New York-i belháború

A Knicksnél volt talán kevesebb változás, de náluk sem elhanyagolható mennyiségű. Jason Kidd visszavonult az aktív kosárlabdázástól, Chris Copeland szabadügynökként távozott az együttestől, Steve Novakot, Quentin Richardsont és Marcus Camby-t pedig Torontóba cserélte az együttes - a felsorolásból látszik, hogy Kiddet leszámítva a csapat magja megmaradt. Az érkezők listáján a Raptorsból megszerzett Andrea Bargnani mellett a pályán Kidd pótlékának szánt Beno Udrih, illetve a Los Angeles Lakerstől amnesztiával kivásárolt Metta World Peace található. Nem egyértelműen jó megítélésű játékos egyikőjük sem a háromból, de a variációs lehetőségei így is javultak Mike Woodson vezetőedzőnek.

Az irányításban Udrih egy plusz opciót jelent, és múltja alapján Raymond Felton kisebb sérüléseinél Pablo Prigionival ketten meg tudják oldani a posztot. Mindhárman jók a társak kiszolgálásában - talán éppen Felton az, aki ezt hármójuk közül legkevésbé tartja szem előtt, de kulcsszerepe lesz a North Carolina egykori sztárjának a Knicks szezonjában, és abban, hogy eredményesen, a tavalyi második kört túlszárnyalva zárják az esztendőt. A Knicks csapatjátéka ugyanis akkor működött leginkább, amikor ő és Kidd osztogattak a többieknek, nem akkor, amikor Carmelo Anthony vagy JR Smith próbálkozott egyedül - ez leginkább év végén jött ki, amikor Felton többször is csapata vezére tudott lenni, és feltűnően gyengék voltak, mikor az előbbi kettő erőltette 1v5-ben. Idén Prigioni és Udrih lesz ebben segítségére, de ha jót akar magának a Knicks, valószínűleg Feltont sokkal koncepciózusabban kell erőltetniük majd támadásban, mint tették ezt sokszor tavaly.

Dobóhátvéd poszton nem sok minden változott, hiszen Iman Shumpertnek szerződése volt, Smith 3 éves hosszabbítást írt alá, a draftról pedig Tim Hardaway Jr. érkezett, aki valószínűleg túl sok vizet nem fog zavarni, pályára nem sokszor kerül majd. Itt is van azonban kérdés, méghozzá az, hogy Smith, miután megkapta a 18 millió dolláros új szerződésének nagy részét, mennyire koncentrál majd a kosárlabdára. Tavaly év végén, miután megnyerte az Év Hatodik Embere díjat, nem kifejezetten sikerült ez neki, láthatóan magán kívül játszott, és egyes források (Rihanna) szerint az összes estét a bárokban, bulikban töltötte. Idén nyáron sem az okos befektetéseiről szóltak eddig a hírek... A kérdés az, hogy képes-e a szezonban arra odafigyelni, amire kell, illetve B-tervként az, hogy mikor fogy el a pénze. Ez utóbbi ugyanis gyaníthatóan megint lehozná kicsit a földre, az pedig a csapat számára nagyon is jó lenne.

A kiscsatároknál kifejezetten sokat erősödtek megítélésem szerint. Anthony idén is kulcsszerepet játszik majd, mint első számú pontszerző, de a tavalyi éve nagyon nem sikerült a triplagyáros Novaknak, ő inkább volt kártékony, mint hasznos, Chris Copeland pedig pár kiugró meccset leszámítva nem tudott túl sokat hozzátenni a csapathoz. Védekezésben állandóan mínusz egy embert jelentett, így jobb meccsein is csak ezt tudta kompenzálni dobott pontjaival. Metta World Peace-t kár hosszan bemutatni. Amellett, hogy támadásban lassan nem lehet neki megfelelő szerepet találni, védekezésben még mindig a legjobbak közé tartozik, mentalitása pedig, bár sokszor átlépi a határt, mégis olyannak mondható, ami egy bajnoki cím megnyeréséhez kifejezetten kell is. Ő minden érthetetlen, emberi értelmet elutasító dolgával együtt valószínűleg jó hatással lesz az öltözői légkörre - egy ideig legalábbis biztosan.

Aki ugyanis azt nagyban rombolhatja, az az új erőcsatár, Bargnani. A vajkezéről híres olasz az utóbbi két évében még kintről sem volt jó - tavalyelőtt 29.6%-kal, tavaly pedig 30.9%-kal szórt kintről, mindkettő elképesztően gyenge adat, főleg tőle. Emellett egészen pocsék pattanózó, és kifejezetten kevés energiát fordít a kosárlabdázásra, főleg ha nem megy neki a játék - itt lehetnek balhék közte, és a csapat összes többi tagja, valamint a közönség között. Amit nem szabad elfelejteni, hogy Bargnani az előző két szezonban a Toronto első számú embere volt, itt pedig messze nem lesz az - támadásban 3-4. opciónál nem sokszor lesz fontosabb láncszem -, ez nagyban növelheti hatékonyságát, hiszen nem neki kell majd megcsinálni a helyzeteket, és jóval kevesebb figyelem is hárul majd rá. Ha nem sikerül változtatnia, még az is előfordulhat viszont, hogy a tavaly Novak által hozott teljesítményt sem tudja majd nyújtani, akkor az a csere sokat nem ért. Mögötte Amare Stoudemire-ről semmit nem tudni, nagyon sok múlik azon, mennyire sikerül egészségesnek maradnia.

Centerposzton maradt meg leginkább a Knicks, hiszen Tyson Chandler mögött Kenyon Martin visszaigazolt. Martin nem igazán center, méretre sem, így nem meglepő, hogy a csapat szeretné még egy nagytestű kosarast a festékbe, biztosítéknak a két "öreg" mögé.

A periméteren nagyon jól variálható a Knicks, többen is több poszton bevethetőek, és a keret több mint alkalmas arra, hogy small-ballt játszanak vele. Megvannak az irányítók (Felton, Prigioni, Udrih), a pontszerzők (Anthony, Felton), a védőspecialisták (Shumpert, MWP), és azok a hármasok, akik nagyon simán játszhatnak négyest is (Anthony, MWP), ezzel Woodsonnak lehetőséget adva arra, hogy több kisemberrel rohamozza az ellent, ha úgy tetszik neki. A palánk alatt már nagyobbak a kérdőjelek, hiszen Bargnani formájától, hozzáállásától alapvetően függ az, lesz-e végre olyan, tisztán négyes játékosa a Knicksnek, aki szét tudja húzni a pályát Anthony-éknak - Novak csak kinevezett négyes volt, ahogy Copeland is. Ha nem, akkor még mindig ott van, hogy Amare esetleg a középtávoli játékát tudta-e fejleszteni, de az Anthony-Stoudemire-Chandler hármast huzamosabb ideig még senki nem látta jól játszani egyszerre, erre alapozni azért elég komoly vétek lenne.

Összességében a védekezés mindenképpen jobban fog kinézni, hiszen World Peace-t kint és bent is be lehet vetni, ellenféltől és taktikától függően, de támadásban érdekes kérdés lesz az ő  helye és Bargnanié is. Alapvetően a Knicksnek nem elöl voltak gondjai - már amikor járatták a labdát, és nem álltak le egy-egyezni -, de mindkét kosarasban benne van, hogy még egy működő rendszert is képesek lesznek szétszedni. Ennek elkerüléséhez MWP-nek legalább az üres tempókat be kellene tudnia dobni - márpedig ebben kifejezetten nem volt jó a Lakerses időszaka végén -, míg Bargnaninak minden szinten össze kell szednie magát.

A túloldalon óriási volt a jövés-menés. Egyrészt Jason Kiddet kinevezték vezetőedzőnek, ezt a későbbiekben kicsit jobban is boncolgatjuk. Másrészt a kezdőcsapatból Gerald Wallace távozott - őt, a kispad végére száműzött Kris Humphriest, a nem sok lehetőséget kapó Marshon Brookst, és az olykor hasznos kiegészítőként működő Keith Boganst Bostonba cserélték. CJ Watson sincs már az együttesnél, ő ezentúl az Indiana Pacers cseresorát próbálja majd meg gardírozni, Jerry Stackhouse-nak pedig még nincs szerződése. Az érkezők között ott van a két bostoni szupersztár, Kevin Garnett és Paul Pierce, valamint a velük csomagban érkező Jason Terry. Watson helyére Shaun Livingston érkezett, a perimétersor mélységét Alan Anderson megszerzésével növelték, Pierce mögé pedig az erőcsatárként is bevethető orosz kiválóságot, Andrej Kirilenkót sikerült aláíratni.

Irányítóposzton valószínűleg még a súlyos térdsérülése után jóval visszafogottabb, de egyre stabilabb, jobb produkciót nyújtó Livingstonnal is sokat erősödtek, tavaly a pad abszolút össze-vissza játszott Watson irányításával. Ami még óriási plusz lehet, az Kidd jelenléte Deron Williams számára. Az egykori Jazz-kiválóság a Netsnél meg sem tudja közelíteni azt a szintet, amit korábban képviselt Utah-ban, ennek helyreállításában főszerepet játszhat az éppen a nagy rivális Knickstől nyáron visszavonuló irányítólegenda, Kidd megjelenése a padon. Valószínűleg a trénernél nem sokan ismerik jobban Williamset, a játékát, a benne rejlő lehetőségeket, valamint azt, hogyan hozza ki ezeket magából. Ha valakitől az előzőekhez képest nagy javulás várható, akkor az D-Will.

Dobóhátvédben is jóval stabilabb lett az együttes, hiszen Joe Johnson mögött most már nem a liga jómunkásembereként ismert Bogans, vagy a nagy öreg Stackhouse, esetleg a védekezése miatt abszolút kegyvesztett Brooks lesz bevethető, hanem az a Jason Terry, aki ezeknél a neveknél jóval többet tehet majd hozzá. Az előző éve nagyon nem sikerült a Bostonban, és benne van annak a lehetősége is, hogy bizony elindult a lejtőn, ám azt is észben kell tartani, hogy új környezetbe került, 8 esztendő után hagyta ott Dallast, így alapvetően sem indult könnyű helyzetből, ráadásul a Celtics tavalyi éve minden volt, csak stabil nem - hetente dőltek ki játékosok rövidebb, de általában inkább hosszabb időre, így mindig új társhoz kellett szoknia, Rajon Rondo kiesése után pedig igazi playmaker nélkül kellett produkálnia. Ugyanúgy megvan az esélye annak, hogy összeszedi magát a bajnoki cím miatt, mint annak, hogy olyan szezont fut, mint Bostonban, vagy még olyat sem... Ha nagyon ég a ház, akkor a Raptorstól érkező Anderson is ott van még, aki kiscsatárban is használható, de valószínűleg csak sérülés esetén kerül majd pályára.

Kiscsatárban borzasztóan nagyot lépett előre a csapat. Pierce sincs már pályafutása csúcsán, de még mindig nagyon veszélyes támadójátékos - igaz, cserébe védekezésben már bújtatni kell, olyan szinten lett lassú lábon. Ettől függetlenül a maximum az energiabefektetése miatt dicsérhető, de a helyét saját bevallása szerint sem találó Wallace helyett már önmagában előrelépés lesz, hiszen kintről és egyéni akciókban is jóval potensebb, mint elődje. Mögé jött az együttes talán legnagyobb Jolly Jokere. Kirilenko nemcsak Pierce-t tudja váltani, hanem egy poszttal fentebb Garnettet is, így mindkét idős ex-Celticnek tudja biztosítani a megfelelő pihenőidőt, ha arra van szükség - erőcsatárban vannak még rajta kívül is bőven. A pihentetés mellett fontos taktikai szerepe is lesz az orosznak, hiszen kategóriával jobb védő, mint PP, a csapatjátékban többet tud hozzátenni, és bár pontszerzést tekintve gyengébb, összességében jóval sokoldalúbb kosaras, így ha nem a pontokra lesz szüksége a Netsnek Pierce legit helyettese tud lenni akár kezdőként is. Mirza Teletovic-nak nincs könnyű helyzete, mert itt is legalább ketten vannak előtte a rotációban, négyes poszton hárman is, neki pedig nagy szüksége lenne sok játékidőre, anélkül szinte használhatatlan.

Az erőcsatár posztra érkező Garnett sokkal többet adhat, mint egy új embert a magasemberrotációba. A Brooklyn legnagyobb gondja az volt tavaly, hogy hiába volt már egészen jó a játékosállománya, identitás nélküli csapat volt, sem elöl, sem hátul nem volt felfedezhető egy markáns irányvonal, ami mentén a meccseiket játszották, és nem is nagyon tudtak küzdeni a pályán - ennek éles példája volt a keleti első kör, ahol a fél csapatát a kórházban tudó Chicago Bulls lelkesedéssel megverte őket. A küzdeni tudás hiánya valószínűleg KG megérkezésével meg is szűnt, ráadásul amennyiben egy jó védekezést összerak majd az edzői stáb, ő azt egy személyben el is tudja irányítani a pályán a festékből. Borzasztóan nagy előrelépés lehet, ha sikerül egészségesnek maradnia, mert azt a stabilitást adhatja meg, ami a Netsből teljes mértékben hiányzott az előző idényben. Mögötte Kirilenko, illetve a szerződést hosszabbító energiabomba, Reggie Evans is ott van, itt mondhatni hibátlan a Brooklyn.

Centerposzton náluk sem történt sok minden, Brook Lopez mögött maradt Andray Blatche is.

A periméteren náluk is minden megvan, igazi irányítók (Williams, Livingston), pontszerzők (Pierce, Johnson, Williams, Terry), védekezésben kifejezetten jól használható játékosok (Johnson, Kirlenko). Talán annyival vannak hátrébb, mint a Knicks, hogy nincs top védőjük, mert ezt már Johnsonra és Kirilenkóra sem lehet mondani, míg a túloldalon World Peace még, Shumpert pedig már a legjobbak között említhető, az ellenfél legjobbjaira szívbaj nélkül állíthatóak. A palánk alatt talán a Brooklyn sora a legerősebb a ligában, hiszen kifejezetten jó palánk alatti pontszerzők mellett Garnett középtávolról operál már legtöbbször, védekezésben nemcsak ő, hanem Blatche is nagyon hasznos, Evans pedig gyakorlatilag mindent megcsinál, amit mondanak neki úgy, hogy pontszerzési igényei egyáltalán nincsenek, így a sok pontgyáros elöl egyetlen labdát sem vesz el támadásban.

Két komoly kérdés van. Képes-e ez a keret felvenni a futóversenyt olyan csapatokkal, akik meccsenként 48 percig rohangálnak a pályán? Nyilvánvalóan nem, ezért a Brooklynnak lassítania kell mindenképpen a játékot, de az már kérdés, hogy ezt mennyire tudják majd megtenni. Valószínűleg ehhez kifejezetten jól megtervezett, és még jobban kivitelezett támadójáték kell majd, pontszerzés után ugyanis ritkán következik gyorsindítás. A másik kérdés még nagyobb: Jason Kidd.

Mihail Prohorovot nem lehet hibáztatni, kellett egy nagy név a kispadra, és bár az edzők közül Phil Jackson még mindig állás nélkül van, a többiek - Lionel Hollins, George Karl, stb. - közül egyik sem akkora név, hogy egyrészt garantált sikert hozna, másrészt bevonzaná a nézőket a Barclays Centerbe. Az orosz tulaj megmondta, hogy nincs túl sok sztáredző a ligában, és abban reménykednek, hogy Kidd az lesz. Az viszont már talán nem volt a legokosabb lépés, hogy egy nyíltan kimondva két-három éven belül bajnoki címet nyerni akaró együttes élére egy nemhogy újonc edzőt neveztek ki, de egy olyat, aki még pár héttel-hónappal korábban játszott.

Kidd nagyon ért a kosárlabdához, ez játékos-pályafutása során is nyilvánvaló volt. Az is biztos, hogy a játékosok nyelvén is ért, tudja, kihez hogyan kell szólni ahhoz, hogy a legjobbat hozza ki belőle. De ettől még nem edző. Nagyon jó, neves, elismert segédedzőket kapott maga mellé, akik miatt valószínűleg az alapszakaszban nem lesz problémája. Össze fognak tenni egy jó taktikát, ami a játékosállomány minősége miatt bőven elég lesz az első 82 meccsen. A PO-ban azonban már az edzők legalább akkora szerepet játszanak, mint a kosarasok. Meccsek közötti taktikaváltásban, és főleg a meccsek alatti időkéréseknél, húzásoknál. Láthattuk tavaly, hogyan verte rommá PJ Carlesimót Thibodeau ebben, hogyan játszotta le egy húzással Erik Spoelstra a váltani képtelen Scott Brookst a 2012-es nagydöntőben, és micsoda csiki-csuki játszmák mentek az ideiben. Hogy ezt tudja-e Kidd, arról vannak kétségeim, és inkább a "nem" a válasz.

A franchise legendája, hiszen az előszezonban vissza is vonultatják majd a mezét, így a türelem valószínűleg jóval nagyobb lesz irányába, mint lenne bárki másnál, de ettől függetlenül nagyon gyors tempóban kell felszednie magára a tudást, ha az idei vagy a jövő évi PO-ban nagyot akar alkotni ez a Brooklyn. Ennél sokkal több idejük ugyanis nincs - Garnett és Pierce a visszavonulás közelében, Terry szeptember közepén lesz 36 éves, Johnson is 32 múlt már, Evans 33, Blatche amnesztiájának utolsó éve pedig idén jár le, jövőre már nem kap pénzt a Washington Wizardstól, úgyhogy valószínűleg nem vállal be még egy veterán minimumos évet, annál a piacon minden bizonnyal sokkal-sokkal többet kaphat, látva azt, hogy védekezésben kategóriákat fejlődött fővárosi énje óta.

Hogy ki lehet idén a jobb, azt lehetetlenség megmondani. Egyik csapat sem túl fiatal, nem mondhatni tehát, hogy az alapszakaszra lennének felépítve. Mindkét keret azonban olyan mély, hogy ha a kezdőket pihentetik is az alapszakaszban, nagyon könnyen 55 győzelem közelébe kerülhet mindkét gárda, sőt, akár e fölé is. A divíziógyőzelemért mennek majd, ez teljesen egyértelmű, és könnyen lehet, hogy nagyon nem lesz mindegy, hogy ki nyer, és ki lesz csak második az Atlanticon belül - a Centralban a Chicago és az Indiana harcol majd ugyanúgy, a Southeastet pedig nyeri valószínűleg a Heat -, hiszen adott esetben ez több pozíciót, és a hazai pálya előnyének elvesztését is jelentheti. Mindkét oldalon komoly kérdőjelek vannak - olyanok, amilyenek a bajnokesélyességet és a rájátszásbeli produkciót erősen kérdésessé teszik, nemcsak az alapszakasz-pozíciót. Annyi viszont biztos, hogy az NBA történetének legnagyobb New York-i háborúja lesz idén, mert bár Feltonéknak igaza van szerintem, New York csapata mindig is a Knicks lesz, ez még nem akadályozza meg a Netset abban, hogy idén jobban szerepeljenek náluk, és borsot törjenek városi riválisuk orra alá.