Tudásból és hűségből is jeles

Sidney Moncrief neve talán elsőre keveset mond a rajongók számára, azonban a Milwaukee Bucks élő legendáját olyanok illették a legnagyobb dicséretekkel, mint Michael Jordan.

Moncrief a Milwaukee Bucks klublegendája, 10 évet húzott le a csapatban a 80-as években – mi sem mutatja jobban népszerűségét, hogy idén nyáron vezető hír volt, amikor segédedzőként tért vissza a klubhoz. Sokoldalúságát pedig az jellemzi, hogy korábban a Golden State Warriorsnál dolgozott dobóedzőként – holott személyében a 80-as évek egyik legjobb védőjátékosát tisztelhetjük. Pályafutása felelevenítése mellett egy elfeledett, kiváló csapatnak, a 80-as évek Milwaukee Bucks-ának is emléket állítunk.

Moncrief Arkansas állam fővárosában, Little Rockban született 1957. szeptember 21-én. Ifjúkorában a korábban egyetemi szinten sikeres Arkansasban nem volt nagy kosárlabda-élet – nos, ő tett róla, hogy legyen. 1975-ben a University of Arkansas csapata (Razorblacks) igazolta le, ahol Moncrief elkezdhette bontogatni szárnyait. Az ugyanebben az évben érkező vezetőedző, Eddie Sutton eltökélt célja volt, hogy a 40-es években két alkalommal is Final Fourba jutó egyletet visszavezeti az NCAA élvonalába. Ezt helyi srácokkal kívánta elérni: Moncrief mellett a csapat tagja lett a szintén helyi Ron Brewer (ő később szép karriert futott be az NBA-ben, fia, Ronnie Brewer szintén ismert NBA-játékos) és Marvin Delph (őt az 1978-as drafton harmadik helyen vitte el a Buffalo Braves, azonban vallási és egyéb okok miatt soha nem lépett pályára az NBA-ben) – hármójukat csak úgy emlegették: The Triplets. A csapat segédedzője az a Gene Keady volt, aki később, 1980 és 2005 között a Purdue Egyetem vezetőedzőjeként csillogott (szomorú érdekesség, hogy noha Keady hat alkalommal lett az Év Edzője, soha nem sikerült bajnokságot nyernie). Két évig tartott, hogy a Razorblacks meghívást kapjon az NCAA-tornára, majd 1978-ban a tudatos munka kiugró eredményt hozott: a csapat egészen a Final Fourig menetelt, ahol a harmadik helyet szerezte meg.

Sidney Moncrief a csapat történetének legjobb pontszerzőjeként 1979-ben távozott a csapattól úgy, hogy a legjobb 8 közé (Elite Eight) vitte a csapatot – hamarosan visszavonultatták a mezét, a csapatból egyetlenként Ez mindennél többet elmond, mit jelentett ő az egyetemnek, amely ezt követően 2001-ig szinte kirobbanthatatlan volt az NCAA első vonalából, sőt 1994-ben első bajnoki címét is megszerezte.

Moncrief ekkor már az NBA-ben szárnyalt. 1979-ben a Detroit Pistons az ötödik helyen választott, és kinézték maguknak bizonyos Greg Kelsert – érte hajlandóak voltak felcserélni a 4. helyre, amely a Bucksé volt (nem az olvasó hibája, hogy nem ismeri a fenti úriembert, mindössze hat szezon jutott neki, és nem váltotta meg a világot). A Bucks Moncrief-et vitte el az ötödik választás jogával, ám ekkor még nem sejtették, hogy a 80-as évek egyik legnagyobb spílerét láncolták magukhoz.

Első két szezonjában fokozatosan erősödött bele a profivilágba, folyamatos fejlődése töretlen volt egy nagyon erős alakulatban. Érdekesség, hogy az 1980-ban még a Nyugati Főcsoport elődöntőjében (akkoriban még csak 8 csapat jutott a playoffba), 1981-ben már a Keleti Főcsoport elődöntőjében kapott ki csapata 4-3-ra. A Bucks ebben az időben folyamatos playoff-szereplő volt Don Nelson keze alatt, sőt 1981-ben 60 alapszakasz-sikert aratva az NBA második legjobb mutatójával rendelkezett a Celtics mögött.

A nagy áttörés éve 1982 volt Moncrief számára: csapatának legjobb pontszerzőjeként választották be az Év második legjobb ötösébe és védőötösébe, emellett első alkalommal szerepelhetett All-Star Gálán. A playoffban már nem volt szerencséje a csapatnak: csak a második körben kellett beszállniuk a versengésbe, de a Philadelphia 76-ers lendületből kiverte őket.




1982 nyarán a liga illetékesei egy új díjat alapítottak, amely az év legjobb védőjét illette meg – ez a cím a ma is óriási megbecsülésnek örvendő Defensive Player of the Year. Szerencsés véletlen, hogy az 1982-83-as évad Moncrief pályafutásának talán legjobb éve volt. A Bucks simán nyerte a Central Divisiont, emberünk az Év legjobb ötösének és védőötösének tagja lett, 20 pontot szórt az All-Staron – majd megérdemelten kapta meg az Év védőjének járó díjat. A playoffban is sikerült nagyot alkotnia, vezetésével a Bucks kisöpörte a Celticset(!), majd csak a Bucks volt képes (ha csak egy meccsen is, de) legyőzni a Philadelphia 76-ers szupercsapatát, amely 12-1-es playoff-mérleggel húzta be az 1983-as bajnokságot.

Az 1983-84-es szezonnak már esélyesként futott neki a Bucks, és Moncrief nem igazán lassított: besöpörte második Év védője elismerését, újabb All-Star meghívását, és az NBA tíz legjobb játékosa közé választották. A Milwaukee 3. helyen zárta az alapszakaszt. Ez volt az első év, amikor a ma már megszokott, 16 csapatos playoffot bonyolították le, a Bucks pedig megint elmenetelt a főcsoportdöntőig (a Hawks és a Nets voltak az áldozatok), ám ott ismét kikapott 4-1 arányban, ezúttal is a későbbi bajnoktól (Boston Celtics).

A Bucks és Moncrief később sem tudott kitörni az alapszakaszmenő skatulyájából, mint ahogy Don Nelson sem. Noha 1982-1986 között Moncrief öt alkalommal volt All-Star, ötször volt valamelyik év ötösének és év védőötösének tagja, a playoffban nem termett számára több babér. Az évtized második felében a csoportriválisok, a Pistons Rosszfiúi és a Jordan vezette Bulls fokozatosan leszorította a Central Division éléről a csapatot. Noha azt elmondhatták magukról, hogy Jordan első playoffját ők rontották el az első körben, 1985-ben, a második kör mindig a megállót jelentette – pedig nem sok hiányzott, két alkalommal is 7. meccsen estek ki.

Don Nelson 1987-es távozásával a Bucks és Moncrief sorsa is hullámvasútra került: már az 1986-87-es szezon felét is ki kellett hagynia egy sérülés miatt, amit sorban követett a többi nyavalya. Az 1989-90-es évben nem is tudott pályára lépni. Sokan el is könyvelték, hogy Moncrief pályafutásának vége: a Milwaukee Bucks például rögtön 1990-ben visszavonultatta a mezét.

Hősünk azonban nem így akart búcsúzni, és az 1990-91-es évadban még 72 meccsen szerepelt az Atlanta Hawks csapatában is, sőt a playoffban is megfordult, mielőtt 1991 nyarán úgy döntött, hogy elég volt. Személyében azt a sztárjátékost tisztelhetjük, amelynek csapata, a Milwaukee Bucks az 1980-as évtized harmadik legjobb alapszakaszmutatóját volt képes felmutatni – csak a miheztartás végett: az első két helyen a Magic vezette Los Angeles Lakers és a Bird-féle Boston Celtics található.

Kissé talán méltatlanul merült feledésbe a neve és teljesítménye, ezért álljon itt Michael Jordan nyilatkozata, amelyet a fénykorában játszó Sidney Moncriefról tett: "amikor Moncrief ellen játszol, egy egész estés all-around kosárlabdában van részed. Mindenhová követ, a pálya mindkét végén. Bizton számíthatsz rá".


Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus