NBA Draft 2016: Centerek

Kiemelkedő sztárjelölt nincs, ennek ellenére nagyon mély az idei draft a centerek között - meglepően sok európai tehetséggel

 

Domantas Sabonis

Osztály: Sophomore (másodéves)
Születési év/Magasság/Testsúly: 1996/211 cm/109 kg
NBA hasonmás: Marc Gasol/Luis Scola
Várható drafthely: Top 15

Az idei centerfelhozatal meg sem közelíti a tavalyit (Towns, Okafor, Cauley-Stein, Myles Turner, Kaminsky), azonban így is találhatunk szép számmal jó projekt játékosokat. A sort Domantas Sabonis-szal kezdjük, aki a szovjet-litván-portlandi legenda, Arvydas Sabonis fia – egyébként Portlandben született. Mondhatni, hogy a kis Sabonis az anyatejjel szívta magába az NBA-t, hiszen édesapja egy kisebb megszakítással 2003-ig a Trail Blazerst erősítette, ugyanakkor a komolyabb kosárlabda-képzést már Európában kapta meg: először Litvániában, majd egy idő után Spanyolországban, az Unicaja Malagánál. Alig múlt 17 éves, amikor bemutatkozhatott a Malaga felnőtt csapatában a 2013-14-es idény elején, komoly profi tapasztalatokat szerzett már nagyon fiatalon – ugyanakkor 2014 nyarán egy hároméves, 630 ezer dolláros ajánlatot utasított vissza, hogy az NCAA-be mehessen. Két szezont húzott le a Gonzagában, első évében is kitűnt elképesztően pontos dobásaival (9.7 pont 66.8 százalékos pontossággal), és természetesen a lepattanóival (7.1). Két szezonja között ott lehetett a szeptemberi Európa-bajnokságon is, ahol a litván válogatott kiharcolta az olimpiai részvételt – nyilván nagyon sokat még nem tett ehhez hozzá, de már az edzések is óriási pluszt adtak neki. Második NCAA-éve ennek is köszönhetően nagyon extrára sikeredett, a March Madnessen egészen a Sweet Sixteenig vezette a csapatot, ami alatt 19.6 pontot, 14.3 pattanót, 2.6 gólpasszt és 3.3 blokkot jegyzett.

A lepattanókat már kiemeltük, ebben Sabonis nagyon extra annak ellenére, hogy a magassága nem kiemelkedő – az összes nagyobb utánpótlás-tornán ő volt a legjobb pattanózó -, ugyanakkor nem véletlenül napjaink Arvydas Sabonisát, Marc Gasolt jelöltük meg hasonmásaként. A litván magasember ugyanis Gasolhoz hasonlóan sokoldalú center, aki hátul veteránokat megszégyenítő módon helyezkedik, pattanózik, blokkol, támadásban pedig kiválóan fog pozíciót, és abból egyrészt jól oldja meg a dobóhelyzeteit, másrészt szépen is passzol. Sabonis azonban nem csak a palánk alatti érzi jól magát: első szezonjában szinte nem emelt rá triplát, a másodikban viszont 35.7%-kal célzott, ami több, mint biztató egy nagyembertől – és a büntetőit is javította 66-ról majdnem 78 százalékra. Az európai magasembereknél mindig kérdéses terheléssel sem volt gondja, majdnem 32 percet volt pályán átlagban. Amit eddig leírtunk, az alapján sima 1/1 lehetne – vannak azonban kérdőjelek, leginkább az, hogy Gasollal (és édesapjával) ellentétben nem 215 feletti, hanem alig üti a 210 centit, és a karjai sem túl hosszúak. A mai NBA-ben, ahol Jordan és Drummond szerű „szörnyek” és szuperatléta magasemberek vannak, nehéz elképzelni, hogy igazán dominálni tudjon, hiába kivételes a skill-setje. A fizikai korlátai miatt valószínűleg nem fogják nagyon korán kiválasztani, ugyanakkor egy playoff-ért harcoló csapatban azonnal óriási segítség lehet, mert nagyon sok helyen használható a pályán, és egy Luis Scola-szintű pályafutás simán benne van.

Videó: http://www.youtube.com/watch?v=JGVwj7E1x8M


Jakob Pöltl

Osztály: Sophomore (másodéves)
Születési év/Magasság/Testsúly: 1995/216 cm/108 kg
NBA hasonmás: Andrew Bogut/Mason Plumlee
Várható drafthely: Top10-14

Három évvel ezelőtt az európai kosárlabdát is csak nagyon mélyen ismerők hallottak Pöltl-ről, hiszen az osztrák kosárlabda messze van az európai elittől. 2013-ban Macedóniában rendezték a B-csoportos U18-as EB-t (a magyar válogatott is itt játszott), ahol az osztrák nemzeti csapat a 20. lett – ugyanakkor a Utah Utes egyik megfigyelője kiszúrta a magasembert, és pillanatok alatt több első osztályú egyetem is megkereste. Végül a Utes vezetőedzője, az egykori NBA-profi erőcsatár, Larry Krystkowiak személyesen ment Bécsbe, hogy meggyőzze. Pöltl (akinek szülei egyébként válogatott röplabdázók) meglepően jól alkalmazkodott első NCAA-évében az amerikai kosárlabdához – köszönhetően leginkább annak, hogy 216 centis magasságához képest nagyon gyors, fordulékony, és a rugói is rendben vannak.

Második évében robbantott is, ő lett a Pac-12 konferencia MVP-je, nem érdemtelenül: 30 perc alatt 17.2 pontot szerzett (64 százalékos mezőnymutatóval és 70%-os büntetőzéssel), mellé 9.1 pattanó, majdnem 2 gólpassz és 1.6 blokk társult. A March Madnessen a 32 között éppen Sabonisék ütötték ki őket, ennek ellenére parádés szezont zárt az osztrák óriás, és szinte garantált a Top15-ös kiválasztása. Nem szupertehetségről beszélünk, a támadójátéka egyelőre nagyon nyers, magasságához képest képzetlen a palánk közelében – ugyanakkor fizikálisan, és ami ennél talán fontosabb, sebességben is abszolút NBA-projekt játékosról beszélünk. Nagyon jól pattanózik, szabadítja a labdát, és fel is ér a lerohanások végén, emellett a testi adottságait is szépen használja ki védekezésben, jó pick and roll elleni védő – ezekre a tulajdonságokra manapság komoly karriert lehet építeni.

Videó: http://www.youtube.com/watch?v=hCGI71BclRk


Deyonta Davis

Osztály: Elsőéves (Freshman)
Születési év/Magasság/Testsúly: 1996/210 cm/108 kg
NBA hasonmás: Willie Cauley-Stein/Karl-Anthony Towns
Várható drafthely: Top14

Ahogyan a lehetséges hasonmásokból is látszik, sláger-játékosról beszélhetünk Davis esetében - bár még nagyon sokat kell tanulnia. Davis régóta szem előtt van, 2015-ben a legjobb középiskolás játékosnak választották Michiganben, meghívták a McDonalds Tornára – és helyben is maradt egyetemen, a Michigan State-en Tom Izzo kezei alatt pallérozódott. Fizikai felépítése teljesen NBA-ready, sőt: 220 centis karfesztávja, 210 centis magassága, villámgyors lábai és irtózatos emelkedése van, ezekben nagyon hasonlít a Kings tavaly kihúzott centeréhez. Amiben viszont már több nála, hogy támadásban már van némi fogalma a pozíciófogásról és kifejezetten szép félhorgokkal dolgozik 2-3 méterről.

Emellett határozottan fejleszthetőnek tűnik a középtávoli dobása – ha azt sikerül Townshoz hasonlóan automatikussá tenni, akkor pillanatok alatt szintet léphet a játéka, hiszen kinyitja a pályát a csapattársainak. Davis imád blokkolni, azonban sokszor néha túlságosan is a látványra megy, meg kell tanítani neki, hogy jobban használja a testét védekezésben, ehhez pedig pár kiló izmot még fel kell szednie. Az NBA-ben inkább a center felé fog elmozdulni, amikor a végleges pozíciót keresik meg neki, mert bár nem túl magas, de óriásit ugrik, lábbal pedig akár irányítókat is meg tud tartani – összességében egy nagyon ígéretes skill-setje van, amivel nagyon nem lehet befürödni még akkor sem, ha relatíve korán, a 10-15. hely körül húzzák ki.

Videó: http://www.youtube.com/watch?v=gY0aLiNgJuA


Damian Jones

Osztály: Junior (harmadéves)
Születési év/Magasság/Testsúly: 1995/213 cm/111 kg
NBA hasonmás: Festus Ezeli/Willie Cauley-Stein
Várható drafthely: Top20-Top30

Deyonta Davishez hasonlóan Jones is kész van az NBA-re, és gyorsan be is tud majd illeszkedni - de jóval kevesebb potenciál van benne. Három évet lehúzott az NCAA-ben, elég érett személyiség, jó csapattárs és jól edzhető kosaras, aki fizikálisan meg fogja állni a helyét: magassága, súlya, hosszú karjai, jó ütemérzéke is arra predesztinálják, hogy védekezésben alkosson igazán nagyot. Dobása ugyanis nem nagyon van, középtávolija borzasztó, a büntetői pedig a biztató 60 százalék körüli szintről visszaestek 54% környékére.

Összességében nem tévedünk nagyot, ha Festus Ezelihez hasonlítjuk a játékát – annál is inkább, mert mindketten a Vanderbilt Egyetem csapatát erősítették. Várhatóan nagyon korán nem fog elkelni, ugyanakkor az első kör vége felé kihúzhatja valamelyik élcsapat, akiknek nagy szükségük lenne egy megbízható, olcsó védekező centerre – ha lecsúszik hozzájuk, ez a gárda egyébként lehet akár a Golden State is, mivel a lejáró szerződésű Ezelit jó eséllyel nem fogják tudni megtartani, annyian érdeklődnek utána.

Videó: http://www.youtube.com/watch?v=bmrlJ-sAe1Y


Ante Zizic

Osztály: - (Cibona Zagreb, ABA Liga)
Születési év/Magasság/Testsúly: 1997/211 cm/115 kg
NBA hasonmás: Jusuf Nurkic/Nikola Pekovics
Várható drafthely: Top20-Top30

A horvát kosárlabda legújabb fiatal tehetsége két éve erősíti a Cibonát, és 19 évesen már elmondhatja magáról, hogy az Adria Liga legjobb lepattanózója volt a 2015-16-os évadban. Az utóbbi évek délszláv fiataljaihoz (Saric, Nurkic, Jokics) hasonlóan tehát őt is hamar bedobták a mély vízbe, ahol hamar meg is tanult úszni. Klasszikus ex-jugoszláv erényeket csillogtat, védekezésben nagyon masszív, hosszú kezeinek köszönhetően jó blokkoló, energikus és fáradhatatlan benyomást kelt a pályán. Támadójátéka a klasszikus centereket idézi, a gyűrűhöz közel érzi jól magát, ugyanakkor nagyszerűen játssza meg az elzárás-leválásokat, szívesen és jól válik le a gyűrű felé, és magabiztosan is fejezi be a támadásokat.

Ami nála nagyon nagy kérdőjel, hogy NBA-szinten az ő fizikuma kifejezetten átlagos: nem extrán magas, nem extrán gyors, nem extrán fizikális, és nincs extra kinti dobása – egy vérbeli békebeli center, akinek egyelőre egy játéka van a palánk közelében. Jusuf Nurkic-hoz hasonlítottuk, akinél kisebb, de gyorsabb, illetve Pekovicshoz, aki (finoman fogalmazva) nem annyira jó védő, de jobban dob – ebből is látszik, hogy Zizic egyelőre egy klasszikus európai center tulajdonságaival rendelkezik. Hogy miért kelhet el mégis az első körben? Leginkább azért, mert 18-19 évesen kiválóan megállta a helyét a nagyon fizikális Adria Ligában, ezzel bizonyította, hogy van benne bőven potenciál felnőtt szinten.

Videó: http://www.youtube.com/watch?v=Kfpa0Q0RzSc


Ivica Zubac

Osztály: - (Mega Leks, ABA Liga)
Születési év/Magasság/Testsúly: 1997/215 cm/120 kg
NBA hasonmás: Alex Len
Várható drafthely: Top20-Top30

Zubac egészen idén februárig Zizic csapattársa volt a Cibonánál, de a horvát sztárcsapat anyagi gondjai miatt átigazolt a Mega Lekshez. A Misko Raznatovics játékosügynök érdekeltségébe tartozó szerb utánpótlásnevelde (Nikola Jokics is innen érkezett az NBA-be) gyakorlatilag garancia volt arra, hogy meg tudja mutatni komolyabban is magát a felnőtt mezőnyben. A horvát center nagyon hasonlít Alex Lenre: nyúlánk, vékony, de izomzattal megpakolható. Támadásban magasságához képest jó a sebessége, jobb és bal kézzel is magabiztos befejező a gyűrű közelében, kifejezetten jó támadópattanózó, és a dobótechnikája alapján egy hatékony középtávolit is ki lehet nála fejleszteni.

A pozitívumok után jöjjenek a negatívumok: Lenhez nem csak felépítésben, hanem kórlapban is hasonlít, volt már lábtörése és térdsérülése is az elmúlt két évben, emiatt benne van, hogy nem fogja bírni a 82 meccses terhelést. Ami viszont már nagyobb gond, hogy hiába kiváló blokkoló, összességében az NBA-ben ez kevés védekezésben. Mivel vékony, a testét nem nagyon tudja használni, és a rugói sem kiemelkedően jók – innentől kezdve benne van, hogy nem lehet pályán tartani az első 1-2 évben. Zubac is mindössze 19 éves, de egy kicsit melósabb prospect, mint Zizic, és nagyobb is benne a kockázat. Ha az első kör végén valakinek van rá egy ellőhető pickje, érdemes elhozni, mert sokat is lehet vele nyerni, ha pakol magára pár kiló izmot.

Videó: http://www.youtube.com/watch?v=fKYxipqojag


Diamond Stone

Osztály: Elsőéves (freshman)
Születési év/Magasság/Testsúly: 1997/208 cm/116 kg
NBA hasonmás: Kendrick Perkins
Várható drafthely: Első kör vége-második kör eleje

A nagyon fiatal magasember zsinórban négy wisconsini állami bajnoki címmel a zsebében került be a McDonalds Tornára, egyetlen egyetemi évében pedig a Maryland csapatát erősítette. Egy nem túl erős egyetemen játszott tehát, ahol voltak nagyon jó meccsei is, de kisebb eltiltást is kapott egy súlyosan sportszerűtlen fault miatt – összességében felemás évet zárt. Az biztos, hogy neki annyira nem való az egyetemi kosárlabda, mert fizikálisan kész a profiligára, és olyan tulajdonságait kellene fejleszteni, aminek az NBA-ben venné hasznát, nem az NCAA-ben. Bár viszonylag alacsony, nagyon sűrű, akárcsak a hasonmás Perkins; nincsenek és nem is lesznek óriási rugói, vagyis a fizikumából élhet meg a ligában.

Ami Perkinsnél jobbá teszi, az a dobása – még akár egy hatékony triplavetőt is ki lehet belőle hozni, mert nagyon stabil technikával dobja a tempókat. Amiben viszont egyelőre kevesebb, az a habitusa, még nem igazán nőtt be a feje lágya – kifejezetten jót tehet egyébként neki, ha 1-2 évig meg kell küzdenie minden játékpercért, és nem hullik az ölébe. Ha lesz olyan csapat, amelyik bevállalja, hogy felnőttet farag belőle, az nagyot nyerhet vele, mert az alap fizikai képességei alapján simán NBA-játékos lehet belőle.

Videó: http://www.youtube.com/watch?v=4eofI97dzNw


AJ Hammons

Osztály: Negyedéves (senior)
Születési év/Magasság/Testsúly: 1992/213 cm/113 kg
NBA hasonmás: Myles Turner
Várható drafthely: második kör

Hammons ideje a negyedik egyetemi évében jött el, előtte nem sok mindent mutatott a Purdue-n – igaz, kétszer is beválasztották a konferencia védőötöseibe. Idén aztán elég nagyot szólt, a Big10 konferencia legjobb védője lett és bekerült az első ötösbe, nem érdemtelenül: 25 perc alatt 15 pontot, 8.2 pattanót és 2.5 blokkot átlagolt. Ez még nem annyira extra, hogy egy NBA-scout elájuljon tőle, viszont az már igen, hogy 54.5 százalékkal dobta a hármasokat (!), és 70 százalék felett büntetőzött.

Hogy ennek ellenére miért csúszhat ki az első körből? Leginkább a kora miatt. A sorban előtte állók jóval fiatalabbak nála, Hammons augusztusban már betölti a 24-et. Ugyanakkor érdemes rá figyelni, mert a második körben nagyon nagy steal lehet: jó kinti dobó, jó blokkoló, 213 centi magas – ez mind-mind egy modern magasember erőssége. Az elmúlt években volt pár pályán kívüli problémás ügye, emiatt is valószínű, hogy sokáig bent fog maradni.

Videó: http://www.youtube.com/watch?v=XM_kmFOX00U


Csou Qui

Osztály: - (Xinxiang, CBA)
Születési év/Magasság/Testsúly: 1996/218 cm/100 kg
NBA hasonmás: Brandan Wright/Kristaps Porzingis
Várható drafthely: második kör

A kínai center elsősorban a védekezésével tűnt ki az elmúlt két évben, mindkétszer a kínai bajnokság (CBA) legjobb blokkolója volt. Mobilis, jó emelkedése van, kiváló az ütemérzéke, és bár elég vékony, megfelelőnek keménynek tűnik a játéka. Bár centerjátékán van még mit csiszolni, meglepően jó középtávoli dobása és fejlődő triplái is vannak, emellett magasságához képest kiválóan vezet labdát.

A sok jó tulajdonság mellett azonban nagy kérdőjelek is vannak – elsőként a kora, ami kínai játékosoknál sosem biztos, másodszor pedig a kínai liga. A CBA-ben olyan, NBA-ben levitézlett, vagy oda-vissza ingázó játékosok vannak szupersztár státuszban, mint Stephon Marbury vagy Michael Beasley, illetve eléggé streetball-jellegű a játék (nem ritkák a 40-50 pontot dobó játékosok) – ez így összességében megkérdőjelezi, hogy mennyire komoly a versenysorozat. Egy próbát megér Csou kiválasztása (különösen azért, mert jelenleg nincs kínai játékos a ligában), de egy második körösnél többet nem, mert nem az új Jao Mingről beszélünk, különösen nem a fizikuma alapján.

Videó: http://www.youtube.com/watch?v=Ork8hjaymZ8
 

Stephen Zimmerman

Osztály: Elsőéves (freshman)
Születési év/Magasság/Testsúly: 1996/213 cm/109 kg
NBA hasonmás: Cole Aldrich
Várható drafthely: első kör vége – második kör

Zimmerman remek középiskolai pedigrével érkezett meg az NCAA-be tavaly, hiszen zsinórban négy bajnoki címet szerzett Nevadában (Rosco Allen egykori csapatával, a Bishop Gormannel), 2015-ben ott volt a McDonalds Tornán – nem volt kérdés, hogy a helyi UNLV-n folytatja. Az egyetemen viszont visszaesett a teljesítménye, különösen a 46% körüli mezőnymutatója kevés egy centertől, és a 63%-os büntetőzés sem mutat jól úgy, hogy külső dobása nagyon esetleges.

Pedig Zimmerman egy nagyon képzett magasember, aki jól végre tudja hajtani a centermozgásokat, jól passzol, hátul pedig hosszú karjai révén jó blokkoló. Ami nála óriási kérdőjel, az a fizikum, mert az egyelőre az NCAA-ben is átlagos, vagyis az NBA-ben kevés – sokat kell edzenie felsőtestre, ugyanakkor nem arról híres, hogy éjjel-nappal az edzőteremben van. Fejben még van hová fejlődnie, hogy a képességeit kamatoztatni tudja a felnőttek között - egyelőre nagyon projekt játékos, de van annyira jó, hogy legkésőbb a második kör közepén elkeljen, a pontos drafthelyét a csapatoknál végzett egyéni edzések fogják meghatározni.

Videó: http://www.youtube.com/watch?v=kG4dq-C0Flk


Moussa Diagne

Osztály: - (ACB, FC Barcelona)
Születési év/Magasság/Testsúly: 1994/210 cm/102 kg
NBA hasonmás: Bismack Biyombo
Várható drafthely: második kör vége

A szenegáli magasember 2010 előtt nem nagyon találkozott a kosárlabdával, egy spanyol szakember ekkoriban szúrta ki. 2011-ben költözött Spanyolországba, a neves Torrejón akadémián kezdték meg a csiszolását, és 2012-ben igazolta le az első ligás BC Fuenlabrada. 2014-ben már jelentkezett a draftra, de visszalépett – ezt egyébként jól tette, hiszen 2015-re annyit fejlődött, hogy elvitte a Barcelona. A katalán sztárcsapatban olyan sok sót ugyan nem evett meg, viszont így talán több esélye lesz, hogy valaki lát benne fantáziát.

Mert fantázia van a 22 éves centerben (a pontos kora nyilván kérdéses…), hiszen hasonmásához, Biyombóhoz hasonlóan extrém hosszú karjai vannak, atletikus képességei parádésak – „mindössze” izmot kell pakolni a felsőtestére, illetve megtanítani kosárlabdázni, utóbbi ugyanis még nem nagyon megy. Sűrűn keveredik fault-problémákba, támadásban a palánk alatt is komoly hiányosságokkal küzd – ám a mai NBA-ben kincs lehet egy ilyen magasember még akkor is, ha 2-3 évig nyugodt szívvel nem nagyon lehet pályára küldeni.

Videó: http://www.youtube.com/watch?v=wAPjkvfjqJk
 

Georgios Papagiannis

Osztály: - (Panathinaikosz, görög bajnokság)
Születési év/Magasság/Testsúly: 1997/219 cm/125 kg
NBA hasonmás: Jusuf Nurkic
Várható drafthely: második kör

A görög kosárlabda center-reménysége még nincs 19 éves, de már sok mindenen túl van: 14 és fél évesen (!) mutatkozott be a görög bajnokságban, majd kipróbált egy amerikai középiskolát, azonban annyira nem tetszett neki, így 2014-ben visszatért Görögországba és leszerződött a Panához. 2015-ben megnyerte a válogatottal az U18-as EB-t, őt pedig az All-Star ötösbe választották – azonban hiába kereste meg 17 NCAA-csapat (köztük a UConn, a Kentucky, az NC State), inkább maradt a görög élcsapatnál.

Jól döntött, mert 11 percet kapott meccsenként, és a profi tapasztalat mellett meg tudta mutatni, hogy felnőtt szinten mik lehetnek az erősségei: a nagyon pontos dobások, látványos gyűrűtépések, illetve a blokkolás. Lepattanómutatói nem kiemelkedőek, de Papagiannis elsősorban rim protectorként és a palánk alatti „fogadóbizottságként” igazán hasznos, aki után a társak takarítják a pattanókat – ehhez a szerepkörhöz (csakúgy, mint Jusuf Nurkic) kellőképpen vagány is, nem retten vissza egy kis keménykedéstől, ha tekintélyteremtésről van szó. Egy nagyon képzett, magasságához képest mobilis játékosról beszélünk, aki emellett nagyon fiatal is – ideális lehet átvinni a tengerentúlra már most, de a Panathinakoszban is ott lehet hagyni 1-2 évre tanulni és fokozatosan terhelni, hiszen ott is jó kezekben van.

Videó: http://www.youtube.com/watch?v=HONMckk0NCU


Mamadou Ndiaye

Osztály: Harmadéves (Junior)
Születési év/Magasság/Testsúly: 1993/229 cm/136 kg
NBA hasonmás: Dikembe Mutombo/Gheorghe Muresan
Várható drafthely: második kör vége

A szintén szenegáli Ndiaye a draftosztály legmagasabb tagja, aki viszont Diagne-val ellentétben az NCAA-n keresztül próbál meg eljutni az NBA-be. Ez nem lesz könnyű, mivel a Dikembe Mutombóval való összehasonlításban gyakorlatilag a testi felépítésen kívül mindenben elbukik. Brutálisan hosszú karjai vannak, de ezen kívül nem sok mindent tud felmutatni: egy nagyon kicsi egyetem (Irvine) színeiben sem villogott, már a papírjai szerint is 23 éves lesz idén, és sajnos ezzel a magassággal minimális esélye van megragadni a ligában.

A mi listánkba is elsősorban érdekességként került be, mivel egy időben ő volt a világ legmagasabb középiskolás játékosa – egyébként 17 évesen került Amerikába, ahol hamar megállapították, hogy egy agyalapi tumor miatt nőtt ekkorára.

Videó: http://www.youtube.com/watch?v=WfuZnZ14E8k

 

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus