NBA Playoff 2014: A második kör előzetese (2/4)

Magyar idő szerint kedd hajnalban már indul a rájátszás második köre, így természetesen végigvesszük a konferencia-elődöntők párosításait is. Az Indiana Pacers és a Washington Wizards párharcának mottója: az utolsó ébresztő, avagy magához tér-e a Pacers vagy kiesik még a Miami előtt?!

Indiana Pacers (1.) - Washington Wizards (5.) (Első mérkőzés: 2014. május 6., 01:00)

Mi történt eddig? A Pacers kiválóan kezdte az idényt, egészen az All-Star szünetig és a cserehatáridőig az egyik legnagyobb bajnokesélyesként kezelték őket. Február után azonban összezuhantak, és csak óriási mázlival lettek ők az első kiemeltek keleten. A PO első körében sem sikerült az ébredés: rögtön az első hazait elbukták, és a negyedik mérkőzésen, hatalmas csata után sikerült csak visszavenniük a pályaelőnyt. Mit sem ért a momentum, hiszen az ötödik találkozót megint elvesztették Indianában, így a hatodik meccsen az életükért küzdöttek Atlantában... sikeresen. A mindent eldöntő hetedik ütközetre összeszedte magát Roy Hibbert is - először a párharc folyamán -, így jutottak túl a Hawkson.

A Wizards nagyon hektikus volt az egész alapszakaszban, szinte végig 50% alatt vagy annak környékén mozogtak. A rájátszásba így is a keleti ötödik helyen érkeztek, és nem okoztak csalódást. A Chicago Bulls elleni első körös ütközetben szinte mindenben ellenfelük fölé nőttek, védekezésben sikerült megállítaniuk a Bulls 1-2 veszélyesebb játékosát, támadásban pedig kihasználták azt, hogy alapvetően jobb és mélyebb volt a keretük. Két mérkőzést is elhoztak idegenből, majd Mike Dunleavy karrierestéjével (35 pont) nem tudtak mit kezdeni. A kitűnően játszó Nené eltiltását azonban elbírták, hozták a negyedik mérkőzést is, az ötödiken pedig lezárták a párharcot Chicagóban - négy alkalomból negyedjére verték a Bullst idegenben idén -, így kicsit pihentebbek is, mint a hét meccsig küszködő Pacers.

Az alapszakaszban 2-1-re nyert a Pacers, de azért nem ilyen egyértelmű ez a történet. Kétszer kiütéssel győzött az Indiana - először november 29-én 20 ponttal (93-73), majd január 10-én 27 ponttal (93-66), mindkétszer hazai parketten. A dolgot árnyalja, hogy annak a Pacersnek már nyoma sincs, az alapszakasz vége felé, március 28-án, a fővárosban pedig a Wizards tudott nyerni viszonylag simán (91-78).

A magasembereknél az Indiana valamivel vastagabbnak tűnik mennyiségre, legalábbis több embert használtak az első körben. A Roy Hibbert - David West és Nene Hilario - Marcin Gortat párosok összehasonlítását egyértelműen a második kettős nyerte eddig a PO-ban. Az egyik oldalon West volt az, aki hozta magát, nagyban neki volt köszönhető, hogy a negyedik és a hatodik meccsen is nyerni tudtak idegenben, most sem lesz viszont egyszerű feladata, hiszen a Paul Millsaphez képest kevésbé mozgékony, ám legalább annyira jó pontszerző, és jóval nagyobb darab Nenét kell megállítania, borzasztóan fizikális csata várható itt mindkét palánk alatt.

Ami a Pacersnél bizakodásra adhat okot, az Hibbert utolsó, hetedik meccsen nyújtott 13 pontos, 7 pattanós, 5 blokkos teljesítménye, ami ha nem is az még, amit tőle várnak, de kezd már legalább hasonlítani arra. Azt nem szabad Hibbertnél elfelejteni, hogy amíg Pero Antic és Paul Millsap kifejezetten rossz matchupok voltak neki a külső dobásaik miatt, addig Nene és Gortat sokkal inkább a klasszikus magasemberpárost testesítik meg, jóval többet brusztolnak a palánk környékén, ez pedig számára kedvező, szinte biztos, hogy lényegesen jobb sorozat várható tőle, mint az első körben.

A padról érkező segítség a Pacersnél valamivel jobban variálható, hiszen Ian Mahinmi az atletizmusával, Luis Scola a fineszes játékával, Chris Copeland pedig az ugyan inkonzisztens, de néha napján kifejezetten hatékony pontszerzése és a small-ball miatt lehet hasznos, mindhárman kaptak szerepet a Hawks elleni sorozat egyes részeiben. A túloldalon leginkább csak Trevor Bookert használta Randy Wittman vezetőedző, de ő is bőven elég volt a Bulls ellen, ráadásul meccsenkénti 6.6 pattanójával és 1.6 blokkjával (5.6 pontja mellett) meg is hálálta a bizalmat. Drew Goodennek nagyon nem ment, pedig neki szerepe lehet a mélyebb Pacers rotáció ellen, és Kevin Seraphin is parkettre kerülhet faultgondok esetén.

A periméteren egészen kiváló párosítások várhatóak. Trevor Arizának nem sok levegője lesz valószínűleg a párharc végére, ugyanis az egyetlen embernek tűnik, aki eséllyel tudja limitálni Paul George-ot - Martell Webster és Bradley Beal már egy számmal kisebbek, Al Harrington pedig fénykorában sem tudott volna George előtt maradni. George volt talán az egyetlen az Atlanta elleni párharc során, aki végig hozta magát - 23.9 pont, 10.7 pattanó, 4.6 gólpassz, mindössze egyszer dobott 24 pont alatt és egyszer szedett 10 pattanónál kevesebbet. Védekezésben érdekes lesz George feladata, Ariza ugyanis csak a harmadik számú játékosa a külső posztokon a fővárosiaknak, John Wall és Beal megállítása inkább prioritás, az első körben 46.4%-kal dobott triplái miatt azonban feladni nem lehet Arizát sem.

Wall és Beal szinte tökéletes párost alkotnak - a Bulls ellen előbbi 18.8 pontot, 4.6 pattanót és 6.8 gólpasszt tett a közösbe, igaz, gyenge dobószázalékkal, utóbbi azonban 19.8 pontot, 4.6 pattanót és 4.2 gólpasszt átlagolt és 45.5%-kal tüzelt a triplavonalon kívülről. Kettejük kikapcsolása kulcskérdés lesz a Pacers számára. Egyikőjüknek biztosan nehéz élete lesz, Lance Stephenson ugyanis talán még Wall lassítására is alkalmas - ebben az esetben George foghatja Bealt, és bízhatnak abban, hogy a szétszedett periméterjáték miatt Ariza jóval kevesebbszer és jóval kevésbé kecsegtető helyzetekben kap majd labdát -, de George Hill sem gyenge védő, itt nagy kérdés, hogy a különböző párharcokat ki tudja megnyerni. Azt nehéz megítélni, hogy a Pacers mire lehet képes támadásban, az Atlanta ellen nagyon sok egy-egyet játszottak, amivel azért most lehet gondjuk, a Washington szépen oldotta meg a védekezésbeli feladatokat a Bulls ellen - igaz, most jóval nehezebb feladatuk lesz.

A kispadról nagyjából hasonló segítség érkezhet. A Wizardsnál Andre Miller nagyon jól mozgatta a kezdőket is, amikor pályára került, kifejezetten nagy nyereség volt az ő deadline előtti megszerzése, Webster pedig ha nem is zárt túl produktív sorozatot a Chicago ellen (5.4 pont, 2.0 pattanó), hozott egy megbízható átlagot. A túloldalon CJ Watson hasznosan szállt be a Hawks ellen többször is. Neki jóval kevesebb irányítói feladata van, mint a túloldalon Millernek, de a pontszerzésből szépen kivette a részét - 8.1 pontot szót meccsenként, 45%-os triplamutatóval. Evan Turner Websterhez hasonlóan nem produkált nagy számokat (5.2 pont, 2.2 pattanó, 2.0 gólpassz), viszont tőle szokatlan módon kiváló százalékkal vállalta el helyzeteit (57.1% tripla, 50% mezőny).

Edzők. Mindkét tréner számára komoly próbatétel lesz ez a sorozat. Frank Vogelnek nem sikerült kihúznia a gödörből csapatát, és bár idegenben is meg tudtak menekülni a kieséstől, az Atlanta ellen inkább elgondolkodtató az, hogy ilyen helyzetbe kerültek egyáltalán, mint megsüvegelendő a tény, hogy ott vannak a második körben. Roy Hibbert és Luis Scola mellőzése, Chris Copeland előhúzása is inkább volt betudható kapkodásnak, mint tudatos, előre kigondolt taktikának, viszont legalább nem félt változtatni.

A túloldalon Randy Wittman egy vizsgán túl van - az alapszakasz során jóval egységesebbnek, összeszedettebbnek tűnő Bullst legyűrték. A tréner nagyon szépen összeszedte fejben az együttest, szinte mindenki hozta azt, amit tud, vagy még egy kicsit többet is, és ez a PO-ban talán a leglényegesebb - főleg egy ilyen tehetséges gárdánál, mint a Washington. Most egy, a Chicagónál jóval komolyabb állománnyal, hasonlóan jó védekezéssel, de sokkal több támadásbeli opcióval rendelkező együttes ellen kell bizonyítani, így valószínűleg Wittmannak is újabb dolgokat kell előhúzni a kalapból.

Konklúzió. Ahogy a Hawks ellen, úgy most is úgy gondolom, a Pacersen múlik minden. Azt az alapszakasz első felében kétszer is bizonyították, hogy képesek rommá verni a Wizardsot, de azt a játékot, azt az egységes közeget talán már fölösleges várni az Indianától - ráadásul a Washington az előző kör alapján jóval jobban ott van fejben, mint volt az alapszakasz alatt bármikor. Nem mellékes az sem, hogy a Wizards majdnem egy hete pihen, a Pacers pedig nemrég fejezte be a Hawks elleni sorozatot.

Hibbert az egyik kulcsfigura, mert amennyiben sikerül összeszednie magát, akkor a festékben mindenki dolgát megnehezíthetné, így a fővárosiak középtávoli tempókra, illetve triplákra lennének kényszerítve. Amennyiben azonban nem tudja állandósítani hetedik meccsen mutatott játékát, úgy könnyen lehet a bukás egyik oka is, Gortat van annyira képzett és jó center, hogy kihasználja, ha Hibbert továbbra is gyengélkedik - bármennyire is Nene az első számú magasember a Washingtonnál.

Hibbert mellett a kulcs szerintem Wall és Beal semlegesítése lesz. Ha erre képes a Pacers - ha nem is egy-egyben, a csapatvédekezéssel még mindig sikerrel járhatnak -, akkor nagyon nehezen elképzelhető, hogy a lendületét elvesztő Wizards tovább tudjon menni. Ha azonban az egyikőjük, vagy adott esetben mindketten megoldhatatlan feladatot jelentenek az Indiana számára, úgy onnantól kezdve gyakotlatilag csak az adott napi dobóformájuk dönt arról, tudnak-e nyerni.

Tipp. Hibbert szerintem jóval jobb lesz, mert sokkal jobb neki Gortat vagy éppen Seraphin, mint voltak a tripladobó atlantaiak, emiatt a palánk alatt és védekezésben sokkal stabilabb lesz a Pacers. Ettől függetlenül szerintem támadásban túlságosan sok az 1-1 ahhoz, hogy sima párharcban verjék a Washingtont. A Wizards a Bulls után egy másik szintű együttest kap ellenfélül, akik viszont közel sincsenek annyira egységesek, mint volt a Chicago. Idegenben egész évben jók voltak Bealék, és ha elhiszik, hogy van esélyük, szerintem hatalmas meglepetésre bekerülhetnek a főcsoportdönőbe. A tippem az, hogy hiába jobb a Wizards, mint a Hawks - méghozzá nem kevéssel -, jobban fekszenek valamivel a Pacersnek, így az Indiana megy tovább 4-3-mal.

A párharc érdekessége/történelem: Ahogyan a Clippers és a Thunder, úgy a Wizards és a Pacers sem találkozott soha egymással korábban, a két együttes első rájátszásbeli összecsapása lesz ez a mostani.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus