Neal-Matthews-Morrow

A Radar Alatt olyan játékosok kerülnek fókuszba, akik draftot maximum tévén keresztül láthattak, vagy csak a második körben keltek el – és mégis szép karriert futottak be vagy futnak be éppen az NBA-ben. A leghíresebb közülük kétségkívül az a Ben Wallace, aki annak ellenére lett 4 alkalommal az Év Védője, hogy 'elfelejtették' draftolni. Mai posztunkban a 26 évesen bemutatkozó Gary Neal, a másodévesen Brandon Roy helyén remeklő Wesley Matthews és a triplakirály Anthony Morrow útját követjük végig.



Gary Neal (San Antonio Spurs, 2010): Kacskaringós úton jutott el odáig, hogy idén ősszel NBA-játékos legyen. Az 1984-ban született Neal Maryland állam bajnokaként került a jónevű LaSalle Egyetemre. 2004-ben a konferenciában az év újonca volt a dobóhátvéd, és 18.6 pontos átlagot tudott felmutatni. Ekkor azonban szépen induló karrierje megbicsaklott, mert egy női kosárlabdázó megerőszakolásával vádolták meg. Bár később felmentették, kénytelen volt eligazolni az alacsonyabb osztályban játszó Towsonba. Utolsó egyetemi évében, 2007-ben jelentkezett a draftra, ott azonban nem választották ki. Ekkor eligazolt Törökországba, és annyira jól játszott, hogy az FC Barcelona szerződtette. Bár sok lehetőséget nem kapott Pepe Sanchez és Navarro mögött, a Benetton Treviso így is látott benne fantáziát. Olaszországban bejöttek a számításai, az ULEB Eurocup második legjobb ötösébe választották 2009-ben. A sikerek egy újabb lépcsőfokot jelentettek, hiszen 2009 nyarán az Unicaja Malaga csapott le rá, ahol remekelt, 12.6 pontot átlagolt a spanyol első osztályban. Európai körutazása a szezon végén véget ért, hiszen talán a legjobb európai megfigyelőkkel és kapcsolatokkal rendelkező Spurs-menedzsment hároméves szerződést ajánlott neki, amit eddig jó játékkal hálált meg. Noha a legutóbbi szezonban JR Smith sokak szerint az év zsákolását mutatta be rajta, nem nyeretlen kétéves a srác, ezt az idei playoffban is bizonyította.

{youtubejw width="100%" height="360"}HURL_NxSx9c{/youtubejw}


Wesley Matthews (Portland Trail Blazers 2009): édesapja, az irányító Wes Matthews 1980-89 között szerepelt az NBA-ben, ahol két bajnoki címet nyert a Lakers cseréjeként (érdekesség, hogy Michael Jordan chicagói bemutatkozó szezonjának felében ő kezdett a Levegő Ura mellett a másik hátvédposzton). Édesanyja All-American futó és kosárlabdázó volt, a 1986-os évjáratú ifjabbik Matthews tehát jó vénákat örökölt. A középiskolában Wisconsin állam legjobbjának választották, majd a Marquette Egyetemen húzott le négy szezont, ahol kitűnt gyorsaságával és magabiztos betöréseivel, ugyanakkor a csapat gyenge eredményei miatt a 2009-es drafton nem választották ki. Szerencséjére Jerry Sloan látott benne fantáziát, Matthews pedig a 2009-es nyári ligában meggyőzte az edzőlegendát, hogy helye van a keretben. Innentől kezdve Matthews pályafutása igazi tündérmese: idén februárban elcserélték előle az összes dobóhátvédet, így a szezon hátralévő részét kezdőként játszotta végig, nagyszerűen (a playoffban 13.2 pontot átlagolt). Nyáron a Jazz nem tett meg mindent a megtartásáért, és lehetőséget adott a Portlandnek, hogy egy ötéves, 34 millió dolláros szerződést ajánljon, amit Utahban már nem tudtak meccselni. Így került Oregonba, ahol ismét szerencsés volt, hiszen a posztján játszó szupersztár, Brandon Roy szinte egész évben maródi volt, a beugró Matthews pedig estéről estére kiválóan pótolta.

{youtubejw width="100%" height="360"}f1gTvUG4dKs{/youtubejw}


Anthony Morrow (New Jersey Nets, 2008): Az 1985-ben Charlotte-ban született Morrow sikeres középiskolás pályafutás után a Georgia Tech Egyetemen (itt játszott Karl Malone, Chris Bosh és Paul Millsap is) húzott le 4 évet, és a csapat történetének 19. legjobb pontszerzőjeként zárt. Már itt is kitűnt kiváló tempó- és tripladobásaival (sorozatban 41 meccsen dobott hárompontost), a Georgia Techben minden idők legjobb büntetődobója volt (közel 87%), ugyanakkor nem számított a csapat első számú játékosának. Amikor 2008-ban befejezte a tanulmányait, és jelentkezett a draftra, nem választották ki. Nem esett azonban kétségbe, és a Golden State-nél kiharcolt egy minimum-szerződést. Alig néhánymeccses profiként 37 pontot vágott a Clippersnek 2008 novemberében (draftolatlan újonctól ez azóta is egyedülálló), illetve a szezon végén első újoncként az NBA történetében a liga legjobb tripladobóját tisztelhettük benne (46.7%). A 2009-10-es szezonban még többet játszott és 10 pontos átlaga 13-ra emelkedett, ugyanakkor biztos volt, hogy Monta Ellis felépülésével nem lesz kezdő. Ezért idén nyáron a Netshez cserélték. Itt végre meg tudta szilárdítani a helyét a kezdőben, pontátlaga 13 körül mozgott, bár triplaszázaléka kicsit visszaesett – persze az NBA-játékosok 95%-a látatlanban és boldogan aláírná azt a 41-42 százalékot.

{youtubejw width="100%" height="360"}qZ8Oxqv8tMI{/youtubejw}

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus