NBA Playoff 2014: Az első kör előzetese (2/8)

Indiana Pacers (1.) – Atlanta Hawks (8.)
(Első mérkőzés: 2014. április 20., 01:00)

Mi történt eddig? A Pacers tavaly szép eredményt ért el, hiszen nagyon is megszorongatták a keleti döntőben a későbbi bajnok Miami Heatet. A nyáron látszólag jól erősítettek, hiszen a padjukra érkezett Luis Scola, Danny Granger felépült, így mivel tavaly szinte semmi segítség nem érkezett a cseréktől, javulás volt várható. 9 győzelemmel kezdték a szezont, álltak 17-1-gyel is, és az All-Star szünetre is 40-12-vel fordultak még, amikor valami megtört. Leigazolták Andrew Bynumot, Grangert pedig Evan Turnerre cserélték. Utóbbi kettő közül sem a távozó, sem az érkező nem játszott olyan rettenetesen komoly szerepet, a center pedig összesen két meccsen léphetett pályára eddig új csapatában, így nem igazán az ő számlájukra írható, hogy február közepe óta mindössze 16-14-es mutatót tudott felmutatni az Indiana, és csak a Miami hasonló méretű bénázása miatt tudtak egyáltalán befutni az első helyre.

A Hawksnál is volt egy komolyabb hullámzás szezon közben, leginkább sérüléseknek köszönhetően. Nyáron nagyon átalakultak, hiszen szinte mindenkinek lejárt a szerződése. Megtartották Jeff Teague-t és Kyle Korvert az alapkő, Al Horford mellé, de távozott például Josh Smith. A magasember szekciót Paul Millsappel, Pero Anticcsal és Elton Branddel erősítették, a kispadra pedig a San Antonio Spurstől érkező Mike Budenholzer ült le. Ha nem is parádés játékkal, de 2-3 meccsel 50% fölött tartották magukat folyamatosan, aztán december végén jött a sokk: Horfordot egész szezonra elvesztették. Február elejéig vezérük nélkül is derekasan helyt álltak, aztán amikor Millsap és Antic is kidőlt, 15 meccsből 14-et elvesztettek, majd volt még egy 6-os vereségszériájuk március végén is, így a New York Knicks valószínűtlenül gyenge szezonja is kellett ahhoz, hogy bejussanak a PO-ba - Carmelo Anthonyékkal szemben viszont ott vannak az utószezonban.

Az alapszakaszban 2-2-re végeztek egymással a felek. Az Atlanta hazai pályán nyert január 8-án (97-87) úgy, hogy az mindössze a 7. veresége volt akkor az Indianának, 28-7-tel állt a Pacers a találkozót követően. A február elejétől március derekáig tartó pocsék Hawks-sorozat közben kétszer is találkozott egymással a két együttes: az Indiana febuár 4-én Atlantában (85-89), pontosan két héttel később pedig hazai parketten (108-98) verte az akkor Horford mellett - fáradásos bokatörés miatt - Anticot is nélkülöző ellenfelét. Utoljára nem olyan régen, április 6-án csaptak össze a felek, és a Pacers egy siralmas meccset játszott, már az első negyedben 20 ponttal égtek Indianapolisban, és végül simán nyert is a vendég alakulat (88-107).

A palánk alatt papíron a két együttes egészen jó párharcot vívhatna egymással, több különböző stílusú magasemberük is van, de a papírt mindkét esetben el lehet (sajnos) felejteni.

Az Indianát kevésbé kell bemutatni, hiszen Roy Hibbert és David West eléggé a reflektorfényben vannak. Ami intő jel lehet, hogy a szezon korábbi szakaszában az Év Védője címre is esélyesnek tartott Hibbert teljesen kifulladt a szezon második felére, képtelen pattanózni, hátul sem olyan faktor, mint volt korábban, támadásban pedig csak erőlködik. Nem véletlen, hogy Frank Vogel az utolsó meccseken megpróbálta pihentetni. West hozza magát, főleg támadásban, de egyelőre kevésnek tűnik egyedül, pedig ha valaki a mentalitása miatt vezér lehetne a széteső csapatnál, akkor ő lehetne az, de egyelőre nem tudta összerántani a többieket ő sem.

A padon papíron jobban állnak, mint a túloldal. Luis Scola nem kapott túl sok lehetőséget - a kezdők nagyon sokat játszanak a Pacersnél -, de amikor kapott, akkor sem tudott túl sokszor élni vele. Neki alternatívája lehet a deadline előtt a Sixerstől megszerzett Lavoy Allen, de sok játékperce nem volt eddig, és várhatóan nem a rájátszásban fog ez változni, ahol még szűkebb rotációval dolgoznak a csapatok. Ian Mahinmi azt hozta, amit tud - megbízható védekezés, kemény elzárások, de ennél többet várni tőle fölösleges, még akkor is, ha egy-egy alkalommal kicsúszhat tőle jó meccs támadásban is. Andrew Bynum egyelőre csak papíron a keret tagja, és Vogel edző már elmondta, hogy ebben a párharcban nem számíthatnak rá, úgyhogy alapvetően a Scola-Mahimni kettős fogja támogatni a padról Westéket.

A Hawksnál Horford kiesése óriási vérveszteség, hiszen legjobb négyes-ötös posztos játékosát vesztette ezzel az Atlanta. Szerencséjükre az NBA-be 31 évesen átkerülő Pero Antic a kezdeti megilletődöttség után talán még többet is hoz, mint amire számítani lehetett, kezdőként is megállja a helyét. Kifejezetten kellemetlen párost alkotnak a támadásban a pálya minden pontjáról és minden helyzetből veszélyes Paul Millsappel, hiszen a Utah-tól érkező erőcsatár kitűnő festékbeli munkája mellett 35.8%-kal triplázik, és bár a montenegrói 32.7%-nél megáll ebben a kategóriában, elég komoly streaky shooternek számít - jobb napjain bármit bedob, rosszabb napjain viszont akár meccsek is elmehetnek rajta, ha nagyon szerelmes lesz külső dobásaiba.

A cseréknél azért van némi hiányérzete az embernek így, hogy Antic nem a padról érkezik. Elton Brand idén is megbízhatóan teljesít, de mellette nem sok olyan embert találunk, aki egy igazi rájátszásban lévő együttesnél kerettag lehetne. Mike Scottnak elévülhetetlen érdemei vannak abban, hogy januárban nem esett össze a Hawks Horford kiválását követően, és év végén is kezdett magához térni, de életbiztosításnak nem mondanánk, hogy ő a negyedik számú magasembere az Atlantának. Talán DeMarre Carroll kaphat szerepet még négyesben, de mivel ő a kezdő hármas, így valószínűleg nem sokat fog ebben a pozícióban tartózkodni, csak extrém small-ballnál.

Magasember-rotáció. Elvileg erősebbnek kell gondolnunk az Indiana négyesét, viszont az valószínűleg nem fog ízleni a Pacersnek, hogy Millsappel és Anticcsal a pálya minden részére menni kell, így elég nagyon területek nyílhatnak a betörés (Teague, Lou Williams) - kiosztás (Korver) játék számára, amiből az Atlanta, ha nem is túl összetett vagy változatos, de eredményes játékot tud játszani. Hibbertéknek hátul nagyon észen kell lenniük emiatt a váltásoknál, elől pedig minél inkább a festékbe kényszeríteni a játékot - a Hawks "nagyjai" bírkózásban sem rosszak, de ha a magasemberek valahol előnyt tudnak kicsikarni az Indianának, akkor az a palánk közvetlen közelében lesz.

A periméteren sem lehet nagyon kérdés, hogy az Indianának jobb az állománya. Lance Stephenson idén szintet lépett, az egyik legnagyobb esélyese a Legtöbb Fejlődött Játékos díjnak, ráadásul ő nem csak elöl szállítja a tripla-duplákat, de hátul is melózik rendesen. Paul George kiváló, majdnem MVP szintű szezonkezdetet követően visszaesett, és gyakorlatilag annyival szerez több pontot, mint amennyivel többet vállalkozik, mint tavaly. Az sem rossz teljesítmény, hogy a jóval több kísérlet mellett tudja tartani hatékonyságát, de nem így indult neki az idény, hogy ennyivel be kell érnie. George Hill melléjük a tökéletes kiegészítő, akit nagyjából a győzelmen kívül semmi nem érdekel, és akkor lép csak elő, amikor kell.

A padon azért már van jócskán gond, és ha ez a Hawks ellen nem is, később nagyon visszaüthet. A Sixerstől megszerzett Evan Turner egy-az-öt elleni kosárlabdát játszik általában, nem igazán vonja be a társakat, ha már eldöntötte, hogy elindul a gyűrű felé. CJ Watson sem sokkal jobb, mint DJ Augustin volt tavaly - és ez azért komoly produkció, igaz, nem éppen a legpozitívabb kicsengésben. Valószínűleg ők ketten lesznek érdemi tagjai a rotációnak majd. Chris Copeland a szezon közben sem kapott túl sok lehetőséget, itt is legfeljebb sérülés esetén kerülhet parkettre - akkor már nagy a gond, ha egyébként az ő beállítására vetemedik Vogel.

A Hawksnak nem túl neves, de nagyon jól működő külső sora van, ahonnan Teague az új típusú irányítót testesíti meg - betör, majd vagy befejezi az akciót egymaga, vagy megy a kiosztás a periméteren állóknak. Ott nem más várja a labdát, mint a liga legjobb kezű játékosa, Kyle Korver, aki történelmi triplasorozata mellett azt is elmondhatja magáról, hogy 47.2%-kal szórja meccsenként 5.5 trojkakísérletét, ami nem emberi mutató. Mellettük DeMarre Carroll egy szintén fontos elemben jeleskedik: amellett, hogy karrierje legtöbb lehetőségét kapta ebben a szezonban, így támadásban is tőle soha nem látott számokat szállított, az igazi terepe a védekezés, messze a legjobb külső posztos védője a Hawksnak - ami egyben kritika is a csapat számára.

Ha valahol jobban néz ki az Atlanta, az a cserepad az alsó három poszton. Shelvin Mack egy nagyon megbízható csereirányító. Lou Williams sikeresen visszatért ACL-szakadásából - előtte is jobb scorer volt, mint a túloldal hasonló szerepkörében játszó játékosa, Evan Turner és ez most is így van. Cartier Martin igazi mindenes - a jó kezű kiscsatárt több együttesnél is megfordult idén, és ha nem is fog hatalmas szerep ráhárulni, pályára kerülhet ebben a párharcban is.

A külső posztok rotációjában a Pacersé a minőség, a Hawksé a mennyiség. Az egész párharc két messze legjobb kinti játékosa Stephenson és George, ez pedig a PO-ban felértékelődik, a Hawksnak azonban nagyon kulturált játéka van a periméteren, és papíron egészen szépen megoszlanak a szerepek. Az első kiemelt nagy előnye lehet viszont, hogy amíg az ő jákosaik elöl-hátul kiemelkedő produktumra képesek, addig az Atlanta a hátramenetet nem nagyon ismeri, Carrollt leszámítva a többiek nagyon maximum átlagos védők, és akkor többeket (Korver, Williams) erősen túldicsértünk ezzel a jelzővel. Összességében sem egy jó védő alakulat Mike Budenholzer együttese, és ez leginkább annak köszönhető, hogy kintről átjáróház a gárda.

Edzők. Frank Vogel jóval több minden ért el eddig, hiszen tavaly kelet döntőig menetelt csapatával, míg Budenholzer csak most kezdett belekóstolni a vezetőedzősködésbe. Azt nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy Vogelnek látszólag fogalma nincs arról, mi miatt kerültek gödörbe február közepén. Több mindent megpróbált már, több magyarázattal is szolgált a médiában, de nem úgy tűnik, mint aki tudja vagy megtalálta a megoldást. Az első körben elválik, hogy mennyiben vetítettek az alapszakasz végén, vagy mennyire sikerült rendezni a fejeket. Budenholzer Gregg Popovich mellett tanulta a szakmát, nagy gond nem lehet vele, de az nem idén fog kiderülni, mire lehet képes igazából - most teher nélkül irányíthatja fiait, elvárások nélkül játszhatnak.

Konklúzió. Ha nem is elképzelhetetlen, hogy kiessen a Pacers az első körben, mert fel lehet festeni egy olyan játékot a Hawksnál, amivel egy gödörben lévő Indianát akár meg is verhetnek, mégis egyértelmű, hogy itt Hibberték kezében van, meddig húzzák a párharcot. A két együttes között védekezésben alapjáraton szakadék van, ez pedig a PO-ban hatványozottan számít. Ha nem szedi össze magát a Pacers az alapszakasz végéhez képest, akkor is továbbjuthatnak, inkább a későbbi körökre nézve lesz előremutató, ha gyenge játékkal rukkolnak elő most is.

Tipp. Ha sikerül újra alázatosan játszania Stephensonéknak, 4-5 meccsen is továbbmehetnek, de ha nem találnak vissza két és fél hónappal ezelőtti önmagukhoz, szerintem 2 meccset el tud hozni a Hawks. 4-2 az Indiana Pacers javára.

Történelem. Ez lesz a hatodik alkalom, hogy a két gárda találkozik a PO-ban. Az első PO-párharcukra 1986/87-ig kellett várni, akkor az Atlanta az első körben 3-1-gyel ütötte az Indianát. 1993/94-ben a második körben már a Pacers volt a jobb 4-2-vel, egy évre rá az első körben söpörték az Atlantát 3-0-ra, 1995/96-ban pedig zsinórban harmadjára is megmérkőztek, akkor a Hawks volt a jobb az első körben, 3-2 arányban. A két együttes tavaly összecsapott egymással - akkor a harmadik kiemelt Indiana 6 meccsen ment tovább, a visszavágás azonban nem igazán fűtheti a Hawkst, tekintve hogy nem sok játékosuk van most az egy évvel ezelőtti keretből.