Új Helyi Hősök 2012-13

Első ötös

Kawhi Leonard. A kiscsatár még mindig csak a 2. szezonját töltötte az NBA- ben, de már most elmondható: a Spurs óriási értéket talált. Kifejezetten ritka, hogy egy ilyen fiatal játékos ’hasonmás’ legyen például az újoncok jellemzésénél, Leonard azonban lelkes, összeszedett és nagyon sokoldalú játékával erre is rászolgált. Veteránokat megszégyenítő teljesítményre képes már most a playoffban, a Spurs szurkolói ennek megfelelően rajonganak is érte.

James Harden. Tavaly ősszel az alapszakasz kezdete előtti utolsó pillanatokban "esett be" Houstonba, azonban nem túlzás: órák alatt a Rockets-drukkerek új kedvence lett az olimpiai bajnok dobóhátvéd. Segítségével a csapat jövőképe fantasztikus, és Harden első texasi szezonjának óriási szerepe volt abban, hogy Dwight Howard ideigazolt – amivel a Houston bejelentkezett a nyugati elsőségért.

Paul George. Az ifjú hátvéd-kiscsatár már tavaly is bontogatta a szárnyait, de egyértelműen idén lett a Pacers-franchise jövőjének egyik letéteményese. Az alapszakaszban és a playoffban is extrát nyújtott, LeBron Jamesszel is felvette a versenyt a keleti főcsoportdöntőben – nem csoda, hogy az Indiana a maximum szerződést is hajlandó megadni neki.

Larry Sanders. A 2012-13-as évadig csak az igazán ’vájtfülű’ NBA-rajongók tudták, hogy a fiatal centerből lehet valami – Sanders pedig igazolta is a várakozásokat, hiszen védőoldalon valósággal berobbant az NBA elitjébe. Támadásokban még van hová fejlődnie, azonban a Bucks drukkerei bízhatnak abban, hogy a labdatemető duó, Brandon Jennings és Monta Ellis távozásával, illetve egy csapatjáték-centrikus edző (Larry Drew) érkezésével Sanders alaposan kiforrja magát.

Jimmy Butler. 2011-ben a mock draftok azt írták róla, hogy olyan kosaras, aki 1-től 4-es posztig bárhol megállja helyét. Az ilyen játékosok vagy semmire nem használhatóak az NBA-ben komoly szinten (ez a sűrűbbik eset), vagy nélkülözhetetlenné teszik magukat. Luol Deng súlyos egészségügyi gondjai miatt Butler megkapta a ’mélyvizet’ a playoffban, és ő szó szerint nélkülözhetetlenné vált: sorozatosan 48 perceket játszott. A teljesítményén azonban nem látszott, hogy pihenő nélkül nyomja le a meccseket, a heroikus előadásokat kedvelő Chicago-drukkerek nagy örömére.

Második ötös

Nik Vucevic. Minden oka meg lehetett volna a panaszra a fiatal montenegrói centernek, hiszen alig egy évet kapott bizonyításra Philadelphiában, és máris postázták Orlandóba. Oda, ahol nem kisebb nevet, mint Dwight Howardot kellett pótolnia. Vucevic nem sajnáltatta magát, nem omlott össze a teher alatt, hanem kiváló szezont futott új állomáshelyén – valamelyest még DH12-t is feledtette.

Ray Allen. Tavaly a kertek alatt távozott Bostonból, egykori harcostársai (akik azóta már szintén nincsenek ott) majdhogynem árulónak titulálták. Allen azonban 17 éves NBA-rutinjával, tudta, hogy mennyit érhet egy bajnoki címre törő csapatnak. Ha már sokszor nem is tudott segíteni a Miaminak, a hatodik meccs rendes játékidejének végén bedobott hárompontosa helyet követel minden idők legnagyobb (és legsorsdöntőbb) döntőbeli dobásai között.

Quincy Pondexter. A Memphis Grizzlies kiváló kezdőötössel operált az előző évadban, azonban egész szezonban azért aggódhattak a drukkerek, hogy mi van akkor, ha a padról kellene komolyabb segítség – és mondjuk Jerryd Bayless éppen nincs formában. Nos, a playoffra megoldódott ez a probléma, mivel a harmadéves hátvéd-kiscsatár, Pondexter a Clippers ellen az első körben három győzelemben is vastagon benne volt. A Thunder ellen a második körben inkább védekezésben tűnt ki, míg a Spurs ellen legkevésbé rajta múlt a söprés: 15.3 pontot átlagolt!

Klay Thompson. Első évében elcserélték előle Monta Ellist, ami miatt a GSW közönsége még Chris Mullin mezvisszavonultatását is elrontotta a pfújolással. Aztán elég hamar kiderült, hogy Joe Lacob tulajdonosnak volt igaza: Thompson a második idényében 82 meccsen kezdett, 16 pont fölött átlagolt, 40% felett triplázott és 80% felett büntetőzött. Erre a jó alapra aztán tovább tudott építkezni a playoffban, előbb a Nuggets ellen volt egy olyan meccse, ahol 5/6-os triplamutatója volt, majd a Spurs ellen a 2. meccsen 34 pontot szerzett – 8/9-es hárompontossal. Még egyszer hangsúlyozzuk: a fiatalember még csak másodéves volt…

Damian Lillard. Lillardról mindenki tudta, hogy nem rossz játékos, a Trail Blazers nem véletlenül húzta ki a tavalyi drafton a 6. helyen – arra azonban senki nem számított, hogy a fiatal irányító nem csak képes felvenni az NBA ritmusát, de képes diktálni is azt. Márpedig ez történt, mind a 82 meccsen játszott, 19 pontot és 6.5 gólpasszt átlagolt, meccsnyerő dobásai voltak – emellett mind a hat hónapban ő volt a Hónap Újonca nyugaton.

Jelölést kapott még

David Lee. Lee egész évben a hátán vitte a Warriorst, kis híján egy 20/10-es szezont produkált – aztán a playoff legelső meccsén azonnal súlyos csípősérülést szenvedett. Mindenki elkönyvelte, hogy Lee-nek idén vége, ám egyszer csak az erőcsatár mezben bukkant fel a kispadon, és a Nuggets elleni hatodik meccsen be is szállt a játékba, majd a Spurs elleni párharcban is négy meccsen játszott. Nyilvánvalóan limitált volt sérülése miatt, de az ilyen hősies szerepléseket imádják a drukkerek, különösen a Bay Area-ban.

JR Smith. Sokkal előrébb is végezhetett volna a Knicks fenegyereke, mivel az alapszakaszban csak a szemünket dörzsölgettük: ekkorát nem változhat egy játékos. Smith megfontoltan, csapatjátékos módjára viselkedett – nem véletlenül lett az Év Hatodik Embere. A playoffban aztán kiderült, hogy azért ilyen könnyen nem megy: a hátvéd teljesítménye és morálja napok alatt óriásit zuhant, és nem is igen talált vissza a helyes ösvényre – csapatával együtt.

Vezetőedző

Mark Jackson. Amikor tavalyelőtt gyakorlatilag a nagydöntő közvetítőállásából ült át a Warriors főedzői székébe, a tengerentúlon is ugyanaz ment, mint itthon: ez a szakma sárba tiprása, tiszteletlenség a hosszú évek óta edzői pályára készülő szakemberekkel szemben stb. stb. Jackson azonban alig egy év alatt képére tudott formálni egy fiatal és nagyon tehetséges gárdát a Golden State-nél. Fentebb már említettük, hogy tavaly márciusban a közönség a menedzsment ellen tüntetett Ellis elcserélésekor – amikor a GSW egy évvel később a playoff második körében vitézkedett a Spurs ellen, valószínűleg egyetlen szurkoló sem gondolt az egykori sztárra. Jackson persze nem csak amiatt lett új helyi hős, amiért felemelte a gárdát – hanem azért is, ahogy felemelte.

General Manager

Daryl Morey. Két évvel ezelőtt júliusban nem csak a kánikula tombolt, hanem a lockout is – ebben a nihilben a Rockets drukkerei még üresebbnek érezhették az egész pénzügyi hercehurcát, hiszen Jao Ming bejelentette visszavonulását. Kerek két évvel később, 2013 júliusában az egyik legjobb jövőképpel rendelkező csapatról beszélhettünk a Houston esetében – ennél többet GM nem tehet, mint amit a magasabb szintű statisztikákat az NBA-ben elfogadtató, matematikus végzettségű Morey összehozott. Tavaly nyáron leigazolta Jeremy Lint és Omer Asikot, ősszel megszerezte James Hardent (egyúttal kipucolta Kevin Martin szerződését), pár hete pedig behúzta a csónakba az FA-piac legnagyobb halát, Dwight Howardot – mit behúzta, a hal örömmel ugrott be. Morey ügyességét azonban nem csak a cserék és igazolások jelentik, hanem például Chandler Parsons is: a kiscsatárt 2011-ben a 38. helyen kukázta ki – ma már a Team USA bő keretének tagja a kiváló triplavető…