Playoff-percek: a Celtics és a Pacers sem saját arcát mutatta
Jrue Holiday sebességet váltott - nem ér oda a vonalra a Pacers - egyik csapat sem adta önmagát: a Pacers nem vigyázott a labdára, a Celtics védekezése nem volt elég jó - Siakam tette a dolgát - feladhatja a gyűrű védését a Boston?

Jrue Holiday bemelegedett
Pocsékul kezdte ezt a rájátszást a Boston irányítója, a Heat ellen 35%-kal átlagolt 7,8 pontot, majd a Cavs ellen már kezdte elkapni a fonalat, és bár nem volt komolyabb faktor támadásban, de legalább már kárt sem csinált annyit. Most viszont messze az eddigi legjobb teljesítményét nyújtotta, az előző tíz PO-meccsen csak ötször jutott tíz pont fölé és tizenhat volt a csúcs, ezúttal 28-at szórt, eddig 7 sikeres dobás volt tőle a legtöbb, most 10/16-tal zárt, eddig 6 volt a legtöbb gólpassz tőle, most 8-at osztott ki, illetve ebben a rájátszásban először tudott kettőnél több büntetőt kiharcolni - négyet, ami nem sokkal több, de azért mégis. Képes volt védelmet bontani, bedobálta a hármasait, mindenhol ott volt a pályán, összeszedte a lecsorgókat, ültek a kísérletei szinte mindenhonnan, egész más játékost láthattunk a pályán.
Érdekesség, hogy ezzel a 28 ponttal szezoncsúcsot dobott, nemcsak a PO-ban, de az alapszakaszban sem dobott ennyit eddig ebben a szezonban - a legjobbkor váltott sebességet és kapcsolt agresszívebb üzemmódra, a Pacers ellen mindenkire szükség lesz támadásban.
A büntetőzés nem maradhat így a Pacersnél
30-10 volt a kiharcolt büntetők aránya a Boston javára, Jayson Tatum egymaga többször állhatott a vonalra, mint a teljes Indy, és mielőtt heves bírózásba kezdenénk, álljunk meg egy pillanatra és rögzítsük a statisztikát: a Celtics büntetőmérlege ebben a rájátszásban +93, ami az egész mezőny legjobbja, míg a Pacersé -100, ami az egész mezőny legrosszabb mutatója. Haliburtonék eddig 100-zal kevesebb büntetőt dobtak, mint az ellenfeleik - ez felfogás kérdése, agresszivitás kérdése, és ez az a statisztika, ami egész egyszerűen nem maradhat így ebben a párharcban, nem lehet ekkora különbség büntetőzésben a felek között, különben jó játékkal is a vereségek fognak jönni. Ahogy ma hajnalban is...
Az eladott labdák gyilkosak
Az egész mezőny egyik legjobban passzoló csapata a Pacers, az alapszakaszban és eddig a rájátszásban is kiemelkedő a gárda ezen a téren - a PO-ban eddig övé a legjobb gólpassz-mutató és minimális lemaradással a második legjobb turnover-mutató, összességében ez az egyik legfontosabb fegyvere, hogy vigyáz a labdára. Ebből sikerült most 22 alkalommal elveszíteni a játékszert, pedig a Knicks ellen 12, a Bucks ellen pedig 10 alatt átlagoltak Haliburtonék, és az eddigi 13 PO-meccsük alatt egyetlen egyszer, a New York elleni 30 pontos verés során adták el 14-nél többször. Csak a Nesmith-Turner páros 9 alkalommal adta oda az ellenfélnek, és bár a 38 gólpassz (mér harmadszor érték el a 35-ös határt, 1990 után erre senki sem volt képes egy PO-n belül) extra mutató, de ez a 22 eladott labda nem fér bele, főleg nem annál a csapatnál, amelynél a sikerek, a rendszer, a játékfelfogás épül arra, hogy vigyáznak erre - ez a legfőbb faktor, amin javítaniuk kell a második mérkőzésre.
Enervált volt a bostoni belső védekezés
Azt tudhattuk előre, hogy a Pacers a mezőny egyik leghatékonyabban támadó csapata, mint ahogyan a Boston is ott van élen ebben a tekintetben – de a kelták felé a mérleg nyelvét a nagyon jól strukturált és szervezett védekezésük billentette el. Most azonban bár a meccset elbukta, de egyelőre a Pacers lehet elégedettebb azzal, hogy hogyan tudta megsebezni a bostoni védekezést – elsősorban Pascal Siakam adottságait kihasználva. Ahogyan már a felvezetőben is írtam, a kameruni játékos Myles Turnerrel együtt egy olyan helyzeti előnyt adhat a Pacersnek, ami talán még a spacing nagyurának számító Bostonnak is feladhatja a leckét, pláne Kristaps Porzingis hiányában. A Siakamra épülő támadójátékával a Pacers szépen kihasználta, hogy a Celtics belső védekezése finoman szólva sem volt a helyzet magaslatán – a Pacers 62,5%-kal dobta a kétpontosokat a meccsen, sőt, a rendes játékidőt 66% fölött zárta, Horford egyedül láthatóan kevés volt ez ellen a magasabb szerkezetű Indiana ellen a festékben és a középtávolikon is, Holiday és White pedig sokszor missmatchbe került egy magasabb Pacers-játékossal, ahol már eleve nehezebb helyzetből indultak. A Celtics a korábbi sorozatokban láthatóan figyelt arra, hogy ne váltsa el a kulcs matchupjait, most azonban többször is szétcsúszott a védekezés, Tatum nem mindig tudott Siakam előtt maradni, így pedig előnyös helyzetek tudtak kialakulni az Indy előtt, amiket Carlisle csapata a triplavonalon belül igyekezett kihasználni – viszont a büntetővonalra így sem tudott odajutni.
Fel kell adnia a gyűrű védését Mazzullának?
A következő mérkőzésen érdemes lesz figyelni, hogy vajon Mazzulla hogyan nyúlt bele a csapat védekezésébe – talán érdemes lehet a védelmi vonalakat kicsit fentebb tolni, hogy ne tudjon lent kedvére pozíciózni az Indiana egy alacsonyabb védővel. A kitolódott védekezéssel azonban együtt jár az, hogy így a festék és a gyűrű alatti terület szabadabbá és ezáltal sebezhetőbbé válik, viszont ezt talán érdemes beáldozni, főleg úgy, hogy a Pacers alig ér oda a büntetővonalra. Az alapszakaszban a Pacers ellen volt a legnagyobb az egy mezőnykísérletre jutó büntetők aránya a mezőnyben, míg a Celticsé ellenben a legkevesebb – az Indy ellen nagyjából öt rádobásonként ért oda a vonalra az ellenfél, míg a Bostonnál csak minden tizedik után. A Pacers tehát amellett, hogy ritkán harcol ki büntetőket, arányaiban a legtöbbször is ütött oda az ellenfélnek dobás közben - ez nagy különbség, és rögtön az első meccsen ki is verte a szemünket az, hogy a Celtics háromszor annyiszor állhatott oda a vonalra, mint ellenfele, ráadásul Jayson Tatum egymaga többször dobhatott büntetőt, mint az egész Indiana csapatszinten.
Siakam azt tette, amit tennie kell
A Pacers egyértelműen a középtávolikkal próbálta ellensúlyozni a büntetőkiharcolásban keletkezett hátrányát, ez pedig majdnem győzelmet is ért a vendégeknek. Carlisle csapata nagyon tudatosan használta Pascal Siakamot, főleg úgy, hogy egy-egy támadás végén a zárások után nem mindig tudott rajta maradni Jayson Tatum – ha White vagy Holiday került rá, akkor azonnal ment be neki a labda pozícióba, amit legtöbbször vagy megoldott maga, vagy ha Horford (vagy Kornet) is ráváltott, akkor megpasszolta a kinti dobóhelyzeteket, ebből össze is szedett 7 gólpasszt magának. 23 rádobásból szerzett 24 pontja nem a leghatékonyabbak egyike, viszont már most megvillantotta gyakorlatilag az összes olyan elemét a játékának, amivel egyértelműen gondot okozhat a Porzingis nélkül felálló Bostonnak. Pozíciós játéka mellett nagyon jól működtek a Haliburtonnel játszott kettő-kettői is, amiből ezúttal szinte sosem kifelé vált, hanem a láthatóan sebezhetőbb belső bostoni védekezést próbálta vele szétszedni – ebből rengeteg ütemből elengedett tempója volt középtávolról, de ha nem ért ki rá senki, akkor lendületből tudta támadni a gyűrűt is, utóbbi esetben még a blokkoktól sem félt, pedig kapott 3-at Horfordtól. Emellett szintén jól működtek a hullámból érkezések a Pacersnél, aminek az egyik legnagyobb haszonélvezője volt Siakam, aki azzal tette sokoldalúvá csapata játékát, hogy nem csak ő tudta befejezni ezeket, hanem meg tudta passzolni az üres területeket is. Ha a kameruni játékost a következő meccseken is így tudja használni Carlilse, akkor nem ördögtől való gondolat egy szoros párharc sem. Itt lesz érdekes, hogy majd mit talál ki Mazzulla, esetleg visszakapja-e Porzingist – ha mindkét kérdésre a válasz az, hogy igen, akkor a Celtics még a maga javára fordíthatja ezt a faktort, de egyelőre a Pacers meg tudta lépni azt, amit előre eltervezett.
Kérjük, hogy látogass el a Kezdő5 támogatói felületére, ahol plusz tartalmak várnak! Részletek ide kattintva!