Heti Top 10 - Clutch statisztika - 17.

A 17. játékhéten a fővárosiak az utolsó pillanatban ütötték ki a Pelikánokat, a Warriors ásza, Stephen Curry igazi vezérként húzta csapatát, Al Jefferson és Kemba Walker a Hiúzokat a Keleti Konferencia nyolcadik helyéről a hatodikra húzták fel, és két elsőéves is (Victor Oladipo és Nate Wolters) megmutatta, hogy képesek megállni a helyüket a kritikus percekben is.

1. Washington Wizards (2014. február 22. Wizards – Pelicans, 94-93)

Clutch időszak kezdete: 84-87 (43:00-nál)

A fej-fej mellett küzdő felek közül úgy tűnt, hogy a Pelicansnek jön ki jobban a lépés, mivel a záró negyed közepén egy ütemmel mindig előrébb jártak a hazaiaknál. Az óra 2:08-at mutatott, mikor John Wall két egymást követő játékszervezéséből csapata felzárkózott (89-89), majd a nagy visszaszámlálásnál (hét másodperc) Nené szabálytalankodása miatt Anthony Davis büntetőivel egypontos előnyre tett szert a New Orleans (93-92). Az időkérés után úgy tűnt, Wall egyedül oldja meg a festékben, de két védő is rámozdult, és Nené előtt hirtelen szabaddá vált az út. Az irányító leosztásából egy utolsó másodpercbeli egykezes zsákolás született.

Top védekezés: a clutch szakaszban a Pelikánok teljesen impotensé váltak kosárszerzés terén: egy labdaeladás és hat kihagyott helyzet. Hat pontjukat csupán csak kiharcolt büntetőikkel érték el.

Nené clutch stat: 5 perc, FG: 1/2, FT: 1/2, 2 pont és 1 labdaszerzés

Wall clutch stat: 4 és fél perc, FG: 2/2, 4 pont, 1 lepattanó és 2 gólpassz

 

2. Golden State Warriors (2013-14 alapszakasz 17. játékhét)

Február 20. Warriors – Rockets, 102-99 - hosszabbítással

Clutch időszak kezdete: 78-77 (43:00-nál)

A Warriors nagyon sokáig tudta élvezni azt a kis előnyét, amit a meccs végéig tudott tartani. Az állandó houstoni ostrom folyamán 46:15-nél Chandler Parsons triplája hozta meg változást (84-83), melyet David Lee duplája, utána James Harden 2+1-e követett, majd ismételten Lee kosara. Harden hat másodperccel a vége előtt vezetést harcolt ki, de ezt Curry egy Dwight Howard mellett, magasan felrakott, palánkos ziccerrel semlegesítette. A hosszabbításban Curry és Andre Iguodala ontotta a kosarakat, és már csak 23,8 másodperc maradt az órán, mikor Jermaine O’Neal egy kegyetlen blokkal akadályozta meg, hogy a Rockets fordítást eszközöljön ki.

Top támadás: Curry hibátlan lőlappal vágott be hét pontot a ráadásban csapata 12-jéből.

Curry clutch stat: 10 perc, FG: 3/3, FT: 4/4, 11 pont és 2 lepattanó

Lee clutch stat: 10 perc, FG: 2/6, FT: 1/2 és 5 pont

Iguodala clutch stat: 10 perc, FG: 2/2, 4 pont, 1 lepattanó és 3 gólpassz

 

Február 22. Warriors – Nets, 93-86

Clutch időszak kezdete: 80-77 (43:00-nál)

A Brooklyn egyenlítő kosarára (46:24) Jermaine O’Neal válaszolt két büntetővel, és ezután Joe Johnson egymás után két rossz passzba is belefutott. A kegyelemdöfést Curry triplavonalon túli dobása adta meg, mely végleg eltörölte a Nets győzelmi esélyeit.

Top teljesítmény: az Andrew Bogutot kiválóan helyettesítő O’Nealtól hat pont érkezett az utolsó negyedben.

Curry clutch stat: 4 perc, FG: 2/2, 5 pont és 1 lepattanó

Green clutch stat: 4 és fél perc, FT: 4/4 és 4 pont

 

3. Charlotte Bobcats (2013-14 alapszakasz 17. játékhét)

Február 21. Bobcats - Pelicans, 90-87

Clutch időszak kezdete: 78-77 (43:25-nél)

A Bobcats túlélte a Pelicans 12-0-s lerohanásából eredő felkapaszkodását, ezt egyrészt Al Jefferson és Kemba Walker kőkemény támadásainak köszönhették, illetve Anthony Davis kipontozódásának (két személyi hiba). A magasember problémákkal küszködő vendégek nem tudták feltartóztatni a fantasztikusan játszó Big Alt, ráadásul a szerencse sem az ő oldalukon állt. A fiatal Davis 46:30-nál (84-84) blokkolta Jeffersont, amit a bírók személyi hibaként könyveltek el, és ez is egy kulcsfontosságú momentum volt a Charlotte diadalában.

Top védekezés: az utolsó másfél percben négy kimaradt dobásra és három pontra (csak büntetőből) volt képes a New Orleans.

Walker clutch stat: 5 perc, FG: 1/2, FT: 5/8, 7 pont és 3 lepattanó (1 támadó/2 védő)

Jefferson clutch stat: 5 perc, FG: 1/3, FT: 2/3, 4 pont, 1 lepattanó és 2 blokk

 

Február 22. Bobcats – Grizzlies, 92-89

Clutch időszak kezdete: 84-80 (43:23-nál)

A Charlotte-nak nem erőssége a meccsek korai periódusaiban megszerzett nagy előnyök megtartása, és nem volt ez másképp ezen a napon sem. Elképesztő módon a Grizzlies fojtogató védekezését is kibírták, pedig az utolsó hét percben egy mezőnykosaruk volt. 47:09-nél Mike Conley még a vezetést is kiharcolta, de a fénysebességgel cikázó Kemba Walker Josh McRobertset hozta ziccer helyzetbe, aminek büntetőzés lett a vége. Utána a Macik minden egyes támadását követően Kembát küldték a büntetővonalhoz, de a Hiúzok keze egyszer sem remegett meg. A Memphis bánatára Conley a maradék 30 mp-ben még három kosarat is képes volt kihagyni, ezzel a győzelemmel pedig a Bobcats az All-Star óta négy diadalt zsebelt be.

A clutch csapat: liga szinten a hat vagy annál kisebb különbségű meccsek győzelmeiben eddig a napig ők álltak az élen 14-gyel.

Walker clutch stat: 4 és fél perc, FG: 1/3, FT: 4/4, 6 pont és 1 lepattanó

 

4. Orlando Magic (2014. február 21. Magic – Knicks, 129-121 – kétszeres hosszabbítással)

Clutch időszak kezdete: 98-96 (43:00-nál)

A Knicks tíz pontos előnye elúszott, és Arron Afflalo egyenlítő kosara után (47:17) a Nagy Alma klubjának támadásakor Carmelo Anthony rálépett az oldalvonalra, és ezzel visszaszállt a lehetőség a hazaiak kezébe. A négy másodperces offenzíva alatt a montenegrói Nikola Vučević próbált egy az egyben kosarat szerezni, de Tyson Chandler őrzésében ez nem sikerült neki. Az első hosszabbításban Victor Oladipo volt az Orlandó hőse, aki minden egyes pont megszerzésében, vagy annak kialakításában fontos szerepet játszott. Mivel egyik gárda sem bírt a másikkal, és másfél percig pont sem született, így jöhetett a második ráadás. Itt a termelékenység sokkal jobban megnőtt, főleg hazai oldalról nézve, és mivel Anthonyék az elején kissé beragadtak, így ők már csak az eredmény után futottak.

Top támadás: Oladipo az első hosszabbításban két-két pontot és asszisztot, a másodikban nyolc pontot hozott kenyéradójának.

Oladipo clutch stat: 14 és fél perc, FG: 5/9, FT: 2/2, 12 pont, 3 lepattanó és 2 gólpassz

Afflalo clutch stat: 12 és fél perc, FG: 3/5, 6 pont, 1 gólpassz

Vučević clutch stat: 14 és fél perc, FG: 2/4, 4 pont, 6 lepattanó (1/5), 1-1 gólpassz és blokk

 

5. Phoenix Suns (2014. február 18. Nuggets – Suns, 107-112 – hosszabbítással)

Clutch időszak kezdete: 90-90 (43:00-nál)

A Nuggets egy perccel a vége előtt ötpontos vezetést engedett ki a kezéből, mivel saját palánkja alatt két sikertelen phoenixi támadás után sem tudta leszedni a védőlepattanót, és ez iszonyatosan megbosszulta magát. Wilson Chandler kihagyta a meccslabdát, és a hosszabbításban beindult a Gerald Green-féle dózerolás. A srác az extra játékrészben ugyanannyit dobott (nyolc), mint ellenfele, és ehhez jöttek még a társak plusszai.

Második esély: Markieff Morris megdolgozott a kenyeréért. 40 sec alatt két támadólepattanót tépett le, melyeket a Suns életmentő pontokká tudott átalakítani.

Markieff Morris clutch stat: 9 és fél perc, FG: 1/3, 2 pont, 4 lepattanó (2/2) és 3 labdaszerzés

Green clutch stat: 9 és fél perc, FG: 2/6, FT: 6/6, 10 pont és 1 lepattanó

 

6. Houston Rockets (2013-14 alapszakasz 17. játékhét)

Február 20. Warriors – Rockets, 102-99 - hosszabbítással

Clutch időszak kezdete: 78-77 (43:00-nál)

Kevésen múlott, hogy nem a Rockets jött ki győztesen ezen a találkozón. 30 másodperc volt hátra (87-87), mikor David Lee post-up játékát James Harden egy labdaszerzéssel szakította meg a festékben, és az ellentámadásban a Nagyszakállú Klay Thompsonról vágta be visszalépéses középtávoliját. Erre válaszként Stephen Curry kiegyenlített, de Harden újbóli kísérlete már nem volt sikeres, így a következő öt percre esett a döntés. Ebben a szakaszban a Houston egyszer sem tudta befogni a Harcosokat, akárhányszor nagyon közel kerültek hozzájuk, az oaklandiek mindig meg tudtak lépni előlük.

Harden clutch stat: 10 perc, FG: 4/8, FT: 3/3, 12 pont, 1-1 támadó lepattanó és labdaszerzés

Howard clutch stat: 10 perc, FG: 2/2, FT: 2/2, 6 pont és 5 lepattanó (1/4)

 

Február 23. Suns – Rockets, 112-115

Clutch időszak kezdete: 98-100 (43:00-nál)

A Rakétások két olyan játékosuknak köszönhették a sikert, akik pontszerzés terén még az első háromban sincsenek csapatszinten. Az eleinte eléggé mellőzött litván Donatas Motiejūnas felzárkózást jelentő kosarat vágott be (104-102), illetve az elszakadásnál (14 mp volt még hátra) két büntetőt, de a prímet Patrick Beverley vitte. Az irányító tőle szokatlan módon a legfontosabb momentumokban szerzett kosarakat James Harden asszisztálásával.

Top támadás: a záró negyedben a Beverley-Motiejūnas felállás 19 pontot (12-7) szerzett csapata 33 pontjából.

Harden clutch stat: 5 perc, FG: 1/1, FT: 2/2, 4 pont, 1 támadó lepattanó és 2 gólpassz

Beverley clutch stat: 5 perc, FG: 2/4, FT: 4/4, 9 pont, 2 lepattanó és 1 labdaszerzés

Motiejūnas clutch stat: 5 perc, FG: 1/1, FT: 2/2, 4 pont és 1 lepattanó

 

7. Los Angeles Clippers (2014. február 23. Thunder – Clippers, 100-104)

Clutch időszak kezdete: 109-109 (43:00-nál)

Vasárnap a nyugati divíziók első helyezettjei mérték össze erejüket, de a Thunder gyenge védekezése és Russell Westbrook döcögős játéka a Clippersnek kedvezett az első félidőben. A végjátékban 45:17-nél a fenomenális teljesítményt nyújtó Kevin Durant hármasával sikerült hárompontos előnybe kerülnie az Oklahomának, de a nem régiben visszatérő, ritmust még nem érző Westy az OKC vesztére elkezdett hibát hibára halmozni. Chris Paul ismételten vezére volt Lob Citynek, ő és Jamal Crawford tudatos, remekül felépített akcióival megtörték Scott Brooksékat.

A szerencse faktor: KD-t 46:20-nál, egypontos hátránynál Matt Barnes faultolta, és két büntetődobáshoz jutott. Durant nem tudott élni a lehetőséggel, és ezzel jelentős pontokat szalasztott el, pedig ezeket a clutch büntetőket idáig 84,4%-kal (FT: 38/45) dobta.

Paul clutch stat: 4 és fél perc, FG: 1/3, FT: 4/4, 7 pont és 1 gólpassz

Crawford clutch stat: 4 és fél perc, FG: 2/2, 5 pont és 1 lepattanó

 

8. Carmelo Anthony (2014. február 21. Magic – Knicks, 129-121 – kétszeres hosszabbítással)

Clutch időszak kezdete: 98-96 (43:00-nál)

Melo a Magic fordítása előtti tíz és fél percben egy pontot sem szerzett, viszont 98-96 után hamvaiból föltámadt főnixmadárként, és elkezdte a ponttermelést. Az Orlando a negyedik negyedben és az első ráadásban is vert helyzetből áll fel, mivel a New York kétszer is eljátszotta, hogy másfél percig egy pontot sem erőszakolt ki. A második hosszabbításban már fordult a kocka, itt a Knicksnek kellett erőlködnie, hogy befogja a házigazdát, és két egymást követő hármassal egy pontra faragta le csapata hátrányát. A hősies küzdelmet Carmelo sem tudta végig vinni, egy szem fecskeként őt is megtörte a floridai alakulat csapategysége.

Top támadás: a New York összes pontját (azaz nyolcat, FG: 2/4, FT: 2/2) Anthony szerezte a második hosszabbítás alatt.

Anthony clutch stat: 14 és fél perc, FG: 5/8, FT: 2/2, 14 pont, 2 lepattanó (1/1) és 1 gólpassz

 

9. Milwaukee Bucks (2014. február 18. Bucks – Magic, 104-100)

Clutch időszak kezdete: 94-91 (43:00-nál)

A tankolás nagymesterei csaptak össze, és a végén, 47:10-nél Nikola Vučević kosara után ismételten átvette a vezetést a Magic. Ekkor az egész este remekül kosarazó újonc, Nate Wolters egy csapásra megoldott mindent. Ersan Ilyasova zárásával egy pillanatra elszakadt tőle a védő, és bumm, bevágta gyilkos tripláját. Ráadásul Giannis Antetokounmpo Arron Afflalótól gyorsan meg is szerezte a labdát, így elvesztett egy támadást a vendég alakulat, és Giannis egy büntetőjének hála még távolabb kerültek Oladipóéktól. Jameer Nelson hármasa már későn jött, mivel a gyors faultolások nem hozták meg a várt végeredményt.

A változás: a botrányosan dobó Wolters első 38 találkozóján 3/29-es triplamutatóval rendelkezett, de ez már az utolsó négyen 5/11-re változott.

Wolters clutch stat: 5 perc, FG: 2/3, 5 pont és 1 lepattanó

Antetokounmpo clutch stat: 5 perc, FG: 0/1, FT: 1/2, 1-1 pont, lepattanó, gólpassz és labdaszerzés

 

10. Memphis Grizzlies (2014. február 18. Grizzlies – Knicks, 98-93)

Clutch időszak kezdete: 81-86 (43:11-nél)

A Knicks hiába harcolta ki a vezetést a negyedik negyed közepén, egyszerűen nem tudott reagálni arra a váratlan fordulatra, hogy a Memphis elkezdte szórni a kosarakat. 47:42-nél Mike Conley egy parádés floaterrel változtatta meg az állást (91-90), erre Tim Hardaway Jr. egy hármassal még tudott válaszolni, de a végső döntést a triplaspecialista Mike Miller kosara hozta meg, ami már túl sok volt a New Yorknak.

A visszatérés: Conley hét mérkőzés kihagyása után tért vissza sérüléséből, és az utolsó hat percben csapata 22 pontjából tíz pontot és egy gólpasszt szorgoskodott össze.

Conley clutch stat: 4 és fél perc, FG: 2/3, FT: 2/2, 6 pont és 2 lepattanó (1/1)

Lee clutch stat: 4 és fél perc, FG: 1/1, FT: 2/2, 4 pont, 2 lepattanó, 1-1 labdaszerzés és blokk

Randolph clutch stat: 4 és fél perc, FG: 1/1, 2 pont és 1 gólpassz

 

Forrás: www.nba.com

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus