Európaiak az NBA-ben - 6. rész

Érdekesség, hogy a rájátszásban 23,6-re növelte a pont- és 10,2-re a pattanó átlagát. A ’96 – ’97-es évadban a kezdőbe került, ám játékideje nem haladta meg a 25 percet, elhasznált térdei sajnos csak ennyire adtak számára lehetőséget, mutatói kissé visszaestek (13,4 és 7,9), ám karrierje legjobb NBA szezonját produkálva ’97 – ’98-ban 16-ot dobott és 10 pattanót kapott le mérkőzésenként. Sőt, a bajnokság egyik legintelligensebb és legjobban passzoló centerének tartották a szakértők, ekkor egyébként 32 percet tölthetett átlagosan játékban, ami messze a legtöbb nála 7 amerikai éve alatt.

A csonkaszezonban mind az 50 alapszakasz meccsen játszhatott, viszont a szerepe csökkent, 12,1 pontot és 7,9 pattanót tett a közösbe, igaz egyre minőségibb csapattársak vették őt körül, a litván legenda pedig élvezte a játékot, a szurkolóknak egyértelmű kedvence volt a Portland-nél. A következő szezonban nekiindultak a bajnoki címnek, de a Lakers hatalmas csatában megállította őket, Sabonis a Jail Blazers eszeként az előző évihez korábbi számokat produkált (11,8 pont, 7,8 lepattanó). A kisebb csalódást jelentő kiesés után még összeszedte magát és lehúzott egy idényt a Balzers-nél, ám az újabb kudarc és egészségi állapota (21 percet bírt csupán átlagban) arra sarkallta, hogy a 2001 – 2002-es idényt már hazájában, a Zalgiris Kaunas-nál játssza le. Ezt követően egy utolsó szezonra visszatért Portlandbe, melynek során bár 78 találkozón pályára léphetett, ám már csak epizód szerep jutott neki 15 perces játékidővel. Kitartását jól jellemzi, hogy NBA pályafutása után még két idényt lehúzott szeretett litván klubjában (koránt sem lehetne levezetésnek nevezni, hiszen MVP címeket szerzett, nem csak a hazai bajnokságban, de az Euroliga 16-os körében is). Minden idők egyik legjobb európai játékosaként vonult vissza, vele kapcsolatban mindenki azt találgatta, mi lett volna, ha nem csak 31 évesen kerül az NBA-be.

{youtubejw width="100%"}rsG9oApZtVI{/youtubejw}

Folytatjuk a sort, miután legutóbb a 1993-as draftosztálynál hagytuk abba az európai játékosok számbavételét, igaz maradt még, aki ebben az évben kelt el. Ő a holland Geert Hammink. A Luisiana State Egyetem-ről érkezett center igazi kuriózumnak számított az NBA történetében, hisz miután ’93-ban kiválasztotta őt az Orlando Magic a 26-os cédulával, 4 szezon alatt 8(!) mérkőzésen lépett pályára úgy, hogy mindegyik évadban volt legalább egy meccsen lehetősége a bizonyításra. A Magic színeiben első két idényében 1-1 találkozón szerepelt, 2, illetve 4 pontot ért el. A ’95 –’96-os alapszakaszban ezt túlszárnyalva 3-szor is lehetőséget kapott az Orlando vésztartalékaként, ezek alatt 4 pontot sikerült összehoznia. Valamiért a Golden State Warriors-nál úgy gondolták, majd náluk jó lesz a csapatban, ezért a következő szezonra az ő kötelékükbe került, Oaklandben is 3 meccset játszhatott, szintén 4 pontot ért el. A világrekord gyanús teljesítmény ezzel lezárult, a 4 szezon alatt szerzett 14 pont és a 8 mérkőzés minden bizonnyal alulmúlhatatlan.

Az 1994-1995-ös idényben csak egy olyan európai kelt el a játékos kiválasztón, aki később pályára is lépett a ligában, ő nem más, mint a szerb Zeljko Rebraca, viszont a kiváló pedigrével rendelkező magasember csak 2001-ben tette át székhelyét a tengerentúlra, így majd egy későbbi írásban vesézzük ki pályafutását.

’94-ben szabadügynökként kelült az Atlanta Hawks-hoz az oroszok nagyszerű irányítója, Sergei Bazarevich. A korábban hazájában és Törökországban pattogtató játékmester egyetlen NBA csapatában 10 találkozón kapott lehetőséget a bizonyításra, összességében 30 pontot és 14 gólpasszt ért el ezeken. Mivel bebizonyosodott, hogy komoly szerepe nem lesz a ligában, a Hawks kitette keretéből, Bazarevich pedig Spanyolországba igazolt. Egyébként válogatott szinten kétszeres világbajnoki és egyszeres Európa bajnoki ezüstérmesként vonult vissza.

Az 1995-ös drafton elkelt Csehország nagy reménysége, az ekkor 22 esztendős Jiri ’George’ Zidek. A hórihorgas játékost a Charlotte Hornets választotta ki az első körben a 22-es cetlivel. A center jó „kezekből” került a világ legerősebb bajnokságába, hiszen a legendás UCLA-n pallérozódott, társaival mellesleg ebben az évben meg is nyerték az NCAA-t. Újonc idénye messze a legjobb volt abból a háromból, amit az NBA-ben tölthetett, 4 pontot és 2,6 lepattanót átlagolt, 71 találkozón kapott szerepet, ebből 21-szer kezdőként számítottak rá. A következő idényben már korántsem voltak ilyen jók a kilátásai, mivel nem tudott előre lépni, csapata 36 meccs után elcserélte őt Denverbe, ahol csupán 5,5 percre tartották jónak. A ’97 – ’98-as évadban a Nuggets-nál már csak 6 alkalommal léphetett pályára, majd Seattlebe került, ahol ugyanennyit kapott George Karl-tól. Nem erőlködött tovább, játéklehetőségre vágyva örökre elhagyta Amerikát, ő is a Zalgiris-ben folytatta karrierjét, majd számos európai élcsapatban feltűnt, ’99-ben meg is nyerték az Euroligát a kaunasiakkal.

’95-ben az újvidéki születésű Dragan Tarlac kelt el a 31. pick-kel, a szerb nagyembert a Chicago választotta ki, ám hagyta Európában edződni, egészen az ezredfordulóig. Tarlac 10 évnyi görög légióskodás (Olympiacos – velük ’97-ben Euroliga nyertes) után a 2000 – 2001-es idényben öltött Bulls mezt, ám a nagy remények után csupán 43 mérkőzés jutott neki, ebből 12 kezdőként. 2,4 pontos és 2,8-as lepattanó átlagai kiábrándítóak voltak csapata és önmaga számára is, gyorsan vissza is tért az öreg kontinensre a Real Madrid-hoz. 2001-ben Európa bajnok lett hazája válogatottjával, az egyik legsikertelenebb olyan játékosként tartják számon, akinek lehetett volna keresnivalója az NBA-ben, és próbálkozott is a ligában.

Szabadügynökként került a Denver Nuggets-hez 1995-ben Rastko Cvetkovic, aki 14 meccsen lépett pályára egyetlen tengerentúli idényében. A szerb (jugoszláv) center összesen 48 percet szerepelhetett a Nuggets-ban, 10 pontra és 11 lepattanóra volt jó, villámgyorsan meg is váltak tőle, hazája bajnokságában folytatta pályafutását.

Ebben az idényben még egy európai sportoló került az NBA-be, nevezetesen az ugyan amerikai születésű, ám Angliában nevelkedett és brit állampolgár John Amaechi. A center középiskolába már újra az Egyesült Államokba került, egy ohioi gimnázium csapatában faragtak belőle sportolót, majd egyetemi éveire előbb a Vandebilt-hez, majd a Penn State-hez került, ám a drafton nem kelt el. Szabadügynökként viszont kapott lehetőséget, mégpedig Clevelandben. Komolyabb nyomot nem hagyott a ’95 – ’96-os idényben (2,8 pont, illetve 1,9 lepattanó 28 találkozón), így kénytelen volt áttenni székhelyét Európába, még közelebb, Franciaországba. Szépen lassan olyan karriert futott be az öreg kontinensen, hogy végül az Euroliga győztes játékos újabb esélyt kapott a ligában, 1999-ben a nagy terveket szövögető Orlando Magic-hez került. Mivel a csapatot komoly sérülések sújtották, jött a kísérletezés, ami Amaechi-nek kapóra jött, 80 meccsen pályára lépve (53 kezdőként) 10,5-ös pontátlagot tudott felmutatni, viszont a következő idényben már nem volt ilyen eredményes, ám a 7,9-es mutató is elfogadható. Ezzel viszont véget ért az érdemi szereplése, a 2001 – 2002-es szezont már Salt Lake Cityben kezdte meg a Jazz tagjaként, Sloan edző csupán beugróként számított az angolra. Élete utolsó, azaz a ’02 – ’03-as évadban 3,2-ről 2-re csökkent pontátlaga, így évközben elcserélték Hosutonba, ahol már pályára sem léphetett többé, vissza is vonult az aktív játéktól. A center továbbá arról nevezetes, hogy ő volt az NBA történetének első (beismerten) homoszexuális játékosa. Ezen bejelentése nem kis port kavart a médiában.

Eljutottunk a ’90-es évek közepéig, a következő részekből kiderül, hogy itt lezárult egy korszak és valami egészen új kezdődött, hiszen jelentősen megszaporodtak az európai játékosok az NBA-ben ezt követően. A folytatásban igazi sztárokról és a napjainkban is játszó hősökről lesz szó.