Egy helyben toporog a Kings...

Évek óta szinte ugyanaz a helyzet a Sacramento Kingsnél: több a lyuk a rosterben, mint amennyi lehetőség van ezek befoltozására.

Az All-Star gála környékén nevezte ki George Karlt az együttes az új vezetőedzőnek, és bár láthattunk pozitív jeleket, Karl "alapszakaszedző" jelzője pedig a Kingsnél tökéletesen elég lenne jelenleg - már hogy csak bejutnak a rájátszásba, de ott kihullanak az első körben -, de ránézésre ez a keret pont ugyanott tart, mint 1-2 évvel ezelőtt: vannak jó építőelemek, kiegészítőkből viszont pocsékul áll az együttes, tele vannak túlfizetett, nem túl hasznos játékosokkal, és nyugaton szinte esélytelennek tűnnek a PO-ra. Nézzük a keretet!


Egy biztos pont és 13 milliónyi holtteher

Összesen egy biztos pontja van a keretnek, a Karl által "elérhetővé" címkézett, Vlade Divac elnök által azonban franchise alapkőként aposztrofált DeMarcus Cousins, aki támadójátéka mellett védekezésben és vezérként is kezd hasonlítani arra, amit vele kapcsolatban legjobb forgatókönyvként kezelnek: a liga legjobb centere lehet egy napon, ha állandósítani tudja hátul mutatott, néha ott is egészen hasznos teljesítményét.

Mellette két igazi húzóembere volt ebben az idényben a csapatnak, de szerintem egyik sem olyan játékos, akit ne cserélnének el adott esetben. Rudy Gay fizetése az egész elviselhető kategóriába került a mostani 12.4 milliójával, de kérdés, Karl rendszerében egy általában a labdajáratást teljesen megállító 1-1 gép mennyire fér majd be. Carmelo Anthonyval sem volt gond Denverben, itt is elképzelhető Gay hasonló szerepben, de mérget nem lehet rá venni. Darren Collison volt a harmadik, aki a pontokat főleg a szezon első felében szállította. 5 milliós fizetése nagyon baráti, de azért ebből is kikövetkeztethető, hogy tudása limitált, márpedig Karlnál az egyes poszton játszók általában hatalmas szerepet kapnak, egyáltalán nem lenne meglepő, ha egy biztosabb opcióra cserélnék.

A fiatalok közül messze Ben McLemore mutatott eddig a legtöbbet, és Karl shothappy, az átlagnál jóval gyorsabb, pörgősebb támadórendszerében ő kiteljesedhet még úgy is, hogy 3-4. opciónál Gay és Cousins (valamint az irányító) mellett egyszerű nem lehet több. Így is ki lehet aknázni kinti dobását és azt, hogy az őt már ütemkéséssel felvevő védőt kontrából megverje, de érdekes kérdés lesz, hogy ennél nagyobb szerepet bármikor szánnak-e neki, szerintem ahhoz Gay-t mozdítaniuk kell először. Ray McCallum egy megbízható 2-3. számú irányító, Nik Stauskasban pedig egyelőre csak reménykedni lehet. Ő nagyon kellene a triplák miatt, de első profi éve pocsékul sikerült - pont ezért nincs most értelme lemondani róla, hiszen csereértéke nagyjából 0 lehet.

Az látható, hogy igazán a négyes poszt az, amiről nem sok szó esett - itt két játékos képében 13 millió dollárt foglaló semmi van NBA szinten. Nagyon kellene egy kintről is jól dobó vagy/és jól védekező magasember Cousins és Gay mellé is, de Jason Thompson ligába kerülése óta nem fejlődött szinte semmit, semmilyen erőssége nincs, mindenből megragadt egy nagyon közepes szinten. Carl Landry a houstoni évekhez képest mintha elfelejtett volna kosárlabdázni, pedig csereerőcsatárként nagyon hasznos lehetne, mint a pad 1-2. számú pontszerzője, jelenleg azonban ketten 12.9 millió dollárral nyomják a sapkát úgy, hogy lényegi hasznuk nincs és mindketten szerződéssel rendelkeznek még 2016/17-ben is. Itt volt még Derrick Williams is, akinek 4 millió dolláros QO-t kellene adni, hogy korlátozott szabadügynök legyen, de azért, hogy évi két nagy tömése van, teljesen fölösleges egy harmadik karakter nélküli erőcsatárt is megfizetni.


Draft

A legjobb megoldás számukra szinte teljesen biztosan Willie Cauley-Stein lenne, aki Cousins mellett a belső védekezést megoldhatná. Enélkül egyrészt nyugaton semmiképp sem komolyan vehető csapat a Sacramento, másrészt Cousins tehermentesítése védekezésben még hatékonyabb támadójátékhoz vezethetne a centertől. A hírek szerint Cauley-Stein a Kentucky edzésein és a legutóbbi nyílt tréningen is nagyon jól dobott középtávolról is. Meccseken egyelőre ezt még nem lehetett tőle látni, de ha stabil tempója lesz, egyértelműen illik a jelenlegi Kingsbe. Kinti dobásai miatt Kristaps Porzingis lehet még opció, de ő védekezésben szerintem nem igazán lenne jó páros Cousinsszal, így hiába tudja a triplát is, hátul nagyobb gondokat okozna, mint amennyit elöl segítene.

Mivel kiscsatárt draftolniuk szerintem kockázatos (alapvetően Justise Winslow, Stanley Johnson és Mario Hezonja is elférne náluk) amiatt, hogy Gay ugyan játszhat négyest, de akkor a Kings belső védekezésében megint nem lenne túl sok köszönet, elég jó esély van arra, hogy elcserélik a pickjüket. Nagyjából 12 millió dollárnyi helyük van a sapka alatt, de túl sok meghatározó szabadügynök nem valószínű, hogy őket fogja választani, így viszont az 1/6-ért hozhatnak meghatározó kiegészítőt akár egyes, akár négyes posztra, magasabb fizetésért is. Második körös választásuk nincs, és fiatal is elkélne az együttesnél, de Divac várhatóan mozgolódni fog a piacon, és ha nem lesz bent Cauley-Stein, elképzelhető, hogy lépni is fog.


Szabadügynökök

Alapvetően szerintem a Kings nagyon rossz helyzetben van, mert ugyan mindössze 55 millió dolláron állnak az 1/6-os fizetését is beleszámolva, ha Derrick Williams QO-ját nem adják meg, tehát nagyjából 12 millió dollárnyi sapka alatti helyük van, de egyes és főleg négyes poszton erősítésre szorulnak amellett, hogy a padjuk szinte nem is létezik egyelőre (Stauskas vagy összeszedi magát, vagy nem, Landry pedig ugyanez). Omri Casspi, Reggie Evans vagy Andre Miller megtartása ezen javíthat kicsit, mindhárman használható role playerek, de a lényegen nem sokat változtat. Elég kicsi a fejlődési lehetőségük a saját keretben, a jövő évi első körös pickjük pedig lehet, hogy Chicagóba kerül, összességében túl meggyőző jövőképet nem tudnak lefesteni egyik szabadügynöknek sem.

Draymond Green lenne a legjobb megoldás négyes poszton, de rá esélyük sincs, ahogy valószínűleg nincs sok Tristan Thompsonra, aki legalább a védekezést és a pattanózást tudná hozni, vagy Paul Millsapre sem, aki kintről is jól dob, és ha nem is egy elit védő, de nem lenne vele gond hátul sem. Ilyen kaliberű játékosokra maximum cserével mozdulhat rá a Kings, mással azonban sokat nem lépnek előre. Irányítóban még rosszabb a helyzet a felhozatal miatt, és elég nagy a veszélye annak is, hogy esetleg Rajon Rondót ők kínálják meg valami irreális összeggel - korábban sokszor hozták szóba a csapattal -, az pedig valószínűleg teljesen betenné a kaput a franchise-nak a következő évekre. Divacban lehet bízni, aki az új döntéshozó a Kingsnél, benne legalább a remény megvan, hogy jobb lépéseket tesz, mint elődei, és irányítása alatt még Rondo nevét sem hallhattuk a gárdával összekötve.

 

Összességében nézve nem látom, merre és hogyan akar ez a Kings kitörni egy lottery csapat szerepköréből. Cousins és McLemore fejlődhetnek, Gay akár még hasznos is lehet, de nyugaton ez olyan kevés még a PO-hoz, hogy jobb rá se nézni, hol tart mondjuk egy Utah Jazz vagy hogy idén még az Oklahoma City Thunder sem került be, akik azért jó eséllyel jövőre be fognak. Nagyon kevés a mozgástér ahhoz, hogy kategóriát lépjen előre a csapat, amit ha nem is húzóemberekkel, de 3-4 ténylegesen hasznos kiegészítő megszerzésével tudnának csak megtenni szerintem.

2017 nyaráig nem is igazán látszódik, miből és hogyan fog tudni új gárdát felépíteni a kaliforniai együttes, márpedig ha addig húzzák a jelenlegi keret stoppolását, akkor összesen egy évük lesz meggyőzni Cousinst a maradásra. Ha ennyire nem is szaladunk előre, akkor sem jut eszembe túl sok pozitívum, szinte kizártnak tartom, hogy a Sacramento a következő idényben a nyugati 8-ért küzdjön - ha igen, Karl nagyon tud valamit, legalább az alapszakaszra vetítve.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus