True Colors: Kidd és Nash

Ma Phoenix Suns - Dallas Mavericks összecsapást rendeznek az NBA-ben, ebből az alkalomból emlékezünk meg a gárda legendás irányítóiról - akiknek nem csak egymáshoz, de a másik klubhoz is bőven volt közük.

Steve Nash és Jason Kidd között mindössze 1 év van, de nem tévedünk nagyot, ha azt mondjuk, hogy Kidd korán, Nash inkább későn érő típus volt. Mindketten egy kosárlabdaszempontból nevenincs egyetemen (Berkeley és USC) pallérozódtak, ám amíg Kidd első évében Sweet Sixteenbe vezette a Berkeley-t és 1994-ben a második helyen draftolta a Dallas Mavericks, addig Nash hangzatosabb sikerek nélkül fejlődött, és mindössze a 13. helyen kelt el az 1996-os drafton, ahol a Phoenix Suns draftolta.

Kidd úgy robbant be a ligába, ahogy tanítják: Rookie of the Year (megosztva Grant Hill-el), mindent elsöprő lendület - és természetesen ő szerezte 1994-95-ben a legtöbb tripla-duplát. Második évében a Dallas fejlődött a legtöbbet, Kiddet pedig kezdőként szavazták be az All-Starra.

Az első közös lépések

1996-ra datálódik kacifántos közös történetük kezdete: a Phoenix Suns Nasht draftolta, majd szezon közben megszerezte Jason Kiddet is, mivel a gárda legendás irányítója, Kevin Johnson (ma Sacramento polgármestere!) egyre többet volt sérült, és lassan a visszavonuláson gondolkodott. Kevesen tudják, de Nash 1996 nyarát két kiváló irányítóval dolgozta végig: Gary Paytonnal - és Jason Kiddel! Szinte egyszerre léptek be az ajtón Phoenixben, de Kiddnek itt már előjogai voltak, hiszen a liga legjobb fiatal játékmestere volt (a később szintén idekerülő Penny Hardaway mellett), míg Nashről tudták, hogy hihetetlen képességei és kötélidegei vannak, de divatos szóhasználattal élve izmot kellett rá pakolni, hogy beengedhessék a farkasok közé. Legalábbis a Suns-menedzsment akkor így gondolta.

Eltelt két közös év, és amíg Kidd itt sem nagyon lassított, addig Nash ette a cserék keserű kenyerét. 1998 nyarán aztán, látva, hogy nem lesz esélye a csapatba kerülni, elcserélték Dallasba, tulajdonképpen aprópénzért (érdekesség, hogy az érte kapott draftjoggal szerezte meg a Suns Shawn Mariont!), és egyszerre mutatták be egy német újonccal, akit bizonyos Robert Traylor ellenértékeként húztak be a drafton - Dirk Nowitzkivel. A Mavericks tulajdonképpen a semmiért szerezte meg azt a párost, akikre építve a Dallas kitört a lottery-csapat szerepköréből.

A csúcson

A következő évek mindkettejüknél a félsikerekről szóltak: a Dallas 2001-ben bejutott a playoffba, és ment is egy kört, míg a Suns csak tévén látta a rájátszások második köreit. A Suns vezetői az akkor már olimpiai bajnokságot is nyerő Kiddben látták a kiesések okát, és 2001 nyarán elcserélték Stephon Marbury-re - hogy mekkorát tévedtek, ismét: a New Jersey Nets egy lottery-teamből a következő két évben nagydöntős csapat lett, ahol csak a korszak két legendás csapata, a Shaq-Bryant féle Lakers, és a Duncan-Robinson fémjelezte Spurs tudta csak legyőzni. Jason Kidd szinte egyik pillanatról a másikra lett a liga legelismertebb játékosa. 

Eközben Nash sem tétlenkedett, Don Nelson mester alapvetően rá építette a Dallas támadójátékát, amit a kanadai azzal hálált meg, hogy kétszer All-Star lett, és 2003-ban főcsoportdöntőbe vezette a Dallast, ahol 6 meccsre kényszerítették a Spurst. Eszméletlen csapat volt az a Mavericks: a két nagy sztár mellett itt játszott Finley, Nick Van Exel, LaFrentz és Raja Bell is, aki a liga egyik legjobb védője volt már akkor (később pedig Phoenixben Nash 'személyi testőre').

2004-ben azonban mindkét irányító pályája megtört: Kidd sérülésekkel bajlódott, és a Nets nélküle nem volt ugyanaz - míg Nash hiába kapott olyan játszótársakat, mint Jamison, Antoine Walker és Josh Howard, a Dallas kiesett a playoff első körében. Találni kellett egy bűnbakot, így kapóra jött a lejáró szerződésű Nash, akit nemes egyszerűséggel öregnek tituláltak (30 volt ekkor), és elzavartak a csapattól.

Nash azonban nem esett kétségbe, ugyanis találkozott Mike D'Antonival, a Phoenix Suns vezetőedzőjével, aki olyan játékrendszert vázolt fel számára, amit szó szerint rá talált ki. Egy irányítónak ennél szebbet nem is mutogathattak volna, így Nash vállalta, hogy a fiatal (Marion, Joe Johnson és Stoudemire húzta) Phoenix vezére lesz. A Suns megnyerte az alapszakaszt, Steve Nash lett a gólpasszkirály, és élete első MVP címét is megszerezte - nem is rossz egy vénembertől.

A Spurs azonban ismét útját állta Nashnek a főcsoportdöntőben, és 2005 végén beütött a baj: Amar'e Stoudemire térdszalagszakadást szenvedett, és a teljes szezont ki kellett hagynia. Nash azonban nem azért jött ide, hogy siránkozzon: hihetetlen szezont produkált, a negyedik legjobb mutatót produkálta a csapat - Nash pedig megkapta második MVP-címét is. Ami ennél is nagyobb tett volt: a Phoenix ismét főcsoportdöntőt játszhatott - a Dallas azonban kiváló évet futott, és legyűrte a tartalékos Sunst.

Békés öregkor, avagy az utolsó roham a bajnoki címért

A Nets eközben 2004-től kezdve középcsapattá silányult, noha Vince Carter személyében Kiddnek ideális társa volt a lerohanásokhoz - mögöttük azonban nem volt senki, Kenyon Martin rengeteg sérüléssel küszködött, majd el is szerződött. 2008 februárjában aztán New Jersey-ben robbantották a keretet, és Kiddet egykori csapatába, a Dallasba cserélték. Nem mondhatni, hogy a nosztalgián kívül bárki is felkapta volna a fejét erre a cserére. Eközben szép csendben a Suns is eltemette bajnoki álmait: 2008-ban már az első körben kizúgott a csapat, Shawn Mariont lepasszolták Miamiba, Mike D'Antoni távozott - 2009-ben a Suns még a playoffba sem jutott be!

2009 nyarán Alvin Gentry, az előző szezon közepén kinevezett Suns-edző úgy vélte, ebben a keretben sokkal több van a szép öregedésnél. Stoudemire-t motiválhatta, hogy lejárt a szerződése 2010 nyarán, köré és Nash köré pedig elsőrangú kiszolgálószemélyzetet (és a zseniális Grant Hillt) pakolt. Már az alapszakaszban is látszott, hogy ez a Suns képes lehet nagy dolgokra, és kevésen múlott, hogy odaérjenek a nagydöntőbe (1993 után ismét). A San Antoniónak törlesztett valamit a restanciából Nash (rengeteg nagy meccset játszottak és annál is több piszkos trükköt láthattak a Suns játékosai), ám a Lakers elleni főcsoportdöntőben 2-2-nél valami elfogyott a Sunsnál, és nem sikerült a bravúr.

Jason Kidd eközben vidáman lépegette át a mérföldköveket (2008-ban például másodszor is olimpiai bajnok lett), ám nem tűnt úgy: ebből valami nagy dolog is kisülhet. A 2010-11-es szezonnak is úgy futott neki a Dallas, hogy nem voltak elvárások. Érkezett ugyan Tyson Chandler és olyan fegyverhordozók akadtak, mint Shawn Marion (emlékszünk, hogy anno a Dallas az ő draftjogát adta a Sunsnak, Nashért?) és Jason Terry, de messze nem voltak bajnokesélyesek. Ám ami Steve Nashnek nem jött össze, Kiddnek igen: első csapata színeiben öregkorára bajnok tudott lenni. És nem a padon ücsörögve: A Heat fiataljai néha még mindig szemmel alig tudták követni a  levezényelt fastbreak-eket - és alighanem LeBron Jamesnek is hosszú évekig rémálmai lesznek, olyan védekezést kapott az alacsonyabb, 'öreg és lassú' Kiddtől a bajnoki döntőben.

Epilógus helyett

Amint láthattuk, a két játékos életútja majdnem hasonlóan alakult, persze vannak lényeges különbségek is, a legnagyobb nyilván az (azon túl, hogy Nash egy igazi labdazsonglőr, akiből könnyen válogatott labdarúgó lehetett volna): míg Nashnek kettővel több MVP-címe van, addig Kiddnek eggyel több bajnoki gyűrűje. De mindezektől függetlenül elmondható: két nagyon különleges, gyökeresen eltérő játékstílust képviselő játékmesterről beszélünk.  Mindketten képesek voltak diadalra vinni a stílusukat - egy olyan  korszakban, ami nem a vérbeli irányítókról szólt - olyan szinten, hogy a mai napig nem lehet eldönteni: melyikőjük e korszak legnagyobb irányítója.

Az már az élet kegyetlen játéka, hogy Jason Kidd nyert bajnoki címet azzal a Dirk Nowitzkivel, aki - Steve Nash legjobb barátja az NBA-ben, és talán azon kívül is.


Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus