NBA Playoff 2024: a második kör előzetese (2/4)

New York Knicks (2.) – Indiana Pacers (6.)
Első mérkőzés: 2024. május 7., kedd 01:30

Mi történt eddig?

A Knicks tavaly pályahátrányból is 4-1-re elintézte a Cavalierst, viszont a második körben már könnyűnek találtattak a döntőig menetelő Heat ellen (2-4). A nyáron egy-egy fontos távozójuk, illetve érkezőjük volt, lezárták az Obi Toppin-projektet, míg Donte DiVincenzo személyében megtalálták Jalen Brunson új hátvédtársát. Az alapszakaszt nem kezdték jól, az első hat meccsükből négyet elvesztettek, ezt követően viszont hétből hatot nyertek, és novemberben megszilárdították a helyüket kelet első felében.

Decemberben akadt egy kisebb hullámvölgyük, amin Mitchell Robinson kidőlése sem segített, viszont az év legvégén komoly változás történt a keretben, Immanuel Quickley és RJ Barrett feladásával hozzájuk került OG Anunoby, Precious Achiuwa és Malachi Flynn. Anunoby bemutatkozása egy ötmeccses győzelmi sorozatot is elindított, majd nem sokkal később egy kilenc győzelemből álló széria is összejött. Utóbbi ugyanakkor vezéráldozatokkal járt, Anunoby január 29-ével kezdve 30 meccsből 27 találkozót hagyott ki, míg Julius Randle olyan súlyos vállsérülést szenvedett el, ami miatt meg is kellett végül műteni, így ő a teljes rájátszást kihagyja – Randle csak hónapokkal később feküdt kés alá, mivel abban reménykedett, hogy vissza tud térni a rájátszásra, de nem gyógyult megfelelően a válla. A deadline előtt újabb cserét húzott meg a Knicks, Ryan Arcidiacono, Malachi Flynn, Evan Fournier és Quentin Grimes feladásával el tudták hozni a Pistons két keresett veteránját, Bojan Bogdanovic és Alec Burks is hozzájuk került. Miután két kezdő játékos is kidőlt, elkezdtek ismét gyakrabban gyűlni a vereségek, viszont az alapszakasz hajrájában előbb Robinson, majd Anunoby is újfent játékra jelentkezett, és az idő közben elképesztő formába lendülő Brunson vezetésével öt győzelemmel fejezték be az alapszakaszt. Mivel a Bucks elkezdett botladozni, 50-32-es mérlegükkel az utolsó játéknapon felléptek a második helyre keleten, így a playinből kaptak ellenfelet – a Sixers ellen pedig óriási küzdelemben, több szoros és drámai mérkőzés után, Brunson extrájával 4-2-vel továbbjutottak.

A Pacers már a 2022/23-as szezonban is megvillantotta, hogy komoly potenciál rejtőzhet bennük, és egészen Tyrese Haliburton sérüléséig úgy tűnt, hogy akár a rájátszásba is bejuthatnak. Ez akkor nem jött össze, az irányító a visszatérése után sem tudta már a hátán cipelni a csapatot, de a nyáron nem kezdtek pánikolni, inkább okos igazolásokkal próbálták megerősíteni a keretet. A draftról érkezett Jarace Walker és Ben Sheppard, míg a piacról jött a Nuggets bajnoki címében hatodik emberként nagy szerepet játszó Bruce Brown Jr., valamint a Knicksnél Julius Randle árnyékában nem túl sok lehetőséget kapó Obi Toppin. A szezont 3-3-as mérleggel kezdték csak, ezt követően viszont jött egy 152 pontos teljesítmény a Spurs ellen, és innentől elkezdett nagyon működni a támadójátékuk, eszeveszett tempót diktáltak Haliburton vezetésével. A mérlegük is elkezdett javulni, 13-8 után viszont kisebb hullámvölgybe kerültek, kevéssel a Szezonközi Torna döntőjének elvesztése után hétből hat meccset elbuktak, de erre egy 9-1-es időszakkal válaszoltak. A Pacers szezonja félelmetesen elkezdett hasonlítani az eggyel ezelőttire, és erre rátett egy lapáttal, hogy januárban Haliburton ismét megsérült, viszont ezúttal nem maradtak tétlenek ezt követően, hanem Brown játékjogáért, valamint draftjogokért elhozták Pascal Siakamot Torontóból.

A Pacers kezdője így kapott egy másik olyan játékost is, aki egyaránt képes magának, illetve másoknak is helyzeteket teremteni, és így az sem okozott különösebb problémát, hogy Haliburton a visszatérését követően már nem tudott annyira produktív lenni, mint azt megelőzően. Szintén jelentős változás volt, hogy a cserepiac zárása előtt Buddy Hield távozott, míg Doug McDermott érkezett, de utóbbi közel sem kapott akkora szerepet, mint előtte Hield. Hosszabb győzelmi sorozatokat ugyan később sem tudtak összerakni, de azért jelentősen többször nyertek, mint ahányszor nem, az alapszakaszt pedig sikerült úgy lezárniuk, hogy az utolsó öt meccsükből négyet behúztak, 47-35-ös mérlegükkel a hatodik helyen futottak be keleten. Az első körben aztán kihasználták a Milwaukee sérüléseit, és egy rosszabb kezdés, illetve egy botlás ellenére összességében magabiztosan és egyértelműen, 4-2-vel jutottak tovább.

Az alapszakaszban háromszor találkoztak a felek, de mindháromszor az All-Star szünet előtt, úgyhogy meglehetősen régen. Először december 31-én, Indianában 140-126-ra győzött a Pacers, amikor Tyrese Haliburton 23 gólpasszal megdöntötte a franchise-rekordot, majd február 2-án, egy teljesen másik meccsen, 109-105-re visszavágott a Knicks Jalen Brunson 40 pontjával, végül február 11-én újra a Madison Square Gardenben csaptak össze, és a Pacers tudott nyerni 125-111-re, viszont Anunoby, Hartenstein és Robinson sem léphetett pályára a Knicks oldalán. Így összességében 2-1-re vitte az egymás elleni szériát az Indiana.

Mi várható?

A legfontosabb kérdés az, hogy a Knicks védekezése mihez kezd majd az Indiana támadójátékával, talán ez lehet az a faktor, ami eldöntheti a párharc kimenetelét. A Pacers az alapszakaszban a liga második leggyorsabban játszó csapata volt, míg a Knicks a leglassabb, a Thibodeau-legénység teljesítette a legkevesebb labdabirtoklást – ami playoff-kompatibilisebb verzió, hiszen itt egyértelműen lassabb a játék és kevesebb a rohanás.

Az Indy már le is lassult a Milwaukee ellen, de még mindig gyorsabban játszott, mint a továbbra is utolsó Knicks – így a legfőbb kérdés az lehet, hogy ki fogja szabni a ritmust és diktálni az iramot. A csapatok egymás elleni alapszakasz-mérkőzésén is szét tudta futni ellenfelét a Pacers, a 12 negyedből nyolcszor is elérte a 30 pontos határt, és 47,6%-kal triplázott – ez az, ami nem férhet bele a New York számára, ha meg akarja nyerni ezt a párharcot.

Tegyük hozzá, hogy az Indiana csak egyszer nem tudta elérni a 100 pontos határt az alapszakasz során, a playoffban viszont kétszer is ez alá szorította a Milwaukee, amely azért Antetokounmpo nélkül messze volt az igazán jól védekező együttestől. A Pacers nem szembesült igazán komoly, fizikális, kemény védekezéssel ebben a körben, a legtöbb mérkőzésen még most is szabadon alkothatott, és bár valóban jóval lassabban tudott csak játszani, de működtek a figurák, és nem kellett igazán erőlködni, szenvedni, megoldásokat találni, egyéni extrákat villantani, mert az alapjáték is elégnek bizonyult az ezer sebből vérző ellenféllel szemben.

Ezt jelzi az is, hogy a továbbjutás egyik kulcsa a turnover-csata könnyed megnyerése volt, 3,07-es, szenzációs gólpassz/eladott labda arányt hozott össze a társaság, ami az utóbbi harminc év legjobb eredménye bármilyen playoff-szériát vizsgálva. Ez már az alapszakaszban is nagyon nagy erénye volt az együttesnek, akkor 2,38-cal döntötték meg a ligatörténet csúcsát, erre tudtak rátenni még egy lapáttal, és azon játékosok közül, akik legalább 25 gólpasszt osztottak szét a playoffban, náluk játszik a legjobb ötből négy – Pascal Siakam, Andrew Nembhard, TJ McConnell és Tyrese Haliburton is parádézott a Bucks ellen. Mindennek köszönhetően a Pacers átlagosan 2,4-gyel több dobást vállalhatott el mérkőzésenként, mint a Milwaukee.

Ez viszont most más lesz, a Knicks rendkívül fizikális és kőkemény csapat, amely ugyanígy a dobáskísérletek számában birkózta le ellenfelét, a Sixerst, de nem az eladott labdák (azokban egyébként nem vizsgázott túl jól a gárda) miatt, hanem a támadólepattanók terén. A New York az ellenfél palánkja alatt megszerezhető lecsorgók 37%-át (!) gyűjtötte be, ami szenzációs adat, az első kör legjobban támadópattanózó és összességében második legjobban lepattanózó csapata volt ez a formáció egy Joel Embiiddel felálló Phillyvel szemben, úgyhogy átlagosan 5,9-cel (!) több dobást vállalhattak el, mint ellenfelük – ami jelentős ugrás az alapszakaszban is ligaelsőnek számító 3,9-es mutatójukhoz képest.

Ezekből is látszik, hogy a dobásszám abszolút döntő faktor lehet, mert mindkét gárda erre alapoz, ez az egyik legnagyobb erénye – nagyon sokat számít majd, hogy a Pacers mit talál ki lepattanózásban (amiben egyébként szintén egészen jó volt a Giannis nélküli Bucks ellen), illetve hogy a New York mennyire tudja elvenni a leindításokat, mennyire tud odafigyelni az eladott labdákra.

Ha a tempó kontrollálása lesz a fő faktor, akkor meg kell említenünk a rotációkat is, hiszen ezt a stílust lábbal és tüdővel is bírni kell, amiben a New York most kevésbé áll jól. Tom Thibodeau híres arról, hogy csapágyasra hajtja játékosait és nem nagyon mérlegeli, hogy ki hány percet töltött a parketten, vagy mennyi ereje maradt, ez nem lehet érv nála, és mivel amúgy is vannak sérültjei (Julius Randle most sem lesz, és Bojan Bogdanovic is megsérült az első körben), így a Philly ellen ez tényleg extrém méreteket öltött, a párharc végén 43-45 perceket kaptak a húzóemberek, és nagyjából hat és fél játékos alkotta a rotációt. Nem számíthatunk arra, hogy ez változni fog, egyrészt Thibodeau hozzáállása nem most lett ilyen, másrészt a keretben valóban nincsenek is nagy merítési lehetőségek, így alacsonyabb a hibahatár, mert mindenkinek óriási felelőssége van, nincs kivel pótolni, ha valaki rossz napot fog ki.

A Pacersnél nem nagyon, de valamelyest azért más a helyzet, nyilván ott is playoff-rotációról beszélünk, nem 9-10 ember forog, de kevesebb a 40+ percezés, és vannak opciók: TJ McConnell például tökéletesen alkalmas Tyrese Haliburton tehermentesítésére, ha ő elfárad, de vele együtt is nagyon sokat ér, Obi Toppin a Bucks elleni hatodik meccsen például 21 ponttal szállt be a kispadról, de Ben Sheppard is jelentős percszámokat kap(hat), és hasznos kiegészítő tud lenni. Ez nyilvánvalóan nem sokkal több, mint a New York kerete, de McConnell és Toppin révén többfelé is eltolódhat a szerkezet vagy a felfogás, Rick Carlisle jobban tud reagálni arra, hogy mi történik, vagy mire kell válaszolni, mit kell megoldani – ráadásul ne felejtsük el, hogy ők egyértelműen frissebben érkeznek meg, hiszen a Knicks alaposan leamortizálta magát a Sixers ellen, míg az Indy-sztárok kevesebb perccel, kisebb terheléssel és mentálisan, valamint fizikálisan is kevesebb erőbefektetéssel jutottak el idáig.

Itt kitérhetünk egy gondolat erejéig a két edzőre, hiszen Thibodeau és Carlisle is nagyon rutinos, sokat látott szakember, de a lehetőségeik azért limitáltak – mindketten bizonyítottak már, jártak ilyen szinteken, oldottak meg ilyen helyzeteket, aligha rajtuk fog múlni a sorozat.

Ha az egyéni párharcokat vizsgáljuk, akkor alapvetően kettőt kell kiemelnünk, ami döntő faktor lehet. Az egyik természetesen a mindenki által várt Jalen Brunson vs. Tyrese Haliburton csata. Haliburton szerepe érdekes módon csökkent a playoffban, a sérülése óta azért nem annyira „vad”, mint előtte, kevésbé ő van a támadójáték középpontjában, de nyilvánvalóan továbbra is ő a vezér, ő a fazonszabász, úgyhogy a szerepe megkérdőjelezhetetlen. A túloldalon Brunsoné pedig még kevésbé az, a Sixers elleni első két meccsen is a világ terhét vette a vállára, csak akkor még sokat hibázott, azóta pedig zsinórban négyszer dobott legalább 39 pontot, a csapat támadójátékának túlnyomó részét neki kell megoldani az első perctől az utolsóig, és olyan terhelést kap, olyan USG% mellett dolgozik, mint mondjuk Luka Doncic a sokat vállalós időszakában. 

Brunsonra az alapszakaszban nem is volt válasza a Pacersnek, 35,7 pontot átlagolt a három meccsen, de összességében is jó formában van, az All-Star után 31 pontot dobált meccsenként, az első köréről pedig már szóltunk – nagy kérdés, hogy őt hogyan tudja majd lelassítani az Indy, mert az nem nagyon szokott sikerülni, hogy kivegyék a kezéből a labdát. Ha mondjuk teljességgel becsapdázzák és Myles Turner figyelmét is ő köti le, akkor pedig az üres helyzetekből, a nagy területekből össze tudja hozni a szükséges pontokat Donte DiVincenzo, Josh Hart és OG Anunoby, érdekes lesz látni, hogy Carlisle mennyire akarja Brunsont izolálni vagy eltüntetni. 

Haliburtontől mostanában nem kellett igazán az egyéni hősiesség, de tudjuk, hogy képes rá, hogy tud meccseket nyerni, végjátékokat eldönteni, ha arra van szükség, mindenesetre neki nem lesz könnyű dolga mondjuk Hart ellen – de ahogy írtam feljebb, jelen pillanatban ha neki nem megy, még mindig jöhet McConnell, és még mindig csinálhat mást a társaság, nem annyira domináns az ő játéka, mint Brunsoné. Persze tegyük hozzá, hogy minél élesebb a helyzet, ez annál inkább változhat, minél jobban védekezik az ellenfél és minél jobban elveszi a könnyed, megszokott, tervezett lehetőségeket és játékokat, annál hangsúlyosabb az, hogy a sztárok, a vezérek egyénileg mire lesznek képesek, mit tudnak megoldani, és felvállalni.

A másik kiemelendő párharc pedig Anunoby és Pascal Siakam csatája lehet, akik bő hat éven keresztül csapattársak voltak Torontóban, majd mindketten távoztak, és most néznek egymással először farkasszemet. Siakam elképesztően fontos láncszeme lett az indianai gépezetnek, a Bucks elleni első két meccsen hozott performansza megmutatta, hogy ő képes átvenni a vezérszerepet, ha arra van szükség, a rutinját, a döntéshozatalát, a mentalitását nem győzik dicsérni a többiek, így túlzás nélkül állíthatjuk, hogy jelenleg legalább olyan fontos, ha nem fontosabb, mint Haliburton. Neki kell szembenéznie korábbi csapattársával, aki egyébként a Knicks mezében még nem játszott az Indy ellen, mert a könyöksérülése miatt mindhárom kérdéses meccset kihagyta. 

Azt viszont ne felejtsük el, hogy vele a keretben 20-3-at (!) hozott a New York az alapszakaszban, ő a csapat legsokoldalúbb, talán legjobb védője, akinek papíron mindene adott ahhoz, hogy leamortizálja Siakamot és kordában tartsa őt – viszont azt se felejtsük el, hogy közben tőle is kellene a támadójáték, a Sixers ellen 41,5 perc alatt 15 pontot átlagolt, de nem mindig volt faktor a triplavonalon túlról, és ott is inkább hátul tudott megvillanni. Mindenesetre ha lelassítja Siakamot, azzal nagyjából teljesíti a feladatát, valószínűleg most is ez lesz a fő projekt számára.

Összességében tehát az a kérdés, hogy a Knicks tudja-e kontrollálni a tempót, és ez a szűk rotáció bírja-e a keménységet, fizikalitást – ha igen, akkor a pályaelőny segítségével jó esélyei lehetnek a továbbjutásra. A Pacerstől sokszor láttuk, hogy képes könnyed, látványos, gyors, eredményes támadójátékra, az igazán jó playoff-védekezést és az igazán jó playoff-védekezés elleni playoff-támadójátékot viszont kevésbé ismerhetjük tőlük. Ha félpályás erőlködésre, egy-egyezésre, kései vállalásokra lesz szükség, akkor kiderül, hogy a Haliburton–Siakam páros mennyire tudja megoldani a feladatot ezen a szinten – a Knicksnél ezt nagyjából láttuk már, ott kevesebb a kérdés. Egyelőre több PO-kompatibilis erényt láttam a New Yorktól, így előzetesen…

Tipp 4-2 a Knicks javára.

 

Kérjük, hogy látogass el a Kezdő5 támogatói felületére, ahol plusz tartalmak várnak! Részletek ide kattintva!