Playoff 2013: a második kör előzetese (4/4)

A Warriors első köre szöges ellentéte volt a Spurs erőkímélésének. Pályahátrányból kezdték a rájátszást a Denver Nuggets otthonában, rögtön megsérült a ligát idén dupla-duplákban vezető David Lee, azonban már ekkor látszott: a Nuggets nagyon meg fog izzadni – csak egy utolsó másodperces kosárral nyertek. A második meccstől aztán a Warriors és Mark Jackson kockáztatott az alacsony kezdőcsapattal: Jarrett Jack irányított, Steph Curry átment dobóhátvédbe, Klay Thompson és Harrison Barnes kiscsatárt és erőcsatárt felváltva játszott, míg centerben Andrew Bogut állt a vártán. Mindez annyira meglepte George Karlt, a Nuggets ősz mesterét, hogy mire felocsúdott, már 3-1-re vezetett az otthoni meccseit hozó Golden State, amelyben Jack, Curry és Bogut extrája mellett mindig volt valaki, aki előugrott a padról. Az ötödik meccsen Denverben még szépített a Nuggets, a hatodikon viszont a Warriors valahogy kihúzta az utolsó negyedet, és a bár a játékosai már szinte térden jártak az iszonyatos atletizálás miatt, nagy nehezen véghezvitték a csodát.

Az alapszakaszban 2-2-re végeztek a felek, mindenki hozta a hazai meccseit. Januárban a Spurs jó védekezéssel (95-88) nyert otthon, februárban pontgazdagabb meccsen nyert a Warriors (107-101), márciusban a Spurs nem hibázott odahaza (104-93), míg az alapszakasz utolsó hetében ismét sokpontos összecsapást nyert a Warriors (116-106) – utóbbinál fontos megjegyezni, hogy a San Antonio három kezdője (Duncan, Parker, Leonard) és Manu Ginobili, míg a hazaiaknál Andrew Bogut sem játszott.

A párharc statisztikai érdekessége: A Warriors az alapszakaszban utoljára 1997 februárjában nyert a San Antonio otthonában – vagyis az 1997-ben draftolt Tim Duncan még nem élt meg hazai vereséget a Golden State ellen. A széria 29 mérkőzést számlál, ami messze a leghosszabb ilyen aktív sorozat az NBA történetében. A két gárda eddig egyszer találkozott a playoffban: 1991-ben a Run TMC becenévre hallgató, Tim Hardaway, Mitch Richmond és Chris Mullin fémjelezte Warriors 3-1-re ütötte ki a másodéves David Robinson vezette San Antoniót az első körben.

A periméteren a stílusok csapnak össze – de azért ezek a stílusok nem állnak olyan messze egymástól. A Spursnél Tony Parker bontogatja majd a védelmet, és itt nem is nagyon van olyan védőjátékos, aki a formában lévő franciát meg tudná állítani (a nála egy szinttel kevesebb rutinnal rendelkező, hasonlóan a gyűrűt támadó Lawsonnal is alaposan meggyűlt a baja a Warriors védekezésének az első körben). Mellette Danny Green jó kinti dobásokkal tud operálni és elfogadhatóan védekezik, míg Kawhi Leonard posztján az egyik legsokoldalúbb játékossá kezdi kinőni magát (pedig még csak másodéves): támadóoldalon leütés után és a triplavonal mögül is eredményes tud lenni, jól lát a pályán, védekezésben pedig egyértelműen alapember. Emellett nagyon jó csapatjátékos, amit Gregg Popovich kér tőle, azt maradéktalanul végre is hajtja.

A túloldalon nagyobb keveredés várható, mivel Mark Jackson az utolsó összecsapáson visszatért a hagyományosabb kezdőhöz (reagálva arra, hogy Karl az ötödik meccsen sikeresen magasította a Denvert), és Jarrett Jack visszakerült a padra. Valószínűleg a Spurs ellen sem úgy fut ki az első percekben a Warriors, hogy a small-ball lesz a cél – Tim Duncan és Thiago Splitter is sokkal komolyabban büntetni fog magassági előnyben, mint a Denver magasemberei. Ezért valószínűleg Steph Curry, Klay Thompson és Harrison Barnes fog kezdeni. Támadóoldalon kiválóan néz ki ez a trió, hiszen Curry és Thompson életveszély kintről, míg az újonc Barnes hasonló úton jár, mint a túloldalon Leonard, vagyis nagyon sokoldalú – azonban még néha nagyon érződik, hogy első évében jár. Védőoldalon már lehetnek problémák, ugyanis Curry testtel és lábbal nem valószínű, hogy tartani tudja Parkert, és sem Thompson, sem Barnes nem alkalmas hosszútávon erre.

Itt jön azonban képbe Jarrett Jack és a kispadok. Jack jobb védő, mint Curry – jó esély van rá, hogy Jack nagyon sokat lesz fent, ebben az esetben Curry-t el lehet bújtatni védőoldalon Green-en, és Barnest beáldozni, akinek a helyén a posztjához képest magas és erős Thompson találkozna Kawhi Leonarddal (akinek Thompson kinti dobásai miatt kevesebb helye lenne besegíteni védőoldalon). Jack mellett igazából nincs másik, használható periméter játékos (talán még az éppen Spurstől érkezett Richard Jefferson jöhet szóba, ő azonban nem nagyon kapott szerepet a playoffban, illetve az eddig csak pihentetés miatt pályára küldött Kent Bazemore), azonban Jacken kívül mindhárom játékos nagyon fiatal, bírják a gyűrődést. A Spurs oldalán már jóval mélyebb ez a csapatrész. Manu Ginobili lehet a mérleg nyelve itt, mivel még mindig a liga egyik legjobb, legfineszesebb támadójátékosa, aki Green helyén játszva (de akár Leonardén is) alaposan megnehezítheti a Warriors és azon belül Steph Curry életét. Rajta kívül az állandó triplaveszély, Gary Neal, illetve a gyorslábú ausztrál, Patty Mills lehet faktor – de a másik franciáról, Nando De Colóról se feledkezzünk meg, sőt Cory Joseph is mutatott szép dolgokat Tony Parker sérülése idején. Leonard helyén a rutinos Tracy McGrady szállhat be percekre, de a kiscsatár valószínűleg nem fog sokat pihenni ebben a párharcban.

A magas posztokon nagy kérdés Splitter játéka, akinek bokája még nem 100 százalékos, kérdéses, hogy mindez mennyire befolyásolja majd a játékát. Mellette Tim Duncan extrán jó formában, komolyabb egészségügyi gondok nélkül tolta végig az évet, a palánk alatt még mindig a liga legszűkebb elitjét jelenti támadó- és védőoldalon is. Duncan kintről, bentről, a büntetővonalról és passzolásban is a mérleg nyelve lehet, miközben a saját palánkja alatt óriási rutinja és idén meglepően jó blokkjai okán is jól tudja levédeni nem csak az ellenfél magasembereit, de a betörő hátvédeket is. Ugyanakkor a másik oldalon sem nyeretlen kétévesek pattogtatnak: az ausztrál center, az egykori draftelső Andrew Bogut feledni látszik sérüléseit, és a Denver elleni párharc végére megtalálta a ritmust mindkét palánk alatt – ő egészségesen majdnem olyan jó védő, mint Duncan. Mellette David Lee visszatérése ellenére sem várható teljes erejében, ezért jó eséllyel Carl Landry fog kezdeni. Landry egy kicsit talán alulméretezett, de nagyon kemény, jó felépítésű, hajtós és playoff-rutinnal felvértezett erőcsatár, aki támadásban a palánk közelében és a gyűrűtől távolabb sem rossz, emellett nagyon nagy hustle play-ekre képes, nem ismer elveszett labdát.

A cseresoroknál élre kívánkozik Matt Bonner, aki a Lakers ellen kissé váratlanul visszaverekedte magát a rotációba DeJuan Blairrel szemben. A Warriors ellen nem kell Dwight Howardhoz hasonló embereket fognia, viszont ő a triplavonalon túlról nagyon hasznos tud lenni, és segítségével támadóoldalon úgy állhat fel triplavetőkkel a Spurs, hogy nem kell feladnia magassági fölényét. Blair és Aaron Baynes jöhet még szóba – főként utóbbi lehet érdekes, hiszen Boguthoz hasonlóan ő is ausztrál, és felépítésben jó opció is rá (bár együtt elég keveset játszottak, annyira nem ismerhette ki). A túloldalon Festus Ezeli kiválóan alkalmas részfeladatokra (1-1 elleni védekezés, lepattanózás, támadólepattanózás) – aki azonban itt Jolly Joker lehet, az az újonc Draymond Green, aki iszonyatosan ’sűrű’ és kemény játékos, jól védekezik a palánkok alatt, posztjához képest nem lassú – és Bonnerhez hasonlóan kiváló a csuklója, a triplán túlról képes folyamatos nyomás alatt tartani a San Antonio védekezését.

Edzők. Érdekes és tanulságos párharc lehet ez a másodéves GSW-szakvezető, Mark Jackson számára, hiszen az alapszakaszokban tündöklő George Karl után most egy upgrade-elt verzióval kell szembenéznie: Gregg Popovich az aktív mesterek közül az egyik legrutinosabb, legdörzsöltebb, akinek félelmetesen nagy playoff-rutinja mellett egy hihetetlenül összeszokott magja van: kulcsjátékosai (Duncan, Parker, Ginobili) pontosan tudják, hogy adott helyzetben mit fog kérni tőlük. Ez a négyes már rengeteg nagy (és ami fontos, győztes) csatát ért már meg, az igazán nehéz helyzetekben is prímán össze tudnak dolgozni. A Lakers ellen a Duncan-Popovich páros új rekordot állított fel a közösen elért playoff-győzelmek számában - éppen a Phil Jackson-Kobe Bryant duót hagyták le. Jackson a túloldalon még híján van a tapasztalatnak, ezt most fogja megszerezni – ugyanakkor kinézzük belőle, hogy néhány trükk van a tarsolyában. A gond alapvetően az, hogy a Denver ellen a Warriors majdnem mindent be kellett, hogy dobjon – a pihenő Spursnek pedig volt ideje ezt alaposan kielemezni, miközben nekik a Lakers ellen nem kellett extra taktikai elemeket ’közhírré tenniük’. Egy fontos mellékszála lehet a párharcnak, hogy a San Antoniónál nagyon erős az ausztrál vonal: az egyik segédedző, az amerikai Brett Brown közel 20 évig dolgozott az ausztrál kosárlabdában, többek között a válogatott segédedzőjeként, majd egészen 2012-ig szövetségi kapitányként – Andrew Bogut esetében tudhat olyan információkat, amiket mások nem nagyon.

Konklúzió. Figyelembe véve a rutint, a kipihentséget és a kevés sérülést, a Spurst jelen pillanatban erősebbnek érezzük – ugyanakkor a Warriors annyi lelki töltetet szívott magába a Nuggets elleni párharcban, hogy a végletekig próbálkozni fognak, és a szívük viszi majd őket előre, ha már a lábuk feladta a szolgálatot. Ez elég lehet szoros összecsapásokra, még az is lehet, hogy lendületből behúzzák a nyitómeccset, esetleg kihasználják a fanatikus szurkolóik biztosította hazai hangulatot. Összességében azonban a Spurs képes lekövetni a GSW tempóját, sőt még fokozni is azt, ezt pedig olyan szinten már nem fogja bírni a Warriors fizikálisan, hogy négy meccset nyerjenek a párharcban.

Tipp. 4-2 a Spurs javára.