Európaiak az NBA-ben - az első fecskék

Mielőtt a BEK (Bajnokcsapatok Európa Kupája, a mai Euroliga elődjének tekinthető) korabeli sztárjátékosai megjelentek a tengerentúli draftokon, egészen elképesztően kevesen próbáltak (próbálhattak) szerencsét az NBA-ben. Ha eltekintünk az első két európai születésű, de már Amerikában felcseperedő „úttörőtől” – az érdekesség kedvéért egyikük a német Frido Frey, aki a ’46 - ’47-es szezonban a New York Knicks-et erősítette, másikuk az első Brit földön született NBA játékos, Christopher Harris, aki a St. Louis Hawks, majd a legendás Rochester Royals sportolója volt az 1955 – 1956-os idényben – akkor Swen Nater-rel találkozunk, mint az első „igazi” európai képviselője a bajnokság történelmének.

Gyakorlatilag kétféleképpen lehetett ebben az időszakban (is) az NBA látószögébe kerülni. Mivel a Hollandiában született, 2,11 cm magas Nater előtt nem volt ezekre bejáratott út, taposott ő magának! Kikerült Californiába, ahol egy kis helyi főiskolán eltöltött év után egyenesen az UCLA csapatában találta magát. Harcosságának köszönhetően fontos tagja lett két NCAA bajnokságot nyerő garnitúrának is, mégpedig a legendás John Wooden edző kezei alatt. Habár főiskolai pályafutása alatt egyetlenegy alkalommal sem lépett pályára kezdőként(!), 1972-ben egy ABA csapat megszerezte a játékjogát, majd a következő évi NBA drafton a Milwaukee Bucks kiválasztotta a hollandust a 16. pick-kel.

Hősünk döntése szerint mégis az ABA-ben kezdte karrierjét, ahol meg is választották az év újoncának, később a liga All-Star gáláján is szerepelhetett két alkalommal. A ’76 – ’77-es szezon kezdetén jött el végül a történelmi pillanat, amikor a Bucks színeiben megkezdte NBA karrierjét, első szezonjában rögtön dupla-duplás átlaggal (13 pont, 12 lepattanó). Egy esztendő után költözhetett Buffaloba, majd a következő évben a Bravers költözött vele együtt San Diegoba, ahol Naterből egy csapásra igazi közönség kedvenccé vált. A ’79 – ’80-as szezonban az egész NBA legjobb lepattanózója lett 15-ös meccsenkénti átlagával, ezzel a történelem egyetlen olyan játékosa lett, aki mind az ABA-ban, mind az NBA-ben egy adott szezon legjobb pattanó átlagával tudott zárni. Utolsó idényében (’83 – ’84) a Lakers-hez került, ahol pályafutása megkoronázásaként egy döntőbeli szereplés jutott neki (ezzel az első európai játékos lett, aki NBA döntőben pályára lépett), igaz csapatával alulmaradtak a Bird vezette Celtics ellenében. Mindent egybevetve az első európai játékos karrierje igencsak mutatósra sikeredett, még, ha Nater nem is a 30 pontos teljesítményeiről, hanem sokkal inkább a megalkuvást nem tűrő küzdeni akarásával és briliáns pattanózásával tette magát ismertté.

A második európai név, akivel találkozhatunk, az 1981-es draft harmadik körében elkelt izlandi(!) Petur Gudmundsson, kit szintén NCAA karrier után választottak ki a börzén. A 218 centire nőtt játékost a Blazers stoppolta le. Pályafutása alatt két értékelhető szezont futott, az első a Portland színeiben teljesített ’81 – ’82-es, a másik pedig a Spurs csapatában lejátszott ’88 – ’87-es volt. Ezekben csapatának hasznos cserejátékosa tudott lenni, többet nem tudott felmutatni.

Egy fontos évszám következik, ez 1985. Ebben a szezonban négy olyan európai kelt el a drafton, akik be is mutatkoztak a ligában. Közülük mindjárt egy igazán ismerősen csengő név, a német Detlef Schrempf kelt el, méghozzá az első kör 8. helyén, akinek a Dallas foglalta le játékjogát. Ez a döntésük akkor nagyon kockázatosnak tűnt, viszont ma már tudjuk, hogy a háromszoros All-Star nem okozott senkinek sem csalódást.

Nézzük, hogyan kerülhetett a hidegvérű bedobó a Mavericks látószögébe! Detlef utolsó gimnáziumi éve előtt döntött úgy, hogy szerencsét próbál az USA-ban, egy Washington állambeli középiskola le is csapott rá, hősünk cserébe rögtön állami bajnoki címig vezette őket. A Washington Egyetemen folytatta tovább tanulmányait és kosárkarrierjét, itt leginkább egyéni elismerésekkel hívta fel magára a figyelmet, csapatával komoly eredményt nem sikerült elérnie. Mindenesetre a Mavs számára így is ő lett az ideálisnak tűnő választás. Igaz, a német játékos nem váltotta meg a világot első állomáshelyén, viszont 10 pont körüli stabil átlagával használható játékosnak tűnt 4, a csapatnál eltöltött idénye alatt, plusz figyelemfelkeltő lehetett, hogy a vajkezű bedobó a ’86-’87-es idényben az egész bajnokság második legjobb triplaszázalékát hozta.

Az áttörés viszont az után következett be, hogy egy játékoscsere alkalmával Indiana-ba került, ahol Reggie Miller igazi szárnysegédjévé tudott válni, szinte azonnal. A pláne a történetben, hogy mindezt csereként sikerült elérnie, minek meg is lett a jutalma. A ’89-’90-es és a’90-’91-es idényben is őt választották a liga legjobb hatodik emberének, amin nem is csodálkozhatunk 16, illetve 17 pontos átlagait elnézve. Utolsó Pacers-es idényében, azaz ’92-’93-ban már többnyire kezdőként kapott szerepet és még hatékonyabban tüzelt, 19,1 pontos és 9,5 lepattanós átlagokat produkált, most sem maradt el a honorárium, első alkalommal került be az All-Star csapatba.

A következő nyáron jött az újabb váltás, Seattle-be cserélték. Itt egy komoly terveket szövögető csapatba került, melynek eredményeképp, jöttek is szép számmal az egyéni és a csapatsikerek is. Egyénileg itteni második szezonja lett a legsikeresebb, ekkor mind a 82 meccsen kezdőként szerepet kapva, karriercsúcsot jelentő 19,2 pontot átlagolt, emellett 51,4 százalékkal dobta a hármasokat, amivel újfent idénybeli második helyezést ért el. A jutalma második All-Star fellépése volt, de az igazi csapatsiker még váratott magára.

Ha Jordan nem tér vissza, Schrempf vélhetően bajnoknak mondhatná magát, ugyanis a Supersonics a következő idényben bejutott az NBA nagydöntőjébe. A Kemp, Payton, Hersey Hawkins és természetesen hősünk által fémjelzett Seattle viszont elvérzett a megmérettetés során. A következő idényben harmadszor és utoljára még szerepelhetett a Kelet-Nyugat gálán, a csapat viszont egyre szerényebb eredményeket ért el.

Detlef veteránként 1999 nyarán úgy gondolta, kevesebb pénzért és kisebb szerepért cserébe egy igazi bajnokesélyeshez igazol, viszont új egyesülete, a történelem egyik legmélyebb keretével rendelkező Blazers elvérzett a nyugati döntőben a fénykorát élő Shaq vezette Lakers ellen. Egy szezonnal később, 2001-ben hősünk szögre akasztotta a cipőt, 1136 alapszakasz és 114 rájátszás találkozóval a háta mögött, ami ma is mindenidők egyik legteljesebb NBA karrier, amit európai játékos futott be.

Kevesen tudják, de nem Scrempf volt az egyetlen német, aki ezen a drafton kelt el. A Dallas valamiért nagyon bízott bennük, így a 17. pick-kel azt az Uwe Blab-ot vitték el, aki hasonló utat járt be az NBA kapujáig. A vörös hajú center viszont messze nem tudott annyit letenni az asztalra, mint honfitársa. Összesen 5 NBA idényéből 4-et töltött a Mavericks-nél, utolsó évében pedig a Warriors és a Spurs kötelékében próbálkozott megragadni a ligában, sikertelenül.

A második körben pedig elkelt az első spanyol játékos is, aki az NBA-ben bemutatkozhatott. A Portland választotta ki, ugyanis azt a Fernando Martin-t, aki igazi legenda volt hazájában, igaz NBA karrierje nagyon félresikerült. Fontos megjegyeznünk, hogy ő volt a másik úton, azaz a fényes európai karrier okán a ligába kerülők egyik első képviselője, egy, a későbbiekben említett bolgár sorstársával egyetemben. Csak egy évvel draftolását követően tette át székhelyét az USA-ba és mindösszesen 24 meccsen lépett pályára a Blazers mezében, egyetlen tengerentúli idényében. Egy sérülés keresztülhúzta számításait, így visszatérni kényszerült Európába. Csak, hogy mindenki képben legyen, mekkora köztiszteletben áll Martin, hazájában a valaha volt legjobb spanyol játékosként tartják számon, a Real Madrid, ahol legtöbbet szerepelt élete során, visszavonultatta 10-es számú kosármezét (az egyedülálló a mai napig). Aki pedig látta a 2009-es zsákolóversenyt, tanúja lehetett annak, hogy Rudy Fernandez-en egy tízes számú Portland mez volt a show során. Nos, az Martin meze volt, mutatva az iránta való tiszteletet. Mellesleg Fernando Martin-t beválasztották a FIBA Hírességek Csarnokába is. Sajnálatos módon ’89-ben egy közúti baleset során fiatalon életét vesztette.

A negyedik 85-ös európai draftolt Georgi Glouchkov lett, akit a hetedik(!) körben választott ki a Phoenix Suns. A bolgár sportoló volt az első, aki az egykori keleti blokkból eljutott a ligába. A maga korában az öreg kontinens öt legjobb játékosa között tartották számon, így került a Suns látókörébe. Glouchkov nagyon gyenge angoltudással érkezett Amerikába, egy edző is érkezett vele hazájából, aki tolmácsolt neki és minden egyébben segítette. Kezdetben úgy nézett ki, megéri a különleges fáradalmakat, csapatára kezdetben jó benyomást tett erős pattanózásával, viszont amint elkezdték rá az izmokat pakolni, hatalmasat romlott a teljesítménye. Egyesek szerint túlzottan rászokott a gyorséttermi étkezésre, a rosszabb nyelvek szerint a szteroidok hatása állt a gyors tömegnövekedés mögött. Első szezonját követően újabb testtömeg problémák jelentkeztek, ám ezúttal hirtelen nagyon lefogyott. A Phoenix stábja nem akart kockáztatni, inkább visszaküldte Európába játszani.

Ők voltak az első generáció képviselői, a többiek már jóval sűrűbben és nagyobb számban érkeztek a ligába, következő írásunkban következnek a ’80-as évek igazi európai sztárjai, Sabonis-stal, Petrovic-csal folytatjuk!