Playoff-percek: Ezt most jobban akarta a Pacers
Fejben dőlt el a hatodik meccs - az eladott labdák kritikusak - továbbra sem a sztárok döntenek - mi várható az utolsón?

Nem kell mélyelemzés: az eladott labdák döntöttek megint
A párharc előtt is kulcsfakatorként jelöltük meg az eladott labdák harcát, és legutóbb is abszolút döntő jelentősége volt, csak akkor a Thunder javára, míg most tökéletesen megfordult a képlet. Az első félidőben 12-2 volt az eladott labdák aránya, a vége 21-11 lett, de hiába vált szorosabbá ezen a téren a második félidő, a játék képében nem történt változás, elképesztő intenzitással védekezett az Indy, rengeteg konkrét labdavesztést kényszerítettek ki, a 16 steal egészen extrém adat.
Az OKC pedig így azért nehezen tud nyerni, a rájátszásban eddig +126 volt a turnover-mutatójuk, ami történelmi szempontból is messze a valaha látott legjobb, most a -10-et nem mozoghatták ki egyetlen este alatt.
Shai Gilgeous-Alexander negatív karriercsúcsot döntött a 8 eladott labdájával, míg a túloldalon csak a túlpörgő TJ McConnell veszítette el a játékszert egynél többször.
Ez mindkét oldal ritmusát meghatározta, az Indy könnyedén, lendületesen tudott támadni, megvolt a hype, megvolt a kényszerhelyzet, érezték a sikert a játékosok, míg a Thunder abszolút hitetlenkedve fogadta, hogy megint sikerült még saját térfélen elpasszolni, vagy sima labdafelhozatalnál ingyen két pontot adni az ellenfélnek, majd lassan, körülményesen, óvatoskodva támadni...
Továbbra sem a sztárok döntenek
A Pacersnél abszolút nem beszélhetünk sztárteljesítményekről az egész sorozatban, ritkán kerül bárki 20 pont fölé, az OKC-nél azért ott van Shai Gilgeous-Alexander stabil produkciója, bár most pont volt egy negatív kilengése, A döntő faktor viszont sok esetben a kispad és a kiegészítők játéka: a Thundernél is volt már nyerőember Caruso, Wallace, Joe vagy Wiggins, és a Pacersnél sem először kell írnunk TJ McConnell hőstetteiről, vagy Obi Toppin extrájáról, esetleg Mathurin vagy Sheppard estéjéről.
Most közel 50 pont jött a Pacers kispadjáról, de ennél is fontosabb, hogy Toppin egy 20-assal a legjobb dobóvá vált, hogy McConnel MEGINT a meccs hősévé tudott válni elöl-hátul és a csarnok skandálta a nevét, vagy hogy a Mathurin-Sheppard páros négy labdaszerzést mutatott be.
Egyelőre az a döntő, hogy az adott napon a kispadok mennyit tesznek hozzá, hogy a kiegészítők közül ki pörgeti fel a játékot, és eddig eléggé hullámzó a képlet...
A legnagyobb különbség fejben volt
Szakmailag sok mindent lehetne írni, részletezni, de a lényeg igazából az, hogy ez a meccs most fejben dőlt el. A Pacers pontosan úgy jött ki, ahogy 3-2-es hátrányban, egy nagydöntő hatodik meccsén, hazai pályán ki kell jönni: élet-halál módon, nem számított semmi, nem volt hova hátrálni, nem volt mitől félni. Minden 50-50-es labdát megszereztek, Pascal Siakam egymaga több támadópattanót szedett le, mint a teljes Thunder, a labdaszerzések folyamatosak voltak, az ütközések nekik kedveztek, megjött a mindent elsöprő önbizalom, és elkezdtek beesni a triplák is - beszédes, hogy két buzzert is dobtak a negyedek végén, ezúttal tényleg minden úgy történt, ahogy akarták.
Eközben az OKC megtorpant a 3-2-es előny birtokában, körülményes volt, talán néha puha is, nem volt meg az az igazi élesség, a vért izzadós, egy életem, egy halálom mentalitás - az a túloldal jellemzője volt most, érthető módon. A csapatok között viszont nincs akkora különbség ebben a döntőben, hogy egy ekkora mentális differenciát ki lehessen mozogni, annak valahol manifesztálódnia kell, ez most leginkább az eladott labdáknál jött át, de az már inkább csak az eredménye, a konkrét megnyilvánulása volt annak, ami igazából eldöntötte ezt a találkozót.
Mindkét csapat részéről érthető volt ez a mentális állapot, láttuk is ezt már sokszor, az OKC elsőre nem tudta előhúzni azt a gyilkos ösztönt, amit egyébként ugyanígy a zsebében hagyott a Denver elleni hatodik meccsen is - hogy aztán a hetediken maradéktalanul megcsinálja, amit kell.
Mi lesz a hetedik meccsen?
Ne reagáljuk túl a hatodik találkozót, ezt mindenképpen alá kell húzni. Az előző pontban részletezett állapotok egyszeriek voltak, a Thunder nyert már Game7-t ebben a playoffban, otthon abszolút SGA-ék akarata érvényesült eddig az első meccs vereség ellenére, a Pacers érezhetően gyengébb idegenben az egész PO-ban, még ha az eredményei ezt nem is feltétlenül támasztják alá.
Haliburton nem 100%-os, otthon erre a meccsre feltüzelték, de vajon lehet-e még egyszer ennyire egészséges - úgy, hogy mondjuk ki, most sem játszott igazán jól, csak kivette a részét a gördülékeny csapatjátékból.
A Thunder szinte ugyanezt a párharcot lejátszotta már a Denver ellen: fájdalmas, szívszorító első vereség otthon, erős válaszgyőzelem a második meccsen, leadott előny és vereség a harmadikon, kritikus idegenbeli siker a negyediken, majd 2-2 után otthon megvan az ötödik, végül egy kétszámjegyű pofon a hatodikon idegenben. A Nuggets ellen 32 ponttal nyerték a hetediket Holmgrenék.
Az egy más helyzet lesz, más mentális állapot, más csarnok, más dimenzió. Egy meccsen dől el minden. Mi, s zurkolók, nézők pedig csak hálásak lehetünk érte.