Steve Nash: A kanadai varázsló

A tengerentúli profiliga, s egyben a világ legjobb játékosait bemutató sorozatunk harmadik epizódjának főszereplője a minap sokak megdöbbenésére a Los Angeles Lakershöz igazoló, 38 éves irányító, Steve Nash. Ha a „Tovább” gombra mentek akkor megtudhatjátok, hogy Hősünk mekkora hatással volt a Santa Clara egyetemre, illetve a dallasi hat évről és a két phoenixi korszakról is sok érdekességet olvashattok.


I. fejezet: A kezdetek

Stephen John („Steve”) Nash 1974. február 7-én született a dél-afrikai Johannesburgban angol apa és walesi anya gyermekeként. Még 18 hónapos korában szüleivel Regina (Kanada) városába vándoroltak. A kis Nash kezdetben focizott és jégkorongozott, ám mikor elvégezte az általános iskolát, akkor Stevie mondta édesanyjának, hogy ő bizony az NBA-ben fog játszani.

Steve a gimnáziumot a Mount Douglas Középiskolában végezte, habár szülei erősen lobbiztak amellett, hogy a St. Michels-en magántanulóként érettségizzen le.

Három sportágat űzött egyszerre, focizott, rörgbizett, és természetesen kosárlabdázott, ahol utolsó, senior évében (1991-92) alkotott igazán kiemelkedőt, hiszen 21 pontja mellé 11 gólpasszt valamint 9 lepattanót átlagolt a mérkőzéseken, amivel csapatát a British Columbia tartomány bajnoki címéhez vezette.

Az ifjú Nash gimis edzője, Ian Hyde-Lay 30 amerikai egyetem számára küldött ajánlóvideókat, mindhiába, mígnem a Santa Claránál, ahol Dick Davey, az ottani tréner tetszését elnyerte az ifjú irányító játéka, és nagyon szerette volna a soraiban tudni a 18 éves tehetséget.

II. fejezet: Az egyetemi évek

Az 1992-93-as tanévben Emberünk ösztöndíjat nyert az arizonai Santa Clara egyetemre. A gárda 5 éve, 1987 óta szerepel az NCAA első vonalában. Jellemző volt, hogy rendszeresen a „futottak még” kategóriában jutott nekik szerep, ám Steve rögtön az első idényében a Nyugati konferencia (WCC = West Coast Conference) bajnoki címéig vezényelte társait. Az NCAA-ben a rájátszás első körében a második kiemelt Arizona csapatát is sikerült felülmúlnia csapatával, azonban a következő fordulóban a Temple legjobbjai megálljt parancsoltak nekik. Cikkünk főszereplőjének debütálása nagyon is jól sikerült, hiszen a várakozáson felül teljesítettek társaival, azonban az ezt követő idény nem kis mértékben csalódást keltő volt, mivel a csoporton belül mindössze 5-7-es mérleggel zártak.

Harmadik egyetemi tanéve (1994-95) olyannyira jól sikerült, hogy megválasztották a Nyugati szekció legjobb játékosának, amit nem véletlenül kapott meg, hiszen a pontok illetve az asszisztok táblázatán is az Ő nevével kezdődött a rangsor.

Az 1995-96-os szezonra az ifjú titán hírneve már országos méretet öltött, és magára húzhatta a kanadai válogatott dresszét, valamint külön munkát végzett olyan nagy NBA sztárokkal, mint Gary Payton vagy Jason Kidd. A Santa Clara újra diadalmaskodott a WCC-n (West Coast Conference) valamint SN újra megkapta a legjobb játékosnak járó elismerést. Ezzel véget is ért az egyetemi pályafutása. A sulicsapat történetében Steve nevéhez fűződik a legtöbb gólpassz, a legtöbb értékesített és rádobott tripla (656-263), és Ő volt a legprecízebb a büntetővonalról (82,6%). Hogy mennyire sokat jelentett az iskola gárdájának, azt az is alátámasztja, hogy 2006-ban (10 évvel az után, hogy elhagyta a sulit) a tiszteletére visszavonultatták a 11-es mezszámot.


III. fejezet: A rövid phoenixi kitérő, és a dallasi korszak.

Nash az 1996-os játékosbörze 15. helyén lett kiválasztva a Phoenix Suns által, az arizonai franchise szimpatizánsai nem fogadták kitörő örömmel, sőt, fújolták is, hiszen egy számukra ismeretlen játékos érkezett a csapathoz. A feltörekvő ifjú titánnak posztján olyan nagy nevek álltak a franchise alkalmazásában, mint Kevin Johnson, Sam Cassell és picivel később az akkor még csak szárnyait bontogató Jason Kidd.

Újonc idényében nem kapott nagy szerepet, mindössze 10,5 perceket játszott átlagban. A második évében már kezdte megmutatni igazán, hogy mire is lehet képes, aminek hatására Don Nelson (aki ekkor a Golden Statenél dolgozott, majd később a Dallas segédedzője) felfigyelt rá. Az 1998-as draftot követően a Suns és a Mavericks között egy csere jött létre, amelynek keretein belül a 24 esztendős karmester tette át a székhelyét Texasba Martin Müürseppért, Bubba Wellsért és Pat Garrity-ért cserébe.

Steve az 1998-99-es csonka idényben 40 meccsen (a lehetséges 50-ből) lépett pályára, ezeken egytől egyik kezdőként, s egyáltalán nem vallott kudarcot, hiszen 7.9 pontos, 2 lepattanós és 5.9-es gólpasszt hozott mérkőzésenként. Azonban hiába a remek játék, a Mavs 19-31-es mutatóval jócskán elmaradt a rájátszást érő helyektől.

Az 1999-2000-es szezonban új tulajdonos érkezett a Dalalshoz Mark Cuban személyében, ígéretes kis csapata lett a texasiaknak, hiszen a másodéves német játékos, Dirk Nowitzki, valamint a veterán Michael Finley játékán is jelentős fejlődés volt észrevehető. Nash-nek az alapszakasz közepén 25 meccset kellett kihagynia bokasérülés miatt, utána viszont egy rossz szót sem lehetett rá szólni, hiszen az utolsó hónapban 6 dupla-duplát jegyzett. Sajnos a rájátszás most sem jött össze, 40-42-vel a Középnyugati divízió 4. helyén végeztek Steve-ék.

A 2000-01-es esztendő a kanadai játékos számára meghozta az áttörést, 15.6 pontot és 8 asszisztot átlagolt. Emberünk remekül vezényelte a támadásokat, jobbnál jobb labdákkal tömte Nowót, Finley-t és Juwan Howardot. A Dallas bejutott a playoffba, ahol a második körben estek csak ki Don Nelson fiai, méghozzá az egyik igazi bajnokesélyes, azaz a San Antonio Spurs ellen.

A 2001-02-es évjáratban Steve karrierje egyik legjobbját nyújtotta, 18 egységet és 8 gólpasszt hozott össze meccsenként. Profi karrierje során először tagja lehetett a nyugati all-star delegációnak, valamint a liga harmadik legjobb ötösének. A Mavericks ebben az évben is a Főcsoport-elődöntőben vérzett el, ám most a Sacramento múlta felül Nash-éket 4-1-el.

Az előző esztendőkhöz képest nem esett vissza a játéka (17 pont, 7 assziszt), valamint újra beszavazták a szurkolók az All-Star gálára, és ismét az Ő nevével kezdődött az év harmadik csapata. Az alapszakasz elején egy 14-es győzelmi szériát építettek fel a vezérletével, és egészen a főcsoport fináléjáig meneteltek a dallasiak, ott azonban a későbbi bajnok, a szintén texasi San Antonio Spurs 4-2-vel jutott túl Nowóékon.

A 2003 nyarán a Dallas olyan ászokkal erősített, mint Antoine Walker és Antawn Jamison, akik egy kicsit elhomályosították Nash egyébként továbbra is minőségi produkcióját, aminek következtében nem válogatták be az All-Starra, de így is karriercsúcsot jelentő gólpassz átlaggal zárt (8.8), valamint félelmetesnek is nevezhető 91%-al büntetőzött. Az előző idényben bemutatott menetelést nem sikerült megismételni a rájátszásban, ugyanis az 5. kiemelt Mavs-t 4-1-el ütötte el a további küzdelmektől a Sacramento.

A kanadai sztár a szezont követően korlátlan szabadügynök lett és egy hosszú távú szerződést szeretett volna aláírni a Dallasszal. Azonban Cuban a fiatal Nowitzkire akarta építeni a franchise jövőjét, és nem a 30. életévét taposó Nash-re, a tulaj ajánlata 4 évre, 9 millió dollárról szólt, ami nevetségesnek is nevezhető. A Phoenix Suns meglovagolta az alkalmat, és egy 6 esztendőre szóló 63 milliót garantáló kontraktust nyomott Steve orra elé, aki így hat szépséges, de áttörést jelentő csapatsikereket nem hozó szezon után távozott Texasból és visszatért Arizonába.


IV. fejezet: A ragyogó napocska.

A kanadai kisember visszatért Phoenixbe, ahol olyan ígéretes fiatal tehetségek bontogatták szárnyaikat, mint Amar’e Stoudemire, Joe Johnson és Shawn Marion. Nash érkezése előtt borzasztóan szerepelt a gárda, 29-53-as mutatójukkal a főcsoport végén kullogtak az arizonaiak.

A Suns akkori trénere, Mike D’antoni az alacsonyabb szerkezetű, gyors játékot erőltette (az ún. „run and gun-t”), amibe Hősünk nagyon könnyen be tudott illeszkedni. Olyannyira is jól produkált az új szisztémában, hogy az arizonaiak 62-20-al zárták a reguláris szakaszt, és átlagba a legtöbb pontot szerezték (110.4), habként a tortára pedig Steve-t megválasztották az alapszakasz MVP-jének. A playoffban a Memphist simán kisöpörték kezdetként, majd Nash korábbi csapata, a Dallas sem okozott különösebb gondot (4-2), amivel 1993 után (akkor még Charles Barkley-val a fedélzeten) a PHX először játszhatott a nagydöntőbe jutásért. Az ellenfél a későbbi bajnok San Antonio Spurs volt, Duncanék viszont túl nagy falatnak bizonyultak a D’Antoni legénységnek, 4-1-el kényszerültek búcsúzni a PO-tól.

A 2005-06-os idényben a gárda egyik húzóembere, Amar’e Stoudemire egy súlyos térdsérülés miatt kényszerült partvonalon túlra, valamint Joe Johnson és Quentin Richardson szezon közben el lett cserélve. A Phoenix ilyen veszteségekkel is tiszteletre méltó, 54-28-as mérleggel zárta a 82 meccsből álló alapszakaszt. A kanadai szupersztár hátára vette csapatát, és karrierje legtöbb pontját átlagolta (18.8), a legtöbb gólpasszt adta a ligában (10.5), és a büntetővonalról is ő volt a legprecízebb (91,2%). Jutalomként először léphetett pályára kezdőként a nyugati All-Star csapatban. Zsinórban a második évben választották meg MVP-nek, és az ESPN minden idők 9. legjobb irányítójaként tartotta számon akkoriban (Gary Paytont is maga mögé utasította).

A rájátszásban a menetelést a Los Angeles Lakers ellen kezdték a Nash vezette phoenixiek, ami majdnem a végállomást is jelentette számukra, hiszen a kaliforniaiak 3-1-re is vezettek már, de ekkor zsinórban három derbit behúzva végül a Suns jutott tovább a minden idők egyik legjobbjának tartott rájátszás-párharcából. A második körben a szintén LA-beli Clippers volt az ellenfél, akiket ugyancsak 7 meccsen tudtak megverni Mike D’Antoni legényei. A nyugati döntőben a Dallasszal már nem bírtak (a Mavs pedig a fináléban a Heat ellenében maradt alul).

Az ezt követő évadban Steve 18 pontot és 11.6 asszisztot jegyzett az alapszakaszban, Ő volt az első olyan játékos Magic Johnson után, aki 18 egység, és 11 gólpassz fölött zárt mérkőzésenként (a legendás karmester 1990-91-ben vitte véghez ezt a bravúrt). E perfomansznak a hatására a legtöbb szavazattal lett az NBA első ötösének a tagja, abban az összeállításban helyet kapott Stoudemire is (hasonlóra korábban 2003-04-ben volt példa utoljára, akkor Kobe és Shaq került be egy csapatból a legjobbak közé). Nem sikerült azonban zsinórban a harmadik esztendőben is elnyerni az MVP-címet, hiszen egykori játszótársa, Dirk Nowitzki kapta ezt a becses elismerést (Emberünk a második helyen végzett). A playoffban a Lakerst 4-1-el küldték nyaralni az arizonaiak, majd aztán 4-2-vel maradtak alul a San Antonio ellen egy nagyon ellentmondásos párharc végén, ahol bizony a játékvezetők, a liga döntéshozói és az ellenfél sportszerűtlensége is szerepet játszottak abban, hogy Nash és társai ne juthassanak tovább a fináléba. Gregg Popovich fiai aztán a bajnoki címig meg sem álltak, kisöpörték a LeBron James fémjelezte Clevelandet.

2007-2008-as szezonban a 82 meccsből Nash 81-en lépett parkettre, 55 győzelemre vezette a Sunst, ami a hatodik kiemeléshez volt elég. Hatodik alkalommal szavazták be az all-star gárdába, ami nem rossz egy, már évekkel korábban túl öregnek titulált karmestertől. Idény közben a védőspecialista Shawn Marion Miamiba tette át a székhelyét, ellenértékként a négyszeres bajnok veterán center, Shaquille O’Neal érkezett Arizonába. A rájátszás első fordulójában a San Antonio 4-1-el ismét megálljt parancsolt a Phoenixnek (4 évből már 3-adszor). Steve nem szégyenkezhet egyéni produkcióját illetően, hiszen az Év második csapatába választották be.

2008 nyarán D’Antoni távozott a Suns kispadjáról, a helyét Terry Porter vette át, aki inkább a védekezésre fektette a hangsúlyt a korábban megszokott run and gun helyett. Decemberben a Charlotte Bobcats-be cserélték Boris Diaw-t és Raja Bellt, helyettük az atletikus hátvéd, Jason Richardson érkezett. Februárban az arizonaiak 28-23-al álltak, ami Porter állásába került. A helyét Alvin Gentry vette át, ám így sem tudták elérni az utolsó rájátszást érő pozíciót Nash-ék. Stevenek először kellett kihagynia playoffot miután visszatért Phoenixbe.

A következő évet nagyon erős performansszal kezdte meg a Suns, 8-1-el a franchise históriájának legjobb startját produkálták az arizonaiak (ezek közül 2 rangadón is 20 gólpasszal zárt a kanadai PG). Hősünk lett a kezdőirányító Nyugat All-Star csapatában, a Phoenix pedig a harmadik kiemelést szerezte meg a reguláris szakasz során, 54 diadallal. Az első fordulóban a Portland ellenében 4-2-vel, míg a második körben a Spurs ellen 4-0-al léptek tovább Gentry mester tanítványai. A Főcsoport-döntőben a címvédő LA Lakers várt Nash-ékre, ahol az arizonaiak 0-2-ről egyenlíteni tudtak, ám Ron Artest meccsnyerő kosara miatt alulmaradtak a kulcsfontosságú ötödiken, majd a hatodik összecsapáson Kobe Bryant 37 pontjával vezette győzelemre övéit, ezzel megint az utolsó lépcsőfokok egyikén csúszott el a Suns.

2010 nyarán, a korlátlan szabadügynök Amar’e Stoudemire kijelentette, hogy a New York Knicks-hez igazol, tehát a veterán irányító egyik régi cimborája távozott. Idény közben hatalmas cserélgetés ment végbe, aminek következtében Leandro Barbosa is átadólistára került, valamint távozott Jason Richardson, Earl Clark és Hedo Türköglu Orlandóba, helyükre Mickael Pietrus, Marcin Gortat és az egykori zsákolókirály, Vince Carter jött. Az egyik legrosszabb döntés viszont az volt, hogy Steve cseréjét, a szlovén Goran Dragicot Houstonba küldték Aaron Brooksért. A PHX nem jutott be a rájátszásba, ami hatalmas csalódásnak számított az előző esztendőbeli nyugati döntőhöz képest.

2011 nyarán David Stern elrendelte a lockoutot, a játékosok és a tulajdonosok közti bérvita következtében. A bajnokság csak karácsonykor tudott elrajtolni, a 66 meccsből álló reguláris szakaszt 33-33-al zárták Gentry tanítványai, amivel újra elbukták a playoffba jutás lehetőségét. A veterán karmesterre így sem lehet egy rossz szót szólni, hiszen remekül vezényelte társait, sőt, beválogatták őt az all-star alakulatba is. Április 21-én a Denver elleni rangadón megelőzte gólpasszok tekintetében a legendás Oscar Robertsont. A veterán kisember második lett az assziszt rangsorban (10.7), csak a Boston fiatal kiválósága, Rajon Rondo előzte meg e tekintetben (a Celtics irányítója 11.7-el zárt).

A nyáron Nash szabadügynök lett, rengeteg találgatás volt vele kapcsolatban, hogy hová igazol, sokan azt jósolták, hogy hazatér Kanadába, és a Toronto Raptors játékosa lesz, de voltak olyan híresztelések is, hogy megy a Knicks-be, ahol újra együtt játszhat Stoudemire-al. Ám a 38. életévét taposó klasszis meglepetést okozott és a Los Angeles Lakerst-t választotta (azaz a Suns utóbbi évtizedének egyik legnagyobb riválisát, csoportbeli ellenfelét). A már védjegyévé váló 13-as mezt azonban le kell cserélnie, hiszen a STAPLES Center mennyezetén Wilt Chamberlain tiszteletére ez a dressz már vissza lett vonultatva. A minap a hivatalos bemutatáson elmondta, hogy a 10-es számú szerelést fogja magára húzni.

Az imént bemutatott Steve Nash egyénileg szinte mindent elért, 2-szeres MVP, 8-szoros all-star, ám a legnagyobb elismerés még mindig hiányzik: a bajnoki cím. A Lakers-be való igazolásával hátha összejön neki a hőn áhított díj, kövessük együtt pályafutását, hogy megtudjuk, sikerül-e neki.


Végezetül jöjjenek a statisztikák, illetve egy kis összeállítás Nash megmozdulásaiból:


Névjegy

Név: Stephen John „Steve” Nash

Születési idő: 1974. február 7.

Születési hely: Johannesburg, Dél Afrika

Állampolgárság: kanadai

Magasság: 1.91 m (6’3)

Testsúly: 81 kg (178 Ib)

Pályafutása


Draft: 1996, 1. kör 15. választott a Phoenix Suns által


Csapatai: 1996-1998: Phoenix Suns

1998-2004: Dallas Mavericks

2004-2012: Phoenix Suns

2012-????: Los Angeles Lakers


Sikerei

1x: Lou Marsh Trophy (2004)

J. Walter Kennedy díj győztese (2007)

2x: WCC legjobb játékosa (1995, 1996)

Alapszakasz-MVP (2005,2006)

All-Star gála ügyességi versenyének győztese (2005, 2010)

All-NBA 2. csapat (2008, 2010)

All-NBA 3. csapat (2002, 2003)

3x: All-NBA 1. csapat (2005, 2006, 2007)

Lionel Conacher díj győztese (2002, 2005, 2006)

8x: All-star csapat tagja (2002, 2003, 2005, 2006, 2007, 2008, 2009, 2010)



Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus