Játékossorsok - az 1988-as draft

Kis szünet után folytatjuk az NBA-draftokat visszanéző sorozatunkat. Az 1988-as felhozatalban találkozhatunk többek között a 90-es évek talán legnagyobb közönségkedvencével, a Charlotte Bobcats és a Miami Heat történetének első húzásaival, minden idők legjobb holland és libanoni kosárlabdázóival, a Run TMC "M"-jével, a Denver Nuggets jelenlegi, a Sacramento Kings és a Los Angeles Clippers tavalyi vezetőedzőjével, az 1997-es és az 1999-es PO utolsó kosarainak szerzőivel, illetve a Pat Riley-féle New York Knicks két egészen kitűnő játékosával. Jó szórakozást!

1/1: Danny Manning, Los Angeles Clippers

Maradt is hiányérzete az embernek vele kapcsolatban meg nem is. Folyamatos térdproblémákkal küzdött, már első szezonjában elszakadt az ACL-je, ennek ellenére kétszer is All-Star lett a Clippersből (1993, 1994). 1994-ben, a deadline előtt Dominique Wilkinsre cserélték, majd a Phoenix Sunsnál talált új otthonra még ezen a nyáron. 5 szezont húzott le Arizonában, volt a liga legjobb hatodik embere is (1997-1998) - pedig ekkorra már többször is műtötték mindkét térdét. Utolsó négy szezonjában négy csapatnál fordult meg, de az egykor 20 pontos kosaras már csak árnyéka volt önmagának, 2003-ban visszavonult.

Még ezen a nyáron csatlakozott a Kansas Egyetemhez. Előbb menedzserként, majd 2006-tól kezdődően segédedzőként tevékenykedett az NCAA egyik legjobb csapatánál. 2012-ben nevezték ki a Tulsa Egyetem kosárcsapatának, a Golden Hurricanesnek az élére, jelenleg is a gárda vezetőedzője.

1/2: Rik Smits, Indiana Pacers

Minden idők legjobb holland kosárlabdázója. Nem voltak különösebben magas átlagai, főleg lepattanózásban és főleg ahhoz képest, hogy 224 centi magas voltak, de magasember létére nagyon képzett játékos volt, akinek elévülhetetlen érdemei voltak abban, hogy az ABA-ből érkező Indiana korábban soha nem látott magasságokba jutott a 90-es években. Egyszer, 1998-ban az All-Star gálára is meghívták, 2000-ben pedig eljutott a döntőig a Pacersszel. Ott kikaptak, Smits pedig állandó lábfájdalmai miatt visszavonult még ezen a nyáron. Többször műtötték ezt követően a lábfejét, a térdét és a hátát is. MotoCross motorokat gyűjt és előszeretettel versenyzik is.

1/3: Charles Smith, Philadelphia 76ers (Los Angeles Clippers)

Eleinte úgy tűnt, hogy a Clippers nem húzott rosszat azzal, hogy azonnal cseréltek érte - a hatodik helyen kiválasztott Hersey Hawkinst és egy későbbi elsőköröst adtak érte -, de hiába átlagolt 20 pont fölött második és harmadik szezonjában, 1991-től kezdve közel sem kapott annyi lehetőséget, mint korábban, így számai is visszaestek. A New York Knickshez került 1992 nyarán, de maradandót itt sem tudott alkotni - ha csak úgy nem, hogy az 1993-as rájátszás keleti döntőjének ötödik meccsén egymás után négyszer blokkolta a Chicago Bulls valamelyik játékosa a végjátékban, ezzel a Chicago nyerte a meccset, később a párharcot és a bajnokságot is. Három és fél év után San Antonióba került, 1997-ben pedig térdsérülések miatt innen vonult vissza.

Aktív pályafutásának befejezését követően nagyon sok mindennel foglalkozott. Volt digitális médiával foglalkozó cége is hat évig, de volt az NBAPA helyi képviselője is, majd 2008-tól a Visszavonult Játékosok Szakszervezetének volt a vezetője, amely nevének megfelelően a kosarasoknak karrierjük befejezését követően segített. 2010-ben hagyta ott ezt az állást, később a Pro Basketball Alumni Association megalapításában is segédkezett.

1/4: Chris Morris, New Jersey Nets

Hét évet töltött a Netsnél, folyamatosan 11 és 15 pont között átlagolt, de soha nem volt több egy kiegészítőembernél. Ott volt az 1989-es All-Star gála zsákolóversenyén, de 8 indulóból a 8. lett. Utah-ban lehúzott három évet 1995-től 1998-ig, így van két vesztes döntője. Még egy szezont játszott a Sunsnál, majd 1999-ben otthagyta az NBA-t. Kevesebb mint két évet lehúzott a görög Olimpiakosznál, de megfordult Venezuelában, a Fülöp-szigeteken és a Harlem GlobeTrottersnél is, 2004-ben vonult vissza. A görög kaland busásan megtérült számára, mivel az Olimpiakosz egyoldalúan bontotta fel szerződését térdsérülése miatt, ezért egy amerikai bíróság 1.7 millió dollárt ítélt meg Morris számára, ezt pedig 2009-ben meg is kapta.

1/5: Mitch Richmond, Golden State Warriors

Nagy húzás volt a Warriorstól, mégsem tudták kihasználni. A Run TMC felállás "M"-je mindössze három szezon erejéig boldogította az oaklandi drukkereket, az 1988-89-es évad legjobb újoncának válaszott dobóhátvédet 1991-ben Billy Owensért cserélte el a Golden State. Sacramentóba került, ahol kiteljesedett: 7 szezont játszott itt, ebből hatszor beválasztották az All-Star gálára - 1995-ben a főmeccs MVP-je lett -, ötször ott volt az All-NBA második vagy harmadik csapatában, és mind a hét idényében legalább 21.9 pontot átlagolt.

1996-ban ott volt a világbajnokságon a Dream Team III tagjaként, mint a liga egyik legjobb shootere. A Kings sokkal okosabban cserélte be, mint tette azt a Warriors: Chris Webberért került Washingtonba. Itt töltött három idénye sem volt rossz, de látszott, hogy elkezdett idősödni. 2001-ben aláírt a Los Angeles Lakershez, és itt fel is jutott a csúcsra, 2002-ben bajnoki címet ünnepelhetett. 2-es számú mezét a Kings visszavonultatta, és ő a legtöbb pontot szerző kosaras (20497), aki még nem került be a Hírességek Csarnokába annak ellenére, hogy már beválaszthatnák.

1/6: Hersey Hawkins, Los Angeles Clippers (Philadelphia 76ers)

A Clippers elcserélte a jogait a Sixershez, ahol ponterősen is játszott, 1991-ben még az All-Star gálára is meghívták. 1993-ban a Hornetshez cserélték, két szezont töltött Charlotte-ban, majd Seattle-be került, ahol négy évet töltött. A Gary Payton - Shawn Kemp-féle együttes szorgos kiegészítője volt, és 1996-ban bejutott az NBA döntőjébe is. Chicagóban és újra Charlotte-ban húzott le egy-egy szezont, majd 2001-ben visszavonult. Visszavonulását követően volt az Estrella Foothills középiskola segédedzője, most pedig a Portland TrailBlazersnél foglalkozik a játékosok egyéni fejlesztésével.

1/7: Tim Perry, Phoenix Suns

Elpazarolt húzás volt a kiválasztása a Suns részéről. Összesen 4 évet játszott Phoenix-ben, majd három és felet a Philly-nél, egy felet a New Jersey Netsnél, mielőtt 1996-ban elhagyta volna a ligát. Még 5 évig játszott Spanyolországban, 2001-ben vonult vissza végleg. Leginkább arról híres, hogy Jeff Hornacek mellett őt és Andrew Langet adta a Suns Charles Barkley-ért cserébe, illetve hogy három zsákolóversenyen indult: kétszer lett ötödik (1989, 1995) és egyszer hetedik (1993). Később egy NCAA II-es iskola, a Holy Family Egyetem segédedzője lett.

1/8: Rex Chapman, Charlotte Hornets

Három és fél szezont töltött a Hornetsnél, majd három és felet Washingtonban, különösebb sikerek nélkül, 15-16 pontos játékos volt, akit harmadik szezonjában utólértek a sérülések, és egész pályafutását végigkövették innentől. Első két szezonjában ott volt még az All-Star gála zsákolóversenyén: az elsőn hatodik, a másodikon viszont második lett. Egy évet lehúzott a Miami Heatnél, majd 1996-ban a Phoenix Sunshoz ment. A saját szintjét többé-kevésbé itt is tartotta, de nem volt olyan év, hogy ne lett volna kisebb-nagyobb sérülése, így 2000 nyarán visszavonult. Pályafutásának talán legemlékezetesebb pontja az 1997-es nyugati rájátszás első körének negyedik meccse volt. A Suns 2-1-re vezetett a Seattle elleni párharcban, három pontos hátránynál pedig ezt a dobást sikerült elkövetnie. Mindhiába, a hosszabbítást és a párharcot is elvesztette a Suns a későbbiekben.

Visszavonulását követően dolgozott játékosmegfigyelőként és csapatvezetőként is a Sunsnél. 2005-ben a Minnesota játékosmegfigyelője lett, 2006-ban pedig a Denver Nuggets igazgatója. Tavaly tavasszal az NCAA tornáján volt szakértő a CBS Sports és a TNT csatornákon is.

1/9: Rony Seikaly, Miami Heat

A libanoni származású center a Heat történetének első húzása volt. Egészen kiválóan produkált a floridaiaknál töltött hat szezonjában - a mai napig ő tartja franchise-nál az egy meccsen (34), és az egy szezonban leszedett legtöbb pattanót átlagot (11.8) és összteljesítményt (934) tekinve is, sőt, csak a Heatnél töltött pályafutást nézve is ő az első az átlagot nézve (10.4). A Golden State-hez cserélték 1994-ben, ahol két évet töltött, majd másfél szezonnyi Orlando Magic után New Jersey-be került, ahol már alig kapott lehetőséget. 1999-ben hagyta ott az NBA-t, 2000-ben pedig befejezte a kosárlabdázást, miután egy évet játszott még a Barcelonában is.

Visszavonulását követően gyerekkori szerelmének, a zenélésnek élt: house és techno műfajban szerzett dalokat, adott ki lemezeket és játszott klubokban is. Saját rádióműsora is van.

1/10: Willie Anderson, San Antonio Spurs

A swingman kiválóan, meccsenkénti 18.6 pontos átlaggal nyitott újoncként, de ezt követően elindult a lejtőn. Az 1995-ös expanziós drafton elvitte a Toronto Raptors, de még ebben a szezonban elcserélték New Yorkba, 1997 nyarán pedig búcsút vett az NBA-től. Játszott még az Olimpiakosznál és az AEK Athénnél - utóbbiakkal Euroliga Final Fourba menetelt -, 1999-ben azonban visszavonult a játéktól.

1/11: Will Perdue, Chicago Bulls

Jókor volt jó helyen, ugyanis a center az 1991-től 1993-ig három bajnoki címet nyerő együttes tagja volt Bill Cartwright cseréjeként. 1994-95-ben már ő kezdett, de 1995 nyarán elcserélték Dennis Rodmanre a San Antonio Spurshöz. Mindenki jól járt: a Bulls újabb három bajnoki címet zsebelt be, Perdue pedig saját maga negyedik gyűrűjét a San Antonio tagjaként szerezte meg 1999-ben. Ezt követően lehúzott még egy évet Chicagóban és egyet Portlandben, 2001-ben pedig visszavonult. Jelenleg kommentátorként és szakértőként dolgozik az ESPN csatornánál.

1/12: Harvey Grant, Washington Bullets

Leginkább arról híres, hogy Horace Grant ikertestvére. Lassú indítás után jó irányba indult karrierje - felejthető első két szezont követően három 18 pont fölötti idénye volt a fővárosban. 1993-ban Kevin Duckworth-ért cserébe Portlandbe cserélték, ahol azonban nagyon visszaesett teljesítménye. Három év után újra visszakerült a fővárosba - érte és Rod Stricklandért szerezte meg a Blazers Rasheed Wallace-t. Sem Washingtonban töltött két szezonjában, sem a Philly-nél nem tudta már megközelíteni korábbi szintjét, 1999-ben visszavonult.

1/13: Jeff Grayer, Milwaukee Bucks

Nem sok mindent tudott letenni az asztalra Grayer - a swingman karrierje során soha nem érte el a 10 pontos átlagot. Négy szezont húzott le a Bucksnál, majd szabadügynökként írt alá a Warriorshoz, ahol a második évben kitették. Megfordult még Philadelphiában, Sacramentóban és Charlotte-ban, valamint a CBA nevű alacsonyabb ligában, 1999-ben vonult vissza az aktív kosárlabdázástól. Később dolgozott segédedzőként az Iowa State Egyetemen, és a kosárlabdával kapcsolatos kérdések igazgatójaként a Michigen Egyetemen, de erről a posztról később lemondott, edzősködni akar.

1/14: Dan Majerle, Phoenix Suns

A 90-es évek egyik legkedveltebb figurája volt csapathovatarzozástól függetlenül. "Thunder Dan" háromszor eljutott az All-Star gálára (1992, 1993, 1995), kétszer ott volt a második legjobb védekezőcsapatban. kétszer pedig a liga legtöbb hármasát dobta (1992-93, 1993-94). 1995-ben elcserélték a Clevelandhez, de 1996-ban aláírt a Miami Heathez, ahol öt évet húzott le - visszaesett statisztikái ellenére itt is nagyon kedvelték. 2001 nyarán hazament, még egy szezonra aláírt a Sunshoz, innen vonult vissza 2002-ben. 2008-tól egészen tavaly tavasszalig a csapat segédedzője volt, majd miután nem őt nevezték ki Alvin Gentry utódjául, hanem Lindsey Huntert, távozott. Jelenleg a Grand Canyon Egyetem vezetőedzője.

1/15: Gary Grant, Seattle SuperSonics

A Sonics húzta ki, de elcserélték a Clippershez még a szezon kezdete előtt - ő volt tehát a harmadik első körös választottja ekkor a kisebbik Los Angeles-i együttesnek. Első két szezonja egészen kiválóan sikerült, második idényében 13.1 pont mellett 10.0 gólpasszt, 4.4 pattanót és 2.5 labdaszerzést átlagolt, de ezután meredeken elkezdett csökkenni játékperceinek száma, ötödik szezonjára ki is került a kezdőből. 7 évet töltött a Clippersnél, majd megfordult a Knicksnél, a Heatnél és négy évet töltött Portlandben is, de alig-alig játszott. Két idényben megfordult közben Görögországban is, 2002-ben pedig visszavonult a kosárlabdától. A mai napig számtalan rekordot dönt a Michigan Egyetemen.

1/16: Derrick Chevious, Houston Rockets

Összesen három évet húzott le a kiscsatár a ligában - másfelet Houstonban, másfelet Clevelandben. Ezt követően megfordult a CBA nevű alacsonyabb szintű bajnokságban, Görögországban és Argentínában, 1996-ban pedig visszavonult.

1/17: Eric Leckner, Utah Jazz

Az ő kiválasztása sem volt sokkal sikeresebb, hiszen 8 szezont töltött a ligában, de összesen 449 meccset játszott. Két szezont játszott Utah-ban, majd megfordult a Kingsnél, a Hornetsnél, a Sixersnél, a Pistonsnál és a Grizzliesnél is. Közben játszott Olaszországban és Görögországban is, 1997-ben hagyta el végleg a ligát. Egy év kihagyás után még egy idényt játszott Argentínában, és végleg abbahagyta.

1/18: Ricky Berry, Sacramento Kings

Szomorú történet az övé, hiszen egész jól sikerült újoncszezonját követően, 1989 nyarán holtan találták saját házában. A híradások szerint lelőtte magát, miután összeveszett feleségével - depressziós nem volt, de búcsúlevelet hagyott.

1/19: Rod Strickland, New York Knicks

Elég jó újoncszezont futott, de az egy évvel korábban választott Mark Jackson mögött kellett játszania, így második szezonjában elcserélték a Spurshöz. Itt két és fél évet, Portlandben 4-et, Washingtonban pedig négy és fél idényt húzott le úgy, hogy szinte végig folyamatosan javultak számai, csapatsikereket azonban sehol nem ért el. 2001-ben kivásárolták a fővárosiak, és bár még négy szezont játszott a ligában, öt csapatnál is megfordult és sehol nem közelítette már meg korábbi szintjét, 2005-ben visszavonult. Volt a Memphis Egyetem kosárlabdával kapcsolatos kérdésekért felelős igazgatója is, jelenleg pedig adminisztratív munkát végez John Calipari mellett a Kentuckyn.

1/20: Kevin Edwards, Miami Heat

Megbízható játékos volt a dobóhátvéd, de semmi több - első 8 szezonjában 10 és 14 pont között átlagolt, de komolyabb szerepet sem első öt idényében Miamiben, sem utána négy és fél szezonjában New Jersey-ben nem játszott. Az 1998-as deadline előtt többek között őt adta a Nets a korábban már említett Rony Seikalyért cserébe, de az Orlando keretéből kitették. Két szezont kihagyott, majd még 2000-01-ben megpróbálkozott a Vancouvernél, de ennek a szezonnak a végén visszavonult. Filmproducer lett belőle.

1/21: Mark Bryant, Portland TrailBlazers

Hét évet húzott le Portlandben, abszolút kiegészítőszerepben - két döntője van a Blazersszel. Ezt követően igazi vándormadár lett: 8 szezon alatt 9 csapatnál fordult meg, maradandót sehol nem alkotott. 2003-ban vonult vissza, miután abban az évben játszott a Nuggetsnél, a Sixersnél és a Celticsnél is. 2005-től 2007-ig volt az Orlando Magic segédedzője, jelenleg pedig az Oklahoma City Thundernél tölt be hasonló pozíciót.

1/22: Randolph Keys, Cleveland Cavaliers

Másfél évet töltött a Cavsnél, majd megint másfelet Charlotte-ban. Két évig Európában kosarazott - Olaszországban, Spanyolországban és Franciaországban. Majdnem két évet lehúzott ő is a CBA alsóbb szintű bajnokságban, majd 1995-ben visszatért még a ligába. A Lakers és a Bucks színeiben játszott, de 1996-ban végleg elbúcsúzott az NBA-től. Három évig játszott ezt követően Veronában, egy kicsit még Görögországban, és 1999-ben befejezte aktív pályafutását.

1/23: Jerome Lane, Denver Nuggets

Mindössze öt szezont játszott az NBA-ben, és 1993-ban végleg búcsút intett a ligának. Megfordult az alsóbb szintű bajnokságban, a CBA-ban, kosarazott Spanyolországban is - ahol az ACB történetének egyik legjobb lepattanózójának tartották a hármas-négyes átmenet kosarast. Leghíresebb jelenete 1988-ban, még az egyetemen volt, amikor egy egykezes zsákolásával összetört egy palánkot.

1/24: Brian Shaw, Boston Celtics

Teljes pályafutását kiegészítőként játszotta le, és nagyon sok helyen megfordult. Rögtön második szezonjában Olaszországban például, de két év Celtics után játszott Miamiben, Orlandóban, a Golden State-nél, a Sixersnél, Portlandben és végül 1999-ben kötött ki a Los Angeles Lakersnél, akiknél négy esztendőt töltött - ez volt a leghosszabb időszaka egy csapatnál. Shaquille O'Neallel már Orlandóban is jó párost alkottak, és Los Angelesben is hasznos tagja volt a három bajnoki címet nyerő Lakersnek. 2003-ban visszavonult.

Játékospályafutását követően előbb játékosmegfigyelő, majd segédedző lett az aranysárga-liláknál. Phil Jackson távozását követően, 2011-ben lett a Pacers segédedzője, majd tavaly nyáron nevezték ki George Karl utódjának, a Denver Nuggets kispadjának élére.

1/25: David Rivers, Los Angeles Lakers

1992-ig játszott mindössze a ligában, és három szezonja alatt megfordult alacsonyabb szintű amerikai bajnokságokban is, a Lakersben és Clippersben pedig alig kapott időt. 1993-ban kezdte el európai karrierjét: játszott Franciaországban, Görögországban, Olaszországban és Törökországban. Az Olimpiakosszal 1997-ben Euroligát nyert. 2000-ben vissza is ment a görög együtteshez, és innen vonult vissza 2001-ben.

 

Említésre méltó húzások még az első kört követően

2/29: Vinny Del Negro, Sacramento Kings

Mindössze két évet játszott a Kingsben, majd két évre Olaszországba szerződött. 1992-ben tért vissza, és hat évet húzott le a San Antonio Spursnél - játékosként leginkább ebből a korszakából lehet ismerős, mint a gárda kezdő kettese. 1998-ban Milwaukee-ba szerződött, de játszott ezt követően a Golden State-nél és a Phoenix-nél is. 2002-ben vonult vissza.

Először rádiós kommentátorként dolgozott a Sunsnál, 2007-ben viszont már a gárda segéd GM-je lett. Egy évet dolgozott itt mindössze, 2008-ban ugyanis a Chicago Bulls vezetőedzője lett. Két szezon után leváltották, de három idény erejéig a Los Angeles Clippers is úgy gondolta, hogy megpróbálkozik vele. Tavaly nyáron menesztették, a helyére érkezett Doc Rivers.

2/41: Keith Smart, Golden State Warriors

Összesen két mérkőzést játszott az NBA-ben, azt is a Spurs színeiben. A Fülöp-szigeteken és alacsonyabb szintű amerikai ligákban kosarazott, mielőtt 1997-ben visszavonult volna. Érdekesség, hogy visszavonulása után azonnal annak a csapatnak a vezetőedzője lett, amelyben utoljára játszott (Fort Wayne Fury). 2000-től kezdve dolgozik újra az NBA-ben. Előbb a Cleveland Cavaliersnél, majd a Golden State Warriorsnál, legutóbb pedig a Sacramento Kingsnél járta be ugyanazt az utat: előbb segédedző volt, majd megpróbálkoztak vele vezetőedzőként is, de mindhárom helyen megbukott. Az ő helyét is tavaly nyáron vették át - Michael Malone-ra bízta a Kings új vezetése pozícióját.

2/47: Vernon Maxwell, Denver Nuggets

Másfél szezont töltött a San Antonio Spursnél - ahova a draft napján került -, majd Houstonba került, ahol pályafutása legjobb öt és fél évét futotta. 1990-91-ben és 1991-92-ben ő dobta a ligában a legtöbb triplát, nyert két bajnoki címet 1994-ben és 1995-ben, ráadásul Maxwell tevékeny részese volt ezeknek a sikereknek több meccset eldöntő kosarával. Nem volt egy nyugodt természet, így 1995 nyarán nem marasztalták - a következő hat szezonban nem kevesebb mint 8 csapatnál fordult meg, 2001-ben pedig visszavonult.

2/50: Steve Kerr, Phoenix Suns

Világ életében kiegészítőember volt, mégis fontos szerepet játszott mind az öt bajnoki címében. A Sunsnál csak egy szezon játszott, majd Clevelanden és Orlandón keresztül vezetett az út számára Chicagóba - 1993-ban írt alá a Bullshoz. Tagja volt a második three-peatet végrehajtó alakulatnak. 1997 nagy éve volt: egyrészt megnyerte az All-Star gálán a tripladobóversenyt, másrészt a döntő hatodik meccsén ő dobta a győztes, bajnoki címet érő kosarat. 1998 nyarán a Spurshöz cserélték, akikkel 1999-ben, zsinórban negyedjére is bajnok tudott lenni. 2001-02-ben ugyan egy évig a Blazers játékosa is volt, de 2002 nyarán is tudta, hova kell helyezkedni, visszament San Antonióba, ahol megnyerte ötödik bajnoki címét, a szezon végén pedig visszavonult.

Pályafutása befejezése után szakkommentátor lett a TNT csatornánál. 2004-ben tanácsadóként, később, 2007-ben pedig GM-ként kezdett dolgozni a Phoenix Sunsnál, de mindössze három évet töltött ebben a pozícióban, 2010-ben lemondott és azóta is kommentátorként és szakértőként dolgozik.

3/53: Anthony Mason, Portland TrailBlazers

Komoly stealt csinált a Blazers, de azonnal lemondtak róla. Megfordult Törökországban, egy kicsit a Netsnél és a CBA nevű, alacsonyabb szintű bajnokságban, majd Denverben. 1991-ben talált otthonra: a New York Knicksnél öt szezont húzott le, 1994-95-ben a legjobb hatodik embernek választották. 1996 nyarán Larry Johnsonért elcserélték a Charlotte Hornetshez, ahol statisztikailag legjobb szezonjait futotta, kétszer is dupla-duplát átlagolt, 1996-97-ben az All-NBA harmadik csapatába is bekerült, és a második legjobb védekezőötösbe is beválasztották ebben az idényben. Hiába a jó játék, 2000-ben a Miami Heathez cserélték, az All-Star gálára is eljutott viszont egyetlen itt töltött szezonjában. 2001-ben szabadügynök lett, és a Milwaukee Bucksot választotta, ahol utolsó két szezonját játszotta, 2003-ban abbahagyta a játékot.

Nem draftolt játékosok

Avery Johnson

Nem drafolták az 1999-es döntő ötödik meccsének utolsó kosarát szerző Johnsont. A Seattle adott neki lehetőséget szabadügynökként 1988-ban, de 1994-ig nem volt gyakorlatilag olyan szezon, amelyet egy együttesnél töltött volna. Onnantól kezdve 7 évet játszott a Spursnél, és így természetesen tagja volt az első bajnoki címet szerző gárdának. utolsó három évében megint három csapatban kosarazott, 2004-ben pedig visszavonult.

Azonnal trénernek állt - Don Nelson segédedzője lett a Dallas Mavericksnél. Pár hónap után, 2004 év végén ő lett a vezetőedző Nelson távozását követően, és nagyon jól sikerült első fél szezonja, ezért maradhatott. 2006-ban a nagydöntőbe is bejutott a Mavsszel, de 2-0 után zsinórban négy meccset vesztettek a Heat ellen, így elbukták a bajnoki címet, a következő idényben pedig első kiemeltként már az első körben búcsúztak. Mivel 2008-ban is megismételték ugyanezt, Johnson távozott és televíziós szakkommentátor lett. A New Jersey Netsnél kapott újra lehetőséget, 2010 nyarán, ám két és fél, kevés sikerrel tarkított évet követően onnan is távoznia kellett.

John Starks

Nagyon lassan indult az ő karrierje is, hiszen hiába kapott lehetőséget a Golden State Warriorstól 1988-ban, nem sokat játszott, egy évet pedig a CBA-ban is lehúzott. 1990-ben írt alá a New York Knickshez, ahol karrierje nagyrészét és legjobb éveit töltötte. Fizikális játéka miatt cserejátékosból stabil kezdővé lépett elő Pat Riley-nál. 1992-93-ban tagja volt a második legjobb védőötösnek, 1994-ben az All-Star gálára is eljutott, 1994-95-ben pedig a liga történetének első játékosa lett, aki egy szezonban 200 tripla fölé jutott (217).

A fontos pillanatok nagyon nem jöttek össze neki, így egy jó, de döntő helyzetekben összezuhanó játékosként tekintettek rá. Riley távozását követően visszaszorult a cserepadra, de 1996-97-ben megnyerte a legjobb hatodik embernek járó díjat is. Golden State-nél töltött másfél évében még hasonlított önmagára, de Chicagóban és Utah-ban már nem, 2002-ben visszavonult. Jelenleg a szurkolókkal kapcsolatos dolgokkal foglalkozik a Knicksnél, illetve televíziós szakkommentátor az MSG Network csatornánál.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus