Egyre jobban szól megint a Jazz - Burke utolsó esélye

Nagyon biztató játékot játszott a Utah Jazz idén, de kap még Trey Burke esélyt vagy már most belenyúlnak a fiatal keretbe?

(A korábbi részek:
Atlantic: Sixers, Knicks
Central: Pistons, Pacers
Southeast: Magic, Hornets, Heat
Northwest: Timberwolves, Nuggets
Pacific: Lakers, Kings)
 

A Jazz a nyugalom szigetnének tűnt eddig, tekintve hogy nem kapkodtak, évek óta szisztematikusan építkeznek most már és eddig végigvitték terveiket. A tavaly nyáron kinevezett Quin Snyder vezetésével, illetve a deadline előtt meghúzott Enes Kanter-cserével egyre masszívabb csapatnak tűnnek, az All-Star gálát követően az egyik legjobb gárda voltak nyugaton is. Becsapós ez, hiszen az idény második felét már nem mindegyik csapat veszi komolyan, az utóbbi évek Detroitja volt nagy "alapszakasz második fele"-menő, de a Jazz az élgárdák közül is többeket vert ebben az időszakban. Lássuk, mire építhetnek!


A mag gyakorlatilag kész, de mi lesz a hátvédekkel?

Gyakorlatilag csak fiatalok alkotják a keretet, hármuknak azonban már megvan az újoncszerződés utáni új kontraktusa is. Közülük szerintem Alec Burks szerepe és fizetése necces kicsit - nem rossz, de nem is elit védő, a pontszerzési hatékonysága viszont jócskán hagy maga után kívánni valót (52.4%). Sérüléssel is bajlódott az előző idényben, az azonban mindenképpen biztató, hogy 38.2%-kal triplázott ebben a szezonban, jóval nagyobb volumenben, mint korábban. Ha 40% fölé tudja tornázni ezt a mutatót, akkor az évi 10-10.5 millió körüli fizetését megérheti. Gordon Hayward a legbiztosabb pont, ráadásul ő nagyon jó évet produkált most - hatékonysága az előző évi 52%-ról visszatért a nála sztendernek mondható 56.7%-os TS-re, így dobott 19.3 pontot meccsenként.

Nála egyrészt a külső dobása kérdés - elég stabilnak mondható a játék majdnem minden elemében, kivéve ezt, 5-10%-okat ugrál le-föl egyik évről a másikra -, másrészt egyelőre azért bőven kérdőjeles, hogy egy komoly nyugati csapatnak lehet-e ő az első számú embere támadásban, egyelőre ugyanis ez a helyzet, ő a Utah első számú pontfelelőse. Ha lehet, akkor az egyértelműen annak lesz köszönhető szerintem, hogy több hasonló pontmennyiséget szállító kosaras is lesz melletet, Burks, illetve Derrick Favors is ilyen lehet. Minimálisan, de tudott ő is fejlődni a most záruló szezonban, cserébe ő védekezésben nagyon biztos pont, kifejezetten hasznos, csendes mindenes.

A többi fiatal egyelőre újoncszerződését tölti még, de vagy már most fontos szerepük van, vagy azt szánnak nekik. Aki körül nincs semmiféle kérdés az Rudy Gobert. Kanter elcserélése az ő játékidejére volt a legpozitívabb hatással, és gyorsan kiderült, hogy a liga egyik legjobb védekező centere a francia már most is. Favorsszel nagyon jó és megbízható párost alkotnak, és manapság azt is meg kell említeni, hogy mindketten 60% fölött dobják a büntetőket, nem Hack-a-Shaq veszélyeztetettek. Rodney Hoodnak is nagyon jól sikerült az év második fele, áprilisban a legjobb nyugati elsőévesnek választották, és kifejezetten jó kezű játékos, 36.5%-os triplázása szinte biztosan fog még feljebb is menni, kitűnő fit akár Hayward mellé, akár a helyén.

A hátvédposzt az, ami körül rettenetesen sok kérdőjel van. Trey Burke első szezonja még felemás volt - háromszor volt a hónap újonca nyugaton, de gyenge volume scorer volt már akkor is -, cserébe viszont a második éve még rosszabb lett - ugyan kicsit kevesebb idő alatt is ugyanúgy 12.8 pontot átlagol, hatékonysága azonban 47.3%-ról 45.5 TS%-ra esett vissza, nem nagyon jellemeznénk. Neki szerintem az utolsó esélye jön, ha egyáltalán még kap lehetőséget és nem igazolnak valakit egyes posztra már most. Dante Exum még nincs ilyen helyzetben, hiszen ez volt az első éve, nála ráadásul már kiválasztása pillanatában tudta mindenki, hogy elég hosszútávú projektről van szó. Tehetséges, de egyelőre egy nyugati PO-ért küzdő gárdának nem hiszem, hogy kezdője, vagy akár 20-25 perces cseréje lehet.

Grant Jerrettnek van még garantált szerződése, de nem hiszem, hogy sok vizet zavarna a csapatnál, mint ahogy a nem garantált szerződésekkel rendelkező Elijah Millsap, Bryce Cotton, Jack Cooley, Chris Johnson négyes sem. Trevor Bookernek is nem garantált szerződése van, arra azonban szerintem van esély, hogy ő marad az együttesnél, kifejezetten jó cserejátékos, és ha nem akar erősíteni a Utah magasposztokon, akkor nincs nagyon értelme lecserélniük bárki másra.


Draft

A 12. helyen húz a Utah, és a korábbiakkal ellentétben nekik szerintem semmi szükségük nincs még egy fiatalra. Persze sosem árt az utánpótlás, de a Jazzben így is rengeteg a tapasztalatlan játékos, nem biztos, hogy egy újabb elsőévesnek túl sok játéklehetősége lenne, akkor pedig lehet valaki akármilyen tehetséges, nincs sok értelme egyetlen csapatban sem.

Trey Burke-öt elnézve szerintem van egy érdekes név velük kapcsolatban az irányítókat nézve is, ő pedig Cameron Payne, aki az utóbbi hetekben, a privát edzések után egyre jobb helyekre került az egyes draftelőrejelzésekben, nagyon elégedettek voltak vele minden csapatnál, ahol járt. Ha Burke-től el kell köszönniük, mert továbbra sem fejlődik semmit, akkor itt lehet a biztosíték számukra. Egyetlen probléma, hogy ha Burke és Exum is marad, Payne számára nincs sok játékperc, úgyhogy hiába érdekes játékos, meg kell gondolni, milyen esetekben érdemes rá ellőni a picket.

Ha nem Payne, akkor a hátvédekhez szerintem nem fognak húzni senkit, Burke, Burks és Exum játékidejét próbálják maximalizálni. Ekkor gyakorlatilag az összes magasember szóba jöhet a 10-20. hely közé vártak közül. Frank Kaminsky, Bobby Portis, Trey Liles, Miles Turner, Kevon Looney, de talán még Montrezl Harrell is, akit egy kicsit hátrébb várnak jelenleg. Bookerrel szerintem nagyon hosszútávon nem számol a Jazz, cserecenterük normális most sincs, úgyhogy a legnagyobb esélye szerintem annak van, hogy a fent említett nevek közül kerül majd valaki Utah-ba, ha megtartják a draftjogot.


Szabadügynökpiac

Érdekes helyzetben vannak, mert ha a nem garantált szerződések közül nem tartanak meg senkit, akkor 47 millió dolláron állnak, nagyjából 17 milliónyi sapka alatti helyük lesz (mivel csak 8 játékosból jön össze a 47 millió). Ha Bookert megtartják, akkor ennél 4.5 millióval kevesebb helyük marad igazolni. Hogy Booker helyzete nem biztos, azt a legutóbbi pletykák jelezték, miszerint a Utah Paul Millsapre akar rámozdulni - ő egészen jó fit lenne Gobert és Favors mellé is -, az ő megszerzéséhez azonban szinte biztosan nem elég 12.5 milliónyi sapka alatti hely.

Szerintem lenne értelme egyest, vagy egyest és kettest is játszani tudó játékosokat keresniük, mert Favors és Gobert a magasposztokat, Hayward és Hood pedig a hármast szerintem bőven megoldja, ebben már azért kevés a rizikó. Burks is jó lehet, de az 1-2-es posztjuk borzasztóan sok kérdést vet még fel. Ha valahol megbuknak a PO-ért folytatott küzdelemben, akkor az itt lesz, mert alapvetően a csapatvédekezésük jó, támadásban viszont Haywardéknak szükségük lenne legalább egy átlagos pontszerzőre vagy másokat elit szinten kiszolgáló játékmesterre. Más kérdés, hogy irányítóban nincs nagy kínálat a szabadügynökpiacon - Patrick Beverley illene ide, de Rajon Rondo nagyon nem, Goran Dragicra és Reggie Jacksonra meg szinte semmi esélyük nincs -, úgyhogy a csere a legjobb opciójuk, ebben lehet segítségükre az első körös pick.


Összességében nézve szerintem két út áll a Jazz előtt idén nyáron. Az egyik az, hogy már idén nyáron lépnek a hátvédeknél, szereznek valakit csere útján, aki sokkal biztosabb produkciót tud nyújtani, mint Burke - ez Brandon Knight és Beverley is lehet. A másik út az, hogy Burke-nek adnak még egy esélyt, ebben az esetben pedig tényleg Millsap vagy egy olyan magasember megszerzése lehet a céljuk, aki Favorsszel és Gobert-rel el tudja osztani a négyes-ötös posztot teljes egészében, melléjük csak sérülés esetére biztosítékok kellenek. Ha Burke fejlődik, beérik, mint kezdő egyes, akkor mindenki örül, ha pedig sem ő, sem Exum nem nagyon lépnek előre, még mindig ott lesz nekik 2016 nyara, ahol nagyot ugrik a sapka, és ahol még mindig nem kell nagyobb összeget kiosztaniuk senkinek - Gobert és Burke 2017-ben, Exum 2018-ban lesz RFA.

Jó helyzetben van szerintem a Jazz, mert kifejezetten kellemes a fiatal magjuk, a mostani idényben mutatott játékuk pedig bizakodásra ad okot - főleg védekezésben mutattak egységes játékot, ez egy ilyen fiatal csapatnál nagyon sokat érhet az egyre több tapasztalattal majd. Ettől függetlenül nem egyszerű a döntés, amit most meg kell hozniuk, mert sapka alatti helyük és cserealapjaik is vannak ahhoz, hogy Burke-öt már most jobb játékosra váltsák. Szerintem valamivel több esély van arra, hogy adnak még egy évet ennek a garnitúrának, de mérget egyáltalán nem lehet arra venni, hogy a Utah nem kezdi el eldönteni a dominókat már most.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus