Playoff-percek: Daigneault belenyúlt, sose írd le a Pacerst

Nem jött be Mark Daigneault váratlan húzása - Rick Carlisle időkérése meghozta a változást - nem volt elég éles az OKC - sose írd le az Indyt és Haliburtont.

Sose írd le a Pacerst!

Az idei playoff első körében, a Bucks elleni egyik meccsen, 34,6 másodperccel a hosszabbítás vége előtt még 118-111-es hátrányban volt az Indiana. Majd innen fordítva 119-118-ra nyert, a győztes dobást Tyrese Haliburton süllyesztette el 1,4 másodpercnél.

A második körben, a Cavs elleni egyik meccsen 48 másodperccel az órán 119-112-es hátrányban voltak, végül 120-119-re nyertek, a győztes dobást Tyrese Haliburton süllyesztette el 1,1 másodperccel a vége előtt.

A keleti döntőben, a Knicks elleni egyik meccsen 51,1 másodperccel a vége előtt még 121-112-re égtek, majd  Tyrese Haliburton a dudaszó pillanatában hosszabbításra mentett, ahol végül 138-135-re nyertek.

Most pedig ez.

Nagydöntőben eddig 0-182 volt azon csapatok mérlege, amelyek legalább 9 pontos hátrányban voltak egy meccs utolsó három percében. Eddig.

Nagydöntőben 15 pontos negyedik negyedes hátrányból fordítva utoljára a 2011-es Dallas Mavericks tudott meccset nyerni. A közös pont? Annak is Rick Carlisle volt az edzője...

 

Daigneault belenyúlt, de nem biztos, hogy ez így volt jó

Érdekes változtatásra szánta el magát az OKC vezetőedzője, ugyanis alacsonyabb szerkezettel kezdte meg a párharcot: kivette a kezdőből Isaiah Hartensteint (a playoff során először, és úgy amúgy is az egész évben ötödször), betette a helyére Cason Wallace-t, és az egész meccset ennek szellemében menedzselte. Hartenstein alig 17 percet játszott a kispadról és Chet Holmgren is alig 24 percet kapott csak, miközben Wallace 33-at, Alex Caruso pedig csereként érkezve 28-at. 

De nem biztos, hogy jó ötlet volt megbontani az eddigi egységet: Hartenstein kifejezetten hasznosan szállt be, 17 perce alatt is volt 9 pontja és 9 lepattanója, vele a parketten pluszban volt az OKC, de Holmgren teljesen elveszett egyedül Myles Turnerék ellen, 6 ponttal, 6 lepattanóval, 2/9 dobással, elöl-hátul szinte súlytalanul hozta le a meccset - Wallace viszont -13-at produkált, ami messze a csapat legrosszabb mutatója.

De mindennél fontosabb, hogy bár a párharcfelvezetőben jelentős OKC-fórként emeltük ki a lepattanózást, ezzel a szerkezettel ez teljesen eltűnt, sőt 56-39-re, vagyis nyomasztó fölénnyel az Indiana nyerte a lecsorgók csatáját, és 13-10-re a támadópattanók terén is felülmúlta a gyűrű alatt mindig határozott Thundert. Ez különösen a negyedik negyedben domborodott ki, amikor 5-0 volt a támadók aránya, összességében 15-6-ra nyerte a pattanózást a Pacers, a hajrában pedig sem Holmgren, sem Hartenstein nem volt fent, nagyon hitt a small-ball erejében az OKC.

Daigneault így végül eldobta az egyik fontos előnyét, amiért cserébe nem nagyon kapott semmit, hiszen bár erősítette, gyorsította a periméter-védekezést, és a Pacers 25 eladott labdája akár igazolhatná is az ötletet, de közben kaptak 18 triplát, és végül vereséget szenvedtek.

 

Hatott Carlisle időkérése

94-79-nél, 15 pontos hátrányban kért időt Rick Carlisle a negyedik negyed elején, és drasztikus lépésre szánta el magát: mind az öt, addig fent lévő játékosát lecserélte, és felküldte a Haliburton, Nembhard, Nesmith, Toppin, Turner ötöst. Ez pedig bevált, három tripla és egy 2+1-es játék jött össze hat labdabirtoklásból, így három és fél perc alatt -15-ről -4-re jöttek vissza, és gyakorlatilag megmentették a meccset, ez az időszak kellett ahhoz, hogy a végén legyen esélyük bravúrt csinálni - a legjobbkor nyúlt bele Carlisle.

 

Nem volt igazán éles az OKC

Shai Gilgeous-Alexander az, akire legkevésbé lehet panasz a Thundernél, a vezér 38 pontot dobott, de ennek ellenére azért tőle is láttunk már jobb meccset: a 14/30 dobása nem annyira masszív, csak három gólpasszt osztott ki és nem tudott igazán szervezni, ráadásul a végén elrontotta a két legfontosabb dobását. Dobott előtte zsinórban tíz pontot, azt nem lehet mondani, hogy nem lehetett rá számítani a negyedik negyedben, de 110-107-nél beleszaladt Pascal Siakam blokkjába, majd 110-109-nél elrontotta a győzelemért elengedett tempót.

De ennél komolyabb gond volt a már említett Holmgren betlije, és az előző körben szinte végig remeklő Jalen Williams gyengébb napja is, ő 6/19 dobással szenvedett össze 17 pontot, és nem tudta igazán segíteni SGA-t. 

A csapatszinten, összesen kiosztott 13 gólpassz is jelzi, hogy támadásban azért nem álltak most igazán a helyzet magaslatán, igazából a 14 (!) labdaszerzésük volt extra, de hiába dobhattak rá 16-tal (!) többet mezőnyből, pontosan ennyivel többet hibáztak el - ugyanúgy 39-39 bedobott mezőnykosárral zártak a csapatok, ráadásul a Pacers sokkal hatékonyabban triplázott.

 

Mit tanulhatnak a csapatok ebből a meccsből?

A végeredménytől függetlenül mindkét oldalon leszűrhetnek fontos tanulságokat a találkozóból.

A Pacers megtanulhatta, hogy igenis kőkemény tud lenni az OKC védekezése, és bár most rengeteg bravúrtriplával összességében hozták a szükséges pontmennyiséget (megint a 110 volt a vízválasztó, eddig minden PO-meccsüket megnyerték, amelyen elérték ezt a határt, és mindet elbukták, amelyen nem, most az utolsó kosárral lett 111 pontjuk), de a problémák is kirajzolódtak. A festékbe pont olyan nehezen jutottak el, mint ahogy várhattuk, és a 25 eladott labda is jelzi, hogy mennyire nem tudtak mit kezdeni az OKC aktív, agresszív védekezésével - a kiosztások, sokszor kényszerpasszok után elemelgetett bravúrtriplák beestek, ez sok mindent elfedett, de a győzelem mámora közben azért szembe kell nézni azzal, hogy a támadások csiszolására időt kell fordítani.

Haliburton passzivitása sem biztos, hogy fenntartható: a győztes dobást szintén sok mindent elfed ebből, gyártható az a narratíva, hogy tudatosan a csapatjátékot részesítette előnyben, de azért maradjunk annyiban, hogy a 14 pont és a 6 gólpassz nem az, ami egy nagydöntőben elvárt a csapat vezérétől. Most belefért, most így is jó lett a vége, sőt a hős is ő lett, ezért minden dicséret az övé, de tudni kell: nem hagyhatja, hogy Nembhard szenvedjen, McConnell erőlködjön a bontások és a szervezés terén, ezt neki kell megoldania a későbbiekben. Ha kimarad az a három-négy tényleg bravúrhármas (bár persze ezek az egész PO során nem maradnak ki, nem is annyira bravúrok talán?...), vagy a végén kihagyja azt az egy dobást, esetleg 11 másodpercnél SGA bedobja a magáét, akkor nagyon más lenne a képlet - ezeket a támadásbeli problémákat nem szabad lesöpörni, ahogy azt sem, hogy az elsőtől az utolsó másodpercig a Thunder vezett.

De mit tanulhatott meg az OKC? Elsősorban azt, hogy a Pacerst sosem lehet leírni, és ezen a szinten nincs olyan, hogy eldőlt meccs, vagy könnyű győzelem. A fent említett lepattanózáson mindenképpen dolgozni kell. Nem sikerült uralni a leindításos pontokat sem annak ellenére, hogy 14-1 volt a labdaszerzések aránya, ami egyébként egészen extrém különbség, itt nem remélhetnek ennél többet, sőt - viszont csak 11 pontot dobtak ezekből, ami komoly alulteljesítés.

Emellett a 40%-os mezőnymutató, az alig 13 gólpassz, és a kissé tompa egyéni teljesítmények jelentenek problémát - ezeken javítani kell a második meccsre, ahol már óriási nyomás lesz a gárdán, abszolút kötelező lesz megnyerni azt a mérkőzést. 

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus