Lesz-e bármi változás a Raptors játékában?

A 2017/18-as NBA alapszakasz közeledtével végignézzük a csapatokat, hogy mit várhatunk tőlük - a Toronto Raptorst vizsgáljuk.

A korábban tárgyalt csapatok:
Atlantic: SixersNetsKnicks, Celtics
Central: CavaliersBulls
Northwest: Thunder
Pacific: WarriorsLakers


A Raptors off-szezonjáról ezen a linken olvashattatok már bővebben. Az akkor is látszódott már, hogy igazán komoly változásokat nem eszközöltek a keretben Carroll elpasszolását, illetve a Joseph - Miles cserét leszámítva, viszont ezzel, illetve Patrick Patterson és PJ Tucker távozásával jelentősen rövidebb lett a keretük.

Jelenlegi keret:
Lowry - DeRozan - Miles - Ibaka - Valanciunas
Wright - Powell - Anunoby - Siakam - Pöltl
VanVleet - McDaniels (TO) - Caboclo - McKinnie (TO) - Noguiera
Brown (tw) - Miller (tw)

Jelentős változások a kezdőben nem történtek (Carroll annyira gyenge teljesítményt nyújtott, hogy teljesen mindegy, ki kerül a helyére), viszont ez azzal együtt, hogy Dwane Casey maradt a vezetőedző, túl sok jót nem vetít előre. Állítólag ugyanis kultúraváltás következik a Raptorsnál, de ebből sem az előszezonban nem látszik semmi, sem a trénerről nem igazán lehet elképzelni, hogy most akkor majd sokkal komolyabb szinten vonja bele a többieket a játékba.

Az alapváltozás nyilván a Free Flow Offense elfelejtése lenne, de szinte kizárt, hogy ebből olyan borzasztóan sok mindent lássunk, pedig Serge Ibakát is lehetne pick-and-pop kettő-kettőkre használni, és így Kyle Lowry és DeMar DeRozan is lehetne hatékonyabb (akár a szezon azon szakaszában is, amikor számít, nem csak az alapszakaszban...), Jonas Valanciunasnak pedig csak így lehetne haszna. Alapvetően el lehet képzelni DeRozanékra és rengeteg elzárásra épülve egy pofás támadójátékot (CJ Miles tud segíteni a spacingben, ő és Lowry is jól dobnak kintről, mint ahogy Ibakának sincs rossz keze, itt bőven ki lehetne nyitni a pályát a két fazonszabásznak, amennyiben a többiek komolyabb szerepet kapnának), de még ha elvinné a Monstars Casey lelkét, és valami oknál fogva tényleg gyökeresen változna a "Lowry és DeRozan azt csinál, amit akar, a többiek meg találják fel magukat" taktika, akkor is van egy kis gond: a pad borzasztóan üres.

A cserék közül kiesett Joseph, Patterson, de még Tuckernek is volt szerepe támadásban a 40%-os triplázásával, és olyan játékos, aki a meccsre komoly befolyással tud lenni elöl, az csak Norman Powell maradt. Vele hosszabbítottak is, nem is véletlenül, a rájátszásban 9 meccsen 5-ször kezdő is volt, kiváló teljesítményt nyújtott, de itt le is zárhatjuk az igazán komoly támadókat. Delon Wright sokkal inkább jeleskedik védekezésben, Pascal Siakam hiába volt 38-szor kezdő az alapszakaszban, egy jó energy guy, aki megcsinálja a piszkos munkát, de nem többet, Jakob Pöltl meg ugyanabban a cipőben jár, amiben Valanciunas, nem kifejezetten használják, csak abból él, amit magának kikapar. Mögöttük már olyan nevek vannak, mint KJ McDaniels, a most draftolt OJ Anunoby és Bruno "két év múlva lesz két évre attól, hogy két évvel később két évre legyen egy kétéves gyerek szintjétől" Caboclo...

Azért is kéne váltania a Raptorsnak, mert Valanciunas védekezésben várhatóan nem lesz sokkal jobb, és megint eljutottunk oda, ahova az előző szezon rájátszásának második körében - ha nincsenek figurák, legalább folyamatos kettő-kettők hívva a litvánra, akkor abszolút nem látni a szerepét. Pattanózásban nyilván tud segíteni, védekezésben viszont egyáltalán nem opció, ha ki kell járkálni az ellenfél elzárás-leválásait védeni.

Alapvetően így sem kellene, hogy nagy gondja legyen a Raptorsnak, mert Lowry elit védő a posztján, Ibaka és Miles is abszolút jó, sőt, Powelll a rájátszásban egészen parádés dolgokat mutatott hátul, megvan a fizikai ereje és a hozzáállása is ahhoz, hogy ligaelit státuszba lépjen, akár már idén a megnövekedett játékidejével. Ennek megfelelően viszont a Toronto legjobb felállása talán az lehet, amelyben Lowry-Powell-DeRozan-Miles-Ibaka ötössel futnak ki a pályára, mert támadásban megmarad a potenciál, sőt... védekezésben pedig Ibaka jelentősen jobb opció ötös poszton, mint Valanciunas, mert tud úgy pattanózni, mint a litván, cserébe a kettő-kettőket sokkal jobban fogja, és gyenge oldalról is jóval jobban segít be.

Ezzel viszont a gond, hogy abszolút semmi nem marad a padon, hiszen Valanciunas és Pöltl egymás sarkát tapossák, a többi poszton pedig csak a parkettát felszedő emberük lesz - Wrighttal egyébként lehet még majd sakkozni, mert ő hátul kifejezetten jó teljesítményre képes, de a támadójátéka az eddig látottak alapján azért erősen limitált, és Siakam ugyanez. Ettől függetlenül valószínűleg látjuk majd ezt a felállást is az alapszakaszban, a PO-ban pedig szinte kötelező jellegű lesz ezt használniuk, akár van lehetőségük váltani, akár elfárad a kezdő és nincs.

Összességében nézve nagy újdonságok szerintem nem várhatóak a kanadaiaktól, ami az alapszakasz szempontjából egyáltalán nem biztos, hogy nagy hátrány, az előző években ezzel semmi gondjuk nem volt. Az viszont kétségtelen, hogy a keret mélysége jelentősen romlott, ami egy-egy sérülés esetén már nagyon komolyan visszavetheti a csapatot, elég ha Lowry megint kidől hetekre, hónapokra - és nála ez előfordul rendszeresen. Másrészt a rövidebb keret valószínűleg nagyobb hullámzásokat fog okozni a játékban is, így szerintem a Boston-Cleveland duóhoz nem sok közük lesz a végelszámolásnál, a Miami-Washington-Milwaukee hármasból is legalább egy megelőzi őket, de olyan ordas nagy meglepetés az sem lenne, ha mindhárom és még a Philly is bekúszna eléjük. A Charlotte-tal és a Detroittal most még nagyon nehéz számolni (nem tudni, melyik arcukat mutatják az előző évekből, a Toronto pedig még ezzel a rájátszásban sehova nem vezető taktikával is jobb náluk az alapszakaszban), de ez a Raptors Lowry és Ibaka megtartásától függetlenül is visszalépett egyet ahhoz képest, ahogy az előző években kinéztek.

Tipp: Kelet 4-7.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus