Európaiak az NBA-ben - 7. rész

Folytatjuk az NBA-ben eddig megfordult összes európai játékost bemutató rovatunkat. Az eddigi hat rész során eljutottunk az első fecskéktől a '90-es évek középéig és megállapítottuk, hogy a szépen lassan kitaposott ösvényen keresztül járható lett az út, akkoriban már rendszeresen nyúltak az öreg kontinens fiatal ígéreteihez a tengerentúlon is. A mai epizódban olyan profikkal találkozhatunk, akik közül többen még manapság is a ligában pattogtatnak, némelyikük ráadásul igazi sztárrá vált az Egyesült Államokban. Itt húzható meg az a határ, mely után már többnyire olyan európai kosarasok érkeztek az amerikai profiligába, akik gyakorlatilag az egész felnőtt karrierjüket az NBA-ben töltötték és itt váltak igazán felnőtt játékossá – nem úgy, mint elődeik, akinek még bizonyítaniuk kellett hazájukban, illetve a nemzetközi versenyeken annak érdekében, hogy el tudjanak jutni a világ legerősebb kosárlabda bajnokságába.

A '95-ös évjáratot „kivégezve” az olasz Vincenzo Esposito-t kell még említenünk. A ligába szabadügynökként érkező dobóhátvéd a Toronto Raptors csapatában kapott 30 mérkőzésnyi lehetőséget élete első és egyetlen NBA szezonjába, '95 – '96-ban. A nagyon heves természetű kisember már rendkívül fiatalon a profik között játszott a Caserta csapatában, majd a Fortitudo Bologna gárdáját hagyta ott 26 évesen, élete nagy lehetőségeként a kanadai egyesület kedvéért. A tengerentúlon nem tudta megvetni a lábát, bár a 9,4 perc alatt hozott 3,4-es pontátlag annyira nem is tűnik vészesen rossznak, még egy 18 pontos alakítása is volt a Knicks ellen a Madison Square Gardenben. Rémes dobószázalékai (36% – mezőny, 23% - tripla) miatt viszont gyorsan kitették a szűrét, így visszatért hazájába, ahol igazi vándormadár életet élt, az aktív játékot pedig két évvel ezelőtt hagyta abba többszörös olasz pontkirályként és MVP-ként.

Minden idők egyik, ha nem a legerősebb draftján bizony több európai kosaras is elkelt 1996-ban. Közülük a legelőkelőbb helyen Vitaly Potapenko, Ukrajna büszkesége talált leghamarabb csapatot. A 208 centire nőtt magasember 10 szezont húzott le a ligában és akkoriban nem számított borzasztóan nagy meglepetésnek, hogy a 12-es cetlivel kelhetett el, mivel az NCAA-ben edződött a Wright State nem épen neves, de akkoriban általa igencsak eredményes csapatának vezéreként. Persze, ha megnézzük, milyen jövőbeli sztárok előtt vitték el, akkor már többen csodálkozhatnak, ugyanis utána sorrendben Kobe Bryant, Peja Stojakovic, Steve Nash, Tony Delk és Jermaine O'neal rázhatott kezet David Stern-el. Újoncként nem hozott veretes számokat (5,8 pont, 2,7 lepattanó) a Cleveland Cavaliers csereembereként, de azért idényről idényre fejlődött, ha nem is hatalmas léptékkel, és a csonka szezonban, melynek közepén a Boston Celtics-hez cserélték, élete szezonját futotta meccsenkénti 10-es ponttal, illetve 6.6-os lepattanóval, ráadásul egy kivétellel mindig kezdő volt a zöldekénél. A liga históriájának legeredményesebb, ám abban az időszakban nem éppen kiemelkedő eredményeket felmutató gárdájánál volt még két említhető éve (9,2, majd 7,5 pont), de a 2001 – 2001-es évadban már megindult lefelé és onnantól kezdve csak fellángolásai voltak, de nagyon nem tudott már megragadni egy klub rotációjában sem. Az említett, Potapenko számára kritikus idény után meg is váltak tőle, a Seattle Supersonics-nál kötött ki, ahol már sűrűn kellett küzdenie különböző sérülésekkel is, de azért egy 7,1-es pont-, valamint 4,4-es lepattanó átlagú szezont képes volt felmutatni 2003 – 2004-ben. Az érdemi pályafutása itt le is zárult, mert másfél év ottani szenvedés után elpasszolták Sacramentoba, ahol már valóban csak momentumai lehettek, 2007-ben felhagyott az NBA-vel és még egy évet lehúzott a spanyol Estudiantes alakulatánál, majd véglegesen is szögre akasztotta a csukát.

Ahogy már egy mondatrész erejéig volt róla szó, a '96-os játékosbörzén a 14-es cetlivel Kobe Bryant és Stave Nash között a jugoszláv (ma szerb-görög kettős állampolgár) Predrag Stojakovic-ot vitte el a Sacramento Kings. A mai Horvátország területén nőtt fel, de a délszláv háború idején szüleivel együtt szerb területre költöztek, a kis Peja pedig a Crevna Zvezda egyesületénél sajátította el a sportág alapjait, majd nem egész 17 esztendősen profinak állt a görög PAOK Szalonikihez szerződve. Miután 1996-ban lefoglalta a játékjogát a Sacramento Kings, a 208 centis bedobó még két szezont töltött a PAOK-nál és a '99-es csonka idényben csatlakozott a kaliforniai klubhoz. Ott nem robbant be azonnal a köztudatba, de 2001 – 2002-ben végre megkapta az igazi lehetőséget kezdőként és egy 20,4 pontos, 5,8 lepattanós szezont gurított, kész csoda, hogy csak a második helyen végzett ezzel az ugrással a legtöbbet fejlődött játékosok külön versenyében. Közben a Kings is a bajnoki címre törő gárdák közé emelkedett, Stojakovic-nak rengeteget segített egy csapattársa, egyben honfitársa, Vlade Divac, a fiatal bedobó ünnepelt sztár lett, ráadásul a nemzetközi szintéren is aratott, 2001-ben Európa-bajnok, egy évvel később pedig világbajnok lett – az utóbbi eseményt éppen az USA-ban, Indianapolisban rendezték. A vajkezű játékos tartotta a szintet, sőt, 2003 – 2004-ben 24,2 pontos idényt teljesített, ekkor ráadásul életében először és utoljára legalább 81 alapszakasz mérkőzésen tudta vállalni a játékot. A 2002-es Nyugati Konferencia-döntőben máig nagyon véleményes körülmények között elbukó Sacramento ekkorra már kezdett széthullani, a közben all-starrá avanzsáló és a történelem során az NBA-ben első európaiként tripladobó-versenyt nyerő (2002, 2003) Peját utolérték a sérülések. Különösen a hátával-gerincével bajlódott sokat, de igazán csak később lett komoly a baj.

A 2005 – 2006-os évad közepén Ron Artestért cserébe az Indiana Pacers-hez küldték, de az idény végén tovább is kellett állnia, méghozzá a New Orleans Hornets csapatához. A feltörekvő, ifjoncokból álló alakulatnál már tapasztalt veteránnak számított, aki a hiányzó puzzle-darab lehetett (volna) egy átütő sikerhez. Ám új állomáshelyén újra beütött a krach, egy komoly műtét miatt csupán 13 találkozón kaphatott szerepet, pedig rendkívül biztatóan kezdődött számára az év, volt olyan meccse, ahol a csapata első 20(!) pontját ő jegyezte (NBA rekord), végül 42 egységnél állt meg, de a baj elkerülhetetlen volt. A következő szezonra némileg össze tudták drótozni, a Hornets máris nyugati élcsapattá fejlődött, a szerb bedobó pedig még egyszer igazán meg tudta mutatni, hogy milyen kvalitásokkal rendelkezik, 16,4-es pontátlaga mellett leginkább a 93(!) százalékos büntetőzésére lehet büszke. Innentől kezdve egészségi állapota miatt már sűrűn kényszerült kihagyásokra és a csapatai inkább egy jó kiegészítőemberként tudták használni, nem pedig egy olyan sztárként, amilyen volt a karrierje korábbi szakaszában. Egészen a tavalyi (2010 – 2011) idény elejéig a NOH-nál maradt, de korán elcserélték Torontóba, ahol mindösszesen 2 mérkőzésen léphetett pályára, 26-ot pedig sérülés miatt kényszerült az oldalvonal mellett tölteni. Miután a Raptors kivásárolta, Dallasba került a Mavericks-hez, ahol nagyon fontos szerepe volt a playoff menetelésben és annak ellenére is vastagon benne volt a klub történetének és saját maga első bajnoki címének megszerzésében, hogy a döntőn már nem lehetett igazán használni a háta miatt. Idén nyáron szabadügynök lett, kérdés, hogy ilyen egészségi állapotban vállalni fogja-e a folytatást egy esetleges egész szezonos lockout után, de annyi biztos. A tripladobó örökranglista negyedik helyezettje mögött egy kivételes pályafutás áll, amit idén méltó módon tudott megkoronázni. Minden európai kosárlabdázó előtt jó példával szolgálhat, hiszen megmutatta, hogy az öreg kontinensről érkezve is lehet valaki igazi sztár az NBA-ben. Három all-star szereplés van a liga históriájának negyedik legpontosabban (89,5%) büntetőző kosárlabdázója mögött, amennyiben nincs a makacs hátsérülése, valószínűleg nagyon szépen kiteljesedhetett volna a pályafutása, de minden bizonnyal így is büszkén néz vissza karrierjére a triplakirály.


Még mindig 1996 és a draft, ahol a 20-as cetilvel nagyon nagyot húzott a Cleveland Cavaliers. No, nem csak azért, mert a pick-el a 221 centire nőtt litván óriást, Zydrunas Ilgauskas-t hozták el, hanem azért, mert az Atletas Kaunasból érkező centerben bizony bőven volt potenciál. Ám az amerikai sztori nem kezdődött jól, hiszen egy csonttörés miatt Ilgauskasnak ki kellett hagynia az egész '96 – '97-es idényt. Egy év kényszerpihenő után viszont remekelt. Mind a 82 alapszakasz meccsen kezdőként játszva 13,9 pontot átlagolt, ami mellé a 8,8 pattanó és az 1,6 blokk szép teljesítmény, a fiatal Cavs pedig úgy nézett ki, megtalálta leendő sztárját, amivel csak részben járt jól a klub. Miután Ilga újoncszerződése lejárt az évad végén, ezért egy új, 70,9 milliós, 6 évre szóló kontraktust írattak vele alá, ami gyakorlatilag átokként volt jelen a következő szezonokban. A 98-as újoncgála MVP-je csupán 5 összecsapáson lehetett a Cleveland segítségére a csonkaszezonban, a következő idényt pedig egy az egyben ki kellett hagynia egy újabb lábtörés okán. Még két év kellett, hogy nagyjából lecsendesüljenek a hullámok szegény litván és a Cavs fölött, 2001 – 2002-ben már 62 mérkőzést vállalt Big Z, majd rá egy évvel 81-et, melyeken 17,2 pontot, illetve 7,5 lepattanót hozott, karrierje legjobbját produkálva, a litvánt all-star meghívással díjazták eme produkciójáért. A csapat viszont teljesen leépült és a liga végén kullogott az alapszakaszban (hogy ebben mennyi volt a szándékosság, az jó kérdés, de az 1/1-es cetlivel LeBron James-t hozta el a Cavs, ami azt jelentette, hogy pontosan eddig szántak Ilgauskasnak franchise player szerepet).

A szelíd óriás viszont remekelt az új szerepkörben, a következő négy évadban mindig legalább 78 találkozón szerepelt, 2005-ben újra all-star lett, csapata pedig egyre előkelőbb helyen zárta az aktuális bajnokságot, 2007-ben még a döntőbe is bejutottak, igaz ott kisöpörte őket a Spurs. A litván nagyember viszonylagos egészsége éveken keresztül megmaradt, ám a sok korábbi sérülés, illetve kihagyás miatt már nem volt az a méretéhez képest fordulékony és hatékony center, inkább a finom megoldásaival, illetve a remekbe szabott középtávoliaiaval operált. 2009 – 2010-ben Shaquille O'neal Clevelandbe érkezésével kezdő státuszát is elvesztette, ráadásul el is cserélték az alapszakasz közepén, ám a Washington Wizards-nál egy percet sem töltött a pályán, hanem kivásárolták és 30 nap várakozás után visszaigazolt Clevelandbe. A kudarcot jelentő szezon végén (alapszakasz elsőség után kiestek a PO második körében) a Cavaliers-től is érzékeny búcsút vett és a Miami Heat-hez követte LeBron-t. Tény, hogy nagyon lelassult, de abban, hogy igazán nem sikerült megtalálni a helyét és a szerepét a sztárgárdában, a klub edzőjének, Erik Spoelstra-nak is vastagon benne volt a keze. Az alapszakaszban még 72 mérkőzést kapott, ráadásul 51 alkalommal a kezdőötössel futhatott ki a parkettre, de rájátszásra, különösen a döntőre kiszorult a keretből. Szerződése van a következő idényre, ám a már említett lockout-helyzet az ő visszavonulását is előbbre hozhatja. A litván válogatottban összesen 3(!) alkalommal szeplő centerből kiemelkedően nagy játékos is válhatott volna tehetsége és képzettsége alapján, de a sérülései átírták a forgatókönyvet, így „csak” egy remek másodhegedűsként fogunk emlékezni rá, viszont ő is egy olyan játékos, aki az egész karrierjét az NBA-ben töltötte és valóban nevet tudott szerezni magának.


A '96-os játékoskiválasztón maradt még első körös európai választott, méghozzá Martin Müürsepp, az észt „Dávid Kornél”. Az összehasonlítás egyáltalán nem véletlen, hiszen amellett, hogy Müürsepp a mi Kornélunkhoz hasonló játékstílust képviselt, szintén hazája bajnokságából (jelesül az észt Tallina Kalev gárdájától) került a tengerentúlra, igaz őt a 25. helyen vitték el a drafton. A játékjogát birtokló Utah Jazz el is cserélte Müürsepp-et a Miami Heat-hez, ahol az első észt kosárlabdázóként mutatkozhatott be az amerikai profiligában. A floridai alakulatnál nem sok sót evett meg (10 meccs, 1,7-es pontátlag), ám miután elcserélték őt a Dallas Mavericks-hez, kedvező fordulatot vett a sorsa. Másfél idény alatt 72 alkalommal kapott lehetőséget a texasiaknál, de '98 volt számára a tengerentúli végállomás, 4,7 pontos és 2,2-es lepattanó átlaggal lépett le a színről és Oroszországban csinált karriert. Egészen egy évvel ezelőttig aktív volt hazája bajnokságában, manapság már edzősködik.

1996-ban egy igazi európai nagyágyú került be szabadügynökként az NBA-be. A nagy jugoszláv aranygeneráció egyik jeles képviselője, Aleksandar Djordjevic a Portland Trail Blazers tagjaként tett villámlátogatást a ligában, mindösszesen 8 mérkőzésen szerepelt és 25 pontig jutott nyúlfarknyi tengerentúli pályafutása alatt. A 188 centis irányító a Fortitudo Bologna együttesét hagyta el az oregoni kitérő előtt, majd az Egyesült Államokból visszatérve megnyerte Jugoszláviával az Európa-bajnokságot, melynek ő lett az MVP-je. Később a Barcelona, a Real Madrid, a Scavolini Pesaro és az AJ Milano játékosaként tündökölt, ünnepelt sztárként vonult vissza 2005-ben.

Kivételes esztendő volt tehát a '96-os, hiszen több olyan játékos került be a ligába, aki aztán képes volt nagyot alkotni. 

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus