New Kidds On The Block: a Knicks vesszőfutásának vége?

A Lakers 1982 (Worthy) óta nem húzott ilyen előkelő helyen, a Knicks pedig a ‘85-ös megbundázott Ewing-pick óta nem járt ilyen magasságokban

Nagy a nyomás tehát D’Angelo Russellen és Kristaps Porzingis-en, mint ahogy a mindenkori 1/1-esen is - lássuk, hogyan teljesítettek az elsőévesek legutóbbi jelentkezésünk óta!
 
10. (6) Willie Cauley-Stein - Sacramento Kings
 
Vannak gondok a Kings háza táján, a szezon eleji nehéz sorsolás vereségekkel járt, ami vitákhoz vezetett - ennek ellenére újonc magasemberükre nem lehet panasz. Akár a padról jön, akár a kezdőben kap helyet, Cauley-Stein stabil védekezéssel véteti észre magát, a kevés neki jutó labdát pedig nem szórja el. Karl edző egyelőre kísérletezik a megfelelő felállással, ezért két meccs erejéig a padról jött WCS, de hamar újra az első ötösben találta magát. Bár számai nem voltak ezúttal sem kiemelkedőek (5.25 pont, ugyanennyi lepattanó 4 derbin), mezőnyből 10/15 volt a mutatója - Gay és Cousins mellett egyelőre ennyi jut neki, nem rajt múltak a vereségek.
 
9. (-) Justise Winslow - Miami Heat
 
Nem zárt rossz hetet a Heat kiscsatára, ezt pedig listás hellyel jutalmazzuk: az Indiana elleni 13 pontos, 8 pattanós meccse legjobb teljesítménye volt eddig. Ezt követően sem tétlenkedett, a Raptors és a Lakers legyőzéséből 9 illetve 8 ponttal vette ki a részét, tegnap pedig szintén 8 egységig jutott a Jazz ellen, ami viszont fontosabb esetében - csakúgy, mint Cauley-Steinnél -, az a védekezés. Csapattársai véleménye szerint kiváló védő már most is, nagyon erős, emellé mozgékony is. Kell is tőle a produkció, hiszen az általam Legjobb Hatodik Ember-várományosnak kikiáltott Gerald Green körül áll a bál, egy tippem elúszóban van.
 
8. (7) D’Angelo Russell - Los Angeles Lakers
 
Az első részben már viccelődtünk kicsit a Lakersszel, mást most sem igen tehetünk velük kapcsolatban, Byron Scott ugyanis forradalmi módon osztja el az 1/2-es játékidejét - ha szoros a meccs, azért nem teszi be a negyedik negyedre, ha túl sima, azért. Azon túl, hogy a Hírmorzsák rovatot megtölti vicces tartalommal, nem igen tudok mit felhozni Scott javára ebben a kérdésben. Lou Williams az első 8 mérkőzésen többet volt pályán (215 percet), mint Russell (201), pedig a veterán hátvéd nem éppen sebészi precizitással dolgozik eddig (31.4% mezőny, 19% tripla), ennél még az újonc is jobb mutatókkal dolgozik (39.7% összesen, 31% kintről). A Brooklyn ellen 16 pontos karriercsúccsal jelentkezett, az Orlando ellen pedig Kobe Bryant hiányában először kapott 30 perc fölötti időt - 14 ponttal, 6 pattanóval és 3 gólpasszal jelentkezett - kár, hogy becsúszott közben két gyengébb (4, illetve 6 pontos) meccs is, ezért kicsit hátrébb kellett lépnie a listán.
 
7. (-) Stanley Johnson - Detroit Pistons
 
Múlt héten még csak “futott”, mostanra azonban már a nagyok között is helyet követelt magának a Detroit bedobója - igaz, ehhez ezúttal elég volt egy masszívabb meccs is. Első 6 profi összecsapásán összesen 33 pontot szállított, majd jött a bajnok Warriors, Johnson pedig elérkezettnek látta az időt a villogásra: 20 pontját 9/14-es mezőnyözéssel dobta össze (2/4-es triplázással), emellé 7 lecsorgót is megkaparintott. Bár gyorsan visszaszállt a földre (8 pont, 5 patti a Sacto ellen), a címvédőnek szottyantott húszasát nagyra értékeljük.


 
6. (5) T.J. McConnell - Philadelphia 76ers
 
A Tony Wroten - Kendall Marshall páros sérülése miatt továbbra is masszív perceket kap 1-es poszton az újonc játékmester, és a társak kiszolgálásában olyannyira jeleskedik, hogy a teljes NBA-t nézve az ötödik legjobb zsugaátlagot tudja eddig felmutatni (8.3), tizedekkel lemaradva a dobogóról. A dobás nem az erős oldala (10/28 az elmúlt héten), de védekezésben is láttunk tőle szép dolgokat, például egymást követő 2 blokkos meccseket. Bár egyedüliként a ligában még nyeretlen a gárda, azért az a 8.3-as gólpasszátlag nem fest rosszul, főleg ha hozzávesszük, hogy nem épp Kevin Duranteknek osztogat McConnell.
 
5. (4) Emmanuel Mudiay - Denver Nuggets
 
Ligaszerte elismerően nyilatkoznak a Denver ifjoncáról, legutóbb nem kisebb név, mint Jason Kidd szólt pár jó szót róla. A kongói születésű játékmester nyolc mérkőzéséből haton lépte át a 10 pontos határt, gólpasszokban pedig kétszer szállított kétszámjegyűt. Eladott labdáit is mérsékelni tudta, legutóbbi két derbijén összesen három lasztit szórt el - a következő lépés a dobásbiztonság fejlesztése lehet, ugyanis mezőnyből csak 32.7%-kal dolgozik eddig. 13.1 pontos, 6.3 gólpasszos átlagára így sem lehet egy rossz szavunk sem, a 4.1-es pattanóátlag is rendben van - egyedül a pontatlan dobások miatt csúszott hátra egy helyet.
 
4. (9) Nemanja Bjelica - Minnesota Timberwolves
 
Legutóbbi jelentkezésünk óta rendesen játékba lendült a Farkasok erőcsatára, 4-2-es szezonkezdetükhöz nagyban hozzájárult múlt szombaton elkövetett 17 pontos, 11 pattanós, 5 gólpasszos performansza a Chicago otthonában. Bár azóta már 4-4-re módosult a mutatójuk, a fiatal mag igen jól fest továbbra is Minnyben. Bjelica feltűnésmentesen teszi a dolgát, stabilan 50% felett dob - eddig csak egyszer ment be alá, bár azt is hozzá kell tenni, hogy 10 mezőnykísérlete például még nem volt egyik meccsén sem. 44.8%-kal tüzel kintről (13/29), 8.8 pontja és 7.6 pattanója mellé pedig kioszt 3 gólpasszt is, egyelőre tehát hozza a szezon előtt neki tippelt mindenes szerepet.
 
3. (3) Kristaps Porzingis - New York Knicks
 
Mudiay mellett Russellt Porzingist is elhalmozzák dicséretekkel az idősebb spílerek, hozzá Tim Duncan után Kobe Bryant is szólt egy-két biztató szót. Putback-zsákolásaival mindennapos highlight-téma, a csapat sem kezdett rosszul (4-5), felcsillant egy vékonyka, de 220 centis fénysugár az alagút végén. A lett számai is rendben vannak, 11.6 pontja mellé 9 lepattanója kitűnő, volt már 9, illetve 8 támadópattanós meccse is - mondjuk dobásban továbbra sem éri el a 40%-ot, és kintről is alig 20%, ezen a téren tehát nem javított múlt hét óta, így helyezésén sem. 4 dupla-duplát is szállított már, ezzel holtversenyben nyolcadik a ligában, az újoncokat nézve pedig második Towns mögött. Továbbra is tartom, hogy a pick-and-pop lenne számára az ideális, akkor talán megindulna felfelé a mezőnyszázaléka, de jelen formájában is szórakoztató játékos.


 
2. (2) Jahlil Okafor - Philadelphia 76ers
 
A legutóbbi szezon elején Noelnél már elpuffogtattam, hogy mennyivel jobban játszik a vereségek alkalmával, mint a győzelmeknél - idén nem teszem, úgyis tudja mindenki, hogy még a Walt Disney-mesét is megszakítják, ha végre behúz egy meccset a Philly. Ám ahogy tavaly Noel, úgy idén Okafor is kitűnő produkciót tesz le az asztalra, legkevésbé rajtuk múlik a sok vereség. Míg előbbi inkább a védőoldalon brillírozott - és nem egyszer ezért is került fentebb a listán, mint ahogy esetleg a számai alapján várták volna -, utóbbi főként támadásban hasznos csapata számára, mind a 8 mérkőzésén elérte a 10 pontos határt, sőt 5 alkalommal a 20-at is túllépte. 20.6 pontját 50.7%-kal hozza, ráadásul pattanózásban is megindult felfelé: a Chicago nem éppen gyenge magasember-sora ellen 15 lecsorgót kaparintott meg, 6.9-re tornázva vonatkozó átlagát. Büntetőzése jön-megy, 6/6-tal kezdett legelső meccsén, összességében mégis 59%-on áll - ezen még dolgoznia kell, védekezésben viszont kezdi felvenni a ritmust, kerek 3-as blokkátlagot gurított legutóbbi három derbijén.
 
1. (1) Karl-Anthony Towns - Minnesota Timberwolves
 
Egyelőre annyira meggyőzően fest az 1/1-es, hogy fantasy-ben nem bírtam ellenállni neki, 4 játékost adtam érte (Reggie Jackson, Al Jefferson, Monta Ellis, Rudy Gay), mindenki döntse el maga, megérte-e a csere. Számomra eddig nem kérdés, ki az első ezen hasábokon - még úgy sem, hogy idén azért jóval kevesebb szerencsére a sérülés (tavaly sokszor egy tízes újonclista összerakása is kihívás volt), és eléggé produktívak az elsőévesek. Ami a puszta statisztikákon túl Okafor elé helyezi egyelőre Townst, az a védőoldalon bemutatott aktivitása, ebben egyelőre szerintem nincs párja, pedig akadnak jó védők az évfolyamban (Hollis-Jefferson, akiről például még nem is ejtettünk szót itt, de Russell Winslow és Stanley Johnson is piócák, Cauley-Stein is jól mozog hátul). Támadásban sem lehet okunk panaszra, sorozatban 4 dupla-duplánál jár (összesen 6 van már neki 9 meccs alatt), 16.1-es pontátlaga mellé 10.5 pattanója egészen kitűnő teljesítmény ilyen fiatalon.


Futottak még:
 
Larry Nance Jr. - Los Angeles Lakers

 
Az ifjabbik Nance nem aprózta el a Heat ellen, 13 pontját 6/6-os mezőnyözéssel hajintotta össze, bejelentkezett tehát a Julius Randle mögötti PF-percekért Ryan Kelly és Brandon Bass mellé.
 
 
Kipottyant: Jerian Grant - New York Knicks, Montrezl Harrell - Houston Rockets

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus