Európaiak az NBA-ben - 4. rész

Következő idényére már nagyrészt kezdőként számoltak vele, meghálálva a bizalmat, javítani tudott ezeken a számokon, sőt, ’95 - ’96-ban hajszál híján 20-10-es szezont hozott, egészen pontosan 19,7 pontot és 9,8 lepattanót átlagolt. Sajnálatos módon a ’96 – ’97-es, azaz negyedik szezonja lett az utolsó ebben a bajnokságban, egy tranzakció keretében el akarták küldeni Philadephiaba, de a fizikai teszten elbukott, nagy valószínűséggel emiatt távozott Európába, a Panathinaikos együtteséhez. Rövid, de nagyon termékeny NBA karrierje miatt nem eléggé ivódott a köztudatba, véleményem szerint nagyon nagy vesztesége lett a ligának távoztával.

A következő játékosbörzén, ’90-ben Radja csapattársa és barátja, Toni Kukoc is elkelt, mégpedig a második körben a 29-es pickkel. Rá a korszak legveretesebb csapata, azaz a Bulls csapott le, viszont ő is Olaszországba szerződött Splitből, mielőtt Phil Jackson kezei alá került volna. A háromszoros Euroliga győztes, Radjaval, Vrankoviccsal, Drazen Petroviccsal még nyert egy Olimpiai ezüstöt is, mielőtt 93-ban áttette székhelyét Chicagoba. Jordan távoztával a kissé csalódott „horvát szenzáció” finom balkezének köszönhetően azonnal értékes tagja lett az előző években zsinórban háromszor triumfáló Bullsnak, habár csak a padról szállt be játszani, 10,9 pontot átlagolt, mellyel horvát magasbedobó társával egyetemben a második legjobb újoncötösbe szavazták. Következő idényében Horace Grant távoztával többnyire a kezdőben találta magát, de a viszonya Pippen-el legendásan rossz volt ekkortájt, még az előző rájátszásban történtek miatt – a Knicks elleni harmadik meccsen egálnál rá bízta Phil Jackson a mindent eldöntő dobást, Scottie ezt nagyon rossznéven vette – ami meghatározta a csapat eredményességét, azért a Pincér 15,7 pontos átlagával elég szépen teljesített. Jordan visszatérésével ’95-’96-ban újra a padon találta magát, de valószínűleg nem bánta meg, ugyanis csapata ekkor felállította a rekordot alapszakasz győzelmek tekintetében (72 – 10), a 13,1-et átlagoló Kukoc ráadásul a liga Legjobb Hatodik Embere címet érdemelte ki, majd az évad végén bajnokságot is ünnepelhetett csapattársaival.

A következő két szezonban szinte lemásolta átlagait, hab a tortán, hogy csapata is így tett, remek alapszakasz mérlegek után jött két bajnoki cím is. Ezeket követően a Bulls szétesésével Toni karrierjében is fordulópont következett, a csonkaszezonban elsőszámú opcióvá vált, élete legjobb átlagát teljesítette, 18,8 pontot produkált meccsenként, de csapata csak szenvedett, végül a Bulls vezetése a rákövetkező idényben úgy döntött, megválik utolsó bajnoki hírmondójától is és Philadelphiaba cserélte a sokoldalú bedobót. Szegény horvátnak nagyon balul sült el a váltás, a 2000 – 2001-es évben innen is továbbállt, az Atlanta szerezte meg egy tranzakció során. Harmadik amerikai állomáshelyén nagyon jó 17 meccset futott, ellenben a következő szezonban hanyatlott produkciója, 2002 nyarán elpasszolták Milwaukeeba, ahol Kukoc „vénségére” meg tudott újulni és nagyon fontos tagja lett a Bucksnak, 11,6-ot átlagolt és 3,7 gólpasszt osztott ki társainak. Új otthonában ezt követően még három idényt töltött, a csapatsikerek elmaradtak, de a Pincérre mindig is emlékezni fognak Milwaukeeban, végül innen is vonult vissza. Hosszú és eredményes NBA pályafutása után elmondhatjuk róla, hogy Toni lett az első olyan kosaras, aki csapat és egyéni tekintetben is rendkívül eredményes európai és NBA karriert is teljesített, háromszoros Euroliga győztes, Final Four MVP, NBA bajnok és egyszeres Legjobb Hatodik Játékos az NBA-ben. Példaként áll minden fiatal sportoló előtt, mind teljesítményben, mind pedig hozzáállásban.
{youtubejw width="100%"}3P7jeR3PRO0{/youtubejw}

Az 1990 – 1991-es szezonban még egy horvát játékos került a porondra, Stojko Vrankovic szabadügynökként igazolt a Boston Celtics csapatához. Ő az Aris Saloniki együttesét hagyta ott tengerentúli kérője kedvéért, de csak két felejthető szezonra futotta tőle, összesen 50 meccsen lépett pályára és 1,9 pontot átlagolt. Ami miatt viszont igazán különleges értéket képviselt a 218 centi magas center, az a blokkolási készsége volt. Mielőtt visszatért Görögországba, ahol négy évet húzott le a Panathinaikosnál, a ’92-es barcelonai Olimpián még a Dream Teamnek is blokkelőadást tartott. Ezt követően az öreg kontinens csúcsára ért, majd ’96-ban visszatért az NBA-be, a Minnesota játékosa lett, 53 meccsből 34-szer kezdőként kapott bizalmat, de átlagai továbbra is nagyon alacsonyak maradtak, ennek ellenére a következő idényben is akadt kérője, a Clippers még két évig igényt tartott a szolgálataira, igaz a ’99 szezonban csak két meccsen lépett pályára, de náluk sem váltotta meg a világot. Még visszatért levezetni Olaszországba, visszavonulása után nem büszkélkedhetett veretes statisztikákkal, de komoly válogatott és európai sikerekkel rendelkezett a megboldogult Drazen Petrovic egykori legjobb barátjaként.

Még mindig ’90-ben járunk, amikor a második kör végén kiválasztottak egy Milos Babic nevezetű szerb (jugoszláv) fiatalembert, aki Tennessee Egyetemen játszott mielőtt jelentkezett a börzére, őt a Suns választotta ki az 50. cédulával, de még aznap este elcserélték az a Caveliers által az 52. helyen kiválasztott olasz Stefano Rusconival. A 213 cm magas Babic újoncidényében összesen 12 meccs lehetőséget kapott Clevelandben, gyakorlatilag nyomot sem tudott hagyni a ligában, ehhez képest a következő szezonban 9 mérkőzésre a Miami Heat szerelését is magára ölthette, de nem jutott egyről a kettőre, NBA pályafutása itt véget is ért.

Nem volt könnyű dolga, de a ’95 – ’96-os szezonig Olaszországban maradó Rusconinak, még az érte elcserélt Babic NBA mutatóit is sikerült alulmúlnia. 7 meccsen mindössze 30 perc alatt 1,1-es átlagot hozott, össze a Sunsban majd visszatért hazájába.

1991-ben tovább támadtak a horvátok, Zan Tabak is kiválasztásra került, ő az 51. cédulával került Houstonba a Rockets csapatához. A center Kukoc és Radja csapattársa volt Splitben és mindhárom Euroliga győzelemből kivette részét. A draft után ő is maradt az öreg kontinensen, a ’92-es Olimpia után az olasz Livorno, majd a Recoaro Milano egyletében töltött el 1-1 szezont, ezután tért át Texasba, ahol rögtön egy bajnokcsapatba csöppent. Olajuwonék mögött csak 37 meccset kapott első idényében, habár bajnok lett az évad végére, a nagyreményű magasember szinte semmit sem tudott hozzátenni ehhez a performanszhoz. ’95 – ’96-ban mutatkozott be a ligában a Toronto Raptors, keretük feltöltéséhez expanziós drafton szerezték játékosaikat, Tabak így került hozzájuk.

Új állomáshelyén már 20 perc lehetőséget kapott mérkőzésenként és ezt 7,7 pontos pont és 4,8-cas lepattanó átlagokkal hálálta meg, sajnálatos módon sérülései miatt ez maradt a legjobb idénye, még két idényt töltött Kanadában, ’98 elején Bostonba cserélték, ahol idény végén megváltak tőle. Egy esztendőnyi török kitérőt követően ’99-től 2001-ig Indianaban játszott, de abszolút kiegészítőemberként messze nem tudta beváltani a hozzá fűzött reményeket.  Azért csapatsikerben volt része, Rik Smits tartalékjaként az ezredfordulón döntőt játszott csapatával a Lakers ellen, amit végül elbuktak. A 2001-es nyarat követően Madridba távozott, még négy évig játszott különböző spanyol csapatokban, aztán visszavonult az aktív játéktól.

Láthatjuk, hogy a 90-es évek elején a nagy jugoszláv generáció játékosai elárasztották a ligát, közülük többen nagyon szép NBA karriert futottak be, nagyon nagy tiszteletet vívtak ki az utánuk következő játékosoknak is, amivel egyértelműen megkönnyítették azok jövőbeli beilleszkedését.