NBA Playoff 2014: A konferencia-döntők előzetese (1/2)

Magyar idő szerint vasárnap este már a konferencia-döntők kezdődnek, így természetesen végigvesszük ezeket a párosításokat is. Az Indiana Pacers és a Miami Heat párharcának mottója: édes a bosszú, avagy zsinórban negyedszer döntőzik a Heat?

Indiana Pacers(1.) – Miami Heat(2.) (Első mérkőzés: 2014. 05. 18., 21:30)

Mi történt eddig? A tavalyi elveszített konferencia-döntő után a Pacers megerősítette keretét a nyáron és bajnokesélyeshez méltóan kezdték a szezont. Februárig ellenállhatatlanul meneteltek, akkor azonban a Granger-Turner csere szétszedte lelkileg a csapatot, de a Heat „túlbénázta” őket az alapszakasz hajrájában, így végül mégis ők lettek az első kiemeltek. Az első körben aztán iszonyatosan megszenvedtek az Atlanta ellen, idegenben kellett a hatodik meccset megnyerniük ahhoz, hogy ne zúgjanak ki szégyenszemre – de sikerült, majd hazai pályán behúzták a hetedik összecsapást is és továbbszenvedték magukat a második körbe. Itt rögtön az első meccset elbukták a Washington ellen, de innentől összekapták magukat (elsősorban az addigra már közröhej tárgyává váló Hibbert) és egy ötödik meccses rövidzárlatot leszámítva nem hibáztak többet és átléptek John Wallékon.

A Heat tavaly hét meccsen megnyerte zsinórban második bajnoki címét, majd nagyjából változatlan kerettel vágtak neki az idei szezonnak. Az alapszakaszban szinte kizárólag a liga legidősebb keretének frissen tartásán munkálkodtak, a hajrában adódó esélyt nem tudták kihasználni, így maradt a második hely. Az első körben a sérült Al Jeffersonnal kiálló Charlotte nem jelentett gondot, így (egyedüliként) söpréssel jutottak tovább, ahol az ellenük összerakott Brooklyn Nets várt rájuk. Itt sem szenvedtek meg igazán, a harmadik meccsen a Nets 60%-os triplázására nem volt ellenszerük, de utána két szoros végjátékot is behúztak, így 4-1-gyel letudták ezt a párharcot is.

Az alapszakaszban négyszer találkoztak, először decemberben Indianában hat ponttal a Pacers nyert, majd pár napra rá Miamiban hárommal visszavágott a Heat. Legközelebb március végén, a bukdácsoló fázisban futottak össze, akkor eggyel nyertek otthon George-ék, de a szezon legvégén Floridában egy 12 pontos verésbe szaladtak bele és itt már előkerült Udonis Haslem, aki komoly feladat elé állította Roy Hibbertet.

A frontcourt lesz a párharc legnagyobb kérdése. Már két évvel ezelőtt is Roy Hibbert volt a sztár a Miami ellen, a tavalyi főcsoport-döntőben abszolút úr volt a palánk alatt és idén is volt rendkívül produktív meccse. A center teljesen kiábrándító formát mutatott a rájátszásban, de az utóbbi meccseken legalább egy közepest sikerült megütnie – aligha túlzás kijelenteni, hogy az ő játéka fogja a leginkább befolyásolni  a sorozatot. Mellette David West is általában jól teljesít a Miami ellen, a Wizards ellen pedig egy kiemelkedő dobóformával zárta a sorozatot – középtávolról büntette meg Gortatékat. Ha ezt tudja hozni, aligha lesz gondja a Pacersnek a festékben még akkor sem, ha small-ballra vált a Heat. Hármasban Paul George-ot ugyan érték kritikák a hullámvölgy idején, de a rájátszásban talán ő az egyetlen, aki konzisztensen teljesített a csapatból, amikor kellett, a csapat élére állt, volt közel 40 pontos meccse is és bár legutóbb visszafogta magát, benne méltán bízhatnak az Indiana hívei.

A Miaminál valószínűleg újra Udonis Haslem kezd majd Chris Bosh mellett, a veterán magasember az alapszakasz végén került elő az egész éves pihentetés után és rögtön leszedte a pályáról Hibbertet – ha ezt most is meg tudná tenni, gyakorlatilag megnyerné a párharcot csapata számára. Haslem a Charlotte ellen kezdő volt, a Brooklyn alacsony szerkezete ellen viszont szinte pályára sem lépett, így a fizikailag és lelkileg sem tökéletes állapotban lévő Hibbert ellen ismét pihenten veheti fel a harcot. Bosh tavaly rettenetesen szenvedett a Pacers ellen és általában nem megy neki jól ellenük, elsősorban a külső dobásaira lesz szükség. Évről évre távolodik a gyűrűtől a komfortzónája, most már stabil tripladobónak számít, ez pedig aranyat érhet az Indiana ellen. Láthattuk, hogy a jól dobó magasok mennyire szétszedik a védekezésüket (Antics-Millsap páros az első körben) és Haslemnek is vannak jó napjai középtávolról. LeBron Jamesre kár sok szót vesztegetni, a klasszis nincs úgy kimerülve, mint tavaly, a Nets ellen egy 49 pontos estét is felmutatott, ráadásul Paul George ellen különösen pozícióból lehet eredményes – lévén jóval nehezebb, mint az ellenfél sztárja.

A felső rotációban túl sok variálási lehetősége nincs Frank Vogelnek, Mahinmi centerposzton Hibbert esetleges gyengélkedése vagy faultgondjai esetén kaphat masszívabb perceket, egyébként hasznosan szállhat be a padról, de nagy hatást aligha tesz a meccsre. Scola támadásban hozhat ugyan némi változást, de nagyjából ugyanonnan veszélyes, mint West és védekezésben elmarad társától. Chris Copeland small-ballban hatásos lehet, ha erre vált a Heat, alighanem ő kap komolyabb szerepet – láthattuk az Atlanta ellen, hogy vele mennyivel hatékonyabban szerepelt az Indiana. Evan Turner helye továbbra sincs meg ebben a csapatban és nem biztos, hogy most kell próbálgatni – ha épp jó napja van, azért hasznos lehet.

A Miaminál fontos lesz, hogy Haslemék hogyan oldják meg a védekezést, mennyire kerülnek faultgondba. Elsősorban Chris Andersen fog beállni és aktív, harcos játékával lendületet hozni a palánk alá, de a veterán center kisebb sérüléssel bajlódik, ez pedig visszavetheti – pedig nagy szüksége lenne rá Spoelstrának. Esetleg bevethető itt még Greg Oden, de erre nem látszik sok esély, inkább a small-ball és Battier kerülhet előtérbe. A fontos playoff-meccseken mindig hozza magát a védőspecialista, most Westen, más esetben Copelanden, esetleg néha George-on teljesíthet szolgálatot, de ha nem tudja a tripláival széthúzni az első kiemelt védekezését, nehéz lesz pályán tartani.

A hátvédsorban akadnak kérdőjelek a Pacersnél, George Hill és Lance Stephenson sem nyújt konzisztens teljesítményt. Hillre még rá lehet fogni, hogy a szerepe változik ennyit meccsről-meccsre (és nem is játszik egyébként rosszul, csak nem lehet tudni, hogy éppen 18, vagy 5 pont érkezik tőle), de Stephensontól nagyjából ugyanazt várják mindig: kemény védekezést, betöréseket, sokoldalúságot. Ezt viszont nem mindig tudja megoldani, többször elragadta a hév és nekiállt kintről dobálgatni, felesleges faultokat ütött be és rossz döntéseket hozott – az ő önfejűsége komoly gondokat okozhat még Vogelnek. Másrészről viszont egy nagyon atletikus játékosról beszélünk, aki sosem áll le – jó eséllyel lép pályára Wade ellen, akivel amúgy is elég feszült a viszonya.

A Heat ikonja elég sokat pihent ebben a szezonban, a Nets elleni ötödik meccsen viszont üzent az Indianának, 28 pontot szórt, ebből 20-at már a félidőben elért. Ha agresszíven és hatékonyan tud játszani, az döntő jelentőségű lehet – szüksége is lesz rá a Miaminak, mert itt már kevés lesz egyedül Jamesre bízni a dolgot. Mellette Mario Chalmers biztos pont, a legfontosabb pillanatokban játszik mindig a legjobban, tökéletesen illik a rendszerbe, a hármasokat bedobja, védekezésben általában aktív és ha kell, betörésekből is megoldja – alapjáraton azért nem tőle kell várni a klasszis teljesítményt.

Az alsó posztok rotációjában gondban lehet az Indiana, ha mondjuk Stephensonnak faultgondjai vannak, vagy csak szimplán nem megy neki a játék. Szinte kizárólag C.J. Watson bevethető és ő is inkább egyesben – viszont ha őt elkapja a gépszíj, képes 15-20 pontos meccsekre is. Ide igazából szintén a Turner-Copeland páros állhat be és ez esetben George léphet vissza dobóhátvédnek.

A Miami ennél sokkal jobban áll, az utolsó dobások mestere, Ray Allen jelentkezik szolgálatra, aki a Nets ellen is bizonyította, hogy ilyen helyzetekben lehet rá számítani – ráadásul a második körben sokoldalúan játszott, védekezésben sem jelentett emberhátrányt. Mellette Norris Cole és James Jones érkezhet, előbbi Chalmers helyére, utóbbi pedig triplavetőnek, ha valakinek nem megy, vagy faultgondokba kerül, de tartalékként bevethető Toney Douglas is.

Edzők: Erik Spoelstra már kétszer vitte bajnoki címig ugyanezt a csapatot, mindennel tökéletesen tisztában van, minden helyzetben volt már és mindent meg is oldott eddig. Az ellenfelet is tökéletesen ismeri és a pályahátrány ellenére (vagy pont azért) nem annyira az ő vállát nyomja most az igazi teher. Frank Vogel kemény feladat előtt áll, a szinte tökéletesre összerakott keret szétesett szezon közben és elég kérdéses, hogy most milyen állapotban is vannak – nagyon észnél kell lennie, ha nem akarja, hogy kicsússzon a kezei közül saját csapata. Két éve elődöntőt, tavaly konferencia-döntőt játszottak, mindkétszer a Heat állta útjukat, ha harmadszor is ez történik, Larry Bird is el fog gondolkodni a helyzeten - Vogelnek tehát bizonyítania kell.

Konklúzió: Nagyon nehéz bármit is tippelni, mivel nem tudjuk pontosan, hogy hogyan is állnak a felek. A Pacers sokszor borzasztóan játszott, de úgy tűnik, kezdenek ebből kilábalni, a Heat ellen pedig mindig kettőzött akarással mennek fel a pályára. A címvédő viszont bár simán jutott el idáig, még nem találkozott komoly csapattal és komoly védekezéssel – könnyen érheti őket meglepetés. A hazai pálya előnye mindenképpen az Indiana mellett szól, de az első két körben mindig elveszítették rögtön az első meccsen. Azt mondanám, hogy a Miami egy fokkal összeszedettebb, de annyira talán nem, hogy hat meccsen továbbjussanak – hetedik meccset pedig idegenben nyerni (különösen Indianában) óriási feladat és az alapszakaszban is mindig a hazai csapat nyert. Másodpercenként változik a véleményem, de a legtöbbször talán a 4-3-as Indiana-győzelem ugrik be – de kicsit sem lepne meg, ha Jamesék örülnének a végén.

A párharc érdekességei: Az utóbbi két évben óriási meccseket vívtak, jelenleg vitathatatlanul ez a két csapat uralja keletet. Mindkétszer a Heat nyert és mindkétszer bajnok lett, előtte a 2004-es elődöntőben találkoztak, ahol a Pacers ment tovább 4-2-vel.

 

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus