Jövőképek - Southeast

Még mielőtt elkezdődne a szezon, lássuk a franchise-ok közép- és hosszútávú jövőképét - negyedjére a Southeast öt csapatát vizsgáljuk.

A korábbi részek: Pacific, Northwest, Southwest

 

Miami Heat

Plusz draftjogok:
- 2016-os második körös (Orlando Magic, 31-55 védett, ha ebbe a tartományba esik, nem kap semmit a Heat)
- 2019-es második körös (Boston Celtics, 31-55 védett, ha ebbe a tartományba esik, nem kap semmit a Heat)

Elcserélt pickek:
- 2016-os első körös (Philadelphia Sixers, Top10 védett 2016-ban, védetlen 2017-ben)
- 2016-os második körös (Boston Celtics)
- 2017-es második körös (Atlanta Hawks, 31-40 védett 2017-ben, védetlen 2018-ban)
- 2018-as első körös (Phoenix Suns, a Sixersnek átadott pick után két évvel mehet a Sunshoz először, Top7 védett 2018-ban, védetlen 2019-ben)
- 2019-es második körös (Minnesota Timberwolves)
- 2020-as második körös (Boston Celtics)
- 2021-es első körös (Phoenix Suns)

Fizetések a következő hat évben

A Heat a Goran Dragic-féle csere miatt nagyon a szakadék szélén táncol - még ha egyelőre úgy is néz ki, hogy fennmarad a hegyen -, hiszen a következő 6 év alatt 3-szor veszítik majd el a saját első körösüket, kétszer a szlovén irányító miatt. A pickhelyzet mellett azonban viszonylag jó a kiindulási pozíciójuk a jövőt tekintve is.

A 29 éves Dragic mellett egyértelműen a 31 éves Chris Bosh-ra építenek, ami azért nem életbiztosítás, de öregnek sem lehet mondani a Miami következő 4-5 évének vezéreit. A már 33 esztendős Dwyane Wade helyzete bizonytalan, főleg az idei herce-hurcát látva szerződésével - nagy kérdés, mennyit szeretnének majd rááldozni, mert játéka alapján jövő nyáron jelentősen vissza kellene vennie majd az igényeiből. Bosh és Dragic mellett azonban van két fiatal "fény" is az éjszakában, a 26 éves Hassan Whiteside és a 19 esztendős Justise Winslow, ők négyen pedig már elég pofás vázat alkotnak, legalábbis papíron.

Szintén a Heat előnyére lehet írni, hogy rengeteg lejáróval rendelkeznek. Az is igaz, hogy Whiteside-nak jövő nyáron nagy szerződést kell adni, de még mielőtt ezt megteszik, lesz pénzük egy komolyabb szabadügynökre is, Dragic, Bosh és Winslow Josh McRoberts-cel karöltve ugyanis mindössze 48 millió dollárt foglal a sapka alól (Whiteside és Wade mellett Luol Deng, Chris Andersen, Mario Chalmers és Udonis Haslem kontraktusa is kifut, hogy csak a veterán minimumnál nagyobb neveket említsük). Florida és az adószabályok, valamint Pat Riley miatt a Heat az utóbbi években nagyon kedvelt szabadügynök-célpont lett (persze LeBron James ideszerződése sem volt hátrány), van is egy egész potensnek tűnő magjuk, úgyhogy ők a sapka alatti területet ténylegesen is kihasználhatják majd.

Összességében nézve azért van buktató is a jövőképben, mégpedig nem kevés. Bosh kezd abba a korba érni, amikor elkezdhet romlani teljesítménye (bár játékstílusa miatt könnyen elképzelhető, hogy mostani szerződése időtartama alatt még nem fog), Whiteside egyelőre egy "kicsit" gyerekes, ha nem nő fel, akkor minden adottsága ellenére sem lehet olyan meghatározó, amilyennek most szeretnék, Winslow pedig semmit nem bizonyított még, "csak" nagy tehetségnek tartják. Ha ennél a három embernél nem a jó irányba indulnak a dolgok, akkor Riley és Florida ide vagy oda, nem nagyon akar majd ide jönni senki, márpedig ez a pickhelyzetük miatt végzetes lehet az újjáépülés szempontjából. Nincsenek rossz pozícióban szerintem összességében, de van olyan reális forgatókönyv is, amiben nagyon szívhatják a fogukat a draftjogok miatt.

 

Washington Wizards

Plusz draftjogok: -

Elcserélt pickek:
- 2016-os második körös (Atlanta Hawks)
- 2019-es második körös (Atlanta Hawks)
- 2020-as második körös (Milwaukee Bucks, 31-55 védett) 

Fizetések a következő hat évben

A Wizardsnál gyakorlatilag lényeges pickek nem távoznak, semmi nem jön, úgyhogy ezzel nem nagyon kell foglalkozniuk. Nagyon fiatal még a keret vezér részlege, így már draftról nem is nagyon kellene építkezniük, náluk azonban szét kell venni a dolgokat.

A periméterük borzasztóan jónak tűnik hosszútávon is a 25 éves John Wall-lal, a 22 esztendős Otto Porterrel és Bradley Beallel, valamint a most draftolt, 20 éves Kelly Oubre Jr.-ral, ez gyakorlatilag egy elit 1-2-3-as poszt lehet jó rotációs lehetőségekkel, small-ball esetén pedig négyesnek is használható Porter. A palánk alatt azonban teljesen más a helyzet, hiszen a 31 éves Marcin Gortat az egyetlen biztos pontjuk, a 33 éves Nenét most fogják a padra ültetni, a többiek meg egyébként is csak kiegészítők és szintén 30 fölött vannak (Kris Humphries, Drew Gooden) - egyedül a 26 éves DeJuan Blair lenne jó a későbbiekre is, de neki még a rotációba kellene előbb beverekednie magát, mert annak még nem tagja, és mivel a fővárosiak small-ballozni fognak, így szerintem nem is lesz.

Jövőre a Gortat, Wall, Porter, Oubre négyesen kívül gyakorlatilag mindenkitől el lehet köszönni - Bealtől nyilván nem fognak, de a többiek vagy lejárók, vagy csapatopció van rájuk a következő idényre. Ez azt jelenti, hogy összesen 37 milliója van lekötve a Wizardsnak, plusz Beal QO-ja, ami 7.5 millió, úgyhogy ha 89 milliós sapkával (és a kötelező cap holdokkal is) számolunk, akkor az még mindig több mint 40 millió dollárnyi hely a sapka alatt. Kevin Durantre nem véletlenül esélyesek, a szülőváros vonzerején kívül ugyanis ez a mag is nagyon csábító lehet rövid-, közép- és hosszútávon is, és pickekkel, valamint igazolásokkal tovább javítaható még KD leigazolása után is. Plusz előnyük, hogy Beallel jövőre, Porterrel 2017-ben, Wall-lal és Gortattal pedig csak 2019-ben új szerződést kötni, Oubre-val pedig egy évvel később, nagyon jól menedzselhetőek a fizetéseik.

Ha Oubre még nem is bizonyít első évében és csak Porter indul el a fejlődés tavaly elkezdett útján, ez a Wizards akkor is az egyik legjobb jövőképpen rendelkező együttes szerintem az egész ligában. A magasemberek részlegét azért nem ártana megszilárdítaniuk, de Gortat még a következő négy évre hasznos lehet, a csapatban pedig a fiatal szupersztárok mellett vannak óriási tehetségek, pickjek és capspace is, így mindenük adott arra, hogy a jelenlegi szintjükről is feljebb lépjenek. 

 

Orlando Magic

Plusz draftjogok:
- 2016-os második körös (Chicago Bulls vagy Portland TrailBlazers, a kettő közül a jobb)
- 2018-as első körös (Los Angeles Lakers, minimum két évnek el kell telnie azután, hogy a Lakers átadta első körösét a Philadelphia Sixersnek, Top5 védett 2018-ban, védetlen 2019-ben, de ha 2017-ben sem adja oda a Lakers az első körösét a Sixersnek, akkor a Magic egy 2017-es és egy 2018-as második köröst kap)
- 2019-es második körös (Cleveland Cavaliers vagy Houston Rockets, a Magicnek lehetősége van kicserélni saját második körösét bármelyik előbb említett második körösre. Ha élnek a cserével, akkor a New York az Orlando pickjét és a Cavs, valamint a Rockets második körösei közül a rosszabbat kapja. Ha nem él a cserével a Magic, akkor a Rockets és a Cavs pickjét kapja a Knicks)
- 2020-as második körös (Portland TrailBlazers, 31-55 védett, ha ebbe a tartományba esik, semmit nem kell adnia a Blazersnek)

Elcserélt pickek:
- 2016-os második körös (Miami Heat, 31-55 védett, ha ebbe a tartományba esik, nem kell adnia semmit a Magicnek)

Fizetések a következő hat évben

A Magic nagyon betárazott pickekből és fiatalokból is, hiszen jön még egy Lakers első körös majd - jó esély van rá, hogy 2018-ban már itt is lesz -, nincs elcserélt pickjük, cserébe tele vannak már most is tehetséges játékosokkal: Aaron Gordon és Mario Hezonja 20, Elfrid Payton 21, Tobias Harris, Victor Oladipo és Evan Fournier 23, Shabazz Napier 24, Nik Vucsevics pedig 25 éves, és Napiert leszámítva (akinek a helye egyelőre még nem biztos), ők alkotják papíron a Magic gerincét a következő 6-10 évben - legalábbis a vezetőség jelen elgondolása alapján -, emellé a mag mellé pedig már olyan nagyon sok ember nem is kell.

Sapka alatti helyük is lesz egy meghatározó veteránt igazolni, ha valahova kellene a segítség - annak ellenére is, hogy Vucsevics és Harris már nagy pénzt kapnak, Oladipo, Gordon és Hezonja (valamint bizonyos mértékig Payton is ide sorolható) pedig elöl keltek el a drafton, újoncszerződéseik sem 1-1 millió dollárról szólnak. Ők hatan Napierrel együtt 48 millió dollárt tesznek zsebre jövő nyáron, viszont van 13 millió dollárnyi, ilyen szempontból haszontalan játékosuk Channing Frye és CJ Watson személyében - előbbit nem véletlenül árulják már, Watson pedig szerintem alapvetően sem ideális Payton mögé sem mentori, sem játékosi szempontból. Mellettük van még Fournier 3.4 millió dolláros QO-ja (a franciát szerintem biztosan meg akarják tartani, jó teljesítményt hozott náluk), így sem állnak 65 millió dollárnál sem.

Hogy mennyire lesznek vonzó célpontok, azt egyelőre nehéz belőni, mert borzasztóan tehetséges a keret, de bizonyítaniuk kell, hogy ennél többre is képesek, ténylegesen tudnak fejlődni, és csapatként is előrébb tudnak lépni, ilyen szempontból ugyanis egyelőre kevesek bármilyen nagyobb igazoláshoz. Nagyon ritkán, sőt, valószínűleg még soha nem fordult elő, hogy gyakorlatilag 7-8 embert neveljen ki egyszerre egy csapat, gyaníthatóan itt is kiesnek majd páran a rostán a jelenleg tehetségesnek tartott részlegről, de a pickek és a fiatalok a cserélgetésre is lehetőséget adnak, ha nem sikerülne igazolni sem és páran besülnének.

Itt jöhet el Rob Hennigan bizonyítási ideje, ezekkel a lapokkal ugyanis rengeteg lehetőség van a kezében. Frye-ék szerződését elbaltázta, de akkorát nem nyom a latba szerintem az ittlétük, hogy ettől függjön bármi is, a következő 1-2 év lépéseitől viszont már sokkal inkább fog. Scott Skiles kinevezése is egy ilyen kulcs lehet, mert nem biztos, hogy jót fog tenni a keretnek - az is lehet, hogy igen -, úgyhogy a Magicnél azért még várni kell, hogy megítéljük, milyenek lesznek 2-3 év múlva, a lehetőség azonban ott van bennük több fronton is.

 

Atlanta Hawks

Plusz draftjogok:
- 2016-os második körös (Washington Wizards)
- 2017-es második körös (Brooklyn Nets)
- 2017-es második körös (Miami Heat, 31-40 védett 2017-ben, védetlen 2018-ban)
- 2018-as első körös (Minnesota Timberwolves, Top14 védett 2018-ban, 2019-ben és 2020-ban is. Ha eddig nem kerül át, akkor egy 2020-as és egy 2021-es második köröst kap a Hawks)
- 2019-es második körös (Washington Wizards)

Elcserélt pickek:
- 2017-es második körös (San Antonio Spurs, 31-55 védett)

Fizetések a következő hat évben

Az Atlanta lehet az egész liga egyik legnagyobb szétesője rövid időn belül, de akár együtt is maradhatnak - ez jelentősen függ majd a szabadügynökpiactól. Pickekkel nem állnak rosszul, bár a sok második körös mellett az egyetlen első körös kérdés, hogy mikor érkezik majd a Minnesotától. Nincs rossz korban keretük, hiszen két sztár magasemberük, Al Horford 29, Paul Millsap pedig 30 évesek, Jeff Teague 27, Thabo Sefolosha 31, Kyle Korver pedig hiába 34 már, az ő játékstílusával 2-3 évet még simán lehet a jelenlegi szinten teljesíteni - sokkal többet azért már valószínűleg nem, az állandó mozgásokat nem fogja már bírni a vajkezű swingman 40 felé közeledve.

A legnagyobb bizonytalansági tényező velük kapcsolatban azonban annak a kombinációja, hogy egyrészt Horford jövőre, Walter Tavarest leszámítva mindenki más 2017 nyarán lejár, másrészt pedig mögöttük Dennis Schrödert leszámítva lényegi utánpótlás jelenleg nincs. Tim Hardaway Jr., Mike Muscala vagy a 26 éves Kent Bazemore lehet a jövő, de előbbinek még azt is bizonyítania kellene, hogy hasznos csereember tud lenni, és utóbbi kettő sem tett még le túl sok mindent az asztalra. Még jobban megkavarja a helyzetet, hogy bár papíron szerződése van, Paul Millsap is szabadügynök lehet 2017-ben, mert 2017/18-ra játékosopciója van ugyan, de 2017 nyarán lesz a legmagasabb a sapka előre láthatólag, igen nagy a valószínűsége, hogy tesztelni is fogja a piacot.

Összességében nézve tehát egy nagydarab kérdőjel az egész csapat, hogy mi lesz belőlük mondjuk három éven múlva, 2017 nyarára ugyanis a teljes jelenlegi keretük széthullhat, Tavarest, Schrödert és Hardaway-t leszámítva (utóbbi kettő RFA, tehát korlátozott szabadügynök lesz) egytől-egyig elveszíthetnek mindenkit, kezdésnek jövő nyáron Al Horfordot. Sapka alatti helyet, csapaterősséget éppen ezért nem is nagyon lehet náluk jelenleg számolni, mert cserék is benne lehetnek a következő két évükben, hogy ne ellenérték nélkül veszítsenek el embereket. Ha szét is hullnak, 109 millió dollárnyi sapka alatti helyből azért lehet építkezni. Kérdés, hogy összebeszél-e újfent 2-3-4 sztár, hogy összeálljanak, erre ugyanis alkalmas lehet az Atlanta, vagy a gyakorlatilag nulla mag miatt elkerülik őket a játékosok. Horford maradásától is nagyon sok függ jövőre, de azt követően egy lesz egy sok mindent eldöntő nyaruk.

 

Charlotte Hornets

Plusz draftjogok:
- 2018-as második körös (Brooklyn Nets vagy Cleveland Cavaliers, a rosszabbikat kapja a kettő közül a Hornets, a jobbat a Philadelphia Sixers)
- 2019-es második körös (Brooklyn Nets)

Elcserélt pickek:
- 2016-os második körös (Oklahoma City Thunder, 55-60 védett 2016-ban, védetlen 2017-ben)
- 2016-os második körös (San Antonio Spurs, 31-55 védett, ha ebbe a tartományba esik, akkor a Hornetsnek semmit nem kell adnia)

Fizetések a következő hat évben

A Hornets nagyon felemás összképet mutat. Papíron pickekkel jól állnak, hiszen második körösök jönnek-mennek, a lényegen sokat nem változtat. Az állományuk nagyon jó korban van: Michael Kidd-Gilchris és Frank Kaminsky 22-22 évesek, Cody Zeller, Jeremy Lamb és PJ Hairston 23 esztendősek, Kemba Walker 25, de még a Spencer Hawes, Jeremy Lin, Nicolas Batum trió is csak 27 éves, egyedül Al Jefferson éri el a 30-at a jelenlegi aktív rotációból. Emellett az is pozitívum, hogy jövő nyáron rengeteg lejárójuk lesz, mindössze 45 millió dollárnyi pénzük lesz lekötve, plusz Lamb 4.2 milliós QO-ja. DE...

A Charlotte híres arról, hogy nem tartozik a legvonzóbb szabadügynök célpontok közé, és akkor még nagyon finoman fogalmaztunk, általában brutális túlfizetések kellenek ahhoz, hogy valakit idecsábítsanak. Alapvetően más korszakot élünk már, sokat számít a játékosoknak az is, milyen a csapat, de ebben is vannak kérdőjelek a Hornetsnél. Jövőre szerződése lesz MKG-nek, Walkernek, Kaminskynek, Linnek, Hawesnak, Zellernek és Lambet is megtarthatják, ez a mag azonban amennyire fiatal, annyira nem kecsegtet sok mindennel, ha nem bizonyítanak közülük többen is.

Walker pocsék hatékonyságú scorer volt eddig, szinte semmi köze nem volt az irányításhoz, cserébe rengeteg labdát használt el. Kaminskyt az egyik legnagyobb bust lehetőségnek tartották sokan a draft előtt, komoly gondjai lehetnek főleg védekezésben, Lin egy TO-gyár, plusz a védekezése szintén gyér, Hawes egészen botrányos szezonból érkezik, Zeller egy jómunkásember, de nem több, Kidd-Gilchrist borzasztóan fakezű amellett, hogy egy nagyon jó védő, Lamb pedig az Oklahoma Cityben nem is volt szerencsés helyzetben, de amikor kapott lehetőséget, akkor sem élt vele, most bizonyítania kell és lesz is rá ideje MKG egész éves kidőlésével. A kiscsatár tehát már biztosan nem fogja megmutatni, hogy ő előrelépett, a többieknek viszont muszáj lesz, hogy a szabadügynökök bármennyire is komolyan vegyék őket majd.

Összességében nézve olyan borzasztóan rossz helyzetben nincs a Charlotte, de a jelenlegi fiatalokat, magot nézve jóban sem - az egy dolog, hogy játékosok nem igazolnak hozzájuk, de az is teljesen egyértelmű, hogy többek egyéni javulása nélkül a PO még évekig elérhetetlen lesz. Azon is sok múlik, akarják-e és sikerül-e megtartaniuk Batumot, mert teljesen más játékra képesek egy ilyen sokoldalú kiscsatárral, az előszezon során egész biztatóan mozgott ez az állomány. Ettől függetlenül ha legalább Lamb nem tudja kihasználni a most az ölébe hulló lehetőséget, MKG pedig nem tanul meg dobni mondjuk 3 éven belül, akkor szerintem ezt a garnitúrát is ki kell majd söpörniük, és kezdhetnek mindent elölről, akkor ugyanis nem lesz senki, aki köré építkezhetnének.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus