11 meccs jön az NBA-ben - visszatérhet Steve Kerr

Curry játéka kérdéses, Kerr visszatérése valószínű - visszavághat a Spurs a Houstonnak - pályán a Cavs és a Thunder is

 

Boston Celtics – Brooklyn Nets 21:00

Két nap alatt kétszer is megmérkőznek a felek, ahogyan novemberben már megtették egyszer – akkor mindkétszer a hazai csapat jött ki győztesen. Ez is a Boston mellett szól, de összességében is egyértelműek az erőviszonyok annak ellenére, hogy Thomasék belefutottak egy pofonba a Lakers ellen – védekezésben és támadásban is erősek, ha odafigyelnek. A Brooklyn az utóbbi tíz meccséből csak kettőt tudott megnyerni, idegenben különösen gyenge a gárda, a kinti dobásuk továbbra is nagyon esetleges, bár azt meg kell jegyezni, hogy Brook Lopez mindig remekel a Celtics ellen – akárcsak Thomas és Bradley a Nets ellen…

Sacramento Kings – Phoenix Suns 23:00

Két komoly gödörben lévő csapat találkozik, hiszen a Sacramento a Sixerstől is képes volt kikapni, Cousinsék sorozatban három vereségnél tartanak, és a korábbi tartásnak már nyoma sincs az együttesben – a Phoenix nehéz helyzete ismert, a sérülések, kisebb-nagyobb balhék meglátszanak rajtuk. A zsinórban hét vereség azt jelenti, hogy Warrenék a liga leggyengébb formában lévő csapata, de az OKC ellen bennük volt tartás, épphogy csak kikaptak Duranték otthonában. Ha most is ilyen fegyelmezettek lesznek, ezúttal is lehet esélyük, de a két csapat stílusát ismerve a sok pont és a látványos játék garantált – a védekezésik egyik félnek sem erőssége. Cousinstól valószínűleg nagy meccset látunk majd, otthon majdnem 28 pontot átlagol a center, és ezen a poszton egy nem 100%-os Tyson Chandler kevés lesz a Suns részéről…

Charlotte Hornets – Oklahoma City Thunder 01:00

A Hornets back-to-backből érkezik, tegnap Torontóban kaptak ki úgy, hogy az utolsó öt percben nem szereztek pontot és összességében is nagyon gyér volt a támadójátékuk. Érdekes kérdés lesz, hogy mire mennek az OKC ellen, hiszen Westbrookék támadásban nem tűrnek ellentmondást, de mostanában csak az nem dob nekik 100 pont felett, aki nem akar, és a kintről életveszélyes Charlotte-nak is jó napja lehet. A hazaiaknál Jefferson és Lin nem bevethető, és bár hazai pályán továbbra is nagyon erősek, ez a meccs inkább a Thunderen múlik – a bombaformában lévő Westbrookot nem sokan tudják ma megfogni a ligában, Durant és Kanter is tökéletesen teszi a dolgát, viszont amíg nem kezdenek el (ismét) védekezni, nem lesz könnyű mérkőzésük.

Indiana Pacers – Detroit Pistons 01:00

Paul George a Chicago ellen 31 pontot szórt, és a Pacersnél nagyon bíznak benne, hogy botrányos időszakát maga mögött hagyja, ha pedig ez így lesz, hazai pályán egyértelmű esélyes a gárda ezen a mérkőzésen. Három hete Detroitban nagyon nyert a Pistons, de összességében most ők sincsenek bombaformában, idegenben pedig különösen igaz ez rájuk. Drummondban ennek ellenére bízhatnak, a center továbbra is a liga legjobb lepattanózója, míg az Indy-nél Mahinmi és Jordan Hill játéka is kérdéses, így könnyen lehet, hogy ismét klasszikus ötös nélkül állnak majd ki a hazaiak. A Detroitnál visszatért Brandon Jennings, és úgy fest, hogy azonnal tud lendületet hozni a kispadról, de Drummond mellett szinte kizárólag Reggie Jacksonon múlik a sikerük – itt jöhet képbe George Hill és az ő védekezése. Ezen, Drummond eredményességén (mennyire hackeli a Pacers?) és George dobóformáján múlhat a találkozó.

Cleveland Cavaliers – Orlando Magic 01:30

A Cavs idén már kétszer is csúnyán lejátszotta az Orlandót, összességében az előző 12 egymás elleni találkozót megnyerték Irvingék – ráadásul hazai pályán 13-1-re állnak, nem kérdés, hogy elsősorban rajtuk múlik a mérkőzés. LeBron James is összekapta magát a Denver ellen, míg a Magic egy vesztes back-to-backből érkezik, ahol Scott Skiles szerint nem voltak elég fizikálisak, Elfrid Payton nem teljesen egészséges, és a támadójáték akadozik is az utóbbi mérkőzéseken – ezek alapján elég egyértelműek az esélyesek. A Magicet azonban idén kicsit sem lehet leírni, a legutóbbi Cavs elleni vereség óta tízből hetet nyertek Oladipóék, a védekezésük többnyire rendben van, és nem lesz könnyű dolga a hazai csapatnak – Kyrie Irving viszont valószínűleg most pályára léphet.

Minnesota Timberwolves – Milwaukee Bucks 02:00

Hasonló formában van a két csapat, és mindketten hatalmas ingadozásokra képesek, így nehéz megítélni, hogy mit várhatunk ettől a mérkőzéstől. Az biztos, hogy a két „mérsékelten jól dobó” irányító, Rubio és Carter-Williams összecsapása jónak ígérkezik, centerposzton pedig különösen izgalmas lehet a Towns-Monroe párharc – ezeknek nagy jelentőségük is lesz majd. A vendégeknél Khris Middleton nagy formában van, de a Bucks védekezése rendre kapja a 30 pontos negyedeket a túloldalon, így összességében nincsenek előrébb ezzel – igaz, a Minnesota nem igazán dobja szét az ellenfeleit. Sok triplára nem számíthatunk, ellenben rohanásra és atletizálásra mindenképpen, csapatként talán előrébb tart a Milwaukee, de közel sem biztos, hogy ezt ki is tudja hozni magából – pedig nagyon fontos lenne Antetokounmpóéknak a győzelem, hogy még maradjon esélyük a rájátszásra.

Dallas Mavericks – New Orleans Pelicans 02:30

A Mavs tegnap a szezon egyik leggyengébb játékát bemutatva kapott ki Miamiban, ezek után ma otthon mindenképpen javítaniuk kell, különösen a Pelicans ellen. Nowitzkiék négy győzelem után szenvedtek vereséget úgy, hogy semmi nem működött, és abban bíznak, hogy a kisiklás után minden visszatér a korábbi mederbe – Barea nagy dobóformája alapvető volt a győzelmi sorozatban. A New Orleans védekezése mutatott életjeleket, és amíg ültek a kinti dobások, a támadójáték is egyben volt, de egy fellángolás után ismét kikaptak kétszer, és még mindig messze vannak a playoff-helyektől. Ahhoz, hogy Dallasban nyerjenek, a legjobb védekezésüket és Gordonék tripláit is elő kell venniük, de ha a Mavs visszatalál a helyes útra támadásban (visszatért Deron Wiliams is, igaz, Harris játéka kérdéses), akkor lehet, hogy ez is kevés lesz.

San Antonio Spurs – Houston Rockets 02:30

Karácsonykor némi meglepetésre Houstonban a Rockets nyert, ám San Antonióban idén még senki nem tudott nyerni, Hardenék ráadásul azóta sorozatban háromszor kaptak ki – nem túl jó előjelek a vendégcsapat számára. A karácsonyi vereségért alighanem egyébként is vissza akarnak vágni Leonardék, és az sem véletlen, hogy sokan már a Golden State szintjén kezelik őket, egy sikerrel pedig éppen a Houston 1985-86-os hazai rekordját állíthatják be – 20-0-val kezdhetnék a szezont saját közönségük előtt. Tim Duncan is visszatérhet három meccs kihagyás után, és a liga legjobb védekezése mellett támadásban is a legjobbak között van a San Antonio – persze hozzátehetjük, a karácsonyi meccs előtt is hasonlóan festett a képlet…

Utah Jazz – Memphis Grizzlies 03:00

A Memphis november közepe óta nem nyert sorozatban három mérkőzést, most ezt tehetik meg, ha győzni tudnak a tartalékos Jazz otthonában. Erre minden esélyük megvan, az előző hat találkozón régi önmagukat idézték védekezésben, és bár Matt Barnes ezúttal sem léphet még pályára, Zach Randolph kezdőbe való visszatérése sem törte meg a gárda lendületét. A Jazz továbbra is tripladobással igyekszik pótolni a hiányzókat (Gobert, Favors, Burks) több-kevesebb sikerrel, de annyira egysíkú a játékuk jelenleg, hogy meglepő lenne, ha Mike Conley-ék nem tudnák semlegesíteni őket – sok pontra nem számíthatunk, de ezúttal egyértelműen esélyes a Grizzlies.

Golden State Warriors – Denver Nuggets 04:30

A két, Steph Curry nélküli találkozóból végül nem jött ki rosszul a GSW, mert a többiek fel tudtak lépni és nyertek Houstonban, ezúttal pedig valószínűleg pályára léphet már a regnáló MVP. Nem ő lehet azonban a bajnok legnagyobb visszatérője, ugyanis jó esély van rá, hogy Steve Kerr vezetőedző idén először üljön le a kispadra, ami valószínűleg ad akkora lelki pluszt ennek a csapatnak, hogy hazai pályán nem lesz kérdés a győzelem. A vendégeknél Jusuf Nurkic kezdheti meg az idényt valószínűleg, de van esély Danilo Gallinari játékára is, így mindenképpen erősödik a Nuggets, de akkora a különbség az otthon még veretlen GSW-hez képest, hogy meglepő lenne, ha meg tudnák szorítani a címvédőt – még akkor is, ha végül sem Kerr, sem Curry nem tér vissza.

Los Angeles Clippers – Philadephia 76ers 04:30

A Clippersnél most minden szép és minden jó, Blake Griffin sérülése egységesebbé tette a csapatot, és hibátlanul zárták az ötmeccses idegenbeli túrájukat, ami bármelyik csapatnak becsületére válna – ezek után „jöhet az örömjáték” otthon a Philly ellen. A Sixers back-to-backből érkezik, és bár nyertek két meccset, a Lakers ellen ismét alulmaradtak Okaforék, méghozzá nagyon gyenge támadójátékkal – Ish Smith-től úgy fest, hogy sok függ, márpedig neki Chris Paul ellen nem biztos, hogy sok esélye lesz. JJ Redick óriási formában van az utóbbi meccseken, és a vezérletével kintről veszélyes elsősorban a Los Angeles, de ha nem is hozzák most a legjobb meccsüket, óriási meglepetés lenne, ha a nyugati negyedik otthonában tudna nyerni a Philadelphia.

A mérkőzésekhez élőképes streameket ezen a linken találtok!

 

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus