Javul-e eleget a PO-hoz a Jazz?

A korábban tárgyalt csapatok:
Atlantic: Sixers, Nets, Knicks, Raptors, Celtics
Central: Cavaliers, Bulls, Bucks, Pistons, Pacers
Southeast: Heat, Hawks, Wizards, Hornets, Magic
Northwest: TrailBlazers, Thunder

 

A Utah off-szezonjáról ezen a linken olvashattatok - azóta annyi változás történt náluk, hogy Tibor Pleissnek búcsút intettek, az érte érkező Kendall Marshallt pedig szintén kitették keretükből. Részlegesen garantált szerződéssel érkezett Joel Bolomboy, az Eric Dawson, Marcus Paige, Henry Sims triónak pedig edzőtábormeghívója van csak - közülük Bolomboy-t és Paige-et idén draftolták, de előbbinek van nagyobb esélye arra, hogy bekerüljön az alapszakasz-keretbe is.

Joe Johnson tudja-e hozni a washington Paul Pierce-t?

A Jazz nagy előnye, hogy semmi újat nem kell és valószínűleg nem is fognak mutatni - kulturált játékuk volt eddig is, a szükséges fejlődést pedig akár házon belül is hozhatják, hiszen a keret gyakorlatilag teljes egésze 1990 után született a három nagyobb szerzeményt leszámítva. Quin Snyder a kontrollált kosárlabdára esküszik, ennek megfelelően a leglassabban a Jazz játszott tavaly, a harmadik legkevesebb pontot dobták és a második legkevesebbet kapták (a támadójátékuk a középmezőnyben volt, védekezésben viszont a tempótól függetlenül ott voltak a ligaelit közelében, a hetedik helyen).

Támadásban várhatóan idén is az egyenlőségre építenek, hiszen igazi franchise playerjük nincs. Emiatt olyan nagyon készülni ellenük nem lehet, szinte bárki képes a keretből 10-15 pontokra meccsenként, nagyobb megőrülésekre viszont talán csak Gordon Hayward és Rodney Hood - ez ugyanúgy lehet adott estéken előny, mint hátrány. Ezen az érkezők, George Hill, Joe Johnson és Boris Diaw sem fognak változtatni, Hill viszont ettől függetlenül borzasztóan sokat segíthet így is elöl-hátul. A liga legjobb védői között van egyes poszton, ami sokat még nem dobna a csapaton, de a triplák elleni védekezésen igen, támadásban pedig egy hang nélküli, az üres helyzeteket bedobó, a társakat kiszolgáló játékos nagy rutinnal. Jobb nem nagyon kellett ide, ráadásul az idény nagy részét Trey Burke-kel és Raul Netóval játszotta le a Jazz ezen a poszton, több kategória ugrás lesz hozzájuk képest Hill. A másik két ember ennél valamivel talán kockázatosabb, de nem kevésbé fontos.

Johnsonnak két szempontból is nagy szerepe lehet. Egyrészt a Jazz problémája az volt, hogy igazi sztár nélkül a szoros meccsek végén szinte csak Haywardra tudtak támaszkodni, amit egy idő után tudott is mindenki. JJ egykor Atlantában ennek a nagymestere volt, de 2014/15-ben még a Brooklyn Netsnél is egészen kiváló szezont hozott, ha csak a clutch, szoros meccsek végjátékában hozott mutatóit nézzük. Az előző idénye finoman szólva sem sikerült túl jóra, de amellett, hogy a triplákban ő is előrelépést jelenthet Hill-lel együtt, neki fel kellene venni Paul Pierce washingtoni szerepkörét - az se igazán számít, ha egész meccsen nem csinál semmit, ha védekezése már megkopott (igaz az övé még így is kategóriákkal jobb, mint a bostoni legendáé), de pár találkozót el kellene döntenie saját csapata javára, ez lenne a legnagyobb előnye, és erre talán még mindig képes, hiszen itt alapvetően nem lesz főszereplő, nem kell megszakadnia.

Másrészt Johnson a rotáció mélysége szempontjából lehet fontos elem. Alapvetően mély most a periméteren a Jazz, hiszen Hill mögött ott van a februári deadline előtt megszerzett és kifejezetten jó játékot hozó Shelvin Mack, az ACL-szakadásából visszatérő Dante Exum, kettes és hármas poszton pedig mellettük bevethető még Alec Burks, a tavaly berobbanó Hood, Hayward és most már Johnson is - ez hét kitűnően forgatható ember (nem számolva Netót és Joe Inglest), akiket szinte kivétel nélkül lehet egymás mellett játszatni, túl nagy gyengesége egyikőjüknek sincs. Az már más kérdés azonban, hogy a Jazz az utóbbi években közel sem arról volt híres, hogy vasemberek gyülekezete - Burks például csak 58 meccset húzott le két idény alatt, Exumról sem tudni, milyen állapotban tér vissza egy évnyi kihagyás után, így Johnson és Hill amiatt is fontosak, hogy még akár 2-3 sérülés esetén is megvan a vállalható rotáció.

Elkerülik-e a Jazz magasembereit (főleg Gobert-t) a sérülések?

A Jazz 1-2-3-as posztját stabilnak, negatív meglepetések nélkülinek érzem, a magasembereknél azonban rezeg a léc. Derrick Favors és Rudy Gobert is alapvetően határozza meg a gárdát, hiszen az erőcsatár a Utah első számú és gyakorlatilag az egyetlen normális pontszerzője a magas posztokról, a francia center pedig a védekezés alapja, nélküle ez a szegmens kategóriákat esik vissza. A Jazz már tavaly is pofásnak tűnt, de nagyban befolyásolta a szezonjukat, hogy 20-20 mérkőzést ki kellett hagynia mindkettejüknek, és olyan rettenetesen sok mindent nem tett a vezetőség ennek a részlegnek a megerősítéséért.

Egy ilyen tetűlassú, de kiegyensúlyozott támadójátékba Boris Diaw szépen illik, használható csere lesz a másik francia, de ha kihullik valamelyik kezdő, akkor 34 évesen a helyükön használni már nem életbiztosítás, Trey Lyles pedig pont Diaw ellentettje ilyen szempontból - neki 30 meccsen kezdeni is kellett Favorsék sérülése miatt, de nagyon mély volt neki a víz, ami nem is csoda, hiszen tavaly kezdte profi karrierjét. Itt főleg Gobert lesz a kulcskérdés, mert Favors bármennyire is használható védő és bármennyire is fel lehet tolni adott esetben ötös posztra, a hátsó alakzat vele egyáltalán nem működik úgy, ahogy Gobert-rel.

Az alacsony szerkezet megoldás lehet a Jazz problémáira, és akkor sem Diaw-t nem kell túljátszatni még sérülés esetén sem, sem Lylesra nem kell olyan terhet pakolni, amit nem bír el egy PO-ért küzdő társaságban. Más kérdés, hogy utóbbi még nincs 21 esztendős, és kifejezetten sokoldalú játékos válhat belőle, de nem tudni, mikorra lép igazán használható szintre, egyáltalán nem biztos, hogy ezt ebben az idényben megteszi.

A legjobb esetben Hayward és Favors hozzák az eddigi játékukat, Hood pedig továbbfejlődik, így Hayward mellett ő a csapat másik első számú opciója. Hill hozza a tőle megszokottat, Joe Johnson pedig nyer 3-4 meccset az utolsó támadásoknál bedobott 1-1-eivel. Exum és Burks közül az egyik egészséges és hasznos tud lenni (ehhez Exumnak fejlődni kell, Burks pedig alapvetően már használható játékos, csak könnyen sérül), így Mackkel és Johnsonnal kiegészülve megvan a Jazz periméter-rotációja. Gobert legalább 70 meccset kibír, így a Jazz liga Top5 védekező csapat lesz, Diaw pedig egyrészt rutint hoz, másrészt sokat javít a csapaton belüli hangulaton, lazaságon is.

A legrosszabb esetben egyik fiatal se fejlődik semmit, Exum és Burks is újra lesérülnek, így Hayward és Favors maradnak továbbra is a vezérek, de ők továbbra sem elegek. Gobert hamar lesérül és legalább 25-30 meccset kihagy, így a védekezés szétesik, Diaw-t pedig többet kell játszani, mint amennyit érdemes. Johnsont a kétéves szerződése miatt nem érdekli ez az idény, így semmit nem tud segíteni a végjátékokban.

Összességében nézve Hill szerintem semmi meglepetést nem fog hozni, pont azt tudja, amit kell (ráadásul szerződése utolsó évében van, és bár egyébként nem az a játékos, akit ez nagyon befolyásolna, rosszul biztos nem jön, ha motivációról beszélgetünk), Joe Johnsonban viszont érzek némi lutrit, ő 50-50%-ban rázta meg magát és hozta néha atlantai énjét, illetve játszotta a pályán is a nyugdíjast. A sérüléseket előre nem nagyon lehet megjósolni, talán Burksnél kezd kijönni, hogy porcelánból van, de a többieknél lehet bizakodni, hogy az előző év csak egyszeri "kisiklás" volt.

Tipp: Nyugat 5-7.