Playoff 2013: Az első kör előzetese (2/8)

Elérkeztünk az NBA szezon lényegi részéhez, a rájátszáshoz. A 2013-as PO első körének csatái közül ezúttal a New York Knicks és a Boston Celtics párharcát nézzük át tüzetesebben, melynek mottója: öregember nem vénember!


New York Knicks (2.) - Boston Celtics (7.) (1. meccs: 2012. április 20. 21:00)

Mi történt eddig: A Knicks szintet lépett az előző évekhez képest, 1993-94 óta először nyerték meg az Atlanic divíziót - akkor egészen a döntőig meneteltek a rájátszásban. A nyáron nagy átalakuláson mentek át, hiszen elengedték Landry Fieldset és Jeremy Lint is RFA-kként. A helyüket - és mindenki más helyét is - rutinos, tapasztalt játékosokkal töltötték fel, hiszen érkezett Jason Kidd és Raymond Felton, a magasemberek közé pedig Kurt Thomas, Marcus Camby és Rasheed Wallace is. A szezont kifejezetten jól kezdték, 18-5-tel is álltak, aztán az idény közepén visszaestek, csak 50%-ot teljesítettek hosszú időn keresztül - hogy ez mennyiben volt köszönhető annak, hogy Amare Stoudemire felépült, esetleg annak, hogy a labdajáratásból átmentek egyénieskedésbe vagy hogy pár játékost a sorozatos sérülések miatt túljátszattak, azt döntse el mindenki maga. Egy hónappal ezelőtt azonban újra összekapták magukat - főleg Carmelo Anthony, aki MVP-szintű produktumot nyújt azóta -, és 16-2-vel zárták le az alapszakaszt, kitűnő formában érkeznek tehát a PO-ra.

A túloldalon Ray Allen távozása okozta a legnagyobb vihart, vagyis inkább az, hogy a Miami Heathez írt alá Jesus Shuttlesworth. A helyére megszerezte az együttes Courtney Lee-t, Jason Terry-t és Leandro Barbosát is, úgyhogy úgy tűnt, sikerül helyettesíteni az utolsó évében már sokszor sérült és elégedetlen triplakirályt. Jeff Green felépült szívműtétjét követően, úgyhogy ő is csatasorba állhatott, a draftról pedig a class egyik legképzettebb játékosának tartott Jared Sullingert választották. A szezon aztán végig szenvedés volt a csapat számára. Eleinte nagyon hiányzott a dupla-vállműtétjéből felépülő Avery Bradley, majd alig játszhattak együtt Rajon Rondóval párban, az irányító térdszalagszakadást szenvedett. Talán az egyetlen egyértelmű pozitívumként megemlítendő, hogy Green a szezon második felében kiváló teljesítményt mutatott, mivel azonban ez a csapat sikerességével nem párosult, így a hetedik helyről képtelen volt elmozdulni az Atlantic előző öt évének bajnoka.

Az alapszakaszban 3-1-re végzett egymással a két együttes, úgy, hogy az első találkozót még a Celtics nyerte a Madison Square Gardenben (január 7., 96-102), a Knicks viszont két hét múlva visszavágott Bostonban (január 24., 89-86), március végén pedig egy héten belül kétszer is, komoly különbséggel intézték el a zöldeket - előbb idegenben (március 26., 100-85), majd hazai környezetben (március 31., 108-89).

A periméteren nagyon komoly párharcok alakulhatnak ki, a sorozat nagy része itt is dőlhet el, mivel mindkét együttes valószínűleg sokat fog small-ballozni. Carmelo Anthony-val kell kezdeni a sort, aki a liga legjobb teljesítményét nyújtotta az utolsó 1-1.5 hónapban, bombaformában érkezik a PO-ra, márpedig ha ő úgy játszik, ahogy március óta, akkor lehetetlen megállítani. A Celtics nagyobb problémája, hogy még olyan játékosuk sincs, aki limitálhatná Melót. Erre a legtöbb esélye Jeff Greennek van, aki a szezon elején mutatott pocsék játékán több szintet emelt az All-Star gálát követően, de védekezésben nem olyan kiemelkedő, hogy egy Melo-szintű scorerre nyugodt szívvel lehessen rátenni. Paul Pierce idén támadásban tartja a számait, de kora főleg mozgásán, és ebből adódóan védekezésén látszik leginkább, őt már inkább bújtatni kell majd - valószínűleg Iman Shumperten -, komoly szerepet semmiképp sem kaphat hátul. Shumpert pont megfelelő párja lesz, a másodéves dobóhátvéd ugyanis éppen a védekezés nagymestere, de ACL-szakadásából való felépülését követően támadásban még erősen a lyuk kategória.

Kiemelt szerepe lesz a sorozatban Avery Bradley-nek is, aki a liga talán legjobb periméter-védője, egyes és kettes poszton bárki ellen oda lehet állítani, a nála nagyobb darab játékosok ellen is. Ő vállműtétjét követően próbálja magát felépíteni, támadásban nagyon keresi magát idén - 40.2% mezőnyből, 31.7% triplából -, messze elmarad tavalyi produktumától, JR Smith azonban valószínűleg nem zárja majd a szívébe, akármennyire is kiemelkedő szezont fut a Knicks szupercseréje - nagyon komoly esélye van megnyerni a legjobb hatodik embernek járó díjat. Smith kikapcsolása ugyan nem tenné még azonnal esélyessé a Celticset, de a Carmelo melletti/mögötti legveszélyesebb New York-i megállításával nagyban borulhatna az idén oly hatékony támadógépezet.

Fontos feladata lesz Raymond Feltonnak és Jason Kiddnek, akiknek a labda megfelelő járatását kell biztosítaniuk, ugyanis a New York-iak hajlamosak egyénieskedésbe átcsapni, a legkevesebb gólpasszt osztották ki az alapszakaszban - igaz, a legkevesebb eladott labdájuk is volt. Steve Novak fontossága egyre kisebb lett a szezon előrehaladtával, de még mindig a liga egyik legjobb triplázója, illetve egy támadásban használható fegyvert elő tud még rántani Mike Woodson - Chris Copelandet, aki kintről és bentről is veszélyes, kitűnő scorer, de komoly hátrány védekezésben, így kérdés, hogy mennyi szerepet kaphat egy Pierce vagy Green ellen. A túloldalon Jason Terry-nek nagyon össze kell kapnia magát, Smith szerepét kellene betöltenie a Bostonban, ám ettől eddig idén nagyon távol áll. Fontos lehet még Courtney Lee is, aki átlagon felüli védekezésével pont Feltonnak okozhat majd kellemetlen perceket, illetve Jordan Crawford, aki okosabb játékos nem lett annál, amit a Washington Wizardsnál mutatott, iszonyatos, hajtépést kiváltó vállalásai vannak, de néha elsül a keze, a pontokra pedig hatalmas szüksége lenne a Bostonnak, hiszen támadásban csak a 24. leghatékonyabb csapat voltak a ligában.

Összességében a legnagyobb sakkozások itt mehetnek majd a két edző között, mert elképesztően sok specialista van a két együttesben, akik viszont all-around játékosnak kevéssé mondhatóak, így a párok megfelelő megtalálása kulcs lehet a párharcban. Valamivel jobban áll a New York, főleg mert a bostoniak közül nagyon kevesen nyújtottak idén olyan teljesítményt, ami elvárható lenne tőlük, Carmelo Anthony pedig Jolly Jokernek számít így, hogy nincs igazán ember rá. Észen kell lennie az alapszakasz pontkirályának, mert ha valamelyik csapat mester abban, hogyan hozza ki az ellenfelet a sodrából, akkor az a Celtics, de ha az energiáit nem a trash talkra fordítja, hanem a játékra - mint az utóbbi időben -, akkor a mérleg nyelve lesz - mindenki másra elég jól lehet találni embert mindkét oldalon.

A magasembereknél jóval szerényebb a felhozatal - Amare Stoudemire kihagyja a teljes első kört -, ami viszont a small-ball miatt nem lesz hátrány egyik alakulatnak sem. Kevin Garnett természetesen nagyon komoly szerepet fog játszani a Celticsnél - már ha sikerült teljesen felépülnie. Minden bizonnyal ő játszik majd centert, így támadásban kihúzhatja a palánk alól a tavalyi év legjobb védőjátékosát és a Knicks messze legjobb pattanózóját, Tyson Chandlert. Ez azért lehet fontos, mert a New York egyébként gyenge-közepes védekezésének legerősebb pontja a védőlepattanók megszerzése - ebben a kategóriában negyedikek a ligában 74.7%-kal -, így ennek a gyengítésével megnyílhat az út az egyébként rossz hatásfokkal támadó és pocsékul pattanózó Celtics számára támadóoldalon - összlepattanókat tekintve utolsó előttiek a zöldek, támadópattanókban pedig utolsóak. Chandlernek elöl-hátul a lecsorgók megszerzése lesz a legfontosabb feladata, a Celtics ellen olyan nagyon a festéket nem kell védenie a betörések miatt.

A Knicksnél Kenyon Martinnak lesz még valószínűleg komoly szerepe, akit a szezon közben igazoltak és egyelőre telitalálatnak bizonyul, főleg védekezésben, illetve rajta kívül Marcus Camby lehet még a rotáció tagja, amennyiben teljesen felépült, és nem sérül le újra 1-2 meccs alatt. A másik oldalon Brandon Bass energiáira nagy szüksége lenne a Bostonnak, már csak azért is, mert Garnett mellett rajta kívül csak Chris Wilcox az, akit nyugodt szívvel be lehet vetni egy rájátszás-párharc során, és ez így igen vékonynak tűnik - azt is tudva, hogy Bass például centert a magassága miatt csak limitált ideig játszhat. Bass viszont idén szintén az alulteljesítők táborát erősíti, itt komoly pálfordulásra lenne szükség tőle, ráadásul védekezésben nagy butaságokra is képes.

Erősebbnek tűnik a Knicks festékfelhozatala is, de ha Garnett kintről betalálgat és ezzel Chandlert kihúzza a palánk alól, akkor az itt meglévő New York-i előny nagyban csökkenhet. Mint mindig, a pattanózáson most is sok fog múlni, de mivel mindkét együttes gyengén teljesített ebben a kategóriában az alapszakaszban, így elég komoly X-faktor lehet ez a párharc során, mindkét oldalra.

Edzők: Doc Rivers már évek óta bizonyít, kiválóan készíti fel játékosait lelkileg és fejben a meccsekre, akik harcba mennének érte, úgyhogy amit kér, azt a tőlük telhető módon maximálisan teljesítik is a kosarasok. Mike Woodson is nagyon büszke lehet viszont előző másfél évére, hiszen irányítása alatt 72-34-es mérleget futott eddig a Knicks az alapszakaszokban, és láthatóan őt is kedvelik és tisztelik is játékosai. Ami komoly különbség, hogy Woodson eddig maximum a második kört érte meg és összesen négy évnyi PO-tapasztalata van, míg Rivers tizedjére készül a rájátszásba, és az előző öt évben a második kör volt a minimum, ahova eljutott a Bostonnal.

Konklúzió: A múlt a Celtics mellett szól, hiszen a Knicks 1999-2000 óta nem nyert kört a rájátszásban, két éve pedig sima 4-0-lal jutottak tovább Pierce-ék. A jelen azonban a New York-iak továbbjutását predesztinálja, hiszen sokkal-sokkal jobb évet tudhatnak maguk mögött, mint ellenfelük, és a PO-ba is jobb passzban érkeznek. Rutinból egyik oldalon sincs hiány, de szerkezetileg jobban néz ki a Knicks, a csapat ebben az évezredben mutatott gyenge PO-statisztikáját pedig ellensúlyozza, hogy 1984 - a 16 csapatos rájátszás bevezetése - óta összesen ötször ütötte ki a hetedik kiemelt a másodikat, a négy győzelemig tartó első kör 2003-as kezdete óta pedig egyetlen ilyen párharc volt, a 2010-es Mavericks-Spurs, ahol Duncanéknek sikerült továbbmenni. A Celticset ismerve biztosan nem lesz könnyű dolga a New Yorknak, és a zöldeknél mindig benne van, hogy csak altatnak az alapszakasz során - nem egyszer, nem kétszer csinálták ezt meg az előző években -, ám idén a szezon egyetlen szakaszában sem mutatták meg huzamosabb ideig, hogy lenne annál sokkal több bennük, amit mérlegük mutat.

Tipp: 4 - 2 a New York Knicks javára

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus