11 meccsel folytatódik az NBA alapszakasza

Visszavágna a Denvernek a Houston, újabb sikerre hajt a Kings, New Yorkba látogat a Cavs, Kobe Dallasban térhet vissza. 

 

Indiana Pacers – Minnesota Timberwolves 01:00

A Wolves tegnap pontháborút bukott el az újabb elképesztő meccset játszó Curry és a Golden State ellen, de a támadójátékuk több, mint biztató volt – főleg úgy, hogy Ricky Rubio nem játszott. A spanyol karmester lehet, hogy ezt az összecsapást is kihagyja, de sokkal érdekesebb lesz a Wiggins-George csata, ami alapjaiban határozhatja meg a derbit. Az utóbbi öt meccsből négyet nyert a Pacers, Paul George ellenállhatatlan formában játszik, ráadásul nagyon sokat tesz azért is, hogy csapata a negyedik legkevesebb pontot kapja – csak úgy mint Wiggins, a másodéves kiscsatár is alapja a Minny védekezésének. Wiggins egy sérüléssel bajlódik, de ezzel együtt is valószínűleg játszani fog, és jó eséllyel ő fogja majd George-ot – a back-to-back itt azért a Pacers mellett szól.

Orlando Magic – Utah Jazz 01:00

A Jazz védekezése a Miamit is megfogta tegnap, ugyanakkor Rudy Gobert valószínűleg most sem lép majd pályára – kérdés, hogy Favors képes-e back-to-back olyan védőmunkára, mint Miamiban. A Magicnél Vucsevics győztes kosárral tért vissza, ugyanakkor Oladipo nem játszik ma, így ismét előtérbe kerülhet a Lakers ellen remeklő Shabazz Napier – ugyan az utolsó három meccsen az Orlando védekezése kicsit visszaesett, így sem számíthatunk most sok pontra. Döntő lehet a kinti dobóforma, hiszen a Hayward-Burks-Burke trió révén egyre hatékonyabb innen a Jazz, ugyanakkor az élete formájában játszó Fournier vezérletével a Magicben is van tűzerő bőven.

Boston Celtics – Atlanta Hawks 01:30

Al Horford legit tripladobóvá vált erre a szezonra, és bár tavaly is egyre többet próbálkozott, idén 3,6 hármast emel rá meccsenként – a karrierátlaga 0,2 (!). Az Atlanta támadójátéka ezzel az új elemmel már teljességgel tarthatatlan lett, bár sok függ attól, hogy mennyire van meg a játék ritmusa – ezt Teague-nek és Schrödernek kell szabályoznia, ugyanakkor a Celtics az egyik legagresszívebben védekező csapat eddig a periméteren. Horfordot a szintén kintről dobó Sullinger késztetheti harcra, de ha a Boston nem javul támadóoldalon, ez valószínűleg kevés lesz – legutóbb borzasztóan tripláztak, Thomasnak sem ment, és Bradley játéka most is erősen kérdéses.

New York Knicks – Cleveland Cavaliers 01:30

A Cavs győzelmi szériája már hét meccsre rúg, és bár nem játszanak különösebben jól, LeBron James a kulcspillanatokban eddig mindig fel tudott lépni – erre valószínűleg most is szükségük lesz a vendégeknek. A két csapat már találkozott idén, akkor tíz ponttal nyert a Cavs szintén James nagy negyedik negyedének köszönhetően, azóta azonban a New Yorknál játékra jelentkezett Arron Afflalo, méghozzá rögtön 12 ponttal, ami jelentősen javíthatja a hazaiak esélyeit. Legutóbb Porzingis elég jól megfogta Love-ot, és az újonc erőcsatár eddig hatalmas pozitív meglepetés, egy jó dobóformát kifogó Anthony-val, vagy egy pontatlanabb Jamesszel bőven lehet esélye Derek Fisher együttesének.

Toronto Raptors – New Orleans Pelicans 01:30

Három vereség után a Philadelphiát lenyomta a Toronto legutóbb, de elégedettek nem igazán lehetnek magukkal, mióta nincs Carroll, jóval gyengébben teljesítenek – igaz, a Pelicans eddigi 1-7-es mérlege nem túl impresszív. Anthony Davis játékára most sincs sok esély, és bár Ryan Anderson nagy formában van (sőt, Eric Gordon is), Holiday, Evans, Cole, Pondexter és Perkins hiányában továbbra is nagyon szűk a rotáció – ezúttal is sok múlik majd Ish Smith játékán, ami azért nem feltétlenül jelent jót az ő szempontjukból. A támadásnál is nagyobb gond azonban náluk a védekezés, és ha a Toronto jól használja fegyvereit (Lowry javuló formát mutat, DeRozan All-Star szint, Valanciunas és Scola is stabil), mindenképpen esélyesnek számít.

Chicago Bulls – Charlotte Hornets 02:00

A két csapat vívott már egy emlékezetes találkozót, akkor 130 pontot dobva nyert a Hornets – ők valami hasonlóban bíznak most is. A kispad ereje Linnel és Lambbel viszi előre a gárdát, legutóbbi öt meccsükből négyet nyertek, ugyan Cody Zeller játéka kérdéses, ha Batum és Al Jefferson is hozza magát, nagy feladatra készülhet a Chicago. A hazaiak játéka továbbra is nagyon döcög, Rose egyáltalán nem stabil, de Jimmy Butler is nagyon eltűnt legutóbb, a kezdőbe bekerült McDermott, és igyekeznek minél inkább összecsiszolni a rendszert – ez azonban egyelőre nem működik olajozottan, ráadásul a védekezésükkel is akadnak gondok. Jelenleg összerakottabb csapat a Hornets, ugyanakkor otthon a Bulls is nagyon erős, ráadásul a legutóbbi verés után aligha lesz gond a motivációval…

Memphis Grizzlies – Portland Trail Blazers 02:00

A két csapat november ötödikén már találkozott, érdekes módon azóta képtelen nyerni a Memphis és a Portland is – azt a csörtét a Blazers húzta be, de azóta Lillardék tempója is csökkent. A Grizzlies nem csak támadásban, védekezésben is gödörbe került, Conley-éknak nagyot kell javulniuk, ha meg akarják szaktani negatív szériájukat, hiszen ha hagyják, akkor a Portland dobógépei most is meg fogják szórni őket – más kérdés, hogy a vendégek az utóbbi három meccsükön átlagban 113 pontot kaptak. Eléggé megtippelhetetlen, hogy mi fog történni a találkozón, az biztos, hogy Gerald Henderson jól mutatkozott be a Blazersnél, és az is valószínű, hogy Mario Chalmers is lejátszhatja ma első Memphis-meccsét. Egy érdekesség: a Grizzlies 2013 decembere óta nem veszített el sorozatban öt meccset, márpedig ez ma megtörténhet.

Oklahoma City Thunder – Philadelphia 76ers 02:00

Kevin Durant könnyebbnek tűnő sérülést szenvedett legutóbb, de ezt a meccset nélküle is simán hoznia kell a Thundernek, hiszen Westbrook irányításával így is tele vannak fegyverrel – bármikor képes húsz pont felett dobni Ibaka, Kanter vagy Waiters is. Ugyan védekezésben vannak gondjai az OKC-nek, és éledezik a Philly támadójátéka, a két csapat nem ugyanazt a szintet képviseli, hiába átlagol 20,6 pontot Okafor, egymaga kevés lesz – főleg úgy, hogy azért Adams és Ibaka ellen nem néz könnyű este elé. Nerlens Noel valószínűsíthető visszatérése azért javíthat a még nyeretlen vendégek helyzetén, ennek ellenére nagy meglepetés lenne, ha pont az OKC otthonában szerezné meg első sikerét a gárda.

Dallas Mavericks – Los Angeles Lakers 02:30

A Dallas egy érzelmektől túlfűtött meccsen vett elégtételt a Clippersen, most pedig a másik LA-i csapatot fogadja – amelyet ráadásul idén már legyőzött egyszer. Dirk Nowitzki zseniális formában van, Wesley Matthews legutóbb 25 ponttal bizonyította, hogy egészséges és rövid pihenő után Chandler Parsons is játszani fog ma – kezd összeállni a gépezet. A Lakersnél továbbra sem látni a kiutat, sőt, D’Angelo Russell önbizalmát már teljesen elvette Scott, és bár védekezésben valamelyest javultak, Kobe Bryant ma valószínűleg visszatér, ami egy újabb adalék lesz a csomagban. A Lakers a liga egyik legrosszabbul pattanózó csapata, ami most is döntő lehet, de egy extra meccs kicsúszhat több játékosból is a vendégeknél, ami fordíthat a papírformán.

Denver Nuggets – Houston Rockets 03:00

Mikor már elhittük, hogy magára talált a Houston, megvan a játék, megvan a ritmus, otthon futottak bele egy pofonba az addig nyeretlen Brooklyn ellen – ezek után ismét kérdés, hogy hol is tart a gárda. Hardenék több mint harminc triplát emelnek rá meccsenként, és teljesítményük nagyban függ ezek hatékonyságától, márpedig arra azért emlékezhetünk, hogy a szezonnyitón hogy dobtak a Denver ellen – húszpontos zakó lett a vége. Mudiay egyre jobb formába lendül a hazaiaknál, és Gallinari is biztató, ugyanakkor a Nuggets az első meccs óta 41%-kal kapja a hármasokat, méghozzá elég sokat – ha ezen nem sikerül javítaniuk, még gyengébb formában is szétdobja őket a Rockets.

Sacramento Kings – Brooklyn Nets 04:00

Két nem túl veretes, de szebbreményű csapat találkozik, ráadásul legutóbbi meccsükön mindketten nyerni tudtak – ez a Netsnél az első, a Kingsnél a második sikert jelentette. A Sacramentónál Cousins formáján sok múlik, ráadásul Lopezt is tartania kell a gyűrű alatt, de egyértelműen feléjük billen itt a mérleg nyelve, főleg ha a center tovább bizonyítja, hogy triplát dobni is megtanult. A legnagyobb nyomás mégis a sorozatban kétszer 48 percet játszó (és tripla-duplázó) Rondóra helyeződik, aki ilyen terhelés mellett vezényli a liga egyik leggyorsabb támadójátékát – ez nem mondható el a Brooklynról, ahol kifejezetten lassan játszanak Jackék. A kinti dobások náluk is döntőek lehetnek, hiszen a liga egyik legrosszabbul triplázó csapata legutóbb Bogdanovic vezérletével kintről verte meg a Houstont – ugyanakkor a Sacramento nagyon jól védekezik a periméteren.

A mérkőzésekhez élőképes streameket ezen a linken találtok!

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus