Melyik NBA-vezetőedzőt fogják először kirúgni?

Akik kiesnek a játékból
 
Az újonc újjáépítők. Brad Stevens (Celtics), Mike Malone (Kings), Mike Budenholzer (Hawks), Steve Clifford (Bobcats), Jeff Hornacek (Suns), Brian Shaw (Nuggets) és Brett Brown (76ers) hosszabb távú mandátumot kaptak csapatuk GM-jeitől, nem tudnak akkorát hibázni, hogy elsőként repüljenek.
 
Az újjáépítés közepén lévők. Jacque Vaughn (Magic) és Tyrone Corbin (Jazz) is élvezi a vezetőség bizalmát.
 
A rutinos új edzők. Mike Brown (Cavaliers) korábban Clevelandben lett az Év Edzője, Doc Rivers (Clippers) pedig Messiásként, Chris Paul teljes egyetértésével érkezett LA-be. Larry Drewnak (Bucks) teljesen új csapatot kell csinálnia Milwaukee-ban, ráadásul a kért Jeff Teague-et nem tudták neki megszerezni.
 
Jason Kidd. A Nets főedzője gyakorlatilag nulla edzői tapasztalattal kapott állást, az előszezonban visszavonultatták a mezét a csapatnál, ráadásul az alapszakaszt keleten ezzel a csapattal bárki sikertörténetté tudná alakítani.
 
A mi kutyánk kölke. David Joerger (Grizzlies) számára hasonló utat jósolnak, mint Tom Thibodeau-nak: a védekezésguru olyan jól rakta össze a gárdát hátramenetben az elmúlt években, hogy a vezetés neki tulajdonította a tavalyi kiugró szezont, és főedzői munkát kapott. Frank Vogel (Pacers) Larry Bird találmánya – utóbbi visszatért a csapathoz, Vogel pedig időközben egy főcsoportdöntőt tett le az asztalra. Erik Spoelstra (Heat) a kétszeres bajnoki címvédő mestere, az elnök Pat Riley embere…
 
A sikeredzők. Gregg Popovich (Spurs), Rick Carlisle (Mavericks), Tom Thibodeau (Bulls), Mike Woodson (Knicks), Mark Jackson (Warriors). Ki-ki a maga szintjén, de közel a legtöbbet hozta ki a csapataiból az elmúlt időszakban.
 
A köztiszteletnek örvendők. Kevin McHale (Rockets) leánya betegsége és halála, Rick Adelman (Wolves) pedig felesége kritikus állapota miatt volt sokáig távol csapatától – az ő nevükkel, tapasztalatukkal ez is belefért.
 
Akiknél rezeghet a léc
 
Scott Brooks (Thunder). Az Oklahoma 2012-ben már eljutott a nagydöntőig, azonban az elmúlt szezontól kezdve egyre több olyan hangot hallani, hogy az utolsó lépcsőfok átlépéséhez nem Brooks a legalkalmasabb vezetőedzőnek. Túlságosan is bízik két sztárjában, emiatt Westbrook kiesése után a tavalyi playoffban nem tudott komolyabb szinten változtatni csapata játékán. Serge Ibaka támadásban túlságosan is háttérbe van szorítva, és az is a főedző számlájára írható, hogy Kendrick Perkins súlyos perceket kapott tavaly kezdőcenterként, miután nem volt semmilyen B-terv arra az esetre, ha visszaesik a játéka. Brooksnak azért nem kell már az első meccsen zabszemmel a nadrágjában ülnie a kispadon – de ha nem lesz képes javítani a Thunder játékán, akkor idővel megköszönik a munkáját.
 
Maurice Cheeks (Pistons). Noha az egykori klasszis védő új arc Detroitban, több aspektust nézve is ingatag lehet a helyzete. A tulajdonos sokat áldozott nyáron a csapatra, ezért itt nem fér bele a tapogatózás, a szezon elejétől jönnie kell az eredményeknek a playoffot régóta nem látott gárdánál – akkor is, ha jelenleg sok a sérült. Külön rizikófaktor Chauncey Billups és Rasheed Wallace – mármint Cheeks állására nézve. Billups játékosként, Wallace segédedzőként tért vissza Detroitba, mindketten emblematikus figurák a szurkolók szemében, és Joe Dumars GM sem hagyhatja figyelmen kívül, ha valamiről véleményt nyilvánítanak. Két, a franchise iránt elkötelezett sikeremberről van szó, akik ráadásul nem is a csendes fajtából valók - vagyis ha ők úgy látják, hogy a gárda nem jó irányba megy, annak hangot is fognak adni. Billups már most reklamál, hogy nem irányítóként foglalkoztatják…
 
Monty Williams (Pelicans). Sokáig nem volt számon kérve az eredményesség Williamsen, ám a nyáron kapott egy All-Star irányítót, a tavalyi draftelső végre egészséges, a csapat papíron remekül fest, a kiegészítő személyzet összetételében óriási javulás állt be – vagyis elérkezett a bizonyítás ideje. Van azonban néhány zavaró apróság, amit összességében Nyugati Konferenciának, és azon belül Délnyugati Divíziónak hívnak – utóbbiban a Pelicans ellenfelei a Spurs, a Grizzlies, a Rockets és a Mavericks. Lefordítva: a két tavalyi főcsoportdöntős, a nyáron legjobban erősítő csapat, illetve a 2011-es, újrastrukturált bajnok. Velük elég sűrűn fog találkozni a Pelicans, és a Nyugat többi része sem piskóta, vagyis hamar könnyen rossz mérleggel állhat a gárda. Bár Williams iránt elméletileg töretlen a bizalom, de a sikertelenség mindezt felülírhatja.
 
Akiknél gyorsan éghet a ház
 
Terry Stotts (Trail Blazers). Stotts tavaly vette át a portlandieket, és nagyrészt javára írható, hogy Damian Lillard Év Újonca lehetett, miután kvázi szabad kezet kapott tőle. A Blazersnek elég szerencsétlen volt a tavalyi éve (sérülések, Aldridge körüli bizonytalanság, használhatatlan cserepad), így komolyabban nem merült fel Stotts felelőssége a viszonylag gyengébb szezon miatt. Most viszont a problémás csapatrészeket és Aldridge fejét rendbe tették, és minden adott a minimum playoffot érő hely eléréséhez. Ha ezt nem nyomatékosítja a gárda egy jó rajttal, akkor fejek fognak hullani. Stotts speciális helyzetben van: ha jól vezeti a csapatot a szezon első negyedében-harmadában, akkor az egyik legstabilabb helye lesz – ha nem, akkor az egyik legbizonytalanabb. Az előszezon alapján nem lesz oka félelemre.
 
Mike D’Antoni (Lakers). Mike Brownnak tavaly nem jutott több két hétnél, gyorsan lecserélték D’Antonira. Iránta elméletileg tökéletes a bizalom, de van jó pár olyan banánhéj, amin elcsúszhat – leginkább az, hogy ha nem tud szép játékot összehozni a csapattal. Kobe Bryant hiába sérült, a mester rengeteg olyan játékost kapott a nyáron, akik tökéletesek a rendszerébe, még ha itt-ott gyengébb képességűek is. A szezon előtti bérletes-tájékoztatóban a klub elsősorban látványos, és csak másodsorban (vagy inkább harmadsorban…) eredményes játékot ígért a drukkereknek – ha az első sem teljesül, az egyik legnagyobb dumás vezetőedző ezt már nem fogja tudni megmagyarázni.
 
Dwane Casey (Raptors). A torontói mester alatt többször belengett már a kispad, de valahogy mindig képes volt menedzselni a bizalom csökkenését. Mostanra kivették az összes féket a csapatból, van egy tehetséges centerük (Valanciunas), egy legjobb korban és formában lévő játékosuk (Gay), ott van DeMar DeRozan és jó pár tehetséges fiatal – minden adott tehát a jó szerepléshez. Ráadásul csoportjukban a 76ers és a Celtics rebuild mode-ban van, így sokkal gyengébb lett az Atlanti Divízió, mint korábban. Casey helyzete hasonló Terry Stottséhoz, nagyon jól és nagyon rosszul is elsülhet a csapata szereplése. Egyelőre az előszezon alapján tűélesre fent kaszákkal fut neki a Raptors az alapszakasznak, így neki sem kell különösen aggódnia. De elég egy rossz széria…
 
Randy Wittman (Wizards). A Washington tavaly azzal hívta fel magára figyelmet, hogy decemberig, John Wall felgyógyulásáig csak az nem verte meg őket, aki nem akarta. Utána viszont úgy összeállt a gárda, hogy ha csak a szezon második fele számított volna, playoff-helyen végeztek volna. Idén sem a legjobb előjelekkel fut neki az alapszakasznak a Washington, hiszen a draftharmadik Otto Porter már kisebb sérülésekkel bajlódik, Nene egész pályafutása során kisebb-nagyobb egészségügyi problémákkal küszködött, az Okafor helyére érkező lengyel center, Marcin Gortat hatékonysága pedig nagyban függ attól, hogy kitől kapja a labdákat. Egy biztos: tehetségben nincs hiány, és elméletileg a magas posztokon lévő lyukakat is betömték Gortattal – ha ennek ellenére nem sikerül gyorsan összeállnia a csapatjátéknak, akkor megint pofozógép lesz a fővárosiakból, amit jó eséllyel Wittman állása fog bánni.