NBA Playoff 2016: Az első kör előzetese (2/8)

A Golden State Warriors és a Houston Rockets párharcának mottója: "egy év hosszú idő", avagy lesz-e tartás a Rocketsben vagy feltörli velük a padlót a bajnok a tavalyi nyugati döntő "visszavágójaként"?

Golden State Warriors (1.) – Houston Rockets (8.)
(Első mérkőzés: 2016. április 16., szombat, 21:30)

Mi történt eddig? A Golden State a nyáron nem sok mindent változtatott, meghallgatták mindenkitől, hogy miért nem kellett volna nyerniük/voltak szerencsések az előző rájátszásban, jól felspanolták magukat az idényre és végiggázoltak a ligán egy 73-9-cel, ami minden idők egyik legnagyobb rekordja. Voltak sérüléseik, de nagyjából mindenki egészséges így a PO kezdetén, úgyhogy velük gyakorlatilag csak annyi történt, hogy a bajnokságot nyerő szintjüktől feljebb léptek még egy lépcsőfokot.

A Rockets a nyáron egy kisebb átalakuláson ment keresztül, Ty Lawsont megszerezték, Josh Smith lelépett, de hogy mitől esett össze a tavalyi nyugati döntős, azt nem tudni. 50% fölé nem nagyon mentek az egész szezon során - pár meccsel néha, de azonnal vissza is esett teljesítményük, gyakorlatilag az egész idényt a PO-vonal környékén vagy azalatt töltötték így, ami hatalmas csalódás volt tőlük. Kevin McHale-t kirúgták még a szezon elején, de utánpótlásról nem gondoskodtak - az addigi segédedző, JB Bickerstaff vette át a helyét -, Lawsont elküldték, Beasley-t leigazolták, de komolyabb szándékot sem nagyon lehetett látni, hogy helyre akarnák hozni a helyzetet, a végén így is a Jazz elrontott Dallas elleni meccse kellett, hogy 41-41-gyel bekerüljenek a nyolcadik helyen. 

Az alapszakaszban 3-0-ra söpört a Golden State. Rögtön a második meccsét egymás ellen játszotta a két csapat, október 30-án a Warriors Houstonban győzött 112-92-re. December 14-én is Texasban találkoztak a csapatok, akkor 114-110-re győzött a bajnok, február 9-én pedig Oaklandben is nyertek 123-110-re.

 

Ahol valószínűleg rövidre is zárhatjuk a párharcot, az a Golden State ligaelső támadójátéka (114.5 dobott pont 100 támadásonként), illetve a Houston 21. legjobb, vagy más szavakkal 10. legrosszabb védekezése (108.1 kapott pont 100 támadásonként), ezt ráadásul az egymás elleni mérkőzések is bizonyították - 112 pont alatt egyszer sem dobott a Warriors a Rocketsnek.

A Golden State legnagyobb fegyvere a tripladobás - elsők bedobott és rádobott triplák számában, valamint triplaszázalékban is (41.6%), csapatszinten is egészen elképesztően céloznak kintről, Draymond Green és Harrison Barnes is 38% fölötti mutatóval rendelkeznek, nemcsak a Splash Brothers. A Houston legnagyobb baja, hogy ez ellen is pocsékul védekeznek, 21-ek az ellenfél triplaszázalékát nézve (36.1%), de azt hozzá kell tenni, hogy gyakorlatilag csak az eladott labdák kiharcolásában jók hátul (ott másodikok 14.7% TOV-vel), egyébként jól dobják ellenük a ketteseket és sok büntetőt is harcolnak ki az ellenfelek - ez utóbbi a Warriors ellen kevésbé lesz problémás, a Golden State nem sokszor állhat a vonalra.

A másik kiemelendő dolog az, hogy arányaiban nézve nem sok hibázott dobás várható a bajnoktól, de ezt a houstoni problémát még tetézi, hogy a liga leggyengébb védőpattanózója a Rockets (72.8% DRB%) - ezer sebből vérzik tehát a texasiak hátsó alakzata, ez mostani ellenfelük támadójátékával összetéve gyakorlatilag végzetes. A megoldás Patrick Beverley és Trevor Ariza lehetne Steph Curryre és Klay Thompsonra, de ebből eddig semmi nem valósult meg - a második mérkőzésen Curry nélkül nyert a Warriors Thompson 38 pontos estéjével, a két másik meccsen pedig összesen 39 mezőnydobásból és 8 büntetőből dobott 60 pontot Curry, pedig Beverley mindkét alkalommal ott volt ellene a pályán.

A Houston támadójátéka legalább rendben van, hetedikek voltak az alapszakaszban (108.3 dobott pont 100 támadásra vetítve), viszont a Warriors hiába volt gyengébb hátul a megszokottnál, így is ötödikek voltak védekezésben (103.8 kapott pont 100 támadásra vetítve) - azt azért hozzá kell tenni, hogy az idény végén többször is elég nagy gondba kerültek hátul.

A Rockets ligaelső a rádobott egypontosok számában (29.4), ami részben a hackelésnek köszönhető, részben pedig James Harden 10.2 kiharcolt büntetőjének meccsenként, ez lehet az egyik fegyverük most. A dobóhátvéd az utóbbi időben gyakorlatilag egyszemélyes támadógépezet, az ő vezetésével a liga második legtöbb tripláját vetik rá (30.9) - ez, a tripla+büntető kombó a Morey-ball alapja. A nagy gond ezzel az, hogy hiába dob rá sok hármast a Houston, csak 19-ek hatékonyságban (34.7%), a Golden State pedig ezzel szemben a második legjobban védekezik a triplák ellen (33.2%) - tehát a Harden büntetőkiharcolásai mögötti legsűrűbben használt fegyver ellen pont nagyon jók. Még nagyobb gond Harden állandó nyomatásával az, hogy az egyébként egyáltalán nem rossz hatékonysággal dolgozó Dwight Howard is visszaesett, már 14 pontot sem átlagol, pedig 60.4%-os TS-t még mindig hoz.

Az egyik kulcs a vártnál jobb houstoni teljesítményhez az lehet, hogy Howardra ennél azért valamivel nagyobb szerepet szabnak majd, rajta kívül ugyanis még a Harden kiosztásaiból élő Ariza és a meglepően hatékony Beasley az, akik 10 pont fölött tudtak, a többiek szinte teljesen epizódszereplők lettek elöl. Közülük Ariza pont a Warriors tripla elleni védekezésének lehet majd az áldozata, Beasley pedig megkaphatja magára Draymond Greent, aki a liga egyik legjobb védője - nem néz könnyű meccsek elé az egykori 1/2-es, hiába van kiváló formában. Egy valamire építhet még a Rockets, az pedig a ligahatodik támadópattanózásuk (25.7% ORB%), mert védőpattanókban a Golden State csak a mezőny közepe (76% DRB%), de ez édeskevésnek tűnik így elsőre ahhoz, hogy kompenzálni tudják azt a hatalmas hátrányt, amit a pálya másik oldalán várhatóan össze fognak szedni.

Edzők. Ha nem lenne még elég, itt is fényévnyi a különbség a Warriors javára, hiszen bár Steve Kerr sem az a keménykezű tréner, őt a játékosai tisztelik, az általa elhangzottak és kértek a pályán megjelennek, van is eredményük, méghozzá történelmi, míg Bickerstaff nem sokkal több, mint egy ivócimbora a Rockets játékosainak - ha McHale-t nem tisztelték, akkor az egyik segédjénél sincs erre sok esély, ráadásul nem sokkal kinevezése után láthatóan nem volt szomjas Harden születésnapi buliján, azért ez egy edzőtől problémás, mikor később számon kell kérni a játékosokon dolgokat, nem is volt meglepő, hogy úgy ment le a Houston idénye, ahogyan.

Konklúzió. Ha előjön valami tartás és "csakazértismegmutatom" hozzáállás a Rocketsből, ami tegyük hozzá, talán a lehető legmesszebb van az ő eddig látott mentalitásuktól, akkor összeszedik magukat hátul, és csinálhatnak egy szoros párharcot, jelen állapotában azonban a két csapat nincs egy kategóriában. Amennyiben a 73-9 utáni hangover eltart az első meccsig, okozhat meglepetést a Houston, amennyiben azonban rápörgött a bajnok még arra is, hogy bizony ezt a mérleget meg kell támogatni egy újabb gyűrűvel, akkor esélye nincs a Rocketsnek.

Tipp. 4-0 a Golden State Warriors javára. Szerintem a Warriors elégszer bizonyította idén, hogy a szélfújás irányából is motivációt tud szerezni (ha van nyuszikán sapka, azzal motiválják magukat, ha pedig nincs, akkor azzal), nem fogják lenézni a Rocketset, így erőből átmennek a Houstonon.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus