Meglepő, de nem (mindig) mulatságos - az 1-2. hónap (1.)

Atlantic divízió

Toronto Raptors (22-7, 1.)

Kyle Lowry esetében bejött a legjobb forgatókönyv: nem ült le új szerződése után, ugyanaz a vezér, aki volt egy idénnyel korábban is. Ahogy azt sejteni lehetett, DeMar DeRozan sem lett sokoldalúbb játékos, egy, a gyűrűt kitnűen támadó, de triplából veszélytelen, 20 pont körüli scorer maradt, ahogy Jonas Valanciunas sem kapott nagyobb szerepet, sőt, kevesebbet játszik, mint az előző szezonban (26.8 perc).

Lou Williams(+): ACL-szakadása után csak reménykedni lehetett, hogy bármikor is visszanyeri korábbi formáját, megtette azonban ezt. Karrierje legjobb évét futja gyakorlatilag, hiszen 23 perc alatt átlagol 14.6 pontot, 57.6%-os TS-sel, buzzer-beaterek és győztes dobások sorát mutatta már be, a liga legjobb hatodik embere az első két hónap alapján.

James Johnson(+): A legnagyobb pozitív meglepetés azonban szerintem nem "a Kapitány", hanem JJ, aki egyetlen egyszer hozott a mostaninál jobb mutatókat (7.8 pont, 3.8 pattanó), még 2011/12-ben, szintén Kanadában - hatalmas különbség viszont, hogy akkor 49.8%-os TS-sel hozta 9.1 pontját, most pedig 61.5%-os TS mutatója van. Ha Lowry a vezér, Williams pedig a higgadt befejező, akkor Johnson az, akire ez az egész Raptors épül, rá támaszkodhat mindenki fizikailag és lelkileg is. Az a tartás, ami most a csapatnál van, szerintem nagyban köszönhető neki. Elfogadta, megértette szerepét, és több mint tökéletesen látja el eddig feladatát.

Brooklyn Nets (11-15, 8.)

Itt gyakorlatilag a teljes csapatot fel lehetne írni, ugyanakkor mégsem: a három "sztár" elfogadható számokat hoz papíron, Kevin Garnett is megteszi a magáét (8.3 pattanó 23.6 perc alatt több mint rendben lévő stat), és mégsem akar összeállni a dolog.

Lionel Hollins(-): Éppen ezért Hollins mesterben csalódtam is kicsit, mert semmilyen szinten nem tudta eddig egy kerek egésszé gyúrni ezt a keretet. Sem játékban nem látszik meg, mi a fő irányvonal, sem a szerepek nem tisztázottak szerintem eléggé. Deron Williams is csak annyit hoz, amennyi rendben van, a várt javulás elmaradt tőle, és kezd teljesen szétesni a gárda, komoly (50% fölötti) csapatok ellen fényévente egyszer nyernek.

Boston Celtics (10-15, 9.)

Túl sok szenzáció nincs velük kapcsolatban, lényegében azt hozzák, amit lehetett várni, így csak kisebb meglepetések vannak számomra, azok is inkább pozitívak - Jared Sullinger egyelőre nem nyújt elég ideje gyenge produkciót ahhoz, hogy lehúzzam, de kétségtelenül az ő mélyrepülése az egyik aggasztó dolog a Bostonnál.

Jeff Green(+): Nála minden év előtt felmerül, hogy na majd most megmutatja, hogy képes 1-2. opció lenni, és talán már a Celtics-drukkerek is lemondtak erről, idén azonban kifejezetten jó évet fut. Karrierje legjobb ponttermését hozza eddig (19.2 pont), ráadásul egészen jó hatékonysággal (56.5 TS%). Az továbbra is homályos, hogy egy komoly csapatban milyen szerepet lehet neki szánni, de idén inkább hihetőbb egy bajnokesélyes számára, hogy harmadik opciónak igenis meg kell szerezni, mint bármikor korábban.

Marcus Smart(+): Nem nagyon hittem az egyetemen elég "agyas" hátvédben, de nagyon kevés meccs alatt is megmutatta, mitől lehet sikeres a ligában. Kiváló, agresszív és nagyon aktív védő, és igazi vezéralkat... lesz majd támadásban is, ha a dobáskiválasztását rendbe teszik, az ugyanis pont olyan, amilyenre lehetett számítani. Rajon Rondo cseréje egyrészt azért történhetett, mert nyáron elment volna, másrészt Smart eléggé megnyugtathatta Danny Ainge-éket, hogy megvan az utánpótlás.

New York Knicks (5-25, 14.)

Bár kelet 10. helyére betippeltem őket év elején, semmi meglepő nincs abban, amit eddig nyújtanak. A Triangle Offense eddig pocsékul, vagy leginkább sehogy sem működik, de az állomány is gyenge alapvetően is. Carmelo Anthony sérülten játszik, így is hozza magát többé-kevésbé. Phil Jackson szerintem nem is nagyon izgatja magát, hiszen erősíteni nem volt esélyük a nyáron, majd 2015-ben lesz bőven, jön egy nagyon jó helyen húzott fiatal, akkor lehet újrakezdeni az egészet, most pedig az előző "rezsim" döntéseit kell nyögni. Derek Fisher abból főz, amije van.

Amare Stoudemire(+): Az erőcsatár szerintem az egyetlen üde színfolt idén a Knicksben, és ő sem egy olyan rettenetesen fénylő csillag. Az előző években azonban olyan lejtőn indult el, amin félő volt, soha nem fog megállni. Nem csak megtette ezt, de javultak is számai, pattanózásban konkrétan karrierje egyik legjobb évét tudhatja magáének (26.6 perc, 7.4 pattanó, 22.5 DRB%).

Philadelphia Sixers (3-23, 15.)

Egyelőre velük kapcsolatban sem lehet túl sok szenzációról beszámolni. A liga leggyengébb csapata, ezt előre lehetett már tudni, hiszen tele vannak olyan játékosokkal, akik valószínűleg D-Ligázni fognak, vagy valahol Európában fognak majd pattogtatni a jövőben, de biztosan nem az NBA-ben. Michael Carter-Williams pocsék hatékonysággal (45.9% TS) hozza pontjait, viszonylag sok gólpasszára pedig ipari mennyiségű eladott labda jut (7.7/4.8 AST/TO). Tony Wroten ugyanez, csak kicsit jobb hatékonyság, kevesebb gólpassz, Nerlens Noel pedig támadásban egyelőre csak a lecsorgókból él, másból nem tud pontot szerezni.

KJ McDaniels(+): Bár róla tudható volt, hogy nagyon jó védő volt az egyetemen, az mégis meglepetés szerintem, hogy ezt gyakorlatilag az első naptól kezdve bizonyítani tudja az NBA-ben is. 1.6-os blokkátlaga brutális egy ekkora embertől, ráadásul a Top10 állandó szereplője is ezekkel a szerelésekkel. Támadásban nagyon sokat kell rajta még csiszolni, hiszen tripladobása sem megbízható (30.1%), és betörésből sem tudja konstans megverni az emberét, de beválni látszik az a taktika, miszerint csak egy évre írt alá, nyáron már korlátozott szabadügynök lesz - valószínűleg jóval több pénzt fog zsebre tenni, mint a többi második körös.

 

Central divízió

Chicago Bulls (18-9, 4.)

A Bulls nagyon jó idényt fut eddig, mégha elég döcögősen indultak is neki a sok sérülés miatt. Talán a védekezés az egyetlen olyan dolog, ami láthatóan visszaesett a korábbiakhoz képest, cserébe támadásban sokkal nagyobb a potenciál a gárdában, mint az elmúlt években bármikor.

Jimmy Butler(+): A legnagyobb meglepetés csapaton belül. Szinte kukába dobott első és berobbanó második idénye után ugyanis tavaly nem volt valami jó támadásban, idén azonban nem egy szintet lépett. 13.1 pontról 22.1-re nőtt az átlaga úgy, hogy TS-ben 52.2%-ról 60.5-re ugrott fel, egészen elképesztő mértékben javult, a Legtöbbet Fejlődött Játékos díjra talán a legnagyobb esélyes jelen állás szerint. Kintről is jobban dob, mint tavaly (34.1%), labda nélküli mozgásokból is eredményes, de most már labdával együtt is képes megverni a legtöbb ellenfelét, és clutch helyzetekben is vállal, nem is akármilyen módon. Mindemellett védekezésben talán jobb, mint korábban bármikor, pedig ez volt az a kategória, amiben eddig is a ligaelithez tartozott.

Pau Gasol(+): A Bulls-drukkerek legszebb álma vált valóra azzal, hogy a prime-Gasolt, vagy ahhoz egy nagyon közel álló "valakit" szereztek meg a szabadügynökpiacról, hiszen 18.0 pontja mellett karrierje legjobb számait hozza eddig a spanyol pattanózásban (11.5) és blokkban is (2.0). Védekezésben a sapkák mellett is hasznos eddig, támadásban pedig épít rá Tom Thibodeau rendszere, és ezt eddig meg is hálálja - hatékonysága az egyetlen, ami messze elmarad karrierje legjobb éveitől (52.2 TS%). Butler feljavulásával és Rose visszatérésével egyből háromfejű lett ez a Bulls a korábbi 1 (vagy Rose távollétében 0) helyett.

Nikola Mirotic(+): Nagy reményeim voltak vele kapcsolatban, hiszen Európa egyik, ha nem a legjobb fiatalja volt az elmúlt években, de az szerintem a legszebb elképzeléseket is felülmúlja, amilyen gyorsan felvette az NBA ritmusát. 8.3 pontot és 5.2 pattanót átlagol mindössze 18.6 perc alatt, ráadásul 40.8%-os triplamutatóval és 61.8 TS%-os összehatékonysággal - Andrew Wiggins egyetlen legit kihívója lett az Év Újonca címért Jabari Parker egész éves sérülése után, a kezdeti megilletődöttséget követően most már sorozatban hozza a jobbnál jobb meccseket.

Cleveland Cavaliers (16-10, 5.)

A Cavsnél eddig túl sok meglepetés nincs. David Blatt próbálgatja a rendszert, ahogy ezt előre be is jelentette, 82 meccs majdnem háromszor annyi, mint Európában, van ideje bőven megnézni, melyik felállás és rotáció a leghatékonyabb. A kiegészítő emberek hozzák magukat. A három sztár közül LeBron James tudja a helyét, de próbál teret engedni néha a többieknek is, Kyrie Irving pedig a kezdeti nehézségek után mintha összeszedné magát, most már karrierje leghatékonyabb évét tudhatja magáének (56.9 TS%).

Kevin Love(-): Hogy visszaesett pontáltaga, az nem annyira meglepő, az már igen, hogy majdnem 10-et meccsenként. Azt is lehet Anderson Varejao és Tristan Thompson számlájára írni, hogy pattanózásban sem hozza a Minnesotában látott számait, viszont az számomra meglepő, hogy visszaesett hatékonysága is (56.8 TS%). Egyértelműen látszik, hogy ő a Cavs Chris Bosh-a, neki kell a legtöbbet feláldoznia játékából, és ez különösen az év legelején nem nagyon feküdt neki, mostanában kezdi magát összeszedni ő is, ahogy Irving.

Dion Waiters(-): Bár az utóbbi két hétben kifejezetten jól játszik, beszédes adat az első hat hétben nyújtott produkciójáról, hogy az egyébként sem túl hatékony scorerként ismert játékos karrierje leggyengébb számait hozta eddig támadásban (10.0 pont, 47.8 TS%). Ha Love nem találta a helyét a rendszerben, akkor Waiters kis túlzással a rendszert sem, és bár az utóbbi meccseken nagyon hasznosan és jól kosárlabdázott, nem véletlen, hogy a hírek szerint még mindig cserélnék egy jól védekező magasra.

Milwaukee Bucks (14-14, 6.)

Óriási meglepetés az egész csapat játéka - a legnagyobb pozitívum az egész keleti konferenciában - úgy, hogy igazán azt sem lehet megmondani, ki a vezér a pályán.

Jason Kidd(+): Éppen ezért Kidd a legnagyobb pozitívum a Bucks idei szezonjában. A fiatalokat szépen fejleszti azzal, hogy nem rak rájuk túl nagy terhet, de túl keveset sem, a megfelelő szerepköröket, feladatokat kapják a meccsek nagy részén. Sokkal jobban rotál, mint tavaly Brooklynban bármikor, és kifejezetten mély nyoma van a munkájának, ami az előző idényben egyetlen egyszer sem volt elmondható a két Hónap Edzője díj ellenére sem. Ez sokkal minőségibb munka, mint azt lehetett tőle várni, és nagyban neki tulajdonítható az, hogy a Bucks sima PO-helyen áll.

Brandon Knight(+): Nagyon sokszor vállalja fel az "irányítást", a vezér szerepét. A labdára továbbra sem figyel oda túlságosan (6.0/3.8 AST/TO mutató), viszont 40% közelébe (39.2%) került a triplavonalon túlról, illetve összességében kimozdult az 51-52%-os TS tartományból, idén 56.6%-os a TS mutatója, ami egy kategóriával jobb, mint eddigi karrierje során bármikor. Még mindig nem lehet eldönteni, van-e innen út felfelé, mert anélkül nem lehet komoly csapat kezdő hátvédje, de idén életjeleket mutat erre vonatkozóan is.

Indiana Pacers (9-19, 11.)

Ők összességében még pozitív meglepetésnek is számítanának, de a valószínűtenül jó idénykezdet után nagyon megálltak, mióta felépültek David Westék, azóta gyakorlatilag képtelenek meccset nyerni, és lassan oda csúsznak vissza, ahova a szezon előtt vártam őket.

Roy Hibbert(-): Képtelen volt kihasználni azt, hogy alig-alig maradt mellette kezdő szintű játékos a csapatban. 11.0 pontját ugyanazzal a gyenge (49.6 TS%) hatékonysággal hozza, amivel az előző két idényben is dolgozott, és pattanózásban sem lépett előre semmit (7.0). Az egykor egyértelmű maxos játékos mára odáig jutott, hogy aki bevállalja, az rizikózni fog majd keményen. Védekezése még mindig rendben van, a festéket nagyon hatékonyan őrzi, de ez összességében azért nagyon kevés tőle.

Detroit Pistons (5-23, 13.)

A Charlotte mellett kelet legnagyobb csalódása a Pistons, amely gyakorlatilag semmit nem tudott előrelépni az előző idényhez képest, sőt, mérlegben gyengébbek is lettek. Ugyanazt a játékot erőltették jó sokáig, ami már korábban sem ment: a három magasembert egyszerre a pályán.

Stan Van Gundy(-): Tőle sokkal többet vártam a nyáron és most év közben is. Szerintem masszívan túlfizette Jodie Meekst, és bár a dobóhátvéd sérüléséről nem tehet, így nem nagyon tudta körbevenni a palánk alatt játszókat jó kinti dobókkal. A Smith-Monroe-Drummond hármast túl sokáig próbálgatta - ha csak nem a tank volt a cél, ebben az esetben zseniális húzás volt.

Stan Van Gundy(+): Josh Smith menesztése tökös lépés volt, és talán az egyetlen, aminek lehet eredménye hosszútávon. Az erőcsatárt csak úgy vitték volna el a csapatok, ha az első körös draftjogot is megkapják vele együtt. A stretch provision és a megemelkedő sapka miatt a Smith által foglalt caphely nem lesz vészes, a pick megmaradt, Greg Monroe-val pedig lehet egy utolsó próbát tenni, annyit nyomni, amennyit csak lehet - legalább februárig -, és megpróbálni rávenni, hogy maradjon. Ha mégsem látna erre lehetőséget SVG, a felturbózott statisztikákkal nagyobb esély van az elcserélésére, bár hogy mekkora piac lesz rá fél évvel szerződése lejárta előtt, az eléggé homályos.

 

Southeast divízió

Atlanta Hawks (20-7, 2.)

A játékban, amit játszanak, semmi meglepő nincsen. Ugyanazt játsszák, amit tavaly, csak egy fokkal még pontosabban, és 1-2 plusz emberrel. A helyezésük, és az, hogy topcsapatokat is vernek, összességében egyértelműen a pozitív tartományba rakja őket, még ha PO-csapatnak is gondoltam a Hawkst a szezon előtt is.

Mike Budenholzer(+): Bár nem akarok rosszat az Atlantának, és a legutóbb, akiről ezt leírtam, utána nagyon visszaesett a csapata (Frank Vogel), de az Év Edzője díj várományosai közé tartozik nálam. Összerakott egy rém egyszerű, mégis sokpasszos, sokmozgásos és hatékony támadójátékot, plusz egy szintén a liga első negyedébe tartozó védekezést. A jó PO-csapat és a keleti elit között azért van egy-két lépcsőfok, ezt szerintem nagyban neki köszönhetik.

Kyle Korver(+): Azt tudtuk eddig is, hogy jó shooter, de ahogy az előbb is mondtuk: a jól dobó játékos és az 50/50/90-re esélyes kosaras között is van különbség, márpedig a liga történetében először érheti el ezeket a mutatókat Korver. 2.9 hármast dob be meccsenként 53.7%-os!!! hatékonysággal, teljesen új szintre emelte idén még a tőle megszokott triplázást is.

Washington Wizards (19-7, 3.)

A Washington pont azt hozza, amit lehet tőle várni - az Atlanta remeklése miatt nem állnak az első helyen a divízióban, erre nem lehetett előre számítani. Nagyon sok pozitívum van velük kapcsolatban, gyakorlatilag eddig zökkenőmentesen halad a szezonjuk, és ott vannak bőven a keleti első helyért folytatott küzdelemben.

John Wall(+): Bár még mindig nem tanult meg kintről dobni, így összehatékonysága ugyanott van, ahol az elmúlt három évben (52.7 TS%), de irányítóként egyre jobban kezdi kiaknázni a benne és atletikus képességeiben rejlő lehetőségeket. 10.5 gólpasszára 3.8 eladott labda jut - utóbbi adat alig nőtt úgy, hogy majdnem 2-vel több asszisztot átlagol meccsenként. A dobás a következő szegmens, amiben kategóriát kell lépnie, és a liga egyik, ha nem a legjobb egyese lehet ezzel.

Rasual Butler(+): Az egyik legnagyobb WTF pozitívum az egész ligában, talán már a saját rokonai is lemondtak a mindig hasznos, csapatember, de amúgy túl nagy számokat nem hozó kiscsatárról. Öt évvel ezelőtt átlagolt utoljára ennyi pontot (11.1), de idén csak 22.3 percet játszik, így is képes kétszámjegyű ponttermésre. Főleg az év elején, Beal sérülésekor volt meghatározó, voltak 20 pont fölötti meccsei is, összességében azonban így is óriási plusz, amit a csapat teljesítményéhez hozzáad, hiszen például 51.3%-kal triplázik.

Miami Heat (13-15, 7.)

Szinte semmi meglepő nincs eddig a Heat szezonjában. Chris Bosh 20 pont fölé kúszott pontokban, Dwyane Wade is ott van vele, jól is játszik a dobóhátvéd, de már 8 kihagyott meccse van. Deng hozza az átlagosat, a Miami pedig ott limbózik a PO-vonal környékén, a 7-8. helyeken.

Mario Chalmers(+): Ő az egyetlen, akinek a teljesítményével nem nagyon lehetett számolni, újoncéve óta ugyanis először éri el átlaga a 10.0 pontot (12.5). Kifejezetten jól játszott kettesben is, amíg nem volt Wade, és nem egyszer, nem kétszer a legjobb hátvédje volt a csapatnak, ami a tavalyi év és főleg az előző PO után óriási plusz - ez mondjuk egyben nem jó jel a csapat többi részének, de Chalmers tényleg jól játszott meccseken keresztül. Az utóbbi időben stabilizálni tudta 10 pont környéki teljesítményét, ez a Heatnek a rájátszást is érheti akár.

Orlando Magic (10-20, 10.)

Alapvetően a Magictől én ennyit még nem vártam - az is igaz viszont, hogy nem úgy tűnik, hogy megvan bennük az a plusz, amivel már idén PO-ba juthatnak.

Tobias Harris, Nikola Vucevic(+): Kettejüket együtt érdemes tárgyalni szerintem, mert mindketten egy valamiben léptek előre nagyot: képesek húzóemberek, vezérek lenni. Vucevic a pontátlagán javított (18.6), de hatékonyságán nem (54.3 TS%), viszont egymaga képes a helyzeteket kialakítani is, nemcsak bezsákolgatni a bepasszolt labdákat. Érvényesíteni tudja képzettségét, és nagyon sokszor a befejezésekkel van csak gondja, miután már kibrusztolta a helyzetet. Harris sokat javított triplázásán (37.5%) és így összhatékonysága is emelkedett (55.7 TS%), ő ráadásul a clutch dobások nagy mestere, az utolsó lehetőségeket is elvállalja, és eddig idén két olyan kosara volt, amellyel az utolsó pillanatban nyertek meccset.

Evan Fournier(+): Az Afflalo-csere legnagyobb nyertese volt a francia, aki Orlandóban sokkal több lehetőséget kap, mint kapott Denverben. Pontátlaga nagyot nőtt (14.7) úgy, hogy 40% fölött triplázik (40.2%) és összességében sem rossz scorer (55.1 TS%). Denverben sem volt egyébként rossz, de a Magicnél több mint 13 perccel többet játszik, és él is a lehetőséggel eddig.

Charlotte Hornets (9-19, 12.)

Kelet legnagyobb csalódása számomra a Hornets, és az okokat nehéz megfejteni. Gyakorlatilag az egész csapatot fel lehetne sorolni a (-) kategóriába, kezdve Kemba Walkerrel és Al Jeffersonnal, akik a tavalyi gárda húzóemberei voltak, idén azonban pocsék hatékonysággal dolgoznak.

Lance Stephenson(-): Ráhúzom azonban a vizes lepedőt Stephensonra, akinek a távollétében három meccset nyert zsinórban a csapat. Lehet, hogy semmi köze nincs ehhez annak, hogy a dobóhátvéd nem vett részt ezeken a találkozókon, de már összeveszett csapattársaival, és a tavalyi kémiának nyoma sem volt, ez látható volt a szezon első 25 meccsén. A hozzáállása, csapatromboló magatartása mellet az ő játéka is csalódás a megtöltött statlap ellenére is, hiszen 42.5%-os TS-sel szerez 10.2 pontot, emellé hiába hoz 6.8 pattanót és 4.8 gólpasszt, összességében nem hasznos. Dobáskiválasztásán is dolgoznia kellene, de ha nem hajlandó felismerni, hogy itt bizony egyedül nem tud nyerni, csak akkor, ha a társaival képes együtt dolgozni, akkor innen (is) repülni fog.

Michael Kidd-Gilchrist(+): A fiatal játékos csak 14 meccsen tudott pályára lépni, de az most is látszik, hogy a csapat védekezésében is kulcsszerepe van, nemcsak egyénileg jó védő. A dobását szétszedték és összerakták - még most sem tanítanivaló, de 55.2%-ra nőtt a TS-e, ami bőven elfogadható, főleg a korábban látott 50-51%-hoz képes. Amennyiben képes lesz egészséges maradni, és tovább javítanak dobómozdulatán, beválthatja a hozzá draftolásakor fűzött reményeket.