Kik lehetnek az All-Star cserék?

Ma éjszaka kihirdetik az All-Star cseréket - még előtte értekezünk arról, vajon kik kerülhetnek be a két keretbe.

Ma éjszaka kihirdetik az All-Star cseréket. A két edzőt már ismerjük, Tyronn Lue (kelet, Cleveland Cavaliers) és Gregg Popovich (nyugat, San Antonio Spurs) irányítják a csapatokat, a cseréket pedig a két konferencia trénerei jelölik ki úgy, hogy saját játékosra nem szavazhatnak. A formula alapján a 7 cseréből 2-nek hátvédnek, 3-nak frontcourt játékosnak kell lennie, a maradék kettő pedig akármelyik poszton játszhat. Szubjektív lista következik, kibővítve a kimaradókkal és a miértekkel.

A kezdőket ezen a linken megtaláljátok!

 

Kelet

DeMar DeRozan (Toronto Raptors)

A sima kelet második Toronto másik vezére Kyle Lowry mellett - Lowry szurkolói szavazatokkal már bekerült, DeRozannek szerintem sima helye van a cserék között. Rengeteg pontját (23.0) most sem hozza olyan fergetegesen jó hatékonysággal (54.3% TS), de jóval jobbal, mint például tavaly, az pedig még inkább megerősíti helyét, hogy az utóbbi 2 hónapban kifejezetten hasznosan játszik, bombaformában kosarazik. Torontóban lesz a gála, a helye nem nagyon lehet kérdés.

Jimmy Butler (Chicago Bulls)

A liga egyik legjobb two-way swingmanje, a keleti negyedik Bulls szerintem egyetlen reális gálarésztvevője. 22.3 pont (56.5%-os TS), 5.3 pattanó, 4.2 gólpassz, és most már ő a Bulls vezére (Pau Gasol mellett).

Paul Millsap (Atlanta Hawks)

Ő meg a keleti harmadik Atlanta legjobbja idén, 18.3 pont (58.2% TS), 8.9 pattanó és 3.5 gólpassz áll a neve mellett. A számai és csapata jó szereplése mellett az sem kicsit segíti esélyeit, hogy keleten három frontcourt játékost is nehéz idén összegereblyézni, nemhogy komoly konkurenciája legyen a Top3-ba kerülésért.

Chris Bosh (Miami Heat)

Bosh az egyik legnagyobb haszonélvezője szerintem ennek az előbb említett ténynek, mert ember nem mondaná rá, hogy jó idénye van, így is ott lesz viszont szerintem 19.2 pontjával (58.1% TS) és 7.6 pattanójával. A hagyományok is mellette szólnak, hiszen zsinórban 10 All-Star meghívása van, ilyenkor már rutinból is be szokták rakni az embert, ha a statisztikái kicsit is védhetővé teszik a jelölést.

Andre Drummond (Detroit Pistons)

A visszafogott kínálat mellett a pattanólista éllovasának sima lesz szerintem az útja a gáláig. 17.3 pontját pocsék százalékkal hozza (49.6% TS), de 15.2 pattanója kiemelkedő - a keleti hatodik Pistonsból jó eséllyel csak ő kerül be, Reggie Jackson nem.

Isaiah Thomas (Boston Celtics)

Az ő helye sem nagyon lehet kérdés szerintem, főleg hogy a Celtics az utóbbi időben nagyon megindult felfelé, már ötödikek a konferenciában. Thomas 21.6 pontot hoz 56.2%-os TS-sel, 6.6 gólpasszára pedig mindössze 2.7 eladott labda jut - idén is kifejezetten hatékony a "törpe" irányító, most már full-time kezdőként is.

John Wall (Washington Wizards)

Wall szerintem izgulhat azért, mert borzasztóan jól mutat a 19.6 pontja a 9.8 gólpassza, de egyrészt 51.3%-os TS-e van, a pontjait finoman szólva sem hozza jó százalékkal, az asszisztjaira pedig 4.4 eladott labda is jut. Utóbbi és a TS-mutató sem akkora gond viszont szerintem, mint a Wizards 20-23-as mérlege, ami a Knicksszel együtt a keleti 10-11. helyre jó, ez visszaüthet esetleg. 

Kimaradók

Kemba Walkernek és Reggie Jacksonnak lehet szerintem meghívója esetleg Wall helyett. Előbbi 20.5 pontját jobb hatékonysággal hozza (54.3% TS), és bár csak 5.0 gólpassza van, arra mindössze 2.2 eladott labda jut, csapata pedig fél meccsel előzi a Washingtont. Utóbbi 19.3 pontját szintén jobb százalékkal szállítja (53.3% TS), 6.5 gólpasszára 2.8 eladott labda jut, a Pistons hatodik keleten, ebben pedig Jackson a fő ludas Drummond mellett. A kisemberek közül Khris Middleton (17.2 pont, 42.4% tripla) a Bucks szereplése miatt esik ki, Kyrie Irving (15.3 pont, 3.8 gólpassz) pedig csak megszokásból kerülhet be, sokat is volt sérült és teljesítménye is messze van idén az AS-től.

Kevin Love (15.7 pont, 54.3% TS, 10.8 pattanó) valószínűleg idén sem lesz All-Star, csak a a Cleveland tabellán elfoglalt első helye lehetne némi (silány) magyarázat erre. Érdekes lehet Brook Lopez (19.6 pont, 54.5% TS, 8.4 pattanó), de a Brooklyn 12-34-es mérlege miatt kiesik szerintem, ahogy az is biztos, hogy az Orlango Magic mélyrepülése miatt Nikola Vucsevics (16.7 pont, 52% TS, 8.8 pattanó) kiszállt abból a harcból, amiben egyébként sem volt sok esélye. A magasembereknél a jó csapathelyezés miatt szerintem Pau Gasolnak (16.6 pont, 52.3% TS, 10.9 pattanó, 3.1 gólpassz) van még esélye Bosh helyén, de másnak (mondjuk Al Horfordnak) nem.

 

Nyugat

Klay Thompson (Golden State Warriors)

20.9 pontot hoz 59.7%-os TS mutatóval, 42.7%-os a triplavonalon túlról úgy, hogy meccsenként 3.2 trojkát elsüllyeszt. Mondhatjuk, hogy Steph Curry mellett "nem nehéz", hiszen sima üres helyzetei vannak, meg azt is, hogy mellette nehezebb kitűnni, de a történelmi szezont futó Warriors Top3 játékosa Thompson, aki azért Curry gyengébb napjain (nem sok volt belőle) azonnal megvillan. Nálam nincs sok kérdés, hogy ott a helye.

James Harden (Houston Rockets)

Pocsék éve van a Rocketsnek ahhoz képest, amit vártak (vártunk) tőlük, de Harden így is 27.5 pontos (58.8% TS), 6.9 gólpasszos és 6.3 pattanós statisztikával rendelkezik, ilyen számsorral még a nyugati hatodikból is egyértelmű a helye.

Draymond Green (Golden State Warriors)

A legkevésbé neki kell tartania a mai kihirdetéstől, gyakorlatilag teljesen biztos, hogy ha nem lesz sérülése, ott lesz a gálán. 14.5 pontja (57.6% TS), 9.4 pattanója és 7.2 gólpassza mellett elit védő is, ráadásul igazi tripla-dupla gép. Curry mellett Thompson sokszor eltűnik, nem úgy Green, akivel kapcsolatban hosszú viták folytak már le arról, hogy ő vagy az irányító a fontosabb a Golden State-nek - csak az a kérdés, hanyadiknak mondják ki éjszaka a nevét.

Anthony Davis (New Orleans Pelicans)

Az egyik necces pozíció szerintem az övé, ami egy éve még elképzelhetetlen lett volna. 22.9 pontja (55.8% TS), 10.2 pattanója és 2.4 blokkja nagyon rendben van most is, a Pelicans viszont elég tisztes távolból, 3.5 meccses hátrányból figyeli a PO-ért folytatott küzdelmet, ez meg lehet, hogy az All-Star részvételébe fog kerülni.

DeMarcus Cousins (Sacramento Kings)

A Kings a Pelicansszel ellentétben ott lavírozik a 8. hely környékén - igaz, ehhez az kell, hogy nyugat a vártnál gyengébb legyen a Spurst és a Warriorst leszámítva. Cousins 27.3 pontja (54.3% TS) és 11.2 pattanója is nagyon jól mutat, de leginkább az lehet segítségére, hogy a 2016-os naptári év talán legjobb játékosát tisztelhetjük benne, elképesztő formában játszik az utóbbi időben - ezen még nyilatkozatai, sokszor továbbra is vállalhatatlan megnyilvánulásai sem rontanak annyit, hogy ne kerüljön be szerintem. 

Chris Paul (Los Angeles Clippers)

Paul a nyugati negyedik Clippers vezére, Blake Griffin távollétében is kiválóan összefogja a társaságot a pályán. 18.6 pontját még mindig 55.9%-os TS-sel hozza, 9.6 gólpasszára pedig mindössze 2.8 eladott labda jut - a liga legjobb klasszikus értelemben vett irányítója most is.

Damian Lillard (Portland TrailBlazers)

Ő a másik Davis mellett, akiben nem vagyok biztos, de a Portland ezzel a jelenlegi 21-26-tal és a nyugati 8. hellyel rettenetesen felülteljesít, amiben Lillardnek van messze a legnagyobb szerepe. 24.3 pontját 54.9%-os TS-sel szállítja, 7.1 gólpasszára csak 3.4 eladott labda jut és van 4.4 pattanója is - ha az edzők díjazzák az oregoni együttes erőn felüli produkcióját, akkor a statisztikával megtámogatva szerintem bekerülhet.

Kimaradók

A lemaradók közül Andrew Wigginsnek (20.8 pont, 52.8% TS) addig esélye sincs, amíg a Minnesota 14-33-mal a második legrosszabb nyugaton a Lakers után. Danilo Gallinari (19.3 pont, 57.8% TS, 5.7 pattanó) egy fokkal már jobb helyzetben van, de még mindig nem elég jóban a Denverrel és a 17-29-es mérleggel, Gordon Haywardék (19.9 pont, 56.4% TS, 5.0 pattanó, 3.6 gólpassz) pedig annyival nincsenek a Pelicans előtt, hogy szerintem esélye legyen kitúrni Anthony Davist.

Aki Lillard helyén bekerülhet szerintem, az Rajon Rondo, aki vezeti a gólpasszlistát (11.7 pont, 49.3% TS, 11.8 gólpassz, 3.9 eladott labda) és a Kings másik egyértelmű vezére Cousins mellett. Rondo esélyeit a pocsék scoring mutatója csökkenti leginkább, csapatával ugyanott van nagyjából, mint Lillard. Ha pedig Davis helyett kell embert találni, akkor az valószínűleg Marc Gasol (16.7 pont, 52.1% TS, 7.2 pattanó) vagy Dirk Nowitzki (17.6 pont, 55.9% TS) lehet, ha a csapathelyezést nagyobb súllyal veszik latba.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus