New Kidds On The Block - előttem az utódom?

Élvezetes párharcot vívott LeBron Wiggins-szel - vadnyugati pisztolyhős a keleti parton - váratlan hősök Floridában

 

10. (7) Marcus Smart - Boston Celtics

A Kelták támadójátékában nem sok rádobás jut az újonc hátvédnek, és az a kevés is leginkább tripla - ezeket ligaátlag környékén, 36.8%-os pontossággal értékesíti is, a gond az, hogy ezt a számot nem tudja fentebb tornázni a kétpontosokkal, összességében 38%-kal dolgozik mezőnyből. A Minnesota vendégeként remekül célzott kintről, ötből négy trojkája beakadt (12 ponttal és 6 pattanóval zárta azt a találkozót), a következő két meccsén viszont csak 2/9 volt ez a mutatója, feledhető hetet zárt tehát - a Miami elleni 9 gólpassza bár jól mutat, így sem kerülték el a vereséget Stevens mester fiai.


9. (9) Jerami Grant - Philadelphia 76ers

Immáron második hete ad három játékost a listára a Sixers - nem csoda, van idejük kísérletezgetni a spílerekkel, nem játszanak győzelmi kényszer alatt. Ennek eredményeképp Grant januárban 20 perc fölötti játékidőt átlagol, és bár a múlt heti 8 blokkos teljesítményéhez hasonló kiugró meccs most nem jött tőle, a ligaelső Atlanta megszorításából tevékenyen kivette a részét: 13 pontját hibátlan mezőnyözéssel szorgoskodta össze (4/4, 3/3 tripla). Ezt követően a remek formában lévő Cleveland otthonában vendégeskedtek, ahol újfent remek játékkal jelentkezett, 18 pontja mellé lekapott 7 pattanót is - ráadásul ezen a két meccsen 6/8 volt a triplamutatója!

8. (10) Zach LaVine - Minnesota Timberwolves

Bár a Farkasok legutóbbi meccsét sérülés miatt kiülte, előtte pedig Philly-ben sem váltotta meg a világot (5 pont, 3-3 lepattanó és gólpassz), a Celtics legyőzéséből oroszlánrészt vállalt: 17 pontja (7/9 mezőnyből) mellé kiosztott 6 gólpasszt, és volt 3 szerzett labdája is. Kérdés, Rubio visszatérése mennyire lesz negatív hatással a játékidejére - egyelőre perclimiten van a spanyol játékmester, a gárda harmadik irányítója, Mo Williams pedig jó cserealap lehet a Minnesotának, vele nem valószínű, hogy számolnak hosszú távon.

7. (-) Langston Galloway - New York Knicks

Ő a kedvenc olyan játékosunk, akinek a neve leginkább egy western pisztolyhősre hajaz (Futottak még: John Lucas III, Joe Harris, Johnny O’Bryant, a régiek közül pedig Lou Hudson, de kérésre hosszabb listát közlünk) - és a kosárpályán is szeret “durrogtatni”. Mindössze egy olyan alkalom volt rövidke NBA-pályafutása során, hogy megállt 8 mezőnykísérletnél, és az is a debütáló mérkőzésén történt, nincs híján önbizalomnak tehát. Apróbb szépséghiba, hogy 11 profi meccsén csak három alkalommal érte el mezőnyszázaléka az 50-et, de ne legyünk telhetetlenek... A 11-ből hétszer dobott legalább 10 pontot, ez nem rossz teljesítmény egy 10 napos szerződésekkel kezdő ifjonctól.

6. (5) Jusuf Nurkic - Denver Nuggets

Egy jó, egy átlagos, és egy bűnrossz meccs; visszavett pár héttel ezelőtt látott lendületéből a Denver bosnyák magasembere. A Pelicans otthonában 7 meccses vereségszériát szakítottak meg a coloradóiak, Nurkic 15 ponttal és 9 lepattanóval szomorította Anthony Daviséket - ezután azonban hullámvölgybe került a csapattal együtt. Előbb Marc Gasolék vágtak vissza a pár héttel korábbi 29 pontos vereségért, harmincas zakót szabtak Shaw edző tanítványaira, a bosnyákot pedig 0/7-es mezőnyözéssel 0 ponton tartották. Bár a Hornets ellen már jobban teljesített (6 pont, 7 patti, 4 blokk), a kiadós verést itt sem kerülhették el, fel is röppentek a pletykák, miszerint Shaw unja az egészet.

5. (-) Jordan Clarkson - Los Angeles Lakers

Kétszer szerepelt már nálunk a “Futottak még”-ben (ITT és ITT), ehhez képest jelentős előrelépés az ötödik hely - ezt két 18, valamint egy 19 pontos mérkőzésének köszönheti a Lakers kisembere, ráadásul egymás utáni meccseken szállította ezt a ponttermést. A társak kiszolgálásában még nem jeleskedik (8 gólpassz a 3 derbin), viszont scorerként lehet keresnivalója Byron Scott rendszerében – legalábbis idén.

4. (4) K.J. McDaniels - Philadelphia 76ers

Bár már jó ideje nem hoz kiugró számokat, mégis viszonylag megbízhatóan teljesít a Philly sapkagyáros hátvédje, pedig már hetek óta nem a kezdőötösben kap szerepet. Továbbra is második az újoncok között a pontátlagot tekintve (9.1), 3.7 pattanójánál csak Wiggins és centerek tudnak többet, 1.4 blokkját pedig mindössze Noel übereli. Továbbra is gond a dobószázalék (39.3% mezőnyből, 29.3% kintről), 49.3-as TS-én van mit javítani - most is épp egy 3/19-es dobószériában van.

3. (2) Elfrid Payton - Orlando Magic

Nurkic-hoz hasonlóan Payton is gyengébb hetet tudhat maga mögött, ráadásul a Magic is lejtőn van, 9 vereségnél tartanak egyhuzamban. Az irányító Bucks elleni játékára nem lehetett panasz (15 pont, 6 gólpassz), a Dallas és az Oklahoma ellen azonban csak szenvedett, 2 pontos, 4 asszisztos átlagot hozott mindössze a két meccsen - 1/12-es mezőnymutatóján már meg sem lepődünk. Bár a kiosztott zsugákat tekintve (7.7) továbbra is magabiztosan vezeti az újoncmezőnyt, riasztó adat, hogy 54.4%-os büntetőzésénél csak Nerlens Noel fakezűbb (52.6%).

2. (3) Nerlens Noel - Philadelphia 76ers

Bár a szabaddobásokkal nem az ellent, sokkal inkább saját csapatát bünteti a Philly centere, a védőoldalon nem lehet rá panasz: elmúlt 5 mérkőzésén 3 blokkos átlagot produkál, Wigginséknek például 6 sapkát osztott ki, nehogy megfázzon a fülük a nagy hóviharban. Atlantában Granthez hasonlóan ő is jól teljesített, 11 pontos, 10 lepattanós dupla-duplája már a hetedik volt a szezonban, vezeti is az újoncok erre vonatkozó versenyét - itt csak a második helyre elegendő mindez.   

1. (1) Andrew Wiggins - Minnesota Timberwolves

Emlékezetesre sikerült Kevin Love visszatérése korábbi “sikerei" színhelyére, bár nem az erőcsatár játéka miatt: Andrew Wiggins az első félidőben ellopta a show-t, 23 pontot hintett a nagyszünetig - 20 év alatti játékos még sosem szerzett ennyit Wolves mezben az első 2 negyed alatt. Élvezetes párharcot vívtak LeBron James-szel, hol az egyik, hol a másik került ki győztesként - mígnem a záró játékrészben megunta a négyszeres MVP a játszadozást, és dűlőre vitte a dolgot. Ennek ellenére a kanadai rövidke pályafutása alighanem legemlékezetesebb meccsét játszotta - végül 33 pontnál állt meg, ami karriercsúcs, megérte tehát a szép számú közönségnek kilátogatni a Target Centerbe. 

 

Futottak még: 

Bojan Bogdanovic - Brooklyn Nets

Nem teljesen felejtette el Bogdanovicot Hollins edző, és mi sem tesszük ezt - két egymást követő meccsen is 11 pontot szorgoskodott össze a Nets bedobója, a Toronto ellen pedig emellé lekapott 8 pattanót is.

Noah Vonleh - Charlotte Hornets

Jabari Paker, Joel Embiid, Julius Randle és Aaron Gordon után egy újabb Top 10-es pick, akit sérülés kényszerít(ett) partvonalra. Szerencsére a Hornets magasemberének rendbe jött a sports hernia-ja (speciális sérv), így elkezdheti beépíteni Clifford edző a csapatba - legutóbb 10 ponttal és 7 lepattanóval jelezte, hogy szeretne bekerülni a rotációba.

Tyler Johnson - Miami Heat

Bár Florida épp a Hassanity-től hangos, ne feledkezzünk meg a tavalyelőtti bajnok újonc egyeséről sem: a Boston elleni küzdelmes meccsen 13 pontot, irányítóhoz képest remek 9 lepattanót, 4 gólpasszt, valamint 2-2 blokkot és szerzett labdát jegyzett. 
 

Kipottyant: Dante Exum (Utah Jazz), Nikola Mirotic (Chicago Bulls)

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus