Európaiak az NBA-ben 2. rész
Első írásunkban megnéztük, kik voltak az első fecskék, akik Európából indulva rövidebb vagy hosszabb NBA karrierbe kezdtek. Eljutottunk a 85-ös draft osztályig, most pedig tovább vizsgáljuk évről évre, kik kaptak bizalmat és lehetőséget kontinensünkről indulva a nyolcvanas évek második felétől kezdődően.
Az 1986-os drafton igai nagyágyúk keltek el, olyanok, akik az évtized közepén Európa legmeghatározóbb fiatal kosarasai voltak és hazájuk bajnokságában pattogtattak. Az első kör 24. választásával elkelt Arvydas Sabonis, aki akkor a Szovjetúnió legnagyobb kosaras reménysége volt és az Euroliga meghatározó együttesében, a Zalgiris Kaunas-ban játszott. (Az igazsághoz hozzátartozik, hogy már az egy évvel korábbi draft 77. választásával lefoglalta játékjogát az Atlanta Hawks, de mivel Sabonis 21 év alatti volt ekkor, a liga korabeli szabályzata szerint tilos volt kiválasztása, így elvették a Hawks-tól a játékjogát, így kerülhetett a következő évben újra a börzére.) Viszont a nagy Arvydas ennek az évnek tavaszán súlyos achilles sérülést szenvedett, ennek ellenére kelt el a játékos kiválasztón. Habár Sabonis sérülését Portland-ben kezelték a Blazers szakemberei, ráadásul már edzeni is elkezdett a csapattal, a Szovjetúnió nem engedte őt játszani a ligában egészen 1989-ig, az ekkorra Olimpiai bajnokká avanzsáló center végül csak 1995-ben tette át székhelyét a ligába. Mivel az már egy teljesen másik korszak volt a most vizsgált időszakunkhoz képest, ezért Sabonis pályán töltött időszakát egy későbbi írásunkban fogjuk elemezni.
A második nagy hal is a Portland horgára akadt, Drazen Petrovic, az akkori Jugoszlávia valaha élt egyik legnagyobb sportolója a 3. körben a 60-as cetlivel kelt el. A később horvát színekben versenyző sportoló fiatal kora ellenére a kontinens egyik legjobb játékosává nőtte ki magát, viszont ő is maradt még Európában, ráadásul ’88-ban a Real Madrid-hoz igazolt, szerződésében pedig 4 millió dolláros kivásárlási záradék szerepelt. Ezt egy évvel később a Blazers segítségével teljesítették is Petrovic-ék, viszont az öreg kontinensen minden létező dobórekordot felállító hátvéd bemutatkozása nem igazán úgy sikerült, ahogy azt saját maga várta.
A feladat borzasztóan nehéz volt, a fénykorát élő Clyde Drexler és Terry Porter jelentette ekkor a Blazers kezdő hátvédsorát, mellettük a fiatal dobógépnek összesen 12 perces átlag játékidő jutott, viszont ehhez képest 7,6 pontos átlagot hozott, viszont a következő szezon elején hirtelen még inkább mellőzték, 7,6 percet kapott csak, már amikor egyáltalán lehetőséget kapott a bizonyításra, ugyanis 18 pályáralépés mellett 20-szor be sem állította Rick Adelman edző, ezek után a szezon közepén egy háromcsapatos csere keretében átkerült New Jersey-be, ahol csereként ugyan, de azonnal bizalmat kapott, amit 12,6 pontos átlaggal hálált meg a fennmaradó meccseken.
A ’91-’92-es idényben már 82 mérkőzésen pályára lépve kezdőként kapott szerepet és robbantott. Csapata legjobb játékosa lett az idényben 20,6 pontos átlaggal, 51 százalékos mezőnymutatója és 44,4 százalékos triplamutatója igen impresszív számsor, ráadásul a csapatot is bevezette hosszú idő után a rájátszásba. A következő idényben már 22,3 pontos átlagot hozott, ami addig a legmagasabb volt, amit valaha európai játékos elért az NBA-ben és 10 éven keresztül rekord is maradt. Hajszálnyit javítani tudott mindkét dobásfajta százalékán, viszont nagy csalódás érte, amikor a remek szezon ellenére nem kapott meghívást az All-Star gálára. Senki sem érti, hogy miért. Sajnálatos módon soha többé nem is volt erre alkalma, ugyanis az idényt követően Németország egyik autópályán halálos balesetet szenvedett. A szörnyű esemény június 17-én történt, miközben utasként tartott haza, Horvátországba. Nem töltötte be még 29. életévét sem. Halála után világszerte elismerték Petrovic pályafutását, többek közt 2002-ben bekerült a Hírességek Csarnokába, a Nets visszavonultatta 3-as számú mezét, illetve a Cibona Zagreb sportcsarnokát is róla nevezték el.
Visszatérve 1986-ra, a hatodik kör 134-es cetlijével az Atlanta Hawks kiválasztotta a szovjet, később ukrán színekben szereplő Alexander „Sasha” Volkov-ot, aki Sabonis-szal együtt nyert még egy Olimpiát, mielőtt ’89-ben áttette volna székhelyét Atlanta-ba. Fényes európai karrierje közben cserélte fel a biztosat a bizonytalanra, ugyanis Kijev-ben minden idők egyik legnagyobb helyi kosárhősként tartják számon. A ligában első idényében csupán epizódszerepet kapott, kereken 5 pontos átlagával nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, egy év kitérőt követően még egy idénye volt a bizonyításra, ’91-’92-ben már valamivel jobb számokat, 8,6 pontot és 3,4 lepattanót volt képes produkálni, de inkább az Európába visszatérés mellett döntött.
Jött ’87, természetesen ez az év sem maradhatott európai kiválasztottak nélkül. A tizenhatodik választással Christian Welp kelt el. A német játékos a tengerentúlon járt egyetemre, mi több, a Washington Huskies történetének valaha volt legtöbb pontot szerző játékosaként nyilvánvalóan nagy volt a várakozás vele szemben. Sajnálatos módon a 213 centis játékos nagyon messze elmaradt ezektől, legjobb évében 4,8 pontos átlagot ért el, mindössze 10 meccsen szerepelve. Következő évében 72 alkalommal szerepelt a Philly-ben, de átlagai csak romlottak. Harmadik, egyben utolsó NBA szezonjában a San Antonio és a Golden State csapataiban kapott pár meccset, de kiderült, sosem lesz belőle igazi játékos a ligában. Ezek után visszatért hazájába és viszonylag szép karriert futott be.
A hatodik kör 127. cetlijével viszont elvittek egy olyan játékost, Sarunas Marciulionis-t, akiről mondhatjuk mai szavakkal, igen nagy steal volt a Golden State Warriors részéről. Ugyan a Szovjet szabályok miatt rá is két évet kellett várnia új csapatának, viszont a friss Olimpiai bajnok megérte a várakozást. Első szezonjában, ’89-’90-ben 12,1 pontos átlaggal segítette csapatát rendre a padról beszállva, következő idényében picit romlott ez az adat, viszont a ’91-’92-es évadban 18,9-et átlagolva másodikként végzett a legjobb csereemberek között. Ezt a teljesítményt majdnem, hogy teljesen kopírozta az azt követő szezonban is, viszont egy súlyos lábsérülés keresztülhúzta felfelé ívelő NBA karrierjét. Emiatt másfél évet kellett kihagynia, közben csapata elcserélte Seattle-be, ahol mindössze 9,3-as átlagra volt képes, az idényt követően máris új csapatban, a Sacramento Kings-ben találta magát egy újabb tranzakció után, ahol 53 meccsen szerepet kapva 10,8-at átlagolt. Utolsó idényében még a Denver-ben próbálkozott, viszont összesen 17 meccse volt a bizonyításra, ’97 nyarán sérülései miatt visszavonulni kényszerült. A litván kosárlabda történetének így is egyik halhatatlanjának számít, otthon nagyon komoly utánpótlás nevelő akadémiát alapított hazatérése után.
Ezen játékosok nagyon komoly szerepet játszottak abban, hogy a már utánuk a ligába kerülő sorstársaik előtt kitaposott út vezessen a komoly NBA karrier felé, a draftok állandó szereplői lettek az európai fiatalok, természetesen egyre nagyobb számban. A következő részben olyan nevekkel találkozhatunk, mint a repülő hollandi, Rik Smits vagy a szerbek első NBA sztárja, Vlade Divac.