Visszajátszásban két kicsi, két nagy és a debütáns

A mai napon egy legendás irányító, egy régi vágású veterán, egy egykori nagy közönség kedvenc, valamint egy "jómunkásember" ünnepli születésnapját, róluk emlékszünk meg és persze nem feledkezünk meg napjaink egyik legnagyobb európai üstököséről sem, aki nem aprózta el a litván felnőtt válogatottbeli bemutatkozást. A főszerepben: Bob Cousy, Derek Fisher, John 'Hot Rod' Williams, Joel Anthony és Jonas Valanciunas!


1928. augusztus 9-én látta meg a napvilágot a kosárlabda történetének egyik legnagyobb varázslója, akinek trükkjeit, legendás passzait és hatalmas dobásait a mai napig ámulattal nézi a sportág valamennyi szerelmese. Bob Cousy nem hétköznapi módon került az NBA-be, majd a Boston Celtics-be, ahol 6 alkalommal vezette fel a csúcsra a klubot. Az '50-es évek utánozhatatlan zsenije művészi szintre fejlesztette az irányítójátékot és az őrületbe kergette a rajta védekezni próbálókat. 13-szoros all-starként és egyszeres döntő MVP-ként lépett le a színről '63-ban, hogy aztán a Cincinnati Royals játékosedzőjeként még egy falatnyit belekóstoljon a játékba az évtized legvégén. A kosárlabda második igazi sztárja volt George Mikan után, hatalmas tömegeket vonzott a produkciója és gyakorlatilag megreformálta a játékot.

{youtubejw width="100%"}5QCP6mMMH2Q{/youtubejw}

Sok mai NBA-sztárt illetnek olyan kritikával, hogy csak a maga pecsenyéjét képes sütögetni vagy éppen a könnyebb utat választja az aranygyűrűk megszerzéséért folytatott harcban. Annyi biztos, hogy a ma éppen a 37. születésnapját ünneplő Derek Fisher nem tartozik és soha nem is tartozott az igazi sztárok közé a ligában, de hogy az előbbi két kritika vele szemben nem hozható fel, azzal mindenki tisztában van. A sokszor lassú lábúnak titulált, nem is igazi irányítónak számító kisember viszont a Lakers-szel megszerzett 5 bajnoki címéből többen is hatalmas szerepet vállalt nehéz helyzetekben értékesített dobásaival és a megalkuvást nem tűrő küzdeni tudásával.

{youtubejw width="100%"}3NpvHPDD42Y{/youtubejw} 

A '90-es években egyszerűen annyi klasszis magasember pattogtatott a ligában, hogy a fiatal NBA rajongók a kor másod-, harmadvonalas palánk alatti játékosokról nem is hallhattak sokat. Pedig ebben a kategóriában is találunk szép számmal olyan egyéniségeket, akik miatt nézők százai, ezrei látogatták a mérkőzéseket estéről estére, no és persze hatalmas pluszt jelentettek csapataiknak - még, ha az statisztikailag nem is volt mindig "bizonyítható". John 'Hot Rod' Williams a Cleveland Cavaliers, majd a Phoenix Suns fenegyereke volt, zsákolásait, hatalmas sapkáit mindig nagy üdvrivalgás követte a nézőtéren. A ma 49 esztendős Williams sosem félt odaállni a legnagyobbak elé:

{youtubejw width="100%"}xJHzwl9nI04{/youtubejw} 

"A szegény ember Ben Wallace-sza" is ma ünnepel, Joel Anthony 29 éves lett ezen a napon. A Miami Heat csapatában gyakran kezdőként is szerepeltetett nagyember ugyan alulméretezett, nincs dobása, a centerjátékokban képzetlen, képes teljesen nullás statisztikákat hozni, mégis szüksége van rá a sztárgárdának. A zongoracipelő kanadait nem kell félteni a palánk alatti védekezésben, bármikor jó egy óriási blokkra vagy egy-egy kritikusan fontos pillanatban megszerzett lepattanóra.

{youtubejw width="100%"}JV5FsVAkRcs{/youtubejw}

Végül egy nem akármilyen debütálásról nézhetünk meg egy összeállítást! Jonas Valaniciunas, a Toronto Raptors 5. helyen kiválasztott játékosa életében először játszott hivatalos mérkőzésen a litván felnőtt válogatottban. Az U19-es VB MVP-jét sokan féltik attól, hogy a nagyok közt nem lesz annyira eredményes, ahogy azt rebesgetik, de az érintettet ez úgy látszik, csak feltüzeli. Hazája válogatottja nemrég kezdte meg a felkészülést a szeptemberi Európa-bajnokságra, az első edzőmeccsen a csehek ellen 26 ponttal és 11 lepattanóval mutatkozott be 3 nappal ezelőtt:

{youtubejw width="100%"}y0bPKro0Kag{/youtubejw}

Forrás: nba.blog.nepsport.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus