Mi lesz veled, Tom Thibodeau?

Nagyon úgy néz ki, hogy előbb vagy utóbb, de belátható időn belül változások elé néz a Chicago Bulls és annak is leginkább szakmai stábja.

A tegnap este folyamán Chris Mannix (Sports Illustrated) jelentette, hogy értesülései szerint ha az Orlando Magic kivár a nyárig az új vezetőedző kinevezésével, akkor Tom Thibodeau is erősen esélyes a posztra. Annak ellenére, hogy jövőre még élő szerződése van a trénernek, Mannix volt a sokadik újságíró Nick Friedell (ESPN Chicago), KC Johnson (Chicago Tribune) vagy éppen Tim Kawakami (San Jose Mercury News) után, aki úgy tudja, a Bulls vezetősége és a tréner között annyira rossz a viszony, hogy gyakorlatilag nem tudnak együtt dolgozni.

Nem újkeletű ez a dolog, hiszen másfél éve is felmerültek már ezek a hírek, majd újabb lángra kaptak a nyáron - ekkor írta róla Kawakami az akkor még edzőt kereső Golden State Warriorsszel kapcsolatban, vagy a New York-i újságírók a Knickshez kötve -, az utóbbi 1-1.5 hónapban pedig a gyenge teljesítmény miatt megint terítékre került a téma: John Paxsonékkal nem ápol túl jó kapcsolatot Thibodeau.

Az okokat senki nem tudja, valószínűleg napvilágra soha nem is fognak kerülni, de amennyire sokra tartottam a vezetőedzőt az elmúlt években, annyira nem látszik rajta a fejlődés, a másképp gondolkodás a feljavított játékoskeret ellenére sem.

Egészen kiváló védekezéseket rakott össze Thibodeau az elmúlt években, évtizedekben - nemcsak a Bullsnál, de korábban a Boston Celticsnél (Doc Rivers irányítása alatt), a Houston Rocketsnél és a New York Knicksnél is ő volt a felelős (mindkettőnél Jeff Van Gundy segédjeként) -, és ennek visszaesése sem írható szerintem a számlájára.

Pau Gasol Carlos Boozer helyére érkezett, így itt visszalépés nem történt, de Gasol a festéket védi általában, Joakim Noah mozog idén többet a kintről is jól dobó magasokkal, így alapvetően nehezebben irányítja a védelmet a tavalyi év legjobb védője. Az sem használ a csapatnak, hogy Noah egész évben nem volt egészséges, és nem is lesz az, a térdét műteni kellene, de erre csak a nyáron kerülhet majd sor. Derrick Rose visszatérését sem tartom túl nagy faktornak, hiszen bármennyire gyenge védő, Augustin vagy Nate Robinson szintjét ő is hozza, így maradt az, hogy Noah sérülése és szerepének megváltozása okozta a védekezésbeli problémákat - egyik sem Thibodeau hibája, mert Gasol összességében több kárt okozna a periméterhez közel, mint a jelenlegi felállás.

A támadójáték és a játékpercek elosztása viszont egyértelműen a vezetőedző sara. Jimmy Butler 39.8 perc/meccsel az egész ligát vezeti, ami még talán nem is lenne problémás, hiszen egy fiatal játékosról van szó, aki egy kisebb megingást leszámítva továbbra is hatékony elöl és hátul is. Az azonban nagyobb gond, hogy Gasol 35.2 percet tölt a parketten mérkőzésenként, és produkciója jócskán vissza is esett - ha számokban nem is, a szezon eleji vezérből nem sok minden maradt az utóbbi hetekre, számait gyakorlatilag láthatatlanul hozza. Egy olyan keretben, ahol Nikola Mirotic és Taj Gibson is ott van, semmi szükség nem lenne Gasol túljátszatására, de mégis ez a helyzet.

Gasol teljesítményének visszaesésében még egy dolog játszhat azonban szerepet a játékidő mellett: Rose szerepe támadásban - a spanyol gyakorlatilag megkapta maga mellé a gyenge hatásfokú Kobe Bryantet. Egy 6-7 meccses szakaszt leszámítva félelmetesen gyenge idényt fut az "irányító", ennek ellenére teljesen szabadkezet kap a mestertől, azt csinál a pályán, amit akar, és mindenből a lehető legrosszabbat választja. 4.8 gólpasszra van 3.4 eladott labdája, 5.7 triplát pedig úgy vállal el meccsenként, hogy 29.6%-kal értékesíti őket, nem is csoda, hogy 49.7%-os TS-sel dolgozik. Akármennyire lekötötte egykor a védők figyelmét, ma már több kárt okoz támadásban, mint amennyi hasznot hoz, mert lelassult, így atletikus képességeivel már nem képes dominálni, mással meg korábban sem tudott.

Rose-nak egyénileg fejlődnie kellene sok mindenben - játékszervezésben sem késő talán elkezdeni, de távoli dobásokban mindenképp kell -, de ha ezt nem teszi meg, akkor mesterségesen vissza kell fogni, mert 20 milliós fizetése ide vagy oda, veterán minimumért többet hoztak nála az elmúlt években sokan. Egyértelműen Thibodeau sara, hogy Butler és Gasol háttérbe van szorítva Rose miatt, és bár a nyilatkozatokban természetesen senki nem emeli ki, egy NBA játékosnál nagyon könnyen elképzelhető, milyen szinten frusztráló, hogy valaki folyamatosan kevés/20+ mezőnykísérlettel operál, szankciók nélkül, míg a fiatalok minden egyes hibánál a padra kerülnek, vagy éppen be sem cserélik őket.

Tony Snellnek önbizalomgondjai vannak, és lesznek, lehetnek Doug McDermottnak is idővel, mert aki nem közel "hibátlan" játékos, az nem kerül parkettre Thibodeau-nál. Nem mindenki Butler azonban, aki az első adandó alkalommal meg is ragadta a lehetőséget. McDermott egyetlen dolog miatt lett megszerezve a drafton: mert tud dobni. Ezt az erényt viszont használni is kellene, mert különben csak egy elpocsékolt draftcetli lesz a történelemkönyvekben. A rotáció a nem használt játékosok miatt megint nem túl bő, pedig idén azért lehetne 9-10 fős keretet forgatni nyugodt szívvel, mégsem teszi a tréner. A végeredményen pedig sokat nem osztana, nem szorozna, hiszen most is kikap a csapat, csak még fejlődés sem látszik sem egyénileg, sem csapatszinten.

A csapat vezetősége sosem volt a szívem csücske, de ebben az esetben látni azokat a pontokat, ami miatt igenis lehet veszekedés köztük és az edző között. Összehordtak egy bajnokesélyesnek tűnő keretet, amely jelenleg látható és javítható hibák miatt nemhogy nem bajnokesélyes, de visszafelé fejlődött az idény eleje óta. Thibodeau az egyébként ligaelit magasrotációt nem (sem) használja semmilyen szinten, pedig Mirotic - ha vannak is hibái, mert bőven vannak, és természetesen hullámvölgyei is, ahogy minden újoncnak - igazi matchup-nightmare lehetne komoly ütközetekben is.

Még mindig nem az a helyzet, hogy gyenge edzőnek tartom Thibodeau-t, de ez nem az a jómunkás keret, ami volt az előző két idényben - amelyet kedvelt mindenki, többeknek az utolsó lehetősége is volt arra, hogy komoly játékosként kezeljék őket, ezt ki is használták, de összességében mindenki tudta, hogy keleti első vagy második kör van bennük. Ez a keret még ezzel a Rose-zal is legalább keleti döntőbe kellene, hogy kerüljön, de ha nem is, ennél a borzasztóan gyenge és teljesen megrekedt játéknál többet kellene hozniuk, főleg támadásban.

A Rose-Kobe Bryant csere esetén leírtam, hogy szinte semmi esély nincs rá, itt azonban a kiszivárgó hírek alapján több mint valószínű, hogy Thibodeau-nak előbb-utóbb mennie kell - a cáfoló nyilatkozatok ellenére is, amelyekben konkrétan soha nem vedték meg a vezetőedzőt, csak az éppen aktuális pletykát cáfolták, folyamatosan érezhető volt, hogy nem nagyon szeretnének olyat mondani a vezetők, amelyről hamarosan kiderülhet, hogy mégsem igaz. Ha viszont lépni kell - vagy nem kell, de fog a menedzsment -, akkor egyetlen emberért lenne érdemes: Michael Malone-ért.

A Sacramento Kingstől menesztett szakember olyan munkát végzett a kaliforniai együttesnél, ami kalapemelést érdemel. A nehézfejű DeMarcus Cousinst rávette, hogy védekezzen, ráadásul legyen igazi vezér, támadóoldalon pedig még emelt is addigi szintjén. A több helyről "kiutált" Rudy Gay-nek is megtalálta azokat a helyeket a pályán, ahonnan az ő "iso"-kosárlabdája is tudott eredményes és csapatszinten is hasznos lenni, Darren Collisonnel, egy kezdőként már több csapatnál is megbukott irányítóval pedig olyan triót rakott össze, amely rég nem látott formában kezdte az idényt úgy, hogy állománya alapján nem sok mindent néztek ki a Kingsből a szakemberek.

Malone-nak egy buta tulajdonos volt a végzete előző csapatánál, de ligaszerte elismert edző lett azok után, hogy a Golden State Warriorsnél végzett segédedzői munkája miatt már így is sokra tartották. Thibodeau ezzel szemben saját hibája miatt lesz kénytelen távozni, ha így alakul, mert a saját rigolyáit nem tudja levetkőzni. Ha nem lesz képes bővebb rotációt alkalmazni, a néha hibázó, de összességében idővel hasznossá váló fiatalokat játszatni, illetve Rose feladatkörét és labdáinak számát beszabályozni, akkor elkerülhetetlen lesz, ami már most is annak tűnik - a Bulls trénerének távoznia kell.

Ha mindezt meg kell élni, akkor viszont azelőtt kellene ezt megtenni, hogy Malone elkötelezi magát máshová, egyetlen olyan "piacon lévő" edző sincs ugyanis, aki Thibodeau-nál jobb megoldás lenne. Sem a vezetőséggel már máshol összevesző Mark Jackson, sem az alapszakaszmenő George Karl, sem a Chicagóban már megbukó Scott Skiles - Vinny Del Negro páros, sem Gasol egyik rémálma, Mike D'Antoni, sem a Colgate-reklám Mike Brown. Csak Malone... vagy a Spurs egyik segédedzője.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus