Európaiak az NBA-ben 3. rész

Az első kör második választásával a „zsákoló hollandi”, azaz Rik Smits kelt el. Újdonsült csapata az Indiana Pacers bizony bátrat húzott ezzel a választással, ugyanis Smits a nem túlzottan neves New York-beli Marist Főiskola tanulója és valaha volt legjobb főiskolai kosarasa volt ez idő tájt, arról nem is beszélve, hogy nem éppen kosaras nemzetből származott. Ellenben a 224 centire nőtt óriás 11 meccs után a mélyvízbe került. Eredetileg ugyanis csere szerepkörben számítottak volna rá, viszont jött Steve Stipanovich borzasztó sérülése és az újonc Rik attól kezdve kirobbanthatatlan tagja lett a kezdőötösnek. Első szezonjában 11,7-es pont, illetve 6,1-es lepattanó átlagokkal jelezte, nem volt mellényúlás kiválasztása. Beválasztották a legjobb újoncok ötösébe, a következő idényben pedig már Reggie Miller után a csapat második opciójává vált, 15,5-öt átlagolva, ráadásul magassága ellenére rendkívül fordulékonynak számított és finom csuklóval volt megáldva. A harmadik, illetve negyedik szezonjában visszaesett a teljesítménye, igaz nem számottevően. Ezt gyakori apróbb lábsérüléseinek lehet betudni, ellenben ezek sem akadályozták meg a holland óriást abban, hogy karrierje mind a 12 szezonjában tíz pont felett átlagoljon.

A ’92-’93-as szezonban már nem hátráltatták ilyen jellegű problémák, újra megindult felfelé a pályafutása, legjobb szezonja pedig a ’95-’96-os volt, ekkor karriercsúcs 18,5 pontos átlagot hozott. Smits kvalitásairól sokat elmond, hogy játéka szintjén mindig emelni tudott a rájátszásban, a Pacers szurkolók igazi kedvencévé vált. Egy szezonnal korábban például 20,1-es pont-, illetve 7,4-es lepattanó átlagokat hozott amivel az Indiana playoff menetelésének kulcsembere volt, csapatával pedig a Konferencia Döntőig jutottak.

Nagyon megbízható teljesítményre volt képes továbbra is, érdemei elismeréseként meghívót kapott a ’98-cas All-Star gálára, ahol látványos játékkal hálálta meg a bizalmat. Hátmögötti passzai élményszámba mentek, játékintelligenciában a liga legjobb magasemberei között tartották számon. Csapatával sok próbálkozás után a 1999/2000-es szezonban végre bejutottak a nagydöntőbe, ahol viszont az O’neal vezette Lakers előtt kénytelenek voltak fejet hajtani, az idősödő és egyre több sérüléssel bajlódó Smits nem volt képes feltartóztatni a csúcsformában játszó óriást. Ezt követően a visszavonulás mellett döntött, okosan. Rendkívül szép és teljes karriert tudhat maga mögött, 14,8 pontos karrierátlaggal és számos kiugró playoff teljesítménnyel.

A következő esztendőben, azaz ’89-ben az első kör 26. választásával a Los Angeles Lakers olyat csinált, amit soha korábban. Kiválasztott egy nem amerikai játékost, név szerint a jugoszláv Vlade Divac-ot. Az ekkor 21 éves center már elismert profi volt az öreg kontinensen, csapatával a Partizan Belgrade-dal viszont nem sikerült felérni teljesen a csúcsra, ellenben igazi sztárcsapatba került, ahol Abdul-Jabbar és Magic Johnson azonnal szárnyaik alá vették az angolul semmit sem beszélő újoncot és már rögtön első idényében használható csapattársat faragtak belőle. A fineszes Divac 8,5-ös pont- és 6,2-es lepattanó átlagokat produkálva a legjobb újoncok ötösébe került, ami tekintve draft helyezését, igencsak sikeres bemutatkozásnak volt tekinthető. Jabbar visszavonulását követően neki kellett betöltenie az űrt, évről évre, lépésről lépésre hatékonyabb lett és egyre inkább kiismerte magát az NBA játékstílusában. Második idényében rögtön csapatsikerei tetején találta magát, a Lakers döntőzött Jordan-ék ellen, viszont Vlade és csapata nem értek fel a csúcsra, a Lakers pedig szépen lassan atomjaira hullott.

1996-ban jött az első nagy váltás, Divac az újonnan draftolt Kobe Bryant-ért cserébe érkezett Charlotte-ba, ahol két szezont töltött el, statisztikái viszont romlani kezdtek, a Lockout-ot követően pedig szabadügynökként továbbállt a Sacramento Kings-hez.

Fordult a helyzet, új csapatában Webber-rel karöltve már a rutint képviselték és egy rendkívül ígéretes franchise-t kellett vezetnie és többek közt fiatal honfitársát, Peja Stojakovic-ot mentorálnia. Az új környezet annyira megihlette hősünket, hogy a csonkaszezonban rögtön dupla-duplát átlagolt, csapatát pedig rájátszásba segítette. A következő idényben életében először és utoljára meghívták az All-Star gálára. A Sacramento eközben igazi kihívója lett a kor legerősebb dinasztiájának, azaz a Lakers-nek, a 2001-2002-es évben párharcuk egy hétmeccses thrillerben csúcsosodott ki a Konferencia Döntőben, ahol végül alulmaradtak, de minden idők egyik legjobb olyan csapataként könyvelik el őket, akik az adott idényben végül nem értek fel a csúcsra. Ezt követően még két évig igyekezett megszerezni a hőn áhított bajnoki címet a Kings-szel, de a ’02-esnél közelebb már sosem került hozzá. Levezetésként a ’04 – ’05-ös szezonban megfordult még a Lakers-ben, sajnos a búcsú nem lett méltó, összesen 15 meccsen tudott pályára lépni sérülései miatt, ezt követően visszavonulni kényszerült 1134 alapszakasz meccsel a háta mögött. Ezzel Divac mai napig az egyetlen olyan európai és a játékot kizárólag Európában megtanuló játékos, aki több, mint 1000 meccset játszott le az amerikai profiligában. Nagyságát elismerve a Kings 21-es számú mezét visszavonultatta, a FIBA pedig beválasztotta halhatatlanjai közé.

Divac-cal egy idényben egy másik európai játékos is kipróbálhatta magát a Lakers-ben, igaz a brit Steve Bucknall, akit nem a draftról, hanem a szabadügynökként szerzett meg a Los Angeles, mindösszesen 18 meccsen léphetett pályára egyetlen, azaz a ’89 – ’90-es idényben. Ennyi idő alatt nem sok említhetőt produkált az egyébként neves NCAA egyetemen (Nort Carolina) nevelkedett hátvéd, aki a sikertelen próbálkozást követően azért szép karriert futott be az öreg kontinensen.

Az utolsó európai játékos, aki még a nyolcvanas évek végén került be az NBA-be Divac honfitársa, Zarko Paspalj volt. A szintén Belgrád-ból érkező bedobó annak ellenére, hogy legendává vált hazájában, Amerikában nem sok sót evett meg. Ő sem a drafton kelt el, hanem szabadügynökként igazolta le a San Antonio Spurs, ahol 28 meccse volt a bizonyításra, inkább ne ecseteljük, hogy milyen sikerrel, aki ismeri pályafutását, inkább felejtse is el neki, hogy bepróbálkozott a tengerentúlon.

Mai négy játékosunkkal elértünk a ’80-as évek legvégére, a folytatásban meglátjuk, nemcsak, hogy az európaiak száma és minősége változott nagyot a következő évtizedben, de maga a játék is sokat hasonult az újonnan érkezőkhöz, megkönnyítve ezzel az újabb játékosok érkezését és akklimatizálódását. Folytatás egy hét múlva.