egyetemi évében 15.5 pontot, 9.8 pattanót és 2.6 blokkot átlagolt, közel 33 perc alatt. 

Vékonydongájú fiatalemberről beszélünk, legalábbis az erőcsatár poszthoz képest – azonban a Greek Freakhez hasonlóan Woodnak elég jó labdavezetése van, néha már-már guardokra emlékeztető szinten. Jól büntetőzik, alakul a tripladobása, hátul pedig atletikusságára építve nagyon jó gyengeoldali blokkoló – összességében az a játékos, akiből bármi lehet, nagyon sokféleképpen lehet belőle jó játékost faragni. Ha palánk alatt használná valaki, akkor el kell kezdeni kicsit felizmozni, ha pedig kipróbálnák kiscsatár-erőcsatár átmenetként vagy stretch 4-ként, akkor lehet gyorsítani és dobatni. Wood munkamoráljával és alapvető képességeivel nem lehet gond, így valószínű, hogy legkésőbb a második körben valaki le fog csapni rá. 

Videó: http://www.youtube.com/watch?v=AL5VOtcA8ws


Jordan Mickey

Osztály: Sophomore (másodéves)
Születési év/Magasság/Súly: 1994/203 cm/107 kg
NBA hasonmás: Udonis Haslem
Várható drafthely: második kör

A mindössze 203 centi magas erőcsatár személyében az NCAA 2014-15-ös idényének legtöbb blokkot bemutató játékosát tisztelhetjük, ebben emlékeztet csapata, az LSU egykori centerére, bizonyos Shaquille O’Nealre. Kinézetre viszont nem, blokk-királyhoz képest nem csak alacsony, de elég vékony is – hiányosságait viszont hihetetlen akaraterővel pótolja, ebben és a védekezésbeli hasznosságában nagyon hasonlít Udonis Haslemre. Van tehát esélye bekerülni a ligába, bár nem lesz egyszerű. 

Ő is pontosan tudja, hogy pozíciós játékban nem, csak besegítő védőként élhet meg az NBA palánkjai közelében, illetve magassága miatt a periméteren is helyt kell állnia, ezért láthatóan igyekezett gyorsítani a játékát védőoldalon. Nagyon jó döntés volt még egy évet maradni az egyetemen, mert támadójátékban szinteket lépett (mondjuk nem volt magasan a léc), középtávolijai, leütésből való megmozdulásai fejlődtek; összességében elindult afelé, hogy támadásban anélkül legyen hasznos, hogy nála nagyobb és erősebb ellenfelek között kelljen birkóznia a gyűrű közelében. Messze van még attól, hogy 25-30 perces játékos legyen, de Haslem sem egyből lett a Miami Heat alappillére, Mickey előtt ott a követendő példa – az akaratán nem fog múlni. 

Videó: http://www.youtube.com/watch?v=dx4Ay5Er-XY


Jarell Martin

Osztály: Sophomore (másodéves)
Születési év/Magasság/Súly: 1994/208 cm/107 kg
NBA hasonmás: Marreese Speights
Várható drafthely: Top25-második kör

Jordan Mickey hű társa volt az LSU palánkja alatt az elmúlt két szezonban Martin, hat ínséges év után vállvetve vitték be a csapatot a March Madnessre (első körben estek ki a 64-es főtáblán). Mickey mellett ő is az SEC-konferencia első ötösében találta magát, teljesen megérdemelten. Martin már középiskolás éveiben is jó pedigrével rendelkezett, 2013-ban középiskolás végzős évfolyamában a 3. legjobb erőcsatárként rangsorolták, meghívást kapott a McDonalds Tornára is. Első évében sem volt rossz, de idén egyértelműen kinőtte az NCAA-t: 16.9 pontot termelt, szedett 9.2 pattanót, és időnként dominálta a mezőnyt. 

Ha a 80-90-es évek kosárlabdáján szocializálódott NBA-rajongó ránéz Martinra, elsőre az jut hat eszébe: igen, körülbelül így néz ki egy erőcsatár. Prototípus magasság, széles vállak, nem fújja el a szél, de nem is túlsúlyos. Fizikai felépítésének köszönhetően remekül pattanózik hátul, jó rugóinak és ösztönös megérzéseinek hála pedig támadóoldalon is veszélyes ebben a műfajban. Nem egy nagy blokkoló, de bárkit képes lefékezni, mert jó súlya mellett kifejezetten mozgékony is – összességében hátul rendben van, már most bármikor be lehet vetni a profi mezőnyben is. Ami nála egyelőre kicsit kérdőjeles, az a támadójátéka. A gyűrűhöz közel nem érzi magát komfortosan, ugyanakkor a középtávolija és a triplája még nem az igazi. Érdekes, de első NCAA-szezonjában 33%-kal tüzelt kintről, de innen nem felfelé, hanem lefelé mozdult el (27%) – a tudás és a képesség tehát megvan, hogy ellépjen a stretch-4 irányába, de egyelőre még nem olyan konzisztens a kinti dobása, hogy erre lehessen alapozni. Mindene megvan, ami kell az NBA-hez, szerencsére játéka azt mutatta idén, hogy korábbi fejbeli gyengeségeit elkezdte levetkőzni, bár még nem képes egy egész meccsen keresztül koncentrálni – ebben (is) nagyon hasonlít Speightsre. 

Videó: http://www.youtube.com/watch?v=hIncfASyba0


Rakeem Christmas

Osztály: Senior (negyedéves)
Születési év/Magasság/Súly: 1991/207 cm/113 kg
NBA hasonmás: Hilton Armstrong/Thomas Robinson
Várható drafthely: második kör

A Syracuse végzős erőcsatára (csapattársához, a fentebb bemutatott Chris McCullough-hoz hasonlóan) elég kalandos életet élt az egyetem előtt, hiszen bár New Jersey-ben született, családjával kétévesen az Amerikai Virgin-szigetekre költözött. Édesanyja nagyon fiatalon elhunyt, így a nagymamája nevelte fel, majd 13 évesen visszatért az Államokba, Philadelphiába. A sok viszontagság azonban megerősítette Christmast, aki 2011-ben került a Syracuse-ra, és első három szezonjában inkább a tanulást helyezte előtérbe – ő lett az első játékos az egyetem történetében, aki három év alatt a diplomájához szükséges minden vizsgát letette. A negyedik évben aztán ráfeküdt a kosárlabdára is, és magasabb pontátlagot (17.5) hozott össze, mint az első három évében összesen – tette ezt 55% feletti hatékonysággal. De nem csak pontdobásban jó: 9 lepattanót és 2.5 blokkot teljesített, a büntetőket pedig egyrészt nagy számban harcolta ki (6.2/meccs), másrészt biztatóan, 71%-kal értékesítette.

Christmas tehát egy végtelenül intelligens ember és játékos, aki azonban az NBA-ben két nagyobb hátránnyal indul: egyrészt már 24 éves és még nem játszott profi kosárlabdát, másrészt a triplavonal mögül teljesen veszélytelen, gyakorlatilag nem is kísérletezik távolról. Persze így is szép karriert futhat be, mert testfelépítése, magassága közelít az erőcsatár prototípusához, illetve egyes mockok alulméretezett centerként számolnak vele, mivel hosszú karokkal tudja kompenzálni azt a pár hiányzó centit. A palánk alatti verekedéshez talán még egy kicsit erősödnie kell, de nem elvetélt ötlet őt elkezdeni fejleszteni ebbe az irányba, mert a palánk alatt kíméletlen védő, elsőrangú blokkoló, illetve kiemelkedően jól olvassa az ellenfél játékát, emiatt nagyon érzi a védekezésbeli váltásokat. Centerként nem lenne kezdő szintű játékos az NBA-ben, mert támadásban nem elég képzett a gyűrűhöz közel és ezt nagy rugókkal sem tudja kompenzálni, viszont mivel mindkét magas poszton bevethető, ideális 15-20 perces rotációjátékost lehet belőle faragni akár egy edzőtábor alatt is. 

Videó: http://www.youtube.com/watch?v=wydvVy3X93c


Richaun Holmes

Osztály: Senior (negyedéves)
Születési év/Magasság/Súly: 1993/206 cm/111 kg
NBA hasonmás: Draymond Green
Várható drafthely: Top25 - második kör

Holmes nem csak kinézetre, hanem eddigi pályafutása alapján is nagyon hasonlít a Golden State újdonsült bajnokára, hiszen tulajdonképpen sehol nem jegyezték komolyabban: előbb egy eldugott főiskolán kezdett el játszani, majd az elmúlt három évet egy kisebb konferenciában, a Bowling Green alakulatánál töltötte. Idén bekerült a konferencia álom-ötösébe, és a legjobb védőnek is megszavazták – mindez azonban nem jelent sokat, ha még a második számú márciusi tornára (NIT) sem hívják meg a csapatodat. Így aztán az októberben 22 éves Holmesnak egy esélye maradt, hogy megmutassa magát, ez pedig a draftfelmérő és a privát edzések. 

A brutális felépítésű erőcsatár aztán nem is tétlenkedett, ennek köszönhetően még az sem elképzelhetetlen, hogy az első kör vége felé elkel, bár esélyesebb a második kanyar, mivel éles helyzetben, komoly ellenfelek ellen még nem bizonyít(hat)ott. Itt viszont már nem fogják bent hagyni, mert Holmes nem csak kinézetben és az ismeretlenségben hasonlít Greenre, hanem nagyon sok mindenben. Keményen pattanózik, jó a lábmunkája és remekül használja a testét a palánkok alatt, nagyszerű blokkoló – a túloldalon pedig a triplákat közel 42 százalékkal pörkölte be, és 70 százalék feletti büntetőzése is jó ajánlólevél. Ráadásul a GSW bajnoki címe miatt ennél trendibb játékos nem is lehetne, így sok stáb lelki szemei előtt felderenghet egy Greenhez hasonló steal dicsősége, miközben a második körben kell húzniuk.

Videó: http://www.youtube.com/watch?v=KmGPlCkXzKU


Arturas Gudaitis

Osztály: - (Zalgiris Kaunas)
Születési év/Magasság/Súly: 1993/208 cm/115 kg
NBA hasonmás: Darius Songaila
Várható drafthely: második kör

A Zalgiris tehetségét sok mock draft centerként veszi számításba, azonban ezen a poszton gyakorlatilag esélytelen jelenleg – semmi olyan extrája nincs, amivel kompenzálni tudná a magasságbeli hátrányát az NBA-ben. Honfitársához, Darius Songaliához hasonlóan azonban egy jó role player lehet a már két éve a Zalgiris felnőttcsapatát erősítő Gudaitis – nem véletlen, hogy a hírek szerint 11 NBA-csapat érdeklődött utána. Érdekesség, hogy a 2011-es Nike Junior Touron (ma adidas Next Generation Tournament, a junior Euroliga) a csoportmeccsek során még a Lietuvos Rytast erősítette vendégjátékosként, a Final Fourban viszont már a Zalgiris színeiben jutott döntőbe (azon a tornán egyébként Dario Saric lett az MVP). 

Bár soha nem lesz olyan, mindent labdáért vérét adó játékos, mint Songaila, viszont máshol igen hasznos lehet. Idén például már elkezdett triplákkal kísérletezni, és meglepően jól ment neki (tegyük hozzá, 10 alatti kísérletszámról beszélünk az Euroligában). Emellett a palánknak háttal sem elveszett, időszakosan ott is lehet használni. Tud pattanózni, jól olvassa a játékot védekezésben, pick and rollból befelé és kifelé is jól válik le. Összességében egy jó európai alapanyag, ha áthozzák a nyáron Amerikába - de hosszú távú befektetés is lehet még 1-2 év európai erősödéssel, csiszolódással. 

Videó: http://www.youtube.com/watch?v=8KOMevYoZfE

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus