Playoff 2012: A második kör előzetese (2/4.)

Pörög a playoff, kezdődnek a második körös csaták - előzeteseink második részében a Miami Heat és az Indiana Pacers párosítását vizsgáljuk. A párharc mottója: MVP-k kontra lepattanók - avagy ki kit fog?

Miami Heat (2.) - Indiana Pacers (3.) (1. mérkőzés: 2012. 05.13., 21:30)

Előzmények. A Miami Heat nagyon simán, 4-1-re hozta a Knicks elleni párharcot, gyakorlatilag egy pillanatig sem volt kérdés, hogy a fontos játékosait sorban elvesztő New York nem lesz képes kifejteni komolyabb ellenállást. Bár a nagy hármasból csak a friss MVP LeBron James és Dwyane Wade hozta a játékát, Chris Bosh sem felejtett el kosarazni – az Év Védője, Tyson Chandler és Amar’e Stoudemire mellett azonban nem is nagyon keresték a társak támadásban, nem is nagyon volt rá szükség. A Heat valódi erőssége azonban még mindig kérdés, hiszen ez a New York ezer sebből vérzett – és még így is megtalálták a Miami játékosait, miszerint rengeteget színészkednek, minden apró kontaktra dobálják magukat, a bírók pedig megeszik ezeket a műeséseket. A Heat-Pacers párharc még el sem kezdődött, de az NBA már pénzbüntetést szabott ki Frank Vogelre, a Pacers vezetőedzőjére, aki szerint a bírók e szituációk nem megfelelő elbírálásával befolyásolhatják a sorozatot, és tanácsokat is adott erre nézve. Kíváncsian várjuk, vajon ezek után hogyan változik (változik-e) a bírói felfogás.

A Pacers az Orlando Magic ellen még olyan volt az első meccsen, mint a szűzlány az első randin, de a másodiktól kezdve esélyt sem adott ellenfelének, zsinórban 4 győzelmet aratva 4-1-re hozta a párharcot – ahogy arra számítani lehetett Dwight Howard hiányában. Az ő valódi erejük is titok egyelőre, ám arra jó volt a Magic elleni széria, hogy önbizalmat szerezzenek, no meg némi playoff-tapasztalatot – abban ugyanis nincsenek eleresztve. A csapat két húzóembere, Danny Granger és David West is jól teljesített, talán a center, Roy Hibbert volt visszafogottabb a matchup-rémálom Glen Davis mellett, illetve Paul George, aki egyszerűen nem találta a helyét megfelelő kaliberű ellenfél híján. Összességében a Pacers korábbi önmagához képest sokkal magabiztosabb volt, 2005 után jutott megint a playoff második körébe – abból a csapatból már senki nincs a Pacersnél, James Jones éppen az aktuális ellenfelet, a Heatet erősíti.

Alapszakasz. 3-1-re hozta a párharcot a Heat – ám amíg az első két meccsen nagyon simán győztek (a másodikon George Hill nem játszott), addig a harmadik összecsapáson már csak két ponttal volt jobb a Miami – az utolsót pedig 15 ponttal nyerte a Pacers (105-90), a lepattanócsatát pedig 46-33-ra hozták.

Irányítók. Mario Chalmers vs. George Hill/Darren Collison. Chalmers az egész Knicks elleni sorozatban megfelelően teljesített (bár a végén, Shumpert és Davis kidőlésével nagyon nem is maradt ellenfele…), most is az üres triplák bedobását, valamint kemény védekezést vár el tőle Erik Spolestra. Ha meccsenként bedob 3-4 tiszta hárompontost, és lelassítja az ellenfél irányítóit, már jó munkát végzett. A túloldalon érdekes a szituáció, mert George Hill a szezon végén átvette ugyan a kezdőirányítói posztot Collisontól, ám egyrészt egyikük sem a klasszikus irányító prototípusa, másrészt Collison közel kétszer annyi gólpasszt oszt ki feleannyi idő alatt, mint vetélytársa. Ha Hill esetleg rosszul játszik a hasonló stílusú, de nagyon jó védő Chalmers ellen, elképzelhető, hogy Collison, hagyományosabb, passzolósabb stílusát lesz kénytelen erőltetni a Pacers.

Dobóhátvédek. Dwyane Wade vs. Paul George. A Heat sztárja 21 pontot átlagolt a Knicks ellen, de nem kellett megszakadnia, mindössze 35 percet töltött a pályán. A büntetőkkel akadt kisebb gondja (17/30…), de összességében hozta azt a játékot, amit vártak tőle – és maradt benne bőven tartalék. Erre most szüksége is lesz, mert bár a Pacers tehetsége elég gyengén dobott a Magic ellen, George védőoldalon rémálom lehet Wade számára: gyors, erős, magas és fordulékony. Egyetlen hiányossága a rutintalansága, valószínűleg kell neki 2-3 meccs, hogy testi adottságait jól ki tudja használni Wade-en, ám a párharc második felében akár a mérleg nyelve is lehet kettejük különcsatája.

Kiscsatárok. LeBron James vs. Danny Granger. Lehetséges, hogy csak papíron fognak találkozni, hiszen a Heatben ugyan Udonis Haslem kezd erőcsatárként, de idén a Heat sűrűn alkalmazza azt a felállást, hogy James a kisebb erőcsatárokat fogja, Shane Battier pedig a kiscsatárokat. Most is ez várható, hiszen James mozgékonysága és keménysége nagyon kell majd a Pacers nem annyira magas erőcsatára, David West ellen, Battiernek pedig jó opció a kicsit magasabb, de lassabb Granger. Itt érdekes taktikai csata dúl majd, hiszen az Indiana alapvetően a Granger-West párosra épül, így nem mindegy, ki fogja őket – a túloldalon is komoly gondot okozhat ez a felállás, hiszen Battier extra tripladobó, és James is bevágja, ha üresen hagyják. James mindenesetre a Knicks ellen parádézott, Granger ugyanezt megtette a Magic ellen, így kettejük formáján nagyon sok fog múlni.

Erőcsatárok. Udonis Haslem vs. David West. Haslem az egyik legjobb munkásember a palánkok alatt, és attól távol is tud védekezni – fárasztó széria vár Westre, hiszen várhatóan LeBron James is időnként a nyakán lóg majd, amikor pedig nem, akkor Haslem szívja majd a vérét; egyik sem biztató perspektíva. A támadóoldalon viszont nagy előnyt jelent majd, hogy West inside-outside játékos, aki pozíciózni, tempózni és passzolni is remekül tud – a maga posztján az egyik legsokoldalúbb játékos jelenleg, és a keménységgel sincs gondja. Amennyiben sikerül fizikálisan elnyomnia Jamest és meg tudja verni lábon Haslemet, a Miami komoly gondban lehet ezen a poszton. Újabb opció is lehetséges azonban, ha Haslemet kipróbálják a center Hibberten (erről bővebben lentebb), és beválik, akkor a jóval nagyobb veszélyt jelentő Chris Bosh-sal fog találkozni, akivel szemben már fizikális hátránya van.

Centerek. Chris Bosh vs. Roy Hibbert. Bosh az utóbbi időkben lett ’center’, bár az idézőjel méretes. Leginkább kényszerből játszik centert, és lehetséges, hogy most nem fog. Bebizonyosodott ugyanis a Magic és Glen Davis ellen, hogy az alacsonyabb, de keményebb játékosok elleni összecsapások annyira nem ízlenek Roy Hibbertnek, így Haslem (vagy akár az energiabomba Ronny Turiaf) képes lehet megfogni – vele együtt David Westet is limitálni. Így nagyon nagy kérdőjel Hibbert játéka, mert 217 centis magasságához képest sokszor nagyon eltűnik, ezt pedig kíméletlenül ki fogja használni a Heat. Persze Chris Bosh sem leányálom, hiszen a liga egyik legrutinosabb erőcsatáráról beszélünk, aki kiválóan tempózik, de gyors első leütése is van – vagyis ha ők kerülnek szembe, Hibbertnek komoly gondjai lehetnek védőoldalon.

Kispadok. A Heat oldalán Shane Battier védekezésben jelenthet komoly faktort, és támadásban is képes hozzászólni a történésekhez. Mellette Mike Miller triplái kulcsfontosságúak lehetnek, és a Joel Anthony-Ronny Turiaf kettősre is nagy feladat hárul, hiszen a Pacers a palánk alatt nagyon mély. Effektíve nyolcfős rotációval dolgozik a Miami, kérdés, hogy ez most elég lesz-e, mert a Pacersben a Collison-Barbosa duó óriási lendületet képes adni a padról, Tyler Hansbrough egy erőgép – miközben olyan hustle playerek várnak még bevetésre, mint Louis Amundson és Dahntay Jones. Spoelstrának valószínűleg elő kell kapnia a jegelt újoncot, Norris Cole-t, mert másképp a kispadról nem igazán fog érkezni olyan sebesség, ami szükséges a Pacers ellen. Nagy kérdés, hogy ez mennyire fogja megborítani az eddigi rotációt.

Edzők, konklúzió. mindkét kispadon relatíve fiatal szakemberek ülnek, ám amíg Frank Vogelen nincs komolyabb nyomás, addig Spoelstrának idén van vesztenivalója, mert egy újabb elvesztett bajnoki címet már nem bocsátanak meg neki. A Pacers nagyon kemény és masszív csapat, jó variációs lehetőségekkel, így nem számítunk rövid párharcra. Ha az Indiana képes behúzni az első két meccs valamelyikét, akkor talán hét meccsig is elmehet a párharc – ha viszont a Heat 2-0-lal megy Indianába, a rutinos spílerek révén hamarabb is lezárhatja a szériát.

Tipp: 4-2 a Heat javára – de szívesen megnéznénk egy hetedik meccset Miamiban.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus