New Kidds On The Block - családi karácsonyok

Új érkezők mellett néhány belsős infó is kiderül újoncainkról, Phillyben házat építenek téglákból - kitettek magukért elsőéveseink!

 

10. (9) Zach LaVine - Minnesota Timberwolves

Folytatja szabadesését a listán a Wolves irányítója, hiába bír viszonylag pofás statisztikákkal (legalábbis ebben a mostani, lecsupaszított újoncmezőnyben): 8 pontos átlagával holtversenyben harmadik a pontokat tekintve, 3.4 kiosztott gólpasszánál pedig csak Elfrid Payton tud többet - cserébe eladott labdákban is második (Payton vezet itt is). Mezőnyből viszont mindössze 40.5%-kal céloz, kintről pedig még ennél is silányabb, 26.6%-ot tud felmutatni - egyedül 11 pontos, 5 pattanós OKC elleni meccsét tudjuk kiemelni az elmúlt hétről.

9. (-) Jerami Grant - Philadelphia 76ers

Van azért némi bája a javarészt D-Ligásokkal felálló Sixers meccseinek: néha kiszakad a zsák, és egy-egy nevenincs játékosuk kiemelkedő boxscore statokat domborít. Így volt ez a nálunk korábban említés szintjén már megforduló Jerami Granttel is, aki múlt hét szerdán előhúzott egy Whiteside light-ot: a tripla-duplától ugyan messze volt (két rádobás mellett ez bravúros is lett volna), de 4 pontja mellé a 8 kiosztott sapka derék teljesítmény - a képet alig árnyalja, hogy a szintén “Utcák, Terek Bajnokság” színvonalán pattogtató Knicks ellen követte el mindezt. Volt még két jobb meccse a héten, egy 16 pontos, majd egy 10 pont, 4 blokkos - kezdi magát bejátszani a listánkra.

8. (4) Nikola Mirotic - Chicago Bulls

Kisebb gödörbe került az elmúlt időszakban a Thibodeau-legénység, nem meglepő tehát, hogy veteránjaihoz nyúlt inkább a mester a fiatalok kárára. A spanyol négyes immáron 6 meccs óta pontszegény, 4.6-os átlagot hoz mindössze, ráadásul az Atlanta elleni rangadón alig több mint 15 perc alatt sikerült kipontoznia magát...

7. (8) Marcus Smart - Boston Celtics

Toábbra sem kiugró számai, sokkal inkább játéka összképe tartja a középmezőnyben a Kelták hátvédjét, bár a Clippers otthonában elkövetett 14 pontos (4/7 tripla), 7 gólpasszos meccse nem mutatott rosszul a statlapon sem. Asszisztok terén egyébként csak a fentebb említett Payton-LaVine páros jobb nála (3.1), ráadásul esetében ehhez mindössze 1.1 eladott labda társul, szemben a másik két ifjonc 2 fölötti számaival.

6. (-) Dante Exum - Utah Jazz

Az idei év talán legtöbbet “liftező” újonca: volt már többször listás, szerepelt a “futottak még”-ben is - most pedig egyből a hatodik helyig tört utat magának, hála újdonsült pozíciójának a Jazz kezdőjében. Bár az együttes összes mérkőzésén pályára lépett eddig, mindössze egyszer volt az első ötös tagja - 13 pontig jutott akkor. Ezúttal is meghálálta a nagyobb szerepet, rögtön 15 ponttal és 5 gólpasszal jelentkezett, és a következő meccsen sem adta alább 13-nál - apróbb szépséghiba, hogy a rá következő összecsapáson tojást rakott (0 pont) - ennek ellenére a produktívabb újoncok közé tartozik az utóbbi időszak alapján.

5. (7) Jusuf Nurkic - Denver Nuggets

Az ausztrálhoz hasonlóan Nurkic sem régóta kezdő, és bár hetes vereségszériának “tapsolhatnak” Coloradóban, a bosnyák szépen kapkodja a pattanókat. Bár legutóbbi 8 meccse alatt csak egyszer érte el a 10 pontot, ugyanezen időszak alatt 8.5 lecsorgót átlagol, összesítésben mindössze Noel előzi meg (7.3 vs. 5.9). A negatív oldalon mindenképpen a faultokat kell említenünk, 3.2-es meccsenkénti átlaggal magasan listavezető, a második helyezett Noelnek is csak 2.6 van.

4. (5) K.J. McDaniels - Philadelphia 76ers

Bár a dobásokkal már nem először gyűlik meg a baja (19/52, 36.5% az általunk vizsgált időszakban, és ez még jobb is, mint a korábbiak), mindent egybevetve mégis produktív a Philly második körös választottja. A Raptors ellen 14 pontja mellé 5-5 pattanót és gólpasszt jegyzett, a Pelicans otthonában pedig 16 ponttal, 4 lepattanóval, 3 labdaszerzéssel és 2 blokkal dolgoztatta meg a statisztikusokat. Egyaránt második helyen van az újoncok versenyében a pontátlag (9.2) és a blokkok (1.4) terén is, valamint ő a hatodik legjobb pattanózó (3.8). 

3. (3) Nerlens Noel - Philadelphia 76ers

Bár ebben a Philly nem éppen olajozottan működő támadójátéka is ludas lehet, nem feltétlenül a játékosok a hibásak, mégsem mehetünk el szó nélkül, mennyire pontatlanok mezőnyből a Hetvenhatosok: McDaniels zsinórban a második héten alig találja el a berendezést, Noeltől pedig lassan minden 50% fölötti meccs ajándék, az elmúlt héten egy ilyen jött tőle (négy nekifutásból). Bár 13/36-os (36.1%) mutatója botrányos egy magasembertől, a játék többi elemében azért hozza a tőle megszokott szintet (8.25 patti, 1.75 labdalopás). Az egész idényt figyelembe véve ő szerzi a legtöbb pattanót az elsőévesek közül (7.3), valamint a legjobb sapkázó is (1.6), nem is beszélve 6 dupla-duplájáról - nem rossz all-around játékos már most sem, csak azok a fránya dobások...

2. (2) Elfrid Payton - Orlando Magic

Továbbra is svédasztalon tálalja a jobbnál jobb fogásokat (labdákat) a csapattársaknak a Magic karmestere, és az ellenfél egyesének is résen kell lennie, nehogy kirabolják: legutóbbi 6 fellépésén csak egy alkalom volt, hogy nem érte el a 8 gólpasszt és a 2 labdaszerzést Payton, ezzel megtartotta második helyét dobogónkon. Immáron rendszerint 30 perc fölötti időt kap Vaughn mestertől, és eddig remekül él is vele: 7.8 pontot, 5.8 asszisztot és 3.6 pattanót átlagol első szezonjában.

1. (1) Andrew Wiggins - Minnesota Timberwolves

Még nem volt az ajándék a Wiggins család 2014-es fája alatt, amikor a “kis” Andrew utoljára 10 pont alatt dobott - ezzel nagyjából ki is derült, miért ő az első ismét a listán. 15.2-es átlagával messze veri a mezőnyt (McDaniels kerek 6 ponttal kevesebbet szór), emellé lekap 4.3 pattanót is, és lassan 40 percre használja őt Saunders mester - fel is röppentek az első “Megérte-e beáldozni Wigginst Kevin Love-ért?” témájú cikkek a szaksajtóban. Még úgy is utcahossznyi előnye van az üldözőkkel szemben, hogy épp nem igazán ülnek a dobásai, legutóbbi 12 triplájából csak 1 akadt be - ez is belefér azonban, a szezon feléhez érkezve egyértelműnek tűnik ez a verseny. Sajnos.  


Futottak még:

Langston Galloway - New York Knicks

Még nem volt ajándék a Galloway család 2014-es fája alatt, amikor a “kis” Langston utoljára 10 pont alatt dobott - aztán véget ért a családi NBA 2K-parti, megcsörrent a telefon. Az ügynöke volt, akit napi kétszeri meleg étel fejében alkalmazott a família. “Irány New York, kisfiam! Jó lehetsz egy 10 naposra a liga minta franchise-ánál, a Knicksnél!”. Azóta 8 meccsből ötször termelt 10 fölött, immár a való életben – és tegnap meg is kapta érte a habcsókját egy másfél éves (részben garantált) szerződés képében.

Dwight Powell - Dallas Mavericks

Csendben, már-már fű alatt oson Powell - már amennyire ez egy 210 centis embertől lehetséges. A Celtics draftolta, de ott összesen 9 percet töltött parketten - nem hiába bajnokesélyes a Boston, ott nincs hely mindenféle jöttment fiatalnak. A viccet félretéve, a Rondo-csere ágyútöltelékeként került Dallasba a magasember, és az utóbbi időben 20 perc körüli időt kap a bizonyításra - volt 6 pont, 10 pattanós, és 10 pont, 6 pattanós meccse is, ráadásul ezúttal egy bajnokesélyesnél.


Kipottyant: Bojan Bogdanovic - Brooklyn Nets, Shabazz Napier - Miami Heat

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus