Történelmi szezon

Aki alaposabban követi az NBA-t, nap mint nap figyeli a híreket, eseményeket, az szerintem minden egyes idényben talál magának érdekességet, szépséget, olyan dolgokat, amik megfordítják egy franchise szezonját vagy éppen jövőjét. A San Antonio Spurs fennállása legjobb alapszakaszát futotta, majd a várakozásokhoz képest idő előtt fejezte be az idényt. Az Oklahoma City Thundernek három jó döntésen múlott a döntő. A Los Angeles Clippersnek idén sem sikerült komolyabbat dobbantania. A Pelicans csarnokát indián temetőre építették. A Philadelphia Sixersnél megunták a "kutyapózt". A Chicago Bulls időtlen idők óta először nem jutott PO-ba, de ennek hatására kezdenek el talán távolodni Derrick Rose-tól.

Bőven lehetne még sorolni ilyen dolgokat, minden egyes csapat életében voltak meghatározó pozitív és negatív események, mint ahogy sokaknak valószínűleg az is emlékezetes marad, hogy az ezredforduló nagy közönségkedvencét, Allen Iversont beválasztották a Hírességek Csarnokába. Három történés, csapat, játékos azonban szerintem messze kiemelkedett ebből az idényből.

Az egyik a 2015-ös bajnok Golden State Warriors volt, amely megszámlálhatatlan mennyiségű rekordot halmozott fel magának, többek között átadta a történelemnek a liga egyik, ha nem a legmegdönthetetlenebbnek hitt csúcsát, az 1995/96-os Chicago Bulls 72-10-es alapszakaszmérlegét. A Warriors rekordszámú győzelemmel nyitotta a szezont is, sosem kaptak ki kétszer egymás után, gyakorlatilag halomra vertek mindent.

Steph Curry személyében ők adták a liga történetének első egyhangú alapszakasz-MVP-jét, az irányító pedig egészen parádés, minden idők egyik legjobb alapszakaszát futotta támadásban. 30.1 pontját földöntúli, 66.9%-os TS-sel hozta, belépett az 50-40-90-es klubba, 31.46 PER-je pedig a liga történetének nyolcadik legjobbja, csak Wilt Chamberlain (3-szor), Michael Jordan (2-szer) és LeBron James (2-szer) hoztak nála jobbat. 402 bedobott hármasa pontosan 116-tal több, mint saját, egy évvel korábban felállított rekordja - sokak szerint már most minden idők legjobb shootere, hiszen a 7 legtöbb triplát hozó idényből 4 az övé (a legjobb 4-ből 3), 44.37%-os karrierátlaga pedig minden idők második legjobbja Steve Kerr mögött - ezekre az adatokra jött rá ez az embertelen rekord.

Van több legenda is, akik búcsút inthetnek a kosárlabdának idén nyáron. Paul Pierce, Tim Duncan és Manu Ginobili még gondolkodnak, biztosat pedig Kevin Garnettről sem tudni egyelőre. Azt viszont már előre tudhattuk, hogy Kobe Bryantet mikor láthatjuk utoljára.

Kobe szerintem úgy szállt ki ebből az egész mókuskerékből, ahogy rá leginkább jellemző lehetett. Érezte, hogy se neki, se a csapatnak nem megy, ezért meg akarta csinálni a felhajtást, ami sikerült is: november végi bejelentése után még a címvédő és a rekordokat sorra döntögető Golden State is háttérbe szorult picit. Elérkeztünk április 14-e hajnalhoz, jött a Utah Jazz elleni búcsú, amit szintén a saját stílusában intézett: az 1983/84-es idénytől számolva (az NBA statisztikai adatbázisa ekkortól teljes) ligarekordnak számító mezőnykísérletet vállalt, de a végén 60 ponttal csengetett ki az NBA-ből az elmúlt 20 év egyik legmeghatározóbb alakja. MambaOut és mikrofon leejtve - aki látta, nem hiszem, hogy hamar feledi ezt az estét, ami egy legendás karrier fantasztikus lezárása volt.

Egy fordulatokban és indulatokban is gazdag Oklahoma City - Golden State nyugati döntő, illetve több felejthető párharc után aztán jött a finálé, aminek az első hat meccséről alkotott véleményemet olvashattátok már. Nos, amennyire igazi esemény nélküli volt szerintem ez a hat felvonás, akkora klasszikus lett végül a mindent eldöntő ütközet.

A Golden State-féle rekordkönyvekbe való történelemírás is megvolt, hiszen 1-3-ról soha senki nem fordított még a finálék történetében, Cleveland 52 év után örülhetett egy bajnoki címnek a négy major sportot figyelembe véve, a Cavaliers pedig először lett végső győztes fennállása során - ezeket az adatokat rengetegszer fogjuk még hallani majd későbbi döntőkben, főleg az elsőt. A nagy történeti szálat is meg lehetett találni, miután LeBron otthon is bajnok lett, beváltotta ígéretét, és mindent egybevetve megérte neki visszatérni. Számomra azonban talán ezeknél is fontosabb volt, hogy a pályáról maradt valami az utókornak, csakúgy, mint Bryant búcsúmeccsén.

Nekem a végjátékról az 1998-as Utah Jazz elleni döntő hatodik meccse ugrott be. 89-89 az állás 4:39-cel a vége előtt, és ezt követően 3 perc 46 másodpercig nem esik pont egyik oldalon sem. Ebben nagy szerepe van a másfél perccel a vége előtt Andre Iguodalát a semmiből blokkoló LeBron Jamesnek, majd 53 másodperccel a vége előtt Kyrie Irving behinti a győzelmet jelentő hármast, méghozzá Steph Curryről. Nem ugyanaz a szitu, mint a '98-as, mert Michael Jordan az utolsó percen belül egymaga intézte el anno a Jazzt, míg itt ketten végezték ki a Warriorst, de nem is a Jordan-LeBron összehasonlítás a lényeg, hanem hogy egy kulcsjáték hátul, egy elöl, a "bajnoki cím meg gyütt".

Rengeteg kritika érte ezt az idényt. Keleten nincs igazi kihívója a Clevelandnek, a Cavs csak játékszer lesz a döntőben a nyugati győztesnek, nyugaton is csak a döntőt lehet várni, nagyon szétszakadt a liga. Szerintem ezeknek a dolgoknak a jó része ült, és az is idén kezdett talán elhatalmasodni a legtöbb emberen, hogy ez a 82 meccses alapszakasz borzasztóan hosszú, sokkal több, mint amennyinek kellene lennie, és az idény nagy része a League Passt se éri meg.

A Warriors alapszakasz-menetelése, Kobe utolsó meccse, valamint a Cavs bajnoki címe, illetve annak mikéntje miatt viszont szerintem ez így is egy történelmi szezon lett. Ezek ugyanis pontosan azok az események, amiket 15-20 év múlva a "TopX (mindenki rakjon be egy számot) Moments" videókban meg fogunk találni - és ez akkor is így lesz, ha el lehet majd kezdeni anekdotázni azon, hogy Kobe mennyire kötötte meg a Lakers erősítési lehetőségeit utolsó két évében, hogy a Cavs hogyan csinált ki egy David Blatt szintű edzőt azért, hogy Tyronn Lue-t ültesse a helyére, illetve hogy a Golden State alapszakasza a végén nem ért bajnoki címet.