A XX. század derekán rohamléptekkel fejlődött a kosárlabda, miután két Olimpiát is rendeztek szeretett sportágunkban, London-ban, 1948-ban megfogalmazódott a gondolat, hogy az új és nagyon népszerű labdajátékban a foci világbajnokságok mintájára kellene egy kosár VB-t is rendezni. Nem is hezitáltak sokat a FIBA (Nemzetközi Kosárlabda Szövetség) vezetői és 1950 októberének végére ki is írták az első Férfi Kosárlabda Világbajnokság viadalát. Ennek helyszíne az argentin Buenos Aires lett. Már ekkor elhatározták, hogy mindig két Olimpia között rendezik a VB-ket, szintén négy évenként a páros esztendőkben. A következő fontos kérdés az volt, hogy kik szerepelhetnek majd a rangos viadalon. Nos, a határozat szerint az Olimpia három érmese, illetve Európa, Dél-Amerika, illetve Ázsia két-két legjobb csapata kapott indulási jogot, természetesen a házigazdákon kívül. Tegyük gyorsan hozzá, Argentína volt az egyetlen ország, aki jelentkezett a rendezés jogáért.

Első írásunkban megnéztük, kik voltak az első fecskék, akik Európából indulva rövidebb vagy hosszabb NBA karrierbe kezdtek. Eljutottunk a 85-ös draft osztályig, most pedig tovább vizsgáljuk évről évre, kik kaptak bizalmat és lehetőséget kontinensünkről indulva a nyolcvanas évek második felétől kezdődően.

A mai nap éppen megfelelő arra... Hogy egyrészt a hangya holdra szálljon, másrészt lehordjam a Miamit a sárga földig, legutolsó sorban pedig esélyt latolgatok egy picit a végső győzelemre. Pár napja már megfogalmazódott bennem a gondolat, amiben az ellendrukkerek a szezon előtt még csak reménykedhettek: nincs minden rendben Floridában. Lehet, hogy LeBron James és Dwyane Wade belső harcot folytatnak egymással „ki, ha én nem” témakörben, előfordulhat, hogy Erik Spoelstra „majd megoldja valamelyik” felfogása nem éppen a siker kulcsa, de a csapat kerékkötője egyértelműen: Chris Bosh.

Olimpia – 1948 – London Miután az első, 1936-os nyári játékok kosártornáját végtelenül simán nyerte az amerikai csapat, a világháború miatt 12 évet kellett várni a következő megmérettetésre. A játékok helyszíne London, ahol talán minden idők legnagyobb fórjával indulhattak a nem európai csapatok, lévén, hogy a háborús helyzet miatt nem igazán tudták fejleszteni a játékukat, ez pedig egy ilyen feltörekvő sportág esetében borzasztó nagy hátrányt jelenthetett. Az első részben már kifejtettük, hogyan és milyen módszerrel szedték össze a Team USA tagjait, illetve vezetőit. A folyamat mai szemmel teljesen egyedinek tűnhet, viszont a XX. század közepén hatékonynak bizonyult. Ennek megfelelően az Amerikai Olimpiai Kosárlabda Bizottság a ’36-ossal megegyezően 13 tagból állt és ezúttal is az ő kezükben volt a csapat összetételének joga. Viszont maga a válogató torna már más lebonyolításban zajlott, mint 12 évvel korábban, ezúttal 8 csapatot hívtak meg, akik torna rendszerben küzdhettek meg egymással, játékosaik pedig a válogatottba kerülésért. (Közbevethetjük, hogy ekkor már egy éve ment az NBA jogelődje a BAA, viszont az olimpia szellemében csak amatőr státuszú játékosokból válogathattak az arra illetékesek.) Így az AAU bajnoksága három, az NCAA kettő, az NIT (Nemzeti Meghívásos Bajnokság), a NAIB (Nemzeti Főiskolák közötti Kosárlabda Szövetség) és a YMCA egy – egy csapattal képviseltette magát a viadalon.

Gyilkos bálnák megmentéséről nem lesz szó, de legalább ilyen nemes cél vezérelt a cikk megírásakor. Négy meccs után talán még nem kellene sommás véleményeket megfogalmazni csapatokról, játékosokról, edzőkről, de figyelmen kívül sem hagyhatjuk az eddig történteket. A Los Angeles Clippersen ugyanis már most kezdenek megjelenni az első kiütések, mely betegséget az orvosok szakmai körökben csak úgy neveznek: a Vinny Del Negro kór. Két évig volt szerencsém szeretett csapatomat ugyanebben, a szervezetet lassan, de biztosan leépítő kórban szenvedni látni, így a tüneteket pontosan ismerem és a bár a Clippers az utóbbi évtized egyik legszerencsétlenebb csapata(draft, igazolások, sérülések), mostani játékosállományuk nagyon tehetséges, fiatal és nem érdemli meg, hogy arculatának kialakulása elején olyan csapás érje őket, ami ennek a garnitúrának a végét is okozhatja.

Aki manapság az észak-amerikai profi liga, ismertebb nevén az NBA küzdelmeit nyomon követi, szinte minden csapatban találkozik európai játékossal. Nem volt ez mindig így. Gyakorlatilag az utolsó három évtizedet tekinthetjük 1-1 lépcsőfoknak, ha a megjelenésüket, áttörésüket szeretnénk górcső alá venni. Első írásunkban az öreg kontinens játékosainak megjelenésének időszakát, azaz 80-as évek NBA-jét vizsgáljuk meg.

1. rész – Olimpia, 1936, Berlin Aki az idei Törökországban megrendezett férfi kosár vb-t figyelemmel kísérte, igazi ízelítőt kaphatott abból, hogy milyen is az, ha az amerikaiak egy, a lehetséges legerősebbtől jócskán gyengébb csapattal indulnak egy világversenyen, ám nagyon is komolyan veszik azt. A fiatalabbakban felmerülhet a kérdés, hogy egy ország válogatottja hogyan képes (néhány kivételtől eltekintve) a gyakorlatilag harmadik számú csapatával világbajnokságot nyerni. Cikksorozatunkban végigvesszük, hogy a sportág atyjai hogyan is verték rommá a világot az Olimpiákon, illetve világbajnokságokon hosszú évtizedeken keresztül, milyen váratlan meglepetések érték őket több alkalommal is, de elemezzük, hogy miért ért véget a Dream Team korszak, majd hogyan is sikerült felülkerekedni a problémákon és visszaszerezni a dicsőséget.

A 2013/14-es NBA alapszakasz egyharmadánál járunk, itt az ideje megnézni, hogyan alakultak az első két hónapban az erőviszonyok egymáshoz és a szezon előtt várthoz képest. Mivel majdnem két teljes hónap telt el az idény nyitánya óta, így természetesen elég komoly pozitív és negatív meglepetések is vannak az előző állapotokhoz képest, lássuk, mely csapatok hogyan teljesítettek.  

Egy kis szünet után folytatjuk a játékosok pályafutását, illetve kosaraskarrierjük utáni életét vizsgáló sorozatunkat - ezúttal minden idők egyik leggyengébb draftja, az 1988-as kerül terítékre. Egy-két nagy név természetesen itt is szerepel majd, de összességében nézve nagyon kevés olyan játékos került ki ebből az évből, aki hasznosan tudta segíteni később csapatát, csapatait.