Pelicans, Pistons: pénzköltés ésszel és ész nélkül

Joe Dumarsnak volt költőpénze.

Ez a mondat 10 évvel ezelőtt még jól csengett, mostanra azonban inkább vészjóslóan hangzik, ha Pistons szurkoló az ember. Az egymást követő hat konferenciadöntő a 2000-es években, valamint a 2004-es bajnoki cím mára elhalványult, Dumarst közel sem tartják akkora zseninek a szakmában, mint akkoriban.

Többévnyi rossz szereplést követően - amelyhez nagyban hozzájárult Ben Gordon és Charlie Villanueva borzalmas túlfizetése - 2013 nyarán végre újra költekezhetett a Pistons GM-je, és utólag sajnos kijelenthetjük, hogy ismét mellényúlt.

Brandon Knight-ot kicserélte Brandon Jennings-re, amiben talán még lett is volna ráció, hiszen mindent egybevetve Jennings a jobb kosaras. De csak ha olyan kedve van, és sajnos Detroitban nem igazán volt kedve.

Erre jött még a téglagyári munkás Josh Smith leigazolása, amellyel bár világverő balkezes triót hozott össze Dumars (a maradó Greg Monroe szintén balos), de ez a keret egy 3-3 elleni streetball meccsen jobban festene, mint az NBA-ben. A Detroit GM-je a szabadügynök piacon elérhető legjobb játékosra csapott le, azonban csapatának pont nem ilyen típusú spíler kellett. Egy Ariza-szerű, a pályát kinti dobásokkal széthúzni képes alacsonybedobó sokkal jobb fit lett volna – persze a fotelből könnyű okoskodni.

Érkezett tehát Smith, akit nem igazán marasztalták Atlantában, úgy voltak valószínűleg vele, hogy 9 év alatt eleget láttak belőle.

A shooter szerepkört Kyle Singlerrel és az újonc Caldwell-Pope-pal próbálták betölteni, a többi hátvéd (Stuckey, Datome, Bynum) egyike sem világverő kinti dobó, és ezzel el is érkeztünk a fő problémaforráshoz.

A Drummond-Monroe-Smith tengely működése már a szezon előtt is vetett fél kérdéseket, ugyanis egyikük sem tud dobni 3 méternél messzebbről. Smith egészen botrányosan, 26%-os „pontossággal” tüzel kintről, mégsem rest átlag 3.4 triplát ráemelni meccsenként – ez a liga történelmében példa nélküli adat, és J-Smoove fegyelmezetlenségén túl az edző karakteréről is árulkodik.

Singleren kívül nem akadt olyan játékosa idén a Pistonsnak, aki folyamatosan arra késztette volna az ellenfél védelmét, hogy kilépkedjenek rá, így pedig jóval kevesebb hely jutott az egyébként roppant tehetséges Andre Drummond-nak, és a még mindig csak 24 éves Greg Monroe-nak a palánk alatt operálni. A motorvárosiak a 29. helyen végeztek a triplaszázalékot tekintve a 30 csapatos mezőnyben, így mondani sem kell, nem igazán vették őket komolyan a vonalon túlról.

Drummond szépen hozta a számokat, nagyon rendben volt a teljesítménye – a többiekről ez kevésbé volt elmondható.

Február elején 21 győzelem mellett 29 vereséget számláltak, meg is köszönték Mo Cheeks vezetőedző munkáját. Ám a helyét átvevő John Loyer sem váltotta meg a világot, 8 győzelmet kapart össze 32 találkozó alatt, így masszív belső sor ide (a legjobban támadópattanózó csapat ők voltak idén), harmatgyenge Keleti Főcsoport oda, nem tudta beverekedni magát Joe Dumars együttese a rájátszásba.

29-53-as mérlegük pontosan megegyezik az előző idénybéli teljesítménnyel, nem Smith és Jennings tehát a gyógyír a bajokra.

Dumars ment, Stan Van Gundy felkészül...  

…és kezdésnek évi 6 milliót költene Jodie Meeksre, évi 8 milliót pedig Isaiah Thomasra. Valami káros anyag lehet a detroiti levegőben. 

 

Vegyünk minőségi játékosokat Unibrow mellé, irány a rájátszás!

Ez a mondat nagy valószínűséggel a New Orleans vezetőinek meetingjén hangzott el 2013 nyarán. Más magyarázat nemigen van arra a kiköltekezésre, amely - bár Prokhorov és Dolan le sem hajolnának ilyen összegekért - egyébként nem jellemzi a mindenkori Hornets-et.

Mozgalmas időszakon van túl a franchise.

Miután 2010 végén a liga megvette George Shinn-től a csapatot, elpasszolták a máshová vágyódó Chris Pault Los Angelesbe a Lak Clippersbe, majd 2012 áprilisára vevőt is találtak a Lódarazsakra, 38 millió dollárt kaszálva az ügyleten (300-ért vették, Paullal, 338-ért adták nélküle, szép munka, Stern úr!). 

A New Orleans Saints tulaja, Tom Benson lett az új góré, David Stern rögvest meg is bundázta neki az 1/1-et és a szerencse is hamar rámosolygott az együttesre, elnyerték ugyanis az első választás jogát a drafton. Egyértelmű volt, hogy Anthony Davist kell vinniük, nem is tettek másként. Az azóta eltelt időszak arról szól, hogy minél jobb kiegészítőket találjanak Brow mellé, aki töretlenül fejlődik.

Így jutottunk el a tavalyi nyárhoz, ahol is már Pelicansként draftolta Nerlens Noelt a csapat, hogy azonnal továbbpostázza Phillybe egy pickkel az All-Star Jrue Holiday-ért cserébe.

Sign-and-trade ügylet keretében érkezett a gárdához a korábbi Év Újonca győztes Tyreke Evans, akit sikerült jócskán túlfizetni (4 év, 44 millió dollár), valamint maradt a Chris Paul-cseréből szerzett sérülékeny scorer, Eric Gordon. Triplavetőként szóba jöhetett még Anthony Morrow, valamint csereirányítóként Brian Roberts.

Hátvédposztokon tehát sikerült enyhébb logjam-et kialakítani - bár végül Holiday sérülése miatt mégsem volt akkora tolongás a percekért -, bedobóban viszont már korántsem volt ennyire rózsás a helyzet. Az az Al-Farouq Aminu kezdett ugyanis kiscsatárban a meccsek nagy részén, akire a “fakezű” jelző is dicséretként hat. A triplavető Ryan Andersont próbálgatták itt, de ő egyértelmű négyes - ráadásul ki is dőlt 22 meccs után egy csúnya nyaksérüléssel -, más opció pedig nemigen akadt.

Az erőcsatár poszton keletkezett űrt Jason Smith-szel próbálták meg betömni, kevés sikerrel - Davisnek ez lenne az eredeti posztja, de feljebb kellett tolódnia centerbe, és behemótokkal verekednie a palánk alatt. A problémára a megoldás Robin Lopez lehetett volna, de ő az Evans-cserének hála már Portlandben brusztol, hogy Aldridge-nek ne kelljen védekezésben megszakadnia.

Nem véletlen erőltették centerbe Davist, itt ugyanis eléggé súlytalan volt a gárda: Alexis Ajinca, Jeff Withey és Greg Stiemsma nem kezdő kaliberű játékosok, legalábbis nem egy playoff-wannabe csapatnál. 

Az alapszakasz során hullámzóan teljesítettek, kétszer is volt nyolcas vereségszériájuk, míg győzelemből 5 volt a legtöbb zsinórban. Davis remek idényt produkált, összejött neki a 20-10, negyedik helyen végzett a hatékonysági (PER) mutatóban, mindenképpen fényes jövő áll előtte.

Evans az idény második felére lendült bele és mutatott valamit a régiből, hogy miért is hozták ide - bár ebben közrejátszottak a folyamatos sérülések, amik miatt a kezdőötösben találta magát.

Holiday, amíg bírta, viszonylag produktív volt (14 pont, 8 gólpassz), ám hamar kidőlt. Magához képest azonban egészséges tudott maradni Gordon - 64 mérkőzésen lépett pályára, ez a legtöbb újoncidénye óta, bár a pontátlaga a legalacsonyabb eddigi karrierje során (15.4).

Az évet végül 34-48-cal zárták a Pelikánok a kőkemény Southwest divízió utolsó, ötödik helyén (a másik 4 SW csapat mind playoff résztvevő lett - Spurs, Rockets, Grizzlies, Mavs), 7 meccset javítva az előző évadhoz képest, ez azonban csalódás a nyári költekezés fényében - de alapemberek estek ki a rotációból a szezon nagy részére.

A palánk alatti szekció mindenképpen erősítésre szorul, mint ahogy a kiscsatár poszt is - előbbire talán már találtak is gyógyírt a vezetők, egy 2015-ös pickért cserébe behúzták ugyanis a Houstontól Omer Asik-ot, megteremtve a lehetőséget Davisnek, hogy négyesben brillírozhasson. Még egy jó bedobó, és talán újra a rájátszásban köszönthetjük az együttest – még akkor is, ha úgy tűnik: a SouthWest még 1-2 évig a liga legerősebb csoportja lesz.