Hol bontod meg ezt a Bostont?

A Boston Celtics egy biztató év után ugyanazokkal a kérdésekkel kénytelen szembenézni, amikkel egy évvel korábban - az ő helyzetüket, nyári lehetőségeiket vizsgáltuk.

A korábban tárgyalt csapatok

Pacific: Lakers, Suns, Kings
Northwest: Timberwolves, Nuggets, Jazz
Atlantic: Sixers, Nets, Knicks
Central: Bulls, Bucks, Pistons
Southwest: Pelicans, Grizzlies, Mavericks, Rockets
Southeast: Magic, Wizards

 

A Boston Celtics az idény elején finoman szólva is felemás összképet mutatott, Brad Stevens vezetőedző kereste a megfelelő összeállítást, a 21-20-as első félszezon után azonban szépen rendezték a sorokat, így végül 48-32-vel a keleti ötödik helyen zártak - azonos mérleggel a harmadik Miami Heat, a negyedik Atlanta Hawks és a hatodik Charlotte Hornets mellett. Az első körben így pont azt az Altantát kapták, akik ellen nem ment nekik az alapszakaszban sem, végül 6 meccsen, 4-2-es összesítéssel estek ki ellenük. A kérdések szinte tökéletesen ugyanazok, mint egy évvel ezelőtt.

Nincs érinthetetlen ember, mivel igazán meghatározó sztárjátékos sem

Egy éve az volt a helyzet, hogy masszív és mély a keret, Stevens borzasztóan jó edzőnek tűnik, de kihez fordulnak majd, ha nagyon kell a pont vagy valakinek a hátára kell venni a csapatot? A válasz az volt, hogy nincs ilyen ember a keretben, és most is ugyanott tartunk gyakorlatilag.

A hátvédrészlegben Isaiah Thomas lassan a liga egyik legjobb szerződésével rendelkezik (még 2 évig évente 6.5 millió dollár), de azt láthattuk idén (és tavaly is), hogy 1-1 meccset leszámítva nem szerencsés, ha ő egy csapat első számú embere a PO-ban. Marcus Smarttal és Avery Bradley-vel nagyon kellemetlen hármasfogatot alkotnak - Bradley elit (beválasztották az All-Defensive első csapatba), Smart pedig időnként Dellavedova szintjén kellemetlen védő, de elöl mindkét játékosnak vannak hiányosságai, hogy finoman fogalmazzunk. Bradley egyébként nem áll messze egy ligaelit 3&D státusztól, kicsit a tripláját kellene feljebb tornázni, de 2 évre összesen 17 millióért ajándék az, amit csinál, Smart viszont amennyire sokoldalú tud lenni, annyira botrányosan dob, összességében elöl több kárt csinál, mint hasznot.

Ugyanehhez a részleghez lehet még venni Evan Turnert és Jae Crowdert. Utóbbi gyakorlatilag Bradley magasabb kivitelben, viszont rajta látszódott, hogy több kisebb sérülése is volt az év folyamán, ki is kellett hagynia egy rövidebb időt, a kinti dobások terén pedig tőle sokkal több kell - a mennyiség már megvolt, de a 33.6% kevés lesz a továbbiakra. Turner egy igazi mindenes, akinek a pontszerzés továbbra sem erőssége (10.5 pontját 51.3%-os TS-sel hozza), de van 4.9 pattanója és 4.4 gólpassza is 28 perc játékidő alatt. Az nem véletlen, hogy ő is maradni akar, először használják úgy, ahogy kellene, és meg is tartanák őt - lejárt a szerződése, de szerintem hosszabbítanak vele, mert nem lesz drága, és második számú cserének 1-3-as posztokra meg is éri megtartani.

Az a helyzet azonban, hogy a felsorolt 5 névből egyáltalán nincs biztonságban senki, mivel húzóemberért szerintem bárkit bedobnak egy cserébe. Jimmy Butlerről, Paul George-ról, DeMarcus Cousinsról beszélgettek már az esetükben, értük pedig a draftjogok mellett 1-2 embertől is meg kell válniuk ezek közül a játékosok közül - leginkább ők értékek, nem a palánk alatti embereik.

Szerintem egyébként egyes poszton kellene megpróbálniuk upgrade-elni, mert ha Bradley és Crowder is 37-38%-os tripladobók lennének (lesznek), akkor prototípus 2-3-asok a mai ligához, akiknél olyan rettenetesen jobbat nem is találhatnak - az említett Butler-George kettőst szerintem meg fogják tartani csapataik. Egyes poszton Thomas nagyon sokat lépett előre, All-Star is volt idén, de szerintem a PO-ban ő egy kifejezetten jó, padról 15 pontot és energiát hozó embernél nem lehet több, ha valakinél a bajnoki cím a cél, és nyilván a Celtics is ki akar lépni lassan az első körös kieső státuszból. Az a probléma, hogy egyesben nem nagyon fognak tudni erősíteni - Jeff Teague nem akkora előrlépés szerintem, hogy megérje kockára tenni a csapaton belüli kémiát, a szabadügynökök közül pedig egyedül Mike Conley jelenthet pluszt, de ők nagyjából a 19. csapat, akik bejelentkezhetnek rá.

A palánk alatt csak kérdőjel van és óriási homály

A magasemberek között fele annyi biztos pont sincs, mint a periméteren, ahol Turnert leszámítva legalább mindenki rendelkezik szerződéssel. Jonas Jerebkóra 5 milliós, Amir Johnsonra pedig 12 milliós csapatopció van, Tyler Zeller és Jared Sullinger korlátozott szabadügynökök, Kelly Olynyknek pedig hiába van szerződése, megműtötték a vállát, majdnem fél év a felépülési ideje, tehát valamikor a szezon kezdetén érhet majd véget rehabja - ki tudja, milyen állapotban lesz, illetve mennyi idő lesz, mire visszaszokik a játékba. Ez az a részleg, ahonnan szerintem senkit nem fog hiányolni a csapat, ha majdnem teljesen újjászervezik az egészet, akkor sincs gond.

Olynyket biztosan nem fogják elcserélni, hasznos is a kanadai (20 perc alatt 10 pont 40% fölötti triplával), csak ő egy jobb kiegészítőnél nem nagyon lesz több sosem. Jerebko fizikálisabb, energikusabb, de ugyanez a padról érkező kategória. Az ő és Johnson sorsa szerintem teljes mértékben a nyári szabadügynökmozgástól függ - ha kell valakire a capspace, ki fogják őket tenni, ha viszont nem, akkor megtartják mindkét játékost, mert a deadline-nál sokat érhet egy 12 milliós és egy 5 milliós lejáró szerződés. Zeller szerintem biztosan megy, miután szinte teljes mértékben kiszorult a rotációból, Sullinger viszont igen komoly kérdés...

Jahlil Okafor lesz Ainge nagy húzása, és egy nem használt másodéves lehet ennek az ötletnek a megmentője?

... miután a hírek nagyon azt sugallják, hogy a Celtics rá fog menni a Philadelphia Sixers tavaly 1/3-mal draftolt centerére, Jahlil Okaforra. Ha őt megszerzik, szerintem Sullingernek búcsút intenek, a két ember egymás mellett használhatatlan párosítás a védekezésük miatt és támadásban is inkább csak egymás elöl vennék el a helyet - egyébként Sullinger játszott centert is, úgyhogy egymás posztriválisai is lennének. Okafor megszerzése egyébként számomra kicsit érthetetlen lenne, mivel a mai NBA-ben egy centernek előbb védekezni kell tudni, és az csak pozitívum, ha támadásban is hozzá tud tenni pontokat a produkciójához, de a Sixers középjátékosa ennek szöges ellentéte, hátul emberhátrány.

Alapvetően teljesen halott ötletnek tartanám az érte való cserét, ha egyrészt nem lett volna az idei Charlotte, ami látszólag hasonlóan gyengén védekező magasemberekből is képes volt jó hátsó alakzatot összetenni, másrészt nem lenne Stevens a Celtics kispadján, aki a középszert rendszeresen úgy tudja összetenni, hogy az pofásan, az egyéni képességekhez képest sokkal jobban néz ki a pályán, mint papíron. Lehet még egy segítség, méghozzá házon belül: Jordan Mickey. Ő pont az a fajta erőcsatár, aki Okafor mellé elengedhetetlen: nulla labdaigény támadásban, viszont védekezésben mindent megcsinál, amit kérnek tőle. Idén nagyon keveset játszott, de ha valakit érdemes lehet bedobni a mély vízbe egy esetleges Okafor-csere után, akkor az ő - ha nem is rögtön kezdőnek, de csereként muszáj lenne használni, a D-Ligát már kinőtte. Hátránya, hogy nincs külső dobása (és ez főleg úgy gond, hogy a periméteren sem triplaspecialisták állnak a Bostonnál, a spacing nem éppen a legjobb), de még mindig sokkal jobb opció Okafor mellé, mint bárki más a jelenlegi keretből.

Három első körös pick, de minek?

A Celticsnek idén három első körös pickje is van, de szinte biztosan elcserélnek legalább egyet, az is können elképzelhető, hogy mind a hármat. Az Okafor-cserében szerintem azonnal menne is az 1/3, de ha húznak, akkor mindenképpen magasembert kellene próbálniuk, Dragan Bendernek kellene az első számú opciójuknak lenni, mert a periméteren már a tavalyi két első körös, RJ Hunter és Terry Rozier sem kapnak elég percet (és akkor ott van még a valószínűleg az itt már nem sok lehetőséget kapó James Young is), tökéletesen fölösleges még embert húzni ezekre a posztokra. Ha nagyobb cseréjük lesz, amiben elmegy Bradley vagy Crowder, akkor érdemes erre felkészülni (1/3-on Jaylen Brown lehet jó kiscsatárnak például), de előre aligha fogják ezt tudni, ha nem cserélnek már a draft előtt. Persze Danny Ainge-nél sosem lehet tudni, már tavaly is furcsa volt, hogy agyig töltötte a két hátvédposztot.

Ötös poszton minden lehetséges

Ha nem Okafor érkezik, akkor gyakorlatilag bármi elképzelhető a Celticsnél. Al Horford nevét is sokszor emlegették velük kapcsolatban, és ő azért fényévekkel jobb védő, mint a Sixers centere, jóval tapasztaltabb, támadásban pedig szintén használható. Más kérdés, hogy szerintem erőteljesen necces, hogy ő az a típusú játékos-e, aki majd a Bostont továbbjuttatja az első körből? Mellette viszont már legalább használható és megtartható lenne Sullinger is. Az idősebb játékosok közül Dwight Howard játéka is illene ide, de aki abszolút beleillene a közegbe is, az Joakim Noah - más kérdés, hogy ha őt igazolják le, akkor valamelyik másik posztra kellene megszerezni azt a bizonyos sztárt, mert ő nagyon hasznos, de a PO során akadozó támadójátékot nem fogja megoldani, ennyi biztos. A fiatalabbak közül Hassan Whiteside kicsit Howardra hajaz olyan szempontból, hogy a játéka alapján kellene a Celticsnek, a mentalitása viszont nem éppen "bostoni". Az "újhullámos", inkább csak védekezésben erőltethető centerek közül Bismack Biyombo vagy Festus Ezeli kerülhet szóba.

A Boston szerintem bármelyikükre rámehet, mert annyi pénzük van, hogy ha centerbe egy meghatározó védőt hoznak, akkor is tudnak még erősíteni más posztokon akár cserével, akár igazolással. Jelenleg 60 millió dollár környékén állnak Zeller és Sullinger cap holdjait is beleszámolva, de a 32 milliónyi sapka alatti helyüket még 17-tel meg tudják toldani, ha Johnsont és Jerebkót egyszerűen kiteszik szabadlistára (és még többet, ha Zellernek csak úgy megköszönik a részvételt, nem adnak neki QO-t sem). Mivel volt gondja a Celticsnek a triplázással bőven az előző idényben, így az is elképzelhető szerintem, hogy védekező center - Ryan Anderson kombóra akarnak majd rámenni a szabadügynököknél, de náluk annyi a lehetőség a rengeteg pickjük és a csereértékkel bíró játékosaik miatt, hogy nehéz előre jósolni vagy behatárolni, hogy minek a mentén mozoghatnak.


Összességében nézve a Boston nincs rossz helyzetben, de egyszerűben sem. Az egy dolog, hogy szimpatikus játékosaik vannak, ezt a jobb eredmények érdekében szerintem simán megbontanák, de itt jön be a kulcskérdés: hol erősítesz, kit áldozol be? Ainge mozoghat a piacon, borzasztóan sok lehetőség van a kezében, de úgy kell ezt megtennie, hogy ne csináljon 1-2 új lyukat, mikor egyet betöm. A draftpickeket szerintem szívbaj nélkül fogja kiszórni, de hogy egy Bradley-Crowder kettőst például elcserél-e akár egy csomagban is, hogy megkapjon valakit, akit kinézett magának, az már érdekesebb kérdés. Annyi biztos, hogy az elmúlt két évben láttunk fejlődést a Celticstől, meg azt is, hogy a mostani keret elérte a korlátait, ha a rájátszásról van szó, úgyhogy jöhet a nyári tüzijáték annak érdekében, hogy átlépjék saját árnyékukat.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus