NBA Playoff 2014: Az első kör előzetese (6/8)

San Antonio Spurs (1.) – Dallas Mavericks (8.) (Első mérkőzés: 2014. április 20., 19:00)

Mi történt eddig? A Spurs alapszakasza végtelenül egyszerűnek és tökéletesnek tűnt: nyertek, nyertek és nyertek, teljesen mindegy volt, hogy éppen ki játszott és ki nem. A szezon közben hosszabb időre kidőlt Kawhi Leonard, aki a periméter-védekezés alapja (kéztörés), Tony Parker Achillese is rakoncátlankodott, Tiago Splitter sem volt végig bevethető, azonban a San Antonio alapjátéka nem csak borzasztóan erős, de a megfelelő emberek is megvannak hozzá – mindez azt jelentette, hogy a reguláris szakasz darálójában nem volt pótolhatatlan emberük, elemi erővel gázolták át a mezőnyön. A sérülteket pótolni tudták, a formahanyatlásokat (például Danny Greenét) kisebb döccenőkkel, de menedzselték, nagyon simán, komolyabb problémák nélkül szerezték meg az abszolút első kiemelést. Ami esetükben a legfontosabb: jelenleg nincs sérültjük, és Tim Duncan, Tony Parker, valamint Manu Ginobili is megkímélt állapotban várja a playoffot. 

A Mavericks tavaly nyáron egy komolyabb retoolt hajtott végre, hiszen a csapat veterán magja (Nowitzki, Marion, Carter) és néhány fiatalabb játékos (Wright, Crowder) mellé több sokat tapasztalt, de még jó karban lévő kosarast szereztek – Monta Ellis, Calderon, Dalembert a kezdőötösben, a hazatérő Devin Harris a kispadon jelentett komoly erősítést. Mellettük érdemes megemlíteni DeJuan Blairt, aki éppen a mostani ellenfél Spurst erősítette az előző négy évben. Dwight Howardról ugyan lemaradtak, ám ennek ellenére majdnem 50 győzelmet szereztek, és visszatértek a playoff vérkeringésébe. Monta Ellis fényesen bevált, 82 meccsen játszott, és 19 pontos átlagával a második lett Nowitzki mögött – a szezonkezdése egészen parádésan sikerült. Calderon remek triplázással, Dalembert jó védekezéssel jelentkezett, a sérülésből kicsit lassan felépülő Harris pedig a szezon második felében adott nagy stabilitást a kispadnak. Az alapszakasz végjátéka megmutatta, hogy a Dallas fejben is jó, és jobban is bírták az iramot a Sunsszal szemben. Ha az utolsó meccset megnyerik, akkor most a Thunder ellen készülnének – azonban hosszabbításban kikaptak Memphisben, így jóval nehezebb dolguk lesz. 

Az alapszakaszban elég egyhangú volt a párharcuk, a Spurs mind a négy meccsüket nyerte, a legszorosabb összecsapás végén is hat pont volt közte. Különösen az utolsó, április 10-ei mérkőzésük miatt van aggódnivalója a Dallasnak, mivel akkor a San Antonio Tony Parker nélkül is simán győzött – de érdemes megjegyezni, hogy idén a Spurs egyszer sem dobott 109 pont alatt, és összességében 112.3 pontot átlagolt a Mavs ellen.

Frontcourt. A két gárda magasembereit nagyon nem kell bemutatni egymásnak, Tim Duncan és Dirk Nowitzki 16-17 éve csapata alapembere, sok nagy, egymás elleni csatát megéltek már, játékuk nyitott könyv. Amíg azonban Nowitzki továbbra is olyan szinten meghatározó a Mavsben, hogy ha rossz dobóformát fog ki, akkor gyakorlatilag vége a párharcnak, Tim Duncan szerepe teljesen más: a Spurs legendája csak akkor szokott előlépni, amikor ég a ház, egyébként a meccsek már nem azon múlnak, hogy ő dob-e 20-25 pontot. Duncan szerepe alapvetően az, hogy nagy stabilitást ad védőoldalon, remekül lepattanózik és blokkol, és még mindig kőkeményen tud brusztolni, ha kell – támadásban pedig megelégszik az előkészítéssel, illetve a lehulló morzsákból (támadólepattanók) is remekül meg tud élni. Ilyeténképpen gyakorlatilag megfoghatatlan és kivehetetlen a Spurs játékából, olyan, mint a hétfejű sárkány: ha levágod az egyik fejét, nő helyette két másik, amivel még több kárt tud okozni. Ez nem is lenne probléma, de palánk alatti társa, Tiago Splitter szintén hasonló stílusban játszik, ha megfogják támadásban, akkor kompenzál védőoldalon - míg a kiscsatár Kawhi Leonard már-már szembántóan sokoldalú: extra 1-1 elleni védő a periméteren és a palánk közelében is, gyengeoldali blokkolóként is használható, a másik oldalon pedig kíméletlenül dobálja be az üres triplákat és fejezi be a gyorsindításokat, de középtávolról és leütésből is egyre jobb. A Dallasnál alapvetően az a probléma, hogy Nowitzki igazán nem tud jól pozíciózni, és bár a tempója még mindig halálos, csak erre építeni elég bátor dolog. Sem Dalembert, sem Marion nem képes magának helyzeteket teremteni, utóbbi még a gyorsindításoknál használható – azonban a nagyon gyorsan (és pontosan) támadó Spurs ellen ennek vajmi kevés szerepe lesz. 

Magasember-rotáció. Kezdjük a Spursszel, ahol a fenti úriemberek mellett további gondok várnak Dirk Nowitzkire, legelőször is Boris Diaw. A veterán francia posztja meghatározhatatlan, ám ahogy idősödik és lassul, a sztárerőcsatárok élete megkeserítőjének szerepkörét találta ki neki Popovich – ami fényesen bevált. Idén Nowitzki csak szenvedett ellene, de a Kevin Love és Blake Griffin szintű ifjoncokat is bőszen oktatta az egykori Suns-ikon. Diaw nagy rutinja azért is problémás, mert neki zseniális csuklója is van, tehát nem egy védekezőspecialista, akin lehet pihenni a túloldalon. Mellette ott van a szép szezont futó Aron Baynes és Jeff Ayres is, akik mindkét oldalon okozhatnak kellemetlen meglepetéseket. A Dallasnak szerencsére azért van alternatívája, még ha nem is sok. DeJuan Blair szép lassan kiszorult a rotációból, de a Spurs ellen aranyat érhet a tapasztalata, ám sokkal érdemesebb figyelni Brandan Wrightot, aki végre komolyabb sérülés nélkül hozta le a szezont – az ő atletikussága és palánk környéki aktivitása nem kevés kellemetlen percet okozhat a komolyabb fizikai tulajdonságokkal nem igazán rendelkező Spurs-nagyembereknek. Kiscsatárként a roppant lelkes és atletikus Jae Crowder említhető még, de ilyen a San Antonióban is van Austin Daye személyében. 

Backcourt. A Spurs hátvédjei idén olyan szintre emelték a játékukat, amit talán még Gregg Popovich sem gondolt. Tony Parker sorozatosan pihenőre kényszerült Achillese miatt, ám Marco Belinelli fantasztikusan illeszkedett be a csapatba, azt a Danny Greent szorította ki a kezdőből, aki a tavalyi nagydöntőben rekordot döntött a bedobott triplák számában, az ausztrál Patty Mills pedig élete szezonját futotta Parker távollétében. A rájátszásban már Parker lesz a kezdő, és Jose Calderonra talán élete legnehezebb feladata vár, hogy valamennyire limitálja a franciát. Nem túlzás azt állítani, hogy a Spurs rendszere Tony Parker stílusára van szabva, és ebben a rendszerben mindenki minden helyzetben tudja, hogy mit kell csinálnia – innentől kezdve nagyjából lehetetlen küldetés lefogni Parkert, és vele együtt bármelyik nehéztüzért, aki éppen a hátvédpárját alkotja. Egy lehetősége van a Calderon-Ellis duónak: minél több pontot szerezni a másik oldalon. Ebben viszont nem lesz hiba, Calderon a liga egyik legjobb hármasdobója lett idén, Ellis pedig újjászületett Dallasban. 

A hátsó posztok rotációjában tobzódnak a nagy nevek. Az egyik oldalon ott van a Spurs harmadik esze, Manu Ginobili, a triplakirály Danny Green, a nagy évet futó Patty Mills, de Corey Joseph is bármikor beilleszthető Parker helyére, ahogyan ezt az alapszakaszban többször megmutatta. A másik oldalon egykori All-Starok, Vince Carter és Devin Harris adnak súlyt a kispadnak. Carter teljesen újradefiniálta magát és egy igazi hatodik ember, padról jövő scorer lett az egykori zsákolóbajnokból, míg Devin Harris a szezon második felében kezdte meghálálni a beléfektetett bizalmat (sérülten igazolta le egykori csapata). 

Edzők. A két veterán sztárhoz hasonlóan Gregg Popovich és Rick Carlisle is jól ismeri egymást, mindketten jelenlegi csapatukkal érték el legnagyobb sikereiket, így közös múltjuk is van. Két minden hájjal megkent rutinos szakvezetőről van szó, akik oda-vissza ismerik nem csak a saját, de ellenfelük csapatait is. Várhatóak majd kisebb-nagyobb meglepetések, ám biztosak lehetünk benne, hogy ha akad 1-1 húzásra ellenlépés, azt megtalálják – szakmai szemmel igazi csemege lehet a két mester taktikai összecsapása. Ám éppen emiatt úgy gondolom, hogy nem az edzők fejében fog eldőlni ez a csata, hanem a pályán. 

Konklúzió. A San Antonio Spurst az utóbbi években úgy könyvelték el, hogy Gregg Popovich feladta a régi, Bruce Bowen fémjelezte stílust, és a támadójátékra helyezi a hangsúlyt, azzal akar sikert elérni. Ez igaz is volt egy darabig, de ez idén már csak tévhit-kategória. Felhívom a figyelmet néhány 2013-14-es statisztikai adatra: a Spurs a Memphis Grizzlies mögött (94.6 pont) a második legkevesebb pontot kapta idén Nyugaton (97.6), sőt az egész ligát tekintve 100 labdabirtoklásonként a harmadik legkevesebb kapott pontot (102.4) jegyzik – csak a zseniálisan védekező csapatként számon tartott Bulls és Pacers teljesített jobban náluk. Emellett ellenfeleik összesített, súlyozott dobószázaléka a negyedik leggyengébb, miközben ugyanebben a mutatóban a Spurs támadásban a második legjobb a Heat mögött. A Spurs tehát kinőtte a "dobjuk túl az ellenfelet" skatulyát, így a Dallas, akármennyire is óriási playoff-rutinnal is vannak felvértezve a játékosai, az esélytelenek nyugalmával készülhet a párharcra. 

Tipp. 4-1-gyel, maximum 4-2-vel megy tovább a San Antonio, ha semmi rendkívüli esemény nem következik be. 

A párharc érdekessége: A Spursnél valószínűleg nem bánkódtak, hogy az utolsó pillanatban a Dallas visszaesett a 8. helyre, és a Grizzlies a Thunderrel kezd – 2011-ben, egy fantasztikus alapszakasz után a San Antonio első kiemeltként simán kiesett a Memphis ellen, ráadásul abban az évben a texasi rivális Dallas besöpörte a franchise első bajnoki címét. 

Történelem: 2001-ben találkozott először Tim Duncan és Dirk Nowitzki csoportellenfél csapata a playoffban, akkor a Spurs sima 4-1-gyel ütötte ki a Dallast a második körben. Két évvel később, 2003-ban már a főcsoportdöntőben találkoztak, akkor szintén a Spurs jutott tovább (4-2). 2006-ban a nagydöntőig menetelő Mavs valamit visszaadott a kölcsönből, a második körben hét meccsen kiverte a címvédő, 63 győzelmes alapszakasz-csapatrekordot elérő Parkeréket. 2009-ben már az első körben továbbment a Mavericks (4-1), ám 2010-ben a Spurs hetedik kiemeltként ütötte ki a második Dallast – ekkor futottak össze utoljára a rájátszásban.