Előttem az utódom – Nyugati Főcsoport

Southwest Divízió
 
A Dallasnál és a New Orleans-nál nincs ilyen „csata”, a Houstonnál viszont érdekesen alakulhat Ty Lawson és Patrick Beverley viszonya. Beverley kacskaringós úton jutott el az NBA-be, hiszen több év európai kosárlabda után harcolt ki magának helyet Houstonban. Védekezésben extraklasszis, nem igényel sok labdát, hagyja James Hardent „tombolni”; csendes, jó munkásember, ideális hátvédpárnak tűnik a Szakáll mellé. Viszont (talán játékstílusából adódóan) sokat sérült, és ez megnyithatja az utat az új életet kezdő Lawsonnak, aki tehermentesíteni tudja Hardent támadásban. Az ex-denveri irányító gyakorlatilag ellentéte Beverley-nek, hiszen nagyszerűen bont védelmet, zsákszámra ad gólpasszokat, és tripladobásban is van benne fantázia. A Denvernél tavaly csak 34 százalékkal célzott, viszont profi karrierje elején, amikor nem neki kellett egyedül vezetnie egy csapatot, 40% felett tüzelt kintről. Lawson ráadásul az elmúlt négy évben mindig kezdőjátékos volt, van playoff-rutinja is, november 3-án lesz 28 éves, és fűti a bizonyítási vágy – nagy harc várható kettejük között.
 
A Grizzliesnél Jarell Martin draftolása hozott érdekes új színt a csapat életébe: a fiatal erőcsatár gyakorlatilag Zach Randolph fiatal kiadásban. A szezont sérüléssel kezdő Martin nem mostanában fogja még kiszorítani a liga egyik legmegbízhatóbb erőcsatárát - ugyanakkor bár Randolph fizimiskája fikarcnyit sem változott az elmúlt 10 évben, nyáron betöltötte a 34-et. Bármikor beüthet nála egy sérülés, és akkor az ifjú titán megragadhatja a lehetőséget.
 
A San Antonio Spursnél rögtön három (inkább két és fél) párhuzamot is lehet vonni. Az első teljesen egyértelmű: LaMarcus Aldridge arra hivatott, hogy előbb megszépítse Tim Duncan öreg napjait, majd Mr. Fundamental visszavonulása után a csapat első számú magasembere legyen. Rivalizálás nem lesz köztük, de érdemes lesz figyelni, hogy az egyébként rutinos, de az igazán „nagypályás” playoff-kosárlabdát csak tévében látott LMA hogyan szívja magába a tudást, ami szükséges ahhoz, hogy szintet lépjen, All-Starból legenda legyen. Az idei Summer League nagy berobbanója, a tavaly draftolt Kyle Anderson és Boris Diaw is hasonló cipőben jár. Diaw 33 éves, még van benne pár év, de lassan vége a dalnak, és Anderson nagyon hasonló stílusban kosarazik – a rutin hiányzik, amivel maximálisan ki tudná használni a sokoldalúságát. Ebben segíthet Diaw, és ismerve a Spursnél uralkodó felfogást, segíteni is fog. A harmadik pár inkább csak játék: Gregg Popovich kisebb megrökönyödést keltve az idei Summer League szereplést a segédedző Becky Hammonra bízta. A tehetséges ifjú edzőhölgy nem vallott szégyent, megnyerte a tornát a B-csapattal. Hammon pár éve azzal került a hírek középpontjába, hogy tősgyökeres amerikaiként orosz válogatott lett, miután a Team USA-be nem fért be – a közismerten jó szláv kapcsolatokkal, kötődéssel rendelkező Popovich talán egy pillanatra el is gondolkodott már azon, hogy mi lenne, ha…?

Northwest Divízió
 
A Denver Nuggets már megoldotta a korszakváltást, hiszen Mudiay draftolása után elboltolták Ty Lawsont, a kulcsposztokon egyébként is inkább fiatalok szerepelnek – ennél is durvább újratervezést hajtott végre a Portland nyáron, hiszen több idősebb húzóembere is távozott ilyen-olyan módon.
 
A Utah Jazznél Trey Burke a küszöb alatt visszakúszni látszik a kezdőötösbe, miután a 2014/15-ös szezonban kiszorította onnan Dante Exum. Az ausztrál válogatottban szerencsétlen szalagszakadást összeszedő Exum azonban idén nem nagyon fog tudni ellensúlyt képezni Burke-kel szemben, de a hátvéd annyira rossz benyomást keltett eddigi rövid NBA-pályafutása során, hogy az Európából érkező brazil válogatott játékmester, Raul Neto is megkaphatja az esélyt. Lóránt Péter egykori csapattársa a Lagun Aróban, majd a Murciában négy profi idényt töltött már el, és még mindig csak 23 éves. A Jazznél egyébként is nagyon bátran nyúlnak a tengerentúlról érkező játékosokhoz mostanában.
 
A Thundernél Mitch McGary lehet az a játékos, aki idővel átveszi majd Nick Collison helyét és szerepét a csapatban. A nagyon tehetséges, de korábban elég balhés McGary megnyugodni látszik a profik között, de az OKC-nek jól jött ki a rookie scale-szabály (2 garantált év után 2 csapatopciós következik), mert így az erőcsatár-centernek folyamatosan bizonyítania kell. Collison valódi intézmény a csapatnál, hiszen őt még 2003-ban draftolta a Seattle névre hallgató alakulat, és azóta a franchise alkalmazásában áll – idén és jövőre is még majdnem 4 millió dollárt fog keresni, 2017-ben, 37 évesen viszont várhatóan visszavonul.
 
Az északnyugati csoport csapatai közül a Minnesota a legérdekesebb a témában, hiszen Andrew Wiggins mellett a négy másik poszton nem kell nagyon keresgélni érdekességeket. Kevin Garnett hazatérése Karl-Anthony Towns draftolásával nyert igazán értelmet, hiszen a klub legnagyobb legendája fogja oktatni Townst, akit arra szánnak, hogy a következő bő tíz évben alapja legyen a gárda palánk alatti játékának. Kettejük viszonya mentori lesz, nem úgy másik három páros esetében. Kevin Martin szépen csendben megöregedett, pár éve még fiatal tehetség volt, most viszont már nagyon sokat sérült, és a játéka is megkopott – a UCLA-ről elhozott Zach LaVine egyetlen szezon alatt közönségkedvenc lett Minnesotában a posztján, ráadásul alig 20 éves, nagy potenciál rejtőzik benne. Nem lennénk meglepve, ha Martint szépen csendben elkezdené árulni a Wolves.
 
A montenegrói center, Nikola Pekovics is alaposan benne lehet a szószban, az elmúlt években kiderült, hogy hiába nagyon jó játékos támadóoldalon, egyszerűen porcelánból van – miközben ő a sérüléseit kúrálgatta, posztján a szenegáli Gorgui Dieng remekül illeszkedett be a csapatba. A 211 centis Dieng még mindig csak 25 éves, de atletikus, kiváló palánk alatti védő, aki nem igényel sok labdát – Towns mellé ideális „(v)erőember”, aki még kosarazni is tud. Ahol viszont forróbb lehet a helyzet, az az irányítóposzt. Ricky Rubio amerikai kiruccanása eddig finoman fogalmazva is felemás, hiszen védőoldalon továbbra is extra, azonban mostanra oda jutott, hogy amatőrcsapatok szintjén adják fel az ellenfelek a dobásait, gyakorlatilag teljesen kikapcsolható a támadásokból. Ez egy irányítónál minimum aggasztó… Ha idén már akar valami komolyabb eredményt elérni a T’Wolves, akkor Rubio könnyen kerékkötővé válhat, és előléphet Tyus Jones. Az újonc irányító 1996 májusában született, de már többször igazolta, hogy fiatal kora ellenére kiváló karmester és vezető válhat belőle idővel – utoljára a 2015-ös NCAA-döntőben, ahol a Duke-ot bajnoki címig vezette, ő pedig megkapta az MOP-t (a négyes döntő legjobb játékosa). Ráadásul a valami miatt folyton panaszkodó Rubióval szemben ő azonnal a Minny-drukkerek kedvence lehet – lévén minnesotai, 2012 és 2014 között háromszor választották meg az állam legjobb középiskolás játékosának.
 
Pacific Divízió
 
A nyugati parton a bajnok Warriors már túl van a váltáso(ok)n, David Lee-t kiszorította a csapatból Draymond Green, Harrison Barnes pedig a hatodik emberré változtatta Andre Iguodalát.
 
A Los Angeles Lakersnél az idei szezon már biztosan Kobe Bryant körül fog forogni, témánk szempontjából is. Az újonc irányító, D’Angelo Russell már Bryant öltözőszekrénye mellé kérte az övét, igyekszik tőle minden kis apróságot ellesni, neki elsősorban a „vezetéstechnikai elmélet és gyakorlat” tantárgyat oktathatja a veterán dobóhátvéd. Ennél kézzelfoghatóbb ismereteket gyűjthet be tőle az Év Újoncötösébe választott Jordan Clarkson, hiszen posztján Bryant a liga történetének egyik legjobb játékosa. Lou Williams és Nick Young között viszont nem lesz mentori viszony, Swaggy P ugyanis kiszorulni látszik a rotációból: védekezni soha nem tudott/akart, támadásban pedig valószínűleg átveszi a kispadról érkező pontgép szerepét Lou-Will, akinek most már papírja is van arról, hogy a liga elit cserejátékosa (az Év Legjobb Hatodik Embere Díj 2015-ből). Ha Young továbbra is Swaggy stílusban adja elő magát, könnyen lehet, hogy szezon közben vége szakadhat a gondtalan hollywoodi életnek.
 
Phoenixben is lesz egy öreg-fiatal poszt-páros: Alex Len mutatott szép dolgokat eddigi profi évei alatt, de az ukrán centernek jót fog tenni Tyson Chandler jelenléte. Chandler már mindenen túl van, villogott Chris Paul mellett, elcserélték Charlotte-be egy marék szotyiért, majd bajnok lett Dallasban, később az Év Védője – ha tapasztalatait átadja Lennek, akkor 2-3 éven belül helyet is cserélhetnek a rotációban. Markieff Morris és Mirza Teletovic duója már kényesebb helyzet. Morris ikertestvére elcserélése miatt 10 ezer dolláros büntetéstől sem riadt vissza, hogy nyilvánosan cserét kérjen, ugyanakkor a csapat nem volt hajlandó (el)engedni. Most úgy tűnik, hogy ’Kieff igyekszik megbarátkozni a gondolattal, hogy Phoenixben és egyedül kell helyt állnia – egy kis ösztönzés lehet az egy szezonra leigazolt bosnyák triplagép, aki van annyira rutinos, hogy egy pillanatnyi megingást is büntessen, hiszen hosszú távú szerződésért hajt…
 
Sacramentóban DeMarcus Cousins és George Karl megbarátkozni látszik egymással, azonban Cousins heves vérmérsékletét ismerve idén is könnyen kiverheti a balhét a magasember. Eddig nem nagyon tudtak vele mit kezdeni a vezetőségben, mivel magas posztokon semmiféle konkurenciája nem volt, öngyilkosság lett volna ujjat húzni vele (azért próbálkoztak). A nyáron azonban az a Vlade Divac lett a vezér a front office-ban, aki egyrészt fizikai paraméterei okán sem fog megijedni tőle, másrészt a drafton elhozták a jelenlegi mezőnyben prototípus centernek számító Willie Cauley-Steint. Ha az újonc szépen beépül abba a Karl-rendszerbe, ami neki (papíron) fekszik, Cousinsnak viszont (papíron) nagyon nem, akkor lehet nagyobb is az ajtócsapkodás az öltözőben.
 
A Clippersnél is ugyanott van „helyzet”, mint a városi riválisnál: a dobóhátvéd poszton. A 3+1-es játékok koronázott királya, Jamal Crawford azzal még megbirkózott, hogy az edző-GM fia, Austin Rivers a csapathoz került, de a „kis” Rivers Lance Stephensonnal párban már kitesz egy olyan konkurenciát, ami a lassan 36 éves egykori csere-királynak sok lesz. Már a nyáron is kifelé állt a rúdja a csapattól, de végül nem cserélték el – a kora és a konkurencia mellett azonban az sem az ő malmára hajtja a vizet, hogy erősen elavult már a játéka. Nem véletlen, hogy az előző szezonban Kobe Bryant-szerű dobóstatisztikát hozott: 39.6% mezőnyből, 32.7% a triplavonal mögül, a playoffban megspékelve ezt 36%-os mezőnnyel és 24 %-os (!) triplázással…