Lehet-e spórolva javulni?

A csapatok nyarát, lehetőségeit vizsgáló sorozatunkban most két olyan klub kerül terítékre, amelyek már jártak a siker kapujában vagy maximum egy lépéssel az előtt, de anyagi megfontolásokból nem erősítettek az utóbbi években, így idén nyáron sem. Ez a két alakulat az Oklahoma City Thunder és a Chicago Bulls lesznek.

A Thunder ez idáig teljesen csendben volt idén nyáron - a draftot követően az egész off-szezont letudták eddig Derek Fisher visszaigazolásával -, és mivel olyan túl sok meghatározó név már nem maradt a piacon, így kijelenthetjük, hogy gyakorlatilag mozgás nélkül próbálnak meg jövőre újra a csúcsra törni, ez pedig papíron kevésnek tűnik.

Kevin Martin lelépett Minnesotába, így James Hardenből mára összesen Jeremy Lamb maradt. Az teljesen egyértelmű, hogy olcsóbb megoldás, mint a már Houstonban vitézkedő, egykor a liga legjobb hatodik emberének választott kiválóság, de az is világos, hogy a két játékos nincs egy kategóriában, az OKC pedig már régen nem az a nevelőegyesület, aki pár éve volt. Az eredmények - és ehhez a rutinosabb játékosok - jobban kellenének nekik, mint még egy-két olyan ember, akiből éveken belül ugyan lehet egy nagyon jó kosaras, de most nem tudja hozzásegíteni az Oklahomát a gyűrűhöz.

Az nem meglepő, hogy bíznak Lambben, hiszen komoly tehetségnek számít, ám Kevin Durant mögé idén nyáron sem sikerült pótlást hozni - előbb Dorrell Wright, majd Mike Miller is nemet mondott, utóbbi ráadásul egy komoly riválist erősít majd ezentúl. Perry Jones III-ra hárul majd valószínűleg a felelősség, hogy elvigye ezt a pozíciót, és ellássa ezt a feladatot, ám az esetében már előkerülhet egy név, amely kérdőjelet hagy bennünk egy ilyen cseresornak a hatékonyságában: Scott Brooks.

A csapat vezetőedzője az utóbbi időben csak akkor bontotta meg az általa erőltetett rotációt, amennyiben sérülés kötelezte erre - kifejezetten óvatosnak, már-már maradinak mutatkozott a fiatalok beépítésével kapcsolatban, mióta a Thunder nagycsapat lett. Reggie Jackson szinte semmivel nem kapott több lehetőséget az alapszakaszban másodévesen, mint tette azt elsőévesen (11.1->14.2), Lamb és Jones III pedig még itt sem tartanak, alig jutottak szóhoz tavaly, most pedig ott találják majd magukat, hogy valószínűleg kettejük közül valamelyikőjüknek kell átvenni Harden és Martin korábbi szerepét - azt az embert, aki a padról képes viszonylag kiegyensúlyozott, és magas szintű ponttermelésre.

A magasposztokon ennél talán valamivel jobb a helyzet, hiszen Nick Collison és Serge Ibaka hiányosságaik ellenére nagyon hasznos tagjai ennek a társaságnak, Hasheem Thabeet mintha otthonra talált volna, elég sok játéklehetőséget kapott - igaz, teljesítménye így sem volt túl kiemelkedő -, és ide draftolták Steven Adamst is, akiből ha nem is lesz szupersztár, egy Collisonhoz hasonló jómunkásember lehet. A magas rotációnál azonban megint elő kell húzni Brookst, akinek saját magában kell először változtatni ahhoz, hogy ebből a Thunderből újra döntős legyen, esetleg a végső győzelemben is gondolkodhassanak.

Egyrészt Ibakában mintha több lenne annál, amit egyelőre kihoznak belőle, még mindig csak alig több mint fél órát tölt meccsenként a parketten, mikor tavaly már egyértelműen a legjobb magasembere volt a csapatnak hátul és elöl is. Másrészt a legnagyobb feladatot is meg kell oldania a trénernek: Kendrick Perkins mellőzését.

A 2008-ban a Boston Celticsnél még bajnoki címet nyerő középjátékos egyesek szerint fokozatosan, mások szerint pillanatok alatt építette le magát, de lényeg a lényeg: mára teljesen használhatatlan játékos lett, bármilyen stílusú ellenfél, bármilyen felállás ellen. Perkins a következő két idényben 8.7 és 9.4 milliót keres majd, úgyhogy amnesztiával való kivásárlása 18.1 millió dollárba került volna idén nyáron, ennyi pénzt pedig nyilván nem szívesen dob ki senki az ablakon. Más kérdés viszont, hogy Perkins játékának minőségét tekintve jelenleg nemhogy nem bír hozzáadott értékkel, de egyenesen hátrányos a jelenléte a keretnek, ezért talán mégis megérte volna elküldeni.

Félő, hogy ahogyan a hátunk mögött hagyott rájátszásban, úgy a következő évben sem lesz képes teljesen leültetni a padra Perkinst Brooks. Ez csak egy részében azért káros, mert nem sokat javít a csapaton, másrészt viszont kevesebb ideje van miatta Ibakának, és a többi, még fejlődési potenciállal rendelkező fiatalnak. Mentorként sem képes már hatással lenni senkire sem, hiszen a csapat vokális vezérei is megvannak Russell Westbrook és Durant személyében. Ez a csapat már járt a döntőben, tudják, mi kell ahhoz, hogy megint eljussanak oda, ezen Perkins már sokat nem tud dobni.

Ami talán a legnagyobb gond, hogy a fizetése miatt nem nagyon akartak veterán minimumnál többet költeni - nem akar a Thunder a luxusadó szintje fölé kerülni, így még ha nem is kerültek volna sapka alá az elküldésével, a kivételek szabad felhasználása miatt már legalább 1 vagy 2 hasznos cserét tudtak volna igazolni a padra. Borzasztóan sokat jelenthetett volna akár Wright, akár Miller, ne adj Isten mindkettejük megszerzése, máris nem az eddig teljesen mellőzött másodévesek előre teljesen megjósolhatatlan szereplésén múlna az, hogy lesz-e egyáltalán értékelhető padja az Oklahomának.

Természetesen az előbb említett Westbrook egészségi állapota is fontos, de talán a legkisebb kérdőjel az egyenletben. Hacsak nem hagy ki Rose-nyi időt, akkor valószínűleg hozni tudja majd azt, amit korábban, legkésőbb a szezon végére - akkor, amikor igazán számít. Hogy mi lesz Lambbel, Jones III-del és a centerposzttal - legfőképpen Perkinsszel -, az viszont egyelőre teljes homály. Ez pedig nem túl biztató a Thunder drukkereinek számára, akik egy éve még úgy várhatták a szezont, hogy elég masszív esélyesei nyugatnak, most viszont irányítójuk felépülésének teljessége és ideje mellett azt sem tudják, ki lesz a kezdő centerük, illetve azt sem, hogy ki lesz az, aki Duranték mellett képes lesz a folyamatos pontszerzésre, nem túl sok lehetőségből.

A Bullsnál pont fordított a helyzet, és jóval egyszerűbb is. A sikerességük alapvetően múlik azon, hogy Derrick Rose hogyan épült fel, ez az elnyújtott rehabilitáció mennyire rövidíti meg a formába lendülését - majdnem fél éve edz a csapattal, majdnem meccsintenzitással -, és hogy ez a sérülés, amely lelkileg is megviselte, mennyire lesz még ott a fejében. Adott esetben javíthat is a játékán az, hogy kicsit át kell alakítani, erről Tom Thibodeau vezetőedző is beszélt, amikor a javuló külső dobását méltatta Rose-nak. De a tripláknál sokkal fontosabb lesz, hogy fizikailag és mentálisan is újra 100%-os állapotba kerüljön az irányító.

Ha ez megvan, akkor gyakorlatilag a Bulls bajnokesélyesnek tekinthető, annak ellenére is, hogy keleten régen nem látott lökdösődés lesz a top helyeken is. Azt nem szabad elfelejteni, hogy utoljára két éve, 2011-ben volt a bajnoki cím szempontjából komolyan vehető csapat a Chicago - akkor a Miami Heat megállította a fiatal társaságot, 2012-ben viszont Rose és Joakim Noah, tavaly pedig a fél keret lesérült a PO korai szakaszában. Ez a mostani keret egy egészséges Rose-zal jobb, mint az akkori, de a konkurencia is erősebb - a Heat mellé felnőtt már a Bulls divízióriválisa, az Indiana Pacers, és a két New York-i együttes is komoly játékerőt képvisel - hogy mennyire komolyat, azt egy későbbi írásunkban fejtegetjük majd.

Az akkori keretből Noah, Carlos Boozer, Taj Gibson és Luol Deng is nagyjából ugyanazt a szintet hozzák, tehát Rose mellett gyakorlatilag minden meghatározó játékos képes arra, amit az alapszakasz-győzelemkor produkált, és amellyel keleti döntőig meneteltek akkor.

A különbség az idei állomány javára az, hogy az akkori CJ Watson, Ronnie Brewer, Kyle Korver, Keith Bogans négyest most Jimmy Butler, Kirk Hinrich és a Bulls egyetlen új igazolása, Mike Dunleavy fogja helyettesíteni - költeni tehát ők sem költenek, de már most is masszívan a luxusadó szintje fölött vannak, Boozer amnesztiával való kivásárlását követően pedig játékerősségben esnének vissza elég sokat támadóoldalon.

Ez nem egy körrel jobb kiegészítő személyzet az akkorinál, a Bulls legalább arra képes lehet, amire 2010-2011-ben. Butler mind a négy játékos szerepét képes betölteni, és jobban megoldani, Hinrich pedig sokkal jobb irányító, mint Watson és jobb védő, mint Bogans - igaz, sérülékeny is, de mögötte ott van Marquis Teague, aki a Summer League alapján duzzad az önbizalomtól, és Butler mintájára egy másodéves kitörésre készül.

Az egyetlen visszalépés az, hogy Ömer Asik helyén egyelőre Nazr Mohammed van, amennyiben nem igazol egy nála komolyabb centert a Bulls, és mivel Marcus Camby nem őket választotta, így elég jó esély van rá, hogy Mohammed marad a második számú középjátékos. Ez akkor lehet majd komoly probléma, mikor sérülés üt be, mivel Asik anno képes volt azonnal helyettesíteni Noah-t, míg Mohammed előrelépése minőségbeli visszalépést is jelent, ráadásul a padon sem marad nagyon senki mögötte.

Amivel talán jobban állnak, mint a Thunder, az Thibodeau. Bár a vaskalaposság nála is megfigyelhető egy-egy játékos játékpercein, mégis sokkal inkább alkalmazkodóképesnek tűnik, mint Brooks. Butler nemcsak a sérülések idején kapott több lehetőséget, de teljesítményének köszönhetően bent is maradt az aktív rotációban, nem is akármennyi játékperccel. Ez egyrészt a már említett Teague-nél lehet fontos, aki Rose vagy Hinrich esetleges sérüléseit kihasználva év közben nagyon könnyen bejátszhatja magát csere 1-esnek. Másrészt az idén draftolt Tony Snellnél, aki az első képkockák alapján teljes mértékben Thibodeau embere lehet, valószínűleg hasonló utat is szánnak neki, mint anno Butlernek.

Ez a keret talán nevekre nem olyan ütős, mint amennyire erősnek tűnik a Miami, vagy az idén összeállt Brooklyn, de Thibodeau évek óta folyamatosan bizonyítja, hogy az ő szája íze szerint összeállított állománnyal képes olyan eredményekre, amikre az NBA Live Overall értékei alapján nem lenne képes egy számítógépes játékban. Masszív, jó kerete van a Chicagónak, egyetlen kérdőjellel, ami viszont boríthat is mindent: ez a kérdőjel Rose.

Amennyiben vele megint történik valami, a Bulls megint egy nagyon kellemetlen együttes lesz, de nem több, mert Rose nélkül hiányzik belőlük az a játékos, akire kulcspillanatokban lehet elöl számítani, és aki a támadójátékot megkönnyíti a többiek számára is. Ha viszont a két évvel ezelőtti alapszakasz MVP szinten, vagy esetleg azt meghaladva tér vissza, akkor ahogyan LeBron Jamesék is fogalmaztak az idei PO-ban - több chicagói kulcsjátékos távolmaradása mellett is -, "senki nem akar ez ellen Bulls ellen játszani".

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus