Radar Alatt 05 – Howard cseréjéből Howard társa

Clint Capela bevágódott a Rockets új edzőjénél – Ish Smith-t utolérte a végzet – Willy Barton újra porondon – McCollum nem csak dobni tud

 

10. Allen Crabbe (-). A Trail Blazers hátvédje a hét első felében kevesebbet játszott, a Lakers ellen 9, a Clippers ellen 5 pontot szerzett – aztán a Dallas és az Indiana ellen már bőven kapott perceket, és látványosan élt is velük. Nowitzkiék ellen 18 pontja mellett 3 gólpasszt és 2 pattanót is jegyzett, majd George-ék ellen is ugyanennyit rámolt be. Utóbbi értékét növeli, hogy 25 perc alatt és 70 százalékos célzással. A Trail Blazers mérlege 2-2 volt ebben az időszakban, ennek is köszönhető a Top10-es helyezése – no meg extra, 9/14-es triplázásának.

9. Jon Leuer (-). Már az előző héten is szóba került, azóta pedig Tyson Chandler kidőlése miatt kétszer is sok percet kapott a Suns jó kezű magasembere. A Raptors elleni győztes meccsen 16 pontot pörkölt be 60 százalékos mezőnymutatóval, ami nagyon kellett a sikerhez, majd a Pistons ellen már 39 minutumot kapott, hogy kitöltse a statisztikai lapot. 20 pont, 2 tripla, 8/13 mezőnyből, 6 pattanó, 5 gólpassz, 2 labdalopás és egy blokk (valamint pár igen tetszetős zsákolás) jelzi, hogy élt a bizalommal, még ha a csapat ki is kapott.

8. Kent Bazemore (-). Visszatért sérüléséből a Hawks kicsatára, de egyelőre Thabo Sefolosha mellett nem tudta visszaszerezni kezdő pozícióját – pedig igyekszik. A brutálisan erős ellenfelek ellen (Spurs, Grizzlies, OKC, Raptors) 10.3 pontot, 3.8 pattanót és 1 blokkot átlagolt alig 23 perc alatt, és ne feledjük, hogy jóval gyengébb minőségű társak mellett, mint eddig.

7. Ish Smith (1.). A Pelicans üdvöskéjét utolérte a Radar Alatt-játékosok egyik végzete: hirtelen felépültek a posztján lévő sérültek. Egyik pillanatban még 36-38 perceket kap az ember, dupla-duplázik (15 pont, 10 gólpassz a LAC ellen), szemezik a tripla-duplával (13 pont, 6 gólpassz, 6 lepattanó a Jazz ellen) – a másik pillanatban alig kerül pályára. A Grizzlies ellen egyszerre tért vissza Tyreke Evans és Norris Cole, Smith pedig rögtön csak 14 percet kapott. Becsületére legyen mondva, hogy ezután a Houston ellen azonnal igyekezett pluszt nyújtani (13 perc alatt 8 lepattanó!), de sajnos egyelőre úgy tűnik, hogy vége Smith pünkösdi királyságának, hiszen hamarosan Jrue Holiday perclimitje is megszűnik.

6. Isaiah Canaan (4.). A Lakers elleni meccs után majdnem megszakították a híreket, hiszen győzött a Sixers – ebből Canaan is kivette a részét, 12 pontjának mindegyike triplából született, ráadásul 5 gólpasszt is kiosztott, utóbbi nála idénycsúcs. Egykori csapata, a Rockets ellen is remekelt (23 pont, 9/17 mezőnyből), a Grizzlies és Knicks elleni képernyő-elsötétülések (5/15, 4/15…) viszont nem engedték, hogy feljebb menjen a ranglistán. Mondjuk őt valószínűleg jobban érdekli, hogy kiszorította a kezdőből TJ McConnellt.

5. Kentavious Caldwell-Pope (6.). A Pistons hátvédje továbbra is kirobbanthatatlan a csapat kezdőjéből, bár dobásaival továbbra is szenved. 16/51-et hozott össze mezőnyből, ezen belül triplákból 3/15 jött össze – viszont a játék többi elemében egyre hasznosabb. Volt 4 gólpasszos, 7 pattanós, 3 labdalopásos meccse is; összességben 11.5 pontot, 5.3 pattanót, 2.5 gólpasszt és 1.8 szerzett labdát átlagolt.  

4. Jeremy Lamb (3.). A Hornets cserehátvédje továbbra is remek formában van, mind a három meccsén meghaladta a 10 pontot, a Cavaliers és a Bucks ellen majdnem dupla-duplázott. 12.7 pont és kerek 7 lepattanó került az alig 195 centis játékos neve mellé – ha egy kicsit pontosabban céloz tripláról (5/13) és a vonalról (3/7), akkor legközelebb előrébb is végezhet.

3. Clint Capela (-). A Rockets magasemberének percei eddig Dwight Howardétól függtek, az edzőváltás után azonban ez megváltozott: Capela a kezdőötösben találta magát Terrence Jones helyén. A svájci óriás rögtön két dupla-duplával segítette két győzelemhez csapatát a Philly (13 pont, 10 pattanó, 2 blokk) és a Knicks (18 pont, 11 pattanó, 3 szerzett labda) ellen, majd nem lehetett rá panasz a Pistons ellen (11 pont, 5 pattanó, 4 labdalopás) sem. A sorból egy kicsit kilóg a Pelicans legyőzése, itt mindössze 16 percet töltött a pályán faultgondjai miatt – emiatt csak a dobogó 3. foka az övé.

2. Willy Barton (5.). Néhány gyengébb előadás után újra "régi" fényében csillog a Denver swingmanje – pedig brutális terhelést kapott csapata, 5 meccsük volt 7 nap alatt. 14.5 pont, 7.4 pattanó, 2.4 gólpassz mellett 11/22-vel triplázott és 13/15-tel büntetőzött. A nagy vágta végére a győzelem is megérkezett a Raptors ellen, és Barton éppen akkor játszott a legjobban (22 pont, 4 pattanó, 4 gólpassz). Az első helyhez viszont most kevés volt a Nuggets 1/4-es mérlege.

1. C.J. McCollum (2.). Heti elsőnk a Trail Blazers hátvédje, aki a liga 20. legjobb pontszerzője jelenleg. A Lakers elleni győzelem estéjén 28 pontot rámolt be, ma hajnalban a Pacers ellen pedig 21-et (5-5 pattanó és gólpassz, valamint 2 labdalopás mellett). Közben a Clippers és a Mavericks mérkőzéseken nem ment neki a dobás, de a passzok annál inkább: a LAC ellen 10 (!), a Dallas ellen 5 dobást készített elő. Összességében a számai: 18 pont, 4.3 gólpassz, 1.3 labdaszerzés, 3.8 pattanó – emellett 90 százalékkal büntetőzött.

 

Honorable

Doug McDermott (-). A Pacers elleni vereség alkalmával alig hat percet kapott, utána viszont varázsütésre elkezdték foglalkoztatni a Bulls másodévesét. A Spurs és a Nuggets ellen is nyert a Chicago, a kiscsatár 29, illetve 30 percet kapott, be is hintett 11, illetve 12 pontot.

Shane Larkin (9.). A Nets csereirányítója csendesebb héten van túl, igazán kiemelkedően csak a Phoenix ellen játszott (13 pont, 8 gólpassz, 5 pattanó, 2 labdalopás, 1 blokk), viszont akkor gyakorlatilag a mérleg nyelve volt.

Tyler Johnson (10.). Háromból kettőt nyert a Miami, és bár Tyler Johnson egyik összecsapáson sem nyújtott kiemelkedőt, stabilan játszott. 8 pontot átlagolt 60 százalékos mezőnymutatóval, labdákat szerzett és gólpasszokat adott.

Otto Porter (7.). A Wizards kiscsatárának zuhanása tovább tart, ki is esett a Top10-ből. Borzalmas dobások (11/34…) és elég sok eladott labda jellemzi a játékát, és hiába pattanózik jól, védekezésben szinte egyáltalán nem faktor – nem csoda, hogy a Washington 3 vereséggel zárta a hetet (közte a Lakers elleni hazaival), ezen a Cavs legyőzése is csak nagyon kicsit szépít.

Dwight Powell (8.). A Dallas fiatalját megzavarta JaVale McGee visszatérése, vagy csak kiismerték faék egyszerűségű játékát. A percei is csökkennek, a dobóhatékonysága nagyon visszaesett, és bár védekezésben továbbra is jó számokat hoz, összességében kategóriákat esett a teljesítménye szezon eleje óta.

 

Egyslágeres előadó

Ian Clark. Nagyon mély a GSW kerete, ezt Clark is igazolta. A Jazz ellen nagyon közel állt a vereséghez a Warriors, Luke Walton viszont betette Clarkot, aki 6 perc alatt bebombázott 4 triplát és kiosztott egy blokkot…

 

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus